[Fotytatjuk...]

Szolnoki mesék

Falra festett lány (66./69 rész)

2020. szeptember 13.

A fiatal eladólány a visszajáróval bajlódott, miközben a vállával a fejéhez szorított telefonba káromkodva küldte el az anyjába a vonal túlsó végén lévőt. A vele szemben álló, rendszeresen ott vásároló vasutas elmosolyodott. Ha a lány csak egyetlen pillanatra is ránéz, talán észreveszi a kaján vigyor üzenetét: a férfi pontosan tudja, miről lehet szó, és neki se lenne ellenére a dolog, csak nem mer előhozakodni vele.

A telefonon leteremtett ismeretlen viszont felhúzta magát a lány szavain. Azt remélte ugyanis, hogy legalább azon a számon kedvesek lesznek vele, és ha máshogy nem, hát üzleti alapon rendezhetik azt, amit a szerencsésebbek érzelmi alapon szoktak.

A vékony eladólány, miközben láthatóan két tilosban vásárló, pelyhedző állú srácot szolgált ki a legócskább dohányáruval, az aprócska üzlet sarkában ácsorgó barátnőjének magyarázta, hogy pár napja megbolondult a város. Minden perverz kretén vele szórakozik, csak azt nem érti, honnan tudják a telefonszámát. Közben nem vette észre, amint a két megszeppent fiú úgy nézett össze, mint akik mindent értenek. Nem véletlenül vásároltak éppen nála. Igazából nem is a cigi, hanem a szüzességük elvesztésének a lehetősége miatt gyűjtötték napokig a bátorságukat. A túlsminkelt, duci barátnő tettetett, de az is lehet, hogy őszinte felháborodással hadarta, hogy őt bezzeg senki nem akarja, nemhogy pénzért, de még ingyen sem.

A fekete hajú eladólány szinte levegőt is elfelejtett venni, miközben a még állomáskörnyéki divatmércével is igénytelenül öltözött asszony káromkodásokkal fűszerezett szidalmait hallgatta. Csak akkor tért magához, amikor az a haja szálankénti kitépését ígérve viharzott ki a dohányboltból. A nő meg volt róla győződve, hogy az a kis kurva hazudik, és csak azért nem vallotta be, hogy a férje hozzá hordja a pénzüket, mert megijedt a határozott fellépésétől. A férj persze semmit sem tudhatott erről a rövid, ám hangos látogatásról, hiszen még azt képzelné, hogy a felesége féltékeny rá, holott jó ideje nem érdekli, kivel hentereg. A családi kasszából eltünedező bankjegyeket azonban nem hagyhatta szó nélkül.

A szép arcú eladólány elkerekedett szemekkel nézte a pultra tett ötezrest. A Jubileum téri panelek tövében, hó végén ritkán fizetnek ekkora címlettel. Kérdőn nézett a valamikor talán jól szituáltnak mondott, harmincéves divat szerint öltözött öregúrra. Nem értette, hogy tulajdonképpen mit is szeretne. A bácsi meg azt, miért kellene kimondani, ha egyszer mindenik tudja a környéken, hogy itt egy aktusnak ennyi az ára. A lány kezdett dühbe gurulni, mert semmi kedve nem volt a tikkasztó hőségben bezárni az ajtót, pláne nem, hátramenni a raktárba. Aztán amikor rájött, hogy nem cigire szánták azt az ötezrest, vén, perverz kecskének nevezte a bácsit, és aprócska termete ellenére, határozottan és közben hangosan káromkodva lökte ki a járdára.

Az amúgy csendes eladólány egy szuszra hadarta el a két járat között egy kis udvarlásra mindig beugró, elhízott buszsofőrnek, hogy lassan több kufircolni vágyót kell elhajtania, mint ahányan cigit vesznek nála. A hónaljainál átizzadt kékinges férfi röfögve röhögött. Aztán levegőért kapkodva szótagolta, hogy hát persze, hiszen az ötven méterre lévő házfalon hatalmas, festett betűk hirdetik telefonszámmal, hogy 5000 forint egy menet a kis, dohányboltos kurvánál. Elővette a telefonját, kikereste a "dohányboltos kiskurva" néven elmentett számot, és tárcsázott. Az első csörgés után kaján vigyorral nyomta meg a piros gombot.

A törékeny eladólány kirontott a pult mögül. Karon ragadta a megszeppent buszsofőrt, és gyilkos tekintettel parancsolt rá, hogy mutassa meg azt a feliratot. Olyan ereje volt annak a vékony kis kéznek, hogy a férfi rettegni kezdett, hogyan fog elszámolni a hitvesi ágyban az apró ujjnyomokkal. De nem tartott sokáig a szorítás, mert tényleg csak kéttömbnyire volt a pirossal felfestett szöveg.

A képzetlen eladólány először elképedve nézte a feliratot. Aztán kezeivel a fejét átkulcsolva azt kezdte hangosan ismételgetni, hogy ezt nem hiszi el. Nem hiszi el, hogy valaki ekkora mocsok legyen. Majd csípőre tette kézzel nézett körül. A buszsofőr persze már sehol sem volt. Egy szétcsúszott hajléktalan figyelte a Jubileumi emlékmű előtti padról. Amikor összeakadt a tekintetük, a férfi két kezével egyértelműen jelezte, mit kellene csinálniuk közösen.

A végtelen szomorúságot érző eladólány lassan sétált vissza a dohánybolthoz, ahol alig egy hónapja dolgozott. Közben azon tűnődött, hogy talán jobb lett volna lefeküdni a tulajdonos dagadt, tunya fiacskájával, aki először szép szavakkal próbált udvarolni, de ügyetlensége nevetséges volt. Aztán tette a szépet, a pénzével kérkedve nyomult, nem tágított. Végül már állandóan a boltban lebzselt, egyre erőszakosabb lett, és mind többször utalgatott arra, hogy ha nem lesz kedves vele, kirúgatja az apjával. A haverjai előtt alázta meg a srácot. Durva szavak kíséretében nyomatékosította, hogy ennyire igénytelen pasival akkor se dugna, ha az egyetlen férfi lenne a vasútállomás környékén. A faterja pénzét pedig költse prostikra, azoknak legalább nem kell könyörögnie. Lángoló arccal rohant ki a fiú az üzletből, és elcsukló hangon kiabált vissza, hogy ezt még nagyon megbánod, te szemét, kis kurva. Másnap egy festékesdobozt lóbálva, öntelt mosollyal integetett be a dohánybolt ajtaján.

A fiatal lány kivette a pult alól a hátizsákját, aztán úgy lépett ki a dohányboltból, hogy nyitva hagyta az ajtaját. Nem az ocsmány felirat felé ment, hiszen a busz, amivel naponta egy órát ingázott ezért a munkáért, a tér másik oldaláról indult. Csak az egy hónapnyi fizetését sajnálta. Azt viszont nem, hogy semmit sem írt alá, így a tulajdonos a teljes nevét se tudta. A hónapok óta már csak hívható kártyát útközben kiszedte a telefonjából, kettétörte és két kukába dobta a darabjait.

A munka nélkül maradt lány már rég otthon volt, amikor valamelyik ismerőse felhívta a dohánybolt tulajdonosát, hogy a tárva-nyitva lévő üzletét a széthordják. A tajtékzó férfi hívogatta ugyan a "dohányboltos kiskurvához" rendelt számot, de csak az automata válaszolgatott: a hívott szám jelenleg nem kapcsolható.

 
lap tetejére

A történet további részei:

Ez a rovat szubjektív élményportálunk legszubjektívebb része. Az itt közölt történetek és szereplőik kitaláltak, bárminemű hasonlóság létező személyekkel és eseményekkel csak a véletlen műve.

Album

A szép Tisza-híd
Vitathatatlan, hogy az eddigi legszebb szolnoki, közúti Tisza-híd volt a várost és a túlpartot 1912 (vagy 1911) és 1944 között összekötő építmény. Ahogy azt is hozzátehetjük, a legtöbb szenvedést is ennek a hídnak kellett elviselnie, miközben csak krisztusi kort élt meg.

Az Album további képei
 

AKB

Régi hirdetések sorsa
Mi lesz a régi reklámokkal? Általában elfelejtsük és/vagy kidobjuk őket. De kinek a dolga kidobni egy elavult vagy leszakadt óriásplakátot? A hirdetésen szereplő cégé? A hirdetést kihelyező vállalkozásé? A táblahelyet bérbeadó tulajdonosé? Gát lévén a gátőré? Vagy a városi köztisztasági cégé? Netán az enyém, ha már észrevettem a Szandai rétre vezető lépcső mellett? Csak azért értetlenkedem, mert a szerintem egyértelmű válasz ellenére is ott éktelenkedik néhány óriási, plakátból gyűrt szemétgalacsin.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Szentháromság torzó
Talán egyetlen olyan települése sincs az országnak, de városa egész biztosan nincs, ahol ne állna Szentháromság szobor. Szolnok is így van ezzel, igaz a mi szobrunk ma már csak torzóban van meg, és nem ott, ahol a XX. század első felében állt.

A Szoborpark további képei