[Fotytatjuk...]

Szolnoki mesék

Zsiga a kispolákban (34./58 rész)

2017. szeptember 24.

Az éppen megtöltött vizeskannát magamra borítottam, amikor ijedtemben hanyatt estem a Kun Béla körúton. Ő meg csak sziszegett a kispolszkim anyósüléséről, hogy ne feltűnősködjek, hanem húzzunk onnan, ha nem akarok lilakarikát a szemem alá. Neki már mindkettő alatt volt, a szája feldagadt, az orrából szivárgott a vér.

Feltápászkodtam, összeszedtem a kannát, de nem tölthettem tele az artézi kútnál, mert a visszahajtott ajtó résén Zsiga könyörgött, hogy menjünk már. Tétováztam. Aztán rémült és szétvert arcára nézve döntöttem. Megkerültem a kocsit, bedobtam a hátsó ülésre a kannát és indítottam. Majd újra. Azonban hiába fordítottam el a slusszkulcsot, rángattam az első ülések közötti kart, nem történt semmi.

- Meg fogunk halni - lehelte Zsiga kétségbeesetten, és a térdét átkulcsolva úgy hajolt előre, hogy kívülről azt hihették, egyedül ülök a kocsiban.

Ekkor ért a kúthoz a három elégé feldúltnak és erősnek látszó fickó. Többször körbejárták a kifolyót, a mellvéd mögé és a bokrok alá is benéztek. Látszott rajtuk, hogy valakit keresnek.

- Szállj ki! - Suttogta Zsiga könyörögve.

Nem tudom, miért fogadtam szót. Az egyik fickó azonnal hozzám lépett, hogy nem láttam-e egy alacsony, köpcös, farmerkabátos csávót, akinek össze van törve az arca. Nem jött ki hang a számon. A másik kettő is közelebb lépett. Átsuhant az agyamon, hogy akkor most valóban megkapom azokat a foltokat. Ám a kín megsegített.

- Betolnátok? Lerobbantam.

A három hústorony legalább annyira meglepődött ezen, mint én. Vagy átgondolták, hogy este kilenckor minimum furcsa szétvert arcú embert keresni egy idegenen. A legnagyobb bólintott, és felsorakoztak a kispolák mögött.

Visszaültem. Zsiga alig hallhatóan nyüszített, hogy észre fogják venni. Nem törődtem vele, letekertem az ablakomat, ráadtam a gyújtást, üresbe tettem a lengyel csodát, és kiszóltam, hogy mehetünk. A három fickó lendületet adott a kocsinak. Egyesbe tettem, vártam pár métert, aztán felengedtem a kuplungot. A motor rántott párat az apró kasztnin, majd egyenletesen pöfögni kezdett. Gázt adtam és kiintegettem. Közben Zsiga is letekerte az ablakot, aztán amikor kellő távolságra kerültünk, derékig kihajolt, és örömittasan visította hátra, hogy szevasztok parasztok.

- Megmentettél - huppant vissza elégedetten az anyósülésre, és rám vigyorgott. Az egyik első foga is hiányzott.

A Várkonyinál ráfordultam a Ságvárira, majd a piacnál balra indexeltem, hogy Szanda felé vegyem az irányt.

- Meg akarsz ölni? - Üvöltötte. - Nehogy arra menj! Felismerik ezt a piros meccsbokszot.

Lezsibbadtam. Ráeszméltem, hogy mibe keveredtem. Visszavettem az indexet, és a Tisza-part irányába hajtottam át a kereszteződésen, közben pedig nem éppen vendéglátóhoz méltóan, üvölteni kezdtem, hogy mi a frászba rángatott, hogy néz ki, és mikor ült az autómba. Egyébként meg hol van az az újgazdag Zsiga, akivel két hónapja találkoztam, amikor többszázezer forintot lobogtatva indult Pestre álmai motorjáért.

Zsiga szeme könnyes lett.

- Elcsesztük. Nem tudtunk leállni a pénzgyűjtéssel. Nem tehetünk róla, ők tukmálták ránk a pénzüket.

Semmit sem értettem, amit levehetett az arcomról, és mivel imádott beszélni, már zubogott is belőle a történet. Érettségi után nem talált kedvére való munkát, így két hasonszőrű haverjával alapítottak egy bt-t, és elkezdtek piramisban pénzt gyűjteni. Nagyjából ugyanazon az elven, mint amikor kisiskolásként láncleveleket másolgattunk, aztán kis ajándékokkal hat címre továbbküldtük azokat, és vártuk a csodát. Zsigáék pár ezer forintért adták a láncba lépés lehetőségét azzal hitegetve, hogy ha a delikvens ügyesen szervez be újabb és újabb ügyfeleket, akkor egy idő után rengeteg pénzt kap. A csavar annyi volt, hogy ők, hárman mindig előkelő helyen szerepeltek a sorokban, vagy, ha már lecsúsztak, újabb és újabb láncokat indítottak. Maguk se tudták, hányat.

- És volt, aki ezekért az értéktelen papírokért fizetett? - Kérdeztem hitetlenkedve, miközben idegesen a visszapillantót is figyeltem.

- Az ország minden részéről hozták nekünk a pénzt - folytatta lelkesen. - Az emberek balekká válnak, ha megcsillantják előttük a könnyű pénzszerzés lehetőségét. A végén volt olyan, hogy rendőrrel meg feljelentéssel fenyegetőztek, mert nem akartuk elfogadni a pénzüket. Na, azt nem szerettük volna. Mit tehettünk?

A Dózsa György úton, a bírósággal szemben béreltek irodát, amit egy hét alatt pazarul berendeztek, és naphosszat csak gyártották az értéktelen leveleket, fogadták az ügyfeleket, és egy idő után már számolatlanul gyűjtötték be a pénzt.

- A végén már nem tudtuk hova tenni. Bankba nem mertük vinni, az irodában tároltuk, a szekrényben, meg a fiókokban. Ha meg kellett valakinek valamire, vette belőle, legalább volt hely a következő napi bevételnek.

Hitetlenkedve ráztam a fejem, hogy ilyen nincs, ez kizárt.

- Miért nem fektettetek be, ha annyi pénzetek volt?

- Mert nem értettünk hozzá. Azt frankón kitaláltuk, hogyan szerezzünk sok pénzt, de hogy mit csináljunk azzal, amit nem tudunk elkölteni, gőzünk sem volt. Olyan volt az a három hónap, mintha eltört volna egy pénzcső és ránk ömlött volna belőle minden. Aztán egyszer csak elapadt.

- Megtaláltak - mondtam kétségbeesetten, mert a Koltói előtt ránk tapadt két fényszóró. Hiába lassítottam, nem előzött. Ha meg gyorsítottam, a gázra léptek. Zsiga azonnal lehajolt, hogy ne látszódjon. - Azt hiszed, elbújhatsz? - Röhögtem kínomban. - Gondolkodhattál volna, mielőtt az előbb hátraüvöltesz.

- Mindent elcseszek - vinnyogta összegörnyedve. - Minden ötletemet azonnal megvalósítok, aztán iszonyatosan megbánom. Azzal a csajjal se kellett volna smárolni.

- Milyen csajjal?

- Hát annak a barátnőjével, akivel megbeszélted, hogy betoljanak.

A Gábor Áron térnél majdnem felszaladtam a padkára.

- Nem a pénz miatt kergetnek?

- Dehogy - egyenesedett fel szinte büszkén. - Egy este alatt felszámoltuk az irodát. Aki nagyon háborgott, annak adtunk valamennyi pénzt, meg elmondtuk, hogyan lehet átverni az embereket, és leszálltak rólunk. Egy hónap múlva senki se emlékezett a Dzsószer Bt-re. Most parfümügynök vagyok. Így találkoztam annak a kigyúrt testűnek a szőke csajával. Nem akartam vele csókolózni, csak az üzlet reményében hagytam magam.

Kék lámpák kezdtek mögöttünk villogni. Majd elénk vágott egy rendőrautó. Mire azonban a rendőr komótosan mellém sétált, már egyedül ültem a kispolszkiban. Így aztán soha sem derült ki, Zsiga hogyan tudott beülni a bezárt autómba, a Kun Béla körúti artézi kútnál.

 
lap tetejére

A történet további részei:

Ez a rovat szubjektív élményportálunk legszubjektívebb része. Az itt közölt történetek és szereplőik kitaláltak, bárminemű hasonlóság létező személyekkel és eseményekkel csak a véletlen műve.

Album

Étterem a vasúton
Gyorsan lendüljünk túl azokon a kötelező körökön, hogy ha nem lenne felirat ezen a képeslapon, akkor akár miskolcinak vagy éppen szombathelyinek is gondolhatnánk az épületet. Viszont a kép középpontjában látható hatalmas, fehér lepedők sokkolóan hatnak. Legalábbis, ha a mai szolnoki állomásra gondolok.

Az Album további képei
 

AKB

Félbemaradt pusztulás
Nemcsak az a baj, hogy a Mária utcában egy újabb régi, szolnoki ház tűnik el. Hanem az is, hogy az eltűnés milyen hosszú ideig tart. Hónapokkal ezelőtt kezdték a bontást, aztán félbemaradt. Így ma, a járda mellett egy kibelezett ház megmaradt főhomlokzata várja a sorsát. Amit reméljük, nem valami vihar fog beteljesíteni! És nem akkor, amikor valaki pont arra sétál! Mert ez a bontás már nemcsak ronda, de életveszélyes is. Hónapok óta. Szolnokon.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

A haza mindenesének szolnoki emléke
Több oka is van annak, hogy ezt a képzőművészetileg jelentéktelen emléktáblát ezen a módon is meg szeretném örökíteni. Egyrészt félek, hogy Várkonyi István vagy Kandó Kálmán sorsára jut. Másrészt Szolnok történetében is fontos összefogásra emlékeztet. Harmadrészt pedig hamarosan itt a Takarékossági Világnap.

A Szoborpark további képei