[Fotytatjuk...]

Szolnoki mesék

Kaland a cukorgyári cefre miatt (58./76 rész)

2019. október 27.

A cukorgyári lakótelepen rohant felém feldúltan a munkásruhás férfi. Az autóhoz érve elhajította az addig maga mellett tolt ócska kerékpárját, majd feltépte a Zsiguli ajtaját. "A vasútállomásra, de sebesen!" Lehelte alkoholosan arcomba. "De hát, én tanulóvezető vagyok..." Nyökögtem.

"Indíts!" Fordult előre az anyósülésen, és a nyomaték kedvéért két kezével hatalmasat csapott a Zsiguli szélvédője előtt végigfutó fekete műanyag borítására. "Gyerünk már!" Emelte feljebb a hangját, mert döbbenetemben nemhogy indítottam volna, de megmozdulni se bírtam.

Bassza meg Paszuly bácsi! Neki is pont most jutott eszébe a cefréjét megkeverni. Jutott eszembe azonnal, pedig ebben nem volt semmi meglepő vagy különleges, hiszen a tanulóvezető óráim a második találkozásunk óta abból álltak, hogy mint valami sofőr fuvaroztam az oktatómat a városban, a különböző ügyeit intézni. Aznap a Gólyánál, a rutinpályán adta át a kormányt, és rögtön kiadta az ukázt, hogy irány a cukorgyár, mert a garázssoron több hordó pálinkának valót kell ápolnia.

"Ne tökölj már!" Ordított a férfi ott, ahol Paszuly bácsinak kellett volna ülnie. Majd elkezdett a kabátjában kotorászni. Előbb egy pillangókés esett a gumiszőnyegre, az oktatói pedálok elé, majd egy csomó, összegyűrt piros százas, meg barna ötvenes. Azokból felkapott néhányat, magához rántotta a jobb kezemet, és belegyűrt vagy ötszáz forintnyi galacsint a tenyerembe.

"Vagy ezért vagy a kés miatt viszel ki az állomásra." Azzal felvette az ezüstszínű vágóeszközt is.

"De hát..." Folytattam volna, miközben a két ülés közé ejtettem a pénzt, de láttam a szemén, nem viccel. Indítottam. Akkurátusan rükvercbe kapcsoltam, és bár jobban remegett a gyomrom, mint amikor Paszuly bácsi az első órán kivitt az akkor még a városon átvezető négyes kamionjai közé, nagyon szép kuplung-gáz játékkal tolatni kezdtem. Közben pedig hol a visszapillantóba, hol a vaskapura néztem, ahol Paszuly bácsi eltűnt. Imádkoztam, hogy kerüljön elő. Hiába.

"Ne legyél, már ilyen tetű!" Mordult rám újra a férfi, pedig addigra felkapcsoltam kettesbe, azt tervezve, hogy így araszolok a Szolnoki Cukorgyár feliratig. Bíztam benne, hogy beüt a ménkű vagy a csoda. Ehelyett csak annyi történt, hogy kéretlen utasom véletlenül rálépett az oktatói gázpedálra. Először nem is értettem, miért gyorsul az autó. Aztán szólni akartam, de hirtelen fontosabbnak tűnt, hogy a felbőgő Zsiguli kormányába kapaszkodjak. Úgy vágódtunk be a Vörös Hadsereg úti kereszteződésbe, mint akinek elsőbbsége van. Mázlink volt, hogy a város felől érkező busz kanyarodni akart, a Tószeg felől jövő IFA meg komótosan cammogott. Balra rántottam a kormányt, nyikorogtak a gumik, de bevettük a kanyart. A lendülettől pedig lecsúszott az utasom lába a gázról.

"Taxis létedre elég szarul vezetsz." Jelentette ki, miután újra egyenesben voltunk. El akartam magyarázni, hogy azért, mert még nincs jogosítványom, csak a tizennegyedik órámnál tartok, és a T betű a Zsiguli tetején nem azt jelenti, hogy taxi. Ám megelőzött.

"Az a kurva megszökött azzal a senkiházi bakterral. Azt hitték, nem buknak le. De tudom ám, mire készülnek. Viszont garantálom, hogy nem fogják elérni a Jaszit. A peronon forgatom meg bennük ezt a kést."

Harmadikba kapcsoltam, majd ötvenig húzattam az ezerkettest, és a lehető legszabályosabb módon, tükör, hátranézés, index, kihúzódtam a külső sávba. Azon gondolkodtam, hogy a Munkás ABC mellett majd bekanyarodok, lefullasztom a motort, kiugrok és elszaladok. De túlfutottunk. Mert a felszarvazott utasomnak ekkor meg a kuplungra sikerült rátaposnia, amitől ugyan lassulni kezdtünk, csak éppen ijedtemben elfelejtettem, mit is kellene csinálnom.

"Milyen ócska taxi ez?" Fordult újra felém, kezében kipattant a pillangókés. "Ne trükközzél, mert téged is megböklek." Lehelt felém néhány maligánfokot. Csak a szemem sarkából láttam, hogy megmozdult, és ugyanolyan véletlenül levette a lábát a kuplungról, mint ahogy rákerült. Gyorsulni kezdtünk.

Paszuly bácsi már biztosan keres. Futott át az agyamon, miközben elhagytuk a papírgyárat. Mit mondok neki a következő órán? Már, ha lesz következő óra, és nem halok meg addig. A temető mellett már kezdtem elsiratni magamat. Hiszen el se tudnék szaladni, mert mire kicsatolom a biztonsági övet, simán lekaszabol ez az elmebeteg. Lassítás nélkül csattogtunk át a síneken.

"Pedig micsoda nagy szerelem volt." Bambult kifelé a szélvédőn. "A telep leggyönyörűbb csaja, aki persze, hogy belezúgott a gyári csapat legjobb csatárába. Belém. Akitől egy ócska bakter, az Újszász hátvédje akarja elcsaklizni." Hadonászni kezdett maga előtt a késsel. "Lehet, hogy csak a baktert ölöm meg. Kár lenne a szolnoki Samantha Foxért. De még azon is túltesz. Szebb, mint bármelyik pornószínésznő." Felröhögött. "Én már csak tudom, mert nekem videomagnóm is van, és olyan filmjeim, hogy magától lecsúszik a slicceden a zipzár. Szereted a pornót?"

Pont ez a téma hiányzott a tizenhét éves fejemnek. Miközben arra próbáltam koncentrálni, hogy a Csanádi kereszteződésénél pirosat kapjunk, mert akkor kénytelen leszek megállni, és talán kiugorhatok. Zöld lett. Bent voltunk a kereszteződésben, amikor ismét megkérdezte, de már sürgetően.

"Minek nézzem, amit én is szeretnék csinálni." Loptam el Paszuly bácsi idevágó örökbecsűjét, akivel talán a hatodik órán, a Millér felé tartva kellett kielemeznünk a legújabb pornófilmeket. A mellettem ülő csávó vinnyogva nevetett.

"Igazad van. Csak azt a béna hátvédet herélem ki. Krisztikét nem bántom, mert akkor kivel fogom csinálni." És beleöklözött egy hatalmasat a jobb vállamba. "Tudtam én, hogy jó csávó vagy. Majd az aluljárónál tegyél ki, mert a tizenegyediknél kell elcsípnem őket!"

A huszonnégyemeletes tövében teljesen megfeledkeztem az elsőbbségadásról, meg a szétnézésről, sőt szerintem index nélkül kanyarodtam balra. Talán ketten dudáltak, valaki meg csikorogva fékezett. Vissza kettes, nem érdekel, van-e gyalogos a zebrán. Némi rángatással bevettük a kanyart, aztán már nem babráltam a váltóval. Bőgő motorral húzódtam az aluljáró mellé.

"Kívánj sok szerencsét!" Lendületesen a jobbját nyújtotta felém. Már nem volt benne a pillangókés. Kéretlenül belecsaptam izzadt tenyeremmel. Ő is érezte, de nem szólt, fél lábbal már kint volt a kocsiból. Úgy vágta be a Zsiguli ajtaját, mint a budi ajtót szokás, és eltűnt a föld alatt.

Mi a francot csináljak? Pánikba estem. Paszuly bácsi Zsiguliját mégsem hagyhatom az állomás előtt. Majdnem sírtam. Nem vezethetek vissza a cukorgyárhoz, mint valami hivatásos sofőr. Hatalmas Mercédesz taxinak lettem az útjába, erélyesen rám dudált. Egyesbe kapcsoltam, szabályosan indexeltem, hátra fordulva meggyőződtem az elsőbbség megadásáról, és lassan elindultam. A víztorony tövében, a rutinpálya mellett tettem le a T-betűs Zsigulit. Benne hagytam a kulcsot.

Két nap múlva volt a következő autóvezető órám. Egész nap ment a hasam az idegességtől. Paszuly bácsi a szokott helyen várt. Szokásához híven a megyeit olvasta. Általában csak a sport meg az apróhirdetés érdekelte az általa csak seggem és környékének nevezett újságból. Ezúttal azonban a bűnügyi tudósítást is elolvasta.

"Ekkora marhákat." Mondta köszönés helyett, miután beültem a kormányhoz, de nem néztem rá. "Két barom focista összeszólalkozott valami liba miatt az állomáson, és összekaszabolták egymást." Beállítottam az ülést, a külső és a belső tükröt, de még mindig szigorúan előre bámultam. "Esküszöm nem normálisak! Ha minden nőm miatt kést rántottam volna, sormintás lenne a hátam is."

"Ez mikor volt?" Csúszott ki a számon, mert kezdett összeállni a sztori. Megbántam a kérdést. Viszont nem azt történt, amire hirtelen számítottam. Paszuly bácsi ugyanis felröhögött.

"Két napja, amikor nem emlékszem, hogyan jutottam ki a cukorgyári garázsomba, de szerencsére nem kocsival, mert úgy bemákoltunk a két szomszéddal, hogy csak másnap bírtam hazamenni. A kocsi meg itt várt, benne a kulccsal a víztorony tövében." A könnyeit törölgette.

"Mikor is volt az utolsó óránk?" Fordult felém fulladozva. Nem tudtam felelni. Belenézett a jegyzeteibe, ahová mindig mindent bevezetett. "Két napja? Bassza meg, nem emlékszem. Na, mindegy, menjünk a cukorgyárhoz, mert arra sem emlékszem, hogy megkavartam vagy csak meg akartam kavarni a cefrémet."

Indítás. Egyes. Kézifék. Lassan fel a kuplung, finom gáz.

(Az illusztrációk a Fortepan gyűjteményéből valók)

 
lap tetejére

A történet további részei:

Ez a rovat szubjektív élményportálunk legszubjektívebb része. Az itt közölt történetek és szereplőik kitaláltak, bárminemű hasonlóság létező személyekkel és eseményekkel csak a véletlen műve.

Album

Homályos kép
Gyűjteményem eddigi legrosszabb minőségű lapja lett, ám képi tartalma miatt egyszerűen nem lehetett kihagyni a megvásárlását. Feltehetném a találós kérdést, hogy hol készült a lap, de nem teszem. Mert éppen az benne a lényeg, hogy a szolnoki Madas-ház van rajta.

Az Album további képei
 
hirdetés Bajnai Zsolt: Csálé képek

AKB

De miért pont ott?
Értem én, hogy rollerezni jó, környezettudatos és valakinek hasznos is. De amikor már nem jó, nem környezettudatos és az eszköz gazdájának sem hasznos, akkor a rollerek többsége miért az út közepén végzi? Mintha minden második szolnoki rollerező menet közben, az út közepén gondolná meg magát, és hagyja magára zöld eszközét, mint gazdátlan eb az ürülékét. Én meg kerülgethetem. Vagy hódolhatok a lassan alakuló új szenvedélyemnek: az útban lévő rollerek útból elpakolásának. De ebben nekem mi a jó?

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Az építés emlékére is
A Szobor Park Szolnokban helyük van az itteni emléktábláknak is, amelyek épp oly sok üzenetet hordoznak a városról, mint a szobraink. Például a Várkonyi tér 20. számú ház építésének dátumára emlékeztető az épület bejáratánál.

A Szoborpark további képei