[Fotytatjuk...]

Szolnoki mesék

Nincs már és mégis vár (38./55 rész)

2017. december 10.

A Korzó kávéház Kossuth térre néző portálja mögött kavargatta reggeli feketéjét Dusek Dezső. Nem volt kedve elindulni, mert tudta, főszerkesztője azonnal neki szegezi a kérdést: mit hozott? Késő éjszaka fejezte be Gárdonyi frissen megjelent regényét, alig bírt felkelni, így semmiféle, szolnoki szenzáción nem volt érkezése gondolkodni.

Dusek Dezső fázósan húzta össze kabátját, miután nagy nehezen rászánta magát az indulásra, és kilépett a Korzó ajtaján. Először elnézett balra, az állomás felé, és szokása szerint rettenetesen sajnálta magát, hogy otthagyta Budapestet, és vidékre szegődött hírlapírónak. Aztán hallgatta kicsit a piac zsibongását, a kofák és az asszonyok alkudozását, a macskakövön kopogó lópatkókat, és vigasztalni kezdte magát. Ugyan sok minden nem történik itt, összességében mégsem olyan rossz hely ez az építkezések miatt mindennap új arcát mutató Szolnok.

A városháza felé indult. Ráköszöntek. Felkapta a fejét, biccentett. Tekintete végigfutott a Gorove utcán. Megtorpant. Összeráncolta a homlokát: Gárdonyi, törökök, szolnoki vár. Az ostrom 350. évfordulója! De hova lett a vár?

Úgy rontott a szerkesztőségbe, mintha Ferenc József lemondásának a hírét hozta volna. Biccentett a kollégáknak, rámosolygott a gépíró kisasszonyra, és kopogás nélkül lépett a főszerkesztő szobájába. Kérdés nélkül hadarta: jövőre lesz a 350. évfordulója a szolnoki vár ostromának, valami beruházást is terveznek helyére, de senki se tudja, hová lett az erőd, miért nincs belőle legalább annyi, mint Egerben, Budán vagy Szigetváron, akár sorozatot is megérne a történet. Főszerkesztője félbehagyta egy legépelt cikk javítását. Végigmérte. Kényelmesen hátradőlt a székében, csettintgetett a szájával, majd bólintott, és folytatta a korrektúrát.

Dusek Dezső nem sejthette, hogy szolnoki karrierje abban a pillanatban futott vakvágányra, amikor kilépett a főszerkesztőtől. Négy nap múlva utazóládájával és kézitáskájával már ott ült Müller úrék restijében, az egyre rosszabb állapotban lévő vasútállomáson, és Debrecen felől várta a pesti vonatot.

Pedig jól indult a sztori. A várból ugyan semmit sem talált a Zagyva túlpartján, viszont a Pityó kocsmában összeakadt egy öregemberrel, aki néhány pohár borért szívesen megmutatta, gyerekkorában hol álltak a falak, merre voltak a kapuk, a forradalom után meg az osztrák lovak istállói. Esküdözött, hogy legénykorában még katonák állomásoztak a falak között, arról viszont semennyi borért nem akart beszélni, mi lett később a várral. Dusek Dezső mindenesetre kanyarított két rövid hasábot a néhai erődről, amit főszerkesztője ugyan nem talált túl eredetinek, mivel azonban egy kisebb városházi adok-kapokról mégsem akart hírt adni, betette a negyedik oldalra.

A megjelenés másnapján diszkréten egy cetlit tett kávéja mellé a Korzó pincére. Dusek Dezső kicsit furcsállta, de a megnyugodott, amikor Gatyaülep Tisza felőli végénél valóban várta egy kövér alak. Aki halkan elhadarta, amit akart, kezébe nyomott egy fél téglát és faképnél hagyta a megdöbbent újságírót. Dusek nézegette a tégla különleges bélyegét, majd szinte futva tette meg az utat a Fodor féle szálloda kávézójáig. Jól számított, az ajtótól legtávolabbi asztalnál ott ült Kollár, a pesti pletykákat szolnokiakra cserélgető, kiöregedett gigerli. Unott arccal nézett az elé rakott téglára, majd Dusekre, és fáradtan sorolni kezdte, hogy bő két évtizede melyik új házakba került a széthordott vár anyagából. Majd egy poros Vígszínházi pletyka után lenéző mosollyal hozzátette: mindenkinek érdeke volt, hogy elbontsák azt a romhalmazt, ezért is hagyták lepusztulni.

Ezt a sztorit már érdekesebbnek találta a főszerkesztője, de csak akkor volt hajlandó a harmadik oldal aljára betenni, ha Dusek ráveszi valamelyik bohém művészt, hogy csináljon rajzot a téglabélyegről meg a düledező várról. Az egész délutánja, meg két koronája ment rá, hogy a Tabánban felhajtson egy meg nem értett festőt.

Másnap reggel a megyeháza sarkánál egy férfi lépett hozzá. Megemelte a kalapját, és miközben annyit mondott, hogy gratulál a várról szóló bátor írásához, kezet nyújtott. Dusek megdöbbent, hogy egy gondosan összehajtott papírlap maradt a tenyerében. Mire felocsúdott, a férfi eltűnt. A hírlapíró izgatottan széthajtotta a lapot. Kétszer is elolvasta, mielőtt konflist fogott a Gorovén, és a laktanyába vitette magát.

Meglepődött, hogy azonnal egy puritán, de elegáns tiszti irodába kísérték. Éppen csak letette a kabátját, amikor egy joviális, idősebb, kedélyeskedő tiszt lépett be. Cigarettával és hellyel kínálta, majd barátságosan arról érdeklődött, hogy érzi magát a városban, nem szeretne-e visszakerülni Pestre, esetleg valódi, az ország sorsát formáló témákkal foglalkozni. Duseknek volt gyakorlata az ilyen beszélgetésekben. Az információit kezdte sorolni a papíron még létező szolnoki várról. A tiszt szemöldökének mozgásából tudta, hogy az pont erről nem szeretne beszélni. Dusek ócska trükkel folytatta. Azt füllentette, hogy csak az információi megerősítése miatt jött, mert városházán már elismerték a svindlit, a megyeházán pedig fontolgatják, hogy leleplezik a nem létező vár után felvett állami pénzek útját. A tiszt bajszának rángás és szeme szikrázása árulta el, hogy igaz, ami az összehajtott papírlapon volt. Meg az, hogy nem marasztalta és nem is köszönt el Dusektől.

A konflis a laktanya előtt várta. A városházára vitette magát. Fél óra múlva pedig a megyeháza egyik kártyaadósságokban úszó tisztviselőjének a szobájában ült. Amikor belépett a szerkesztőségbe, úgy érezte, kerek a történet. A korábbi cikkek tartalmát kicsit átfogalmazva ügyesen beemelte új információi közé, és olyan kétoldalas anyagot vetett papírra, hogy maga is csodálkozott. Főszerkesztője dünnyögve olvasta végig. Aztán újra nekikezdett, és minden állításánál rákérdezett a forrásaira. Majd harmadszor is átolvasta, piros ceruzájával belejavított, felcserélt néhány bekezdést, és bólintott.

Dusek Dezső úgy döntött, egy címlap sztori után nem a Korzóban, hanem a Szapáry sarkán, a Hungáriában fog vacsorázni. Már a kávéjánál tartott, amikor két morcos arcú férfi lépett az asztalához. Legnagyobb meglepetésére egyiknek a kezében az ő utazóládája, a másiknál pedig jegyzeteinek szánt táskája volt. Az egyik hivatalosnak tűnő papírt tett elé, a másik pedig egy apró, de durva revolvert. Fél perc múlva konflison tartottak a vasútállomás felé.

Dusek Dezső még akkor is a hátában érezte a két férfi gyilkos tekintetét, amikor ládájával és táskájával felkászálódott a pesti vonat lépcsőjén. Magában fogadkozott, hogy amint megváltozik a világ, megírja az évtizedekkel ezelőtt elbontott, de 1901-ben papíron még létező erőd történetét. Aztán tizennégy évvel később, Belgrád alatt, egy szerb golyó tántorította el végleg Dusek hadnagyot nemcsak ettől, de egyéb terveitől is.

 
lap tetejére

A történet további részei:

Ez a rovat szubjektív élményportálunk legszubjektívebb része. Az itt közölt történetek és szereplőik kitaláltak, bárminemű hasonlóság létező személyekkel és eseményekkel csak a véletlen műve.

Album

A Városháza az előző századfordulón
Szigeti Henrik munkássága illetve az ezen a hosszúcímzéses képeslapon lévő postabélyegző alapján azt mondhatjuk, hogy az anzikszhoz használt, a Városházát és a Kossuth tér egy részét ábrázoló fotó valamikor 1893 és 1903 között készült. Amikor a Városháza földszintjén még üzletek voltak.

Az Album további képei
 

AKB

Félbemaradt pusztulás
Nemcsak az a baj, hogy a Mária utcában egy újabb régi, szolnoki ház tűnik el. Hanem az is, hogy az eltűnés milyen hosszú ideig tart. Hónapokkal ezelőtt kezdték a bontást, aztán félbemaradt. Így ma, a járda mellett egy kibelezett ház megmaradt főhomlokzata várja a sorsát. Amit reméljük, nem valami vihar fog beteljesíteni! És nem akkor, amikor valaki pont arra sétál! Mert ez a bontás már nemcsak ronda, de életveszélyes is. Hónapok óta. Szolnokon.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

A Gyermekévre emlékeztet
Az ENSZ által Nemzetközi Gyermekévvé nyilvánított 1979-re tényleg úgy emlékszem, mintha lépten-nyomon a gyerekeket ünnepelték volna, mert valahogy mindig kiderült, az az év az övék. És ennek máig vannak nyomai Szolnokon is.

A Szoborpark további képei