[Fotytatjuk...]

Szolnoki mesék

A ’86-os Majális (12./63 rész)

2015. május 01.

Az osztályfőnök szeme szikrázott, mire a Pelikán szálló parkolójába értem. Megértettem, hogy nem érdekli a Szandáról jövő nyolcas busz eltereléséből adódó problémám, hiszen még csak május elsejét írtunk, de már túl voltam két ünnepi lógás lebukásán. Figyelt, mert abban az évben a mi évfolyamunkat égették azzal, hogy a munka ünnepén, a Kossuth téri tribünnek integessünk. Minden kézre szükség volt.

A Szabad Európa valami olyasmiről recsegett napok óta, hogy egészségtelen kimenni a szabadba, meg érdemes óvakodni az esőtől. De ki a frászkarikát érdekelt a felnőttek okoskodása, amikor végre nemcsak a szolnokiakat rendelte be az igazgató ünneplő tömegnek. Jönniük kellett a bejárósoknak is, így aznap reggel Annácska is ott volt Rákóczifalváról.

Ha mondjuk a március 21-ei futáson is indul, eszembe nem jut a KISZ bizottságtól startoló forradalmi futás 1919 méterét az első sarkon lerövidíteni. És akkor persze ne futok bele a célnál a tesitanárba, még jóval azelőtt, hogy a leggyorsabbak a Ságvárin körbe futva beérnek. Esküszöm, az alig két hetes osztályfőnöki intővel az ellenőrzőmben, le nem lépek a művház sarkánál rendezett április 4-ei ünnepségről, és ki nem hagyom a polbeatos csókát, ha Annácska is kötelezően ott ünnepel az osztály szolnoki tagjaival. Szóval nemcsak én tehettem arról, hogy az Árkád alatt az igazgató-helyettesbe botlottam, aki pontosan tudta, hogy akkor éppen hol kellene lennem.

A munka ünnepén rendezett felvonulást viszont úgy vártam, mint egy családi ünnepet. Reméltem, végre szóba elegyedhetek Annácskával, mert mondjuk, megszólít, én pedig frappánsan válaszolok. Persze az osztályfőnök szikrázó szemei előtt nem ronthattam le azonnal, inkább tisztes távolból, a haverok gyűrűjében figyeltem, hogy milyen jól áll neki az iskola új, emblémás pólója. Ugyanezt rólam senki nem mondhatta. Megnyúlt, ámde nem is daliás kamasz felsőtestemhez ugyanis S-es méretű pólót rendeltek. Kilátszó köldökkel úgy festettem, mint egy etióp éhező. Az iskola menetét rendező tesitanár megérezve, hogy a kinőtt ruhás gebe gyerek nem a legjobb ünnepi üzenet, elrejtett a sor közepén.

Annácska mögé. Aki azonnal rám nézett. Majd a többi csajjal együtt röhögött.

Éppen azon gondolkodtam, hogy miként vágom ki magam, amikor elindult a menetünk, hogy besoroljunk a lezárt négyesen vonuló szolnokiak közé. Annácskát hátulról csodáltam, amikor a sor széléről az osztályfőnök visítani kezdett, hogy integessek már. Mivel a Tanácsháza elé ácsolt tribünre se lehetőségem, se kedvem nem volt felnézni, nem tudom, kinek integettem. Annácska csípőjének ütemét követve lengettem a kezemben lévő sárga szalagot a fölöttem álló elvtársaknak.

A Néplap-székház sarkánál szóltak, hogy abbahagyhatjuk a lengetést. A Megyei Tanácsnál már felbomlottak a sorok. A Tisza-hídon pedig úgy vonultunk a Tiszaliget felé, mint egy puliját vesztett birkanyáj. Igyekeztem Annácska közelében maradni, és nagyon akartam, hogy a barátnőit elsodorja a tömeg, és én diszkréten elhívhassam a majálisra sergőzni, fagyizni, sétálni, vagy bárhová, csak kettesben legyünk a tömegben. Azok az átkozott boszorkányok persze nem tágítottak, így a Tiszaliget bejáratánál már csak hátulról nézhettem Annácskát, ahogy szalad a falvai busz után.

Elérte.

Milyen rossz magányosan ünnepelni, kezdtem sajnálni magam, és sodródtam a tömeggel a Tiszaliget belseje felé. Nem is vettem észre, hogy mikor lettem mezőgépes. Csak arra eszméltem, hogy idegenek között egy sátor előtt állok sorban, majd a kezembe nyomnak papírtányéron virslit meg kenyeret, és azzal a felkiáltással, hogy hát ez még gyerek, sör helyett egy zöldüveges meggy Márkát. Majd elsüllyedtem szégyenemben. Szólni akartam, hogy nekem ez nem jár, de a körülöttem állók el volt foglalva a saját, emelkedő hangulatukkal.

Tétova bénázásom tűnhetett fel a szőke copfosnak. Integetve hívott az asztalához, ahol egyedül ült. Formás mellei is rázkódtak a nevetéstől, amikor próbáltam illedelmes gyerek módjára elmondani, hogy tévedés a virsli és a Márka. Zöld szemei csillogtak, szája szélén vidám gödröcskék táncoltak, amikor senkitől sem zavartatva megnyugtatott, hogy harmadik éve potyázik a vállalati sátrak között. Pici, puha kezét a kezemre tette, mélyen a szemembe nézett, és örült, hogy végre társra talált, úgyhogy igyam meg a Márkámat, mert indulunk tovább.

Lány akkor fogta meg először a kezem. És nem is engedte el, csak akkor, amikor a volánosoknál lángost ettünk, a cukorgyáriaknál vattacukrot, a néphadseregnél meg mindezt újabb Márkával szorítottuk le. Én is őt szeretem, dúdoltam, ő meg nevetett. Nem tudom, mennyi ideig járkáltunk a szinte nyári melegben, kézen fogva a cégek placcai között. Már benne járhattunk a délutánban, amikor a csepergésből hirtelen felhőszakadás lett, és a Liget népe, mint egy megpiszkált hangyaboly lakói összevissza kezdtek rohangálni, hogy valamelyik sátor ponyvája alatt menedéket találjanak. Pedig ugyanolyan esőnek tűnt, mint a korábbiak.

A felhőszakadás úgy ment, ahogy jött: hirtelen. Bőrig ázva, az egyik műanyag-fröccsöntő kisiparos sátra alá behúzódva döbbentem rá, hogy egyedül vagyok. A mosolygós, szőke copfos úgy tűnt el, mint a vihar, csak a keze melegét hagyta tenyeremben.

(Az illusztráció a DJM arhívumából való.)

 
lap tetejére

A történet további részei:

Ez a rovat szubjektív élményportálunk legszubjektívebb része. Az itt közölt történetek és szereplőik kitaláltak, bárminemű hasonlóság létező személyekkel és eseményekkel csak a véletlen műve.

Album

Tömeg a korzón
Vajon egy átlagos hétköznapon, vagy egy korai tavaszi hétvége délelőttjén készült a Szapáry utcán ez a felvétel, amiből aztán az "Állomás tőzsde" gondozásában képeslap lett? A Csíkszeredán élő Vaszi Boriskának "1000 csókot" küldő Dezsőnek köszönhetően maradt fenn ez a XX. század elejéről származó, a szolnoki korzót mutató kép.

Az Album további képei
 
hirdetés Az eltűnt városháza borító

AKB

A közelmúlt emléke
A közelmúlt politikai és ezzel összefüggő médiaváltozásainak állít - az eredeti szándék ellenére - emléket a Baross és a Boldog Sándor István út kereszteződésében elfelejtett speciális hirdetőoszlop. Hol van már az a Hír TV és azok a műsorvezetők, akiket ez a legalább hét éve készült, azóta meg árván maradt plakát hirdetett? És hol van már e hirdetőoszlop sokak által félt tulajdonosa? Tekinthetjük szemétnek a kint felejtett plakátot, de történelmi emlékhelynek is, ami arra figyelmeztet, hogy öröknek hitt dolgok sem állandóak, és a fordulásokat követhetik visszafordulások.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Két emlék egyben
A Lengyel légió utca közepén van egy emléktábla, ami tulajdonképpen két dologra emlékeztet. Egyrészt egy nagyszerű férfira, aki két nemzet nevében kétszer szállt szembe az I. Miklós vezette Orosz Birodalommal. Másrészt a szabadságharcunk lengyel katonáira. De ez sem egyszerű történet.

A Szoborpark további képei