[Fotytatjuk...]
Szolnoki mesék
Sütő utca színház (53./90 rész)
2019. február 24.
A csillogósra suvickolt, vadonatúj, fekete Mercedes bálna a Sütő és a Mészáros Lőrinc út találkozásánál, azon a furcsa kis téren parkolt le, ahol nagyon könnyű úgy megállni, hogy mindenkinek is, de legalább az arra közlekedőknek kellemetlen legyen. A téllel küzdő Nap viszont kellemesen csiklandozott. A Madách és a Mészáros közötti sikátoron keresztül, gyalog tartottam a Szapáry felé.
- Bunkó paraszt! - Buggyant fel bennem, amikor úgy találkoztunk, hogy ismeretlenek maradtunk egymásnak.
- Az irigység - vágott vissza azonnal a másik énem, belső vitát kirobbantva.
- Irigy ám a nyavalya. Nem is tudom, mennyi pénzemnek kellene lenni ahhoz, hogy a világ bejárása, minden pénznyelő, hülye ötletem megvalósítása után egyáltalán felmerüljön bennem egy ilyen státuszszimbólumra költeni.
- Lehet, hogy a bálna gazdája már túl van mindezen.
- De én mégsem üzenném a parkolásommal, hogy mindenki le van szarva, mert egy bálnával ezt is megtehetem - kezdett izzani egyik felemben az amatőr igazságosztó, a megmondó ember, a mindig, mindent jobban tudó. És amikor láttam, hogy nyílik a vezető felőli ajtó, már kezdtem nyelvemre tolni a hangosan kimondható cifra szavakat.
Ajaj! Be fogok neki szólni. Mármint annak, aki éppen kiszállt a hatalmas bálna belsejéből, akit az imént magamban már leparasztoztam, akit ismeretlenül is gyűlöltem. És lassítottam a lépteimet.
- Ha nincs szerencséd, egy kétajtós szekrénnyel vagy mindjárt néggyel találod szemben magad - próbált visszatartani a hirtelen józanabbnak tűnő felem. - Ha mázlid van, csak visszaszól, viszont ha nincs, még át is alakítja az arcodat. Mit zavar téged, hogy hol parkol? Gyalog vagy. Menjünk a dolgunkra, ne kötekedjünk!
És akkor a téllel küzdő Nap még jobban kibújt egy Szolnok fölött lebegő szürke felhő mögül, és mosolyt szórt a Mészáros és Sütő utcák találkozásához.
Olyan apró kis emberke kászálódott ki a bálna Merci belsejéből, hogy nem láthatott át a fényesre suvickolt kocsitető felett. Összemosolyogtak az imént még bennem vitatkozók.
- Érted már, miért van neki ekkora?
És a mosoly kintre költözött.
Az apró, gömbölyű figura a hatalmas Mercedes hátsó ajtajához lépett. Inkább bemászott, mintsem behajolt. Valamit matatott, majd kitolatott. Térdével becsapta az ajtót.
- Ilyen nincs.
- Van még kérdés?
A mosolyból majdnem hangos röhögés lett. Az apró emberke mindkét hóna alatt egy-egy fehér, kabátos kutyával indult meg a Sütő utcán a belváros irányába. Hátulról úgy tűnt, a két fehér szőrgombóctól szélesebb a magasságánál. Nem mondom, hogy szaladt, de szaporázta a lépteit. Talán sietett.
Vagy szégyenkezett.
- Ne engedjük el a sztorit! - Értettem egyet magammal.
Ragyogott a februári Nap. Árnyékok kezdtek nőni a Sütő utcában. A mérgesnek indult percek vidámabbra fordultak.
- A bálna kiköpött egy gömbölyű apróságot, akit ma azzal aláznak, hogy hóna alatt két kutyával grasszáljon - kuncogtunk magamban.
- Biztos, a plázacicája küldte pudlit sétáltatni, csak nem magyarázta el, azt hogyan kell.
- Vagy nem lehet letenni a földre az ebeket, mert utána nyolc láb koszolná össze a gyönyörű Mercedest.
- Legyél megértő! Látszott az arcán, hogy szégyelli a hóna alatt bambán bólogató két ölebet, vagy azt, hogy egyebet nem tehet.
Átmentem a másik oldalra, hogy továbbpöröghessen ez az utcán talált történet. Ami kicsit rosszul volt megírva, hisz kitalálhattam a következő jelenetet. Az apró emberke nem bringát akart venni a Sütő utcában. A szabóságnak sem volt esélye. És talán a tetováló szalonba se hozta volna magával a két ebet. A kutyakozmetikát kereste.
- Csak éppen nem találja - folyt az immár pikírt belső élcelődés.
- Minden bizonnyal azért, mert még soha sem járt ott. Vagy a kutyák az újak, vagy a plázacica, vagy most először mertek rábízni ilyes felelősségteljes feladatot.
- Bunkó vagy! Látod, hogy mennyire igyekszik.
Az apró kis emberke a hóna alatt a két fehér kutyával fel-alá sétált a Sütő utcában. Eleinte. Majd mérgesen járkált, miközben maga elé meredt. Végül már szaladt. Mert egyszerűen nem találta a kutyakozmetikát. Ami egyébként akkora betűkkel van kiírva, mint ő maga.
Végül feladta. És benyitott. A kozmetikába.
- Legalább nekik is lesz egy jó napjuk!
Ekkor már teljes volt bennem a harmónia. Felszabadultan röhögtem. És vártam az utolsó jelenetet.
A kozmetikus, aki gondolom, sok zagyvaságot átengedett már a fülei között, mint egy jó gyógypedagógus az utcára kísérte a hóna alatt két fehér kutyát szorongató, dühös kis emberkét. És lassan, nem kizárva, hogy talán a kutyák előbb értik meg, az emberkozmetikától kétajtónyira lévő kutyakozmetikához irányította hősünket. „Ott, ahol ki van írva. Ja, és sárga a lépcsője!” Mondta hangosan és tagoltan, mert érezhette, jobb biztosra menni, nagyon egyszerű információt kell közölni. Közben pedig nem sejtette, milyen parádés poénnal csapta le ennek a szép télvégi napnak az utcaszínházi előadását.
Taps. Az ilyen főszereplő megérdemli a csillogóra suvickolt, fekete, bálna Mercit.
Meghajlás. Nekem szép lett az a napom, holott a tavasz alulmaradt a téllel szemben.
Függöny. És mindenki ment a maga dolgára.
MEGOSZTÁS:
Album
Kossuth téri ház
A maga nemében egész szép ez a Kossuth téren ma is álló lakóház, amelyet valamikor a hatvanas években örökítettek meg először képeslapon. Amikor a fotó készült, még csak ebből a szögből lehetett fotózni az akkor, feltételezhetően, éppen elkészült házat.
AKB
Hova visz?
Hova visz egy olyan aluljáró, amiben úgy tűnik, évek óta nem járt takarító, ami érezhetően inkább mellékhelyiség mintsem közlekedést segítő építmény, amire tényleg igaz, hogy "sz*-nak, bajnak nincs gazdája"? De ettől még Szolnokon van. Elvileg a Tiszaligetbe visz vagy onnan a belvárosi Tisza-hídra. A miénk. De mégis kié? Nem lehetne, hogy neki is fájjon egy kicsit? Mert hová visz egy ilyen elhanyagolt aluljáró? A jövőbe?
SzoborPark
Kátay Endre emléktábla
Véletlenül bukkantam az Alcsi városrészben lévő Tulipán kocsma falán Kátay Endre színművész emléktáblájára, amiről kiderül, hogy a nagyszerű színész Szolnokon született. Február 23-án talán friss koszorú is kerül a tábla alá.