[Fotytatjuk...]

Szolnoki mesék

Tré volt a zene! (10./58 rész)

2015. január 04.

- A héten szabadultam, úgyhogy addig tart a diszkó, ameddig én mondom - jelentette ki határozottan a Csomóponti művház nagytermében a kicsit kapatos, köpcös férfi. Mivel azt is hozzátette, hogy a zene tré, ezért csomagoljunk, nem sokat teketóriáztunk. Főleg, hogy senki nem kelt a védelmünkre, már ki voltunk fizetve, és egyébként sem ez volt az este első afférja.

Egy fehér Zaporozseccel jártunk diszkózni a nagybátyámmal a nyolcvanas évek közepén. Szombat délutánonként a Zapi tetejére felkerült a két házi gyártású hangfal, a hátsó ablakba a két deck, a keverő, az erősítő és a kazettákat rejtő diplomatatáska, a hátsó ülésre a Videoton színes tévé, mellé - ha nem ült ott senki - a kölcsön videomagnó, a földgömbből és széttört tükörből preparált diszkógömb, a földre pedig a két sor színes lámpa és a kábelek. Majd irány az adott este helyszíne, ami a legtöbbször valamelyik környékbeli település művelődési háza, rosszabb esetben kocsmája volt. Ahová délután hat órára illet megérkezni, hiszen hétkor kezdődött a diszkó, éjfélkor pedig már az utolsó hangnak is el kellett hangoznia.

Ja, kérem, ez még azokban a nyolcvanas években történt, amikor a fiatalok képesek voltak egyetlen hanggal „szinkronizált”, sokadszorra másolt, szóval lényegében láthatatlan és érthetetlen filmekért diszkóba járni. Amit már videodiszkóként hirdettek. Ezért is cipeltük a böhöm Videoton tévét, így a zene mellé videoklipet is játszhattunk a nagyérdeműnek. Akik eleinte tánc helyett inkább a képernyőt bámulták, de később is sokszor láttam párokat úgy táncolni, hogy nem egymást, hanem a tévét nézték.

Szóval azon ritka szombatok egyike volt, amikor nem Tiszatenyő, Örményes, Tiszapüspöki vagy Jászszentandrás volt a cél, hanem a szolnoki Csomóponti Művelődési Ház. Tél volt, fagy és hó nélkül, sok sárral. Amiben a művház mögött el is akadt a Zapi, így nekem kellett kitolni. Először lengettem a fehér csodát, majd egy nagyobb gáznál nekifeszültem, dörgött a motor, pörögtek a hátsó kerekek, repültek a sárdarabok, de pár másodperc múlva kiszabadult a Zapi. Aminél csak az volt a nagyobb csoda, hogy a felcsapott sárból semmit se kaptam.

Már a bepakolásnál érződött, hogy nehéz éjszaka lesz. A művház hátsó ajtajához tolatva azonnal megjelentek az önkéntes segítők, hogy csak adjunk a kezükbe bármit, ők majd beviszik a cuccunkat. Ezt nagyon utáltuk. Mert, ha nem kértünk a segítségből, akkor nagyképű, beképzelt majmok voltunk. Ha meg igen, akkor rettenetesen figyelni kellett, hogy a Zapi és a táncterem között ne kelljen lába semminek. Ez pedig szinte lehetetlen volt. Aminek ezen az estén kazettákkal teli diplomatatáska - a diszkó lelke - esett áldozatul. De ez csak akkor tűnt fel, amikor már minden a helyén volt, és indult volna a hangpróba, ráadásul a szórakozni vágyók egy része is a teremben bolyongott.

Basszanázás. Futás a Zapihoz. Ott nincs. Istenkáromlás. Kinek a kezébe adtuk? A rovott múltú anyjának az emlegetése. Halál sápadt szervező, hogy akkor most mi lesz. Mi lenne? Rendőrt hívunk, mert vagy ötven kazetta volt a táskában. Ne hülyéskedjetek gyerekek, adjátok vissza a táskát! Mondta sírva a művházas, miközben elkezdtük széthúzogatni a kábeleket. De hát már egy csomó jegyet eladtunk, és sírt.

Aztán, amikor nagy hanggal elindultunk a porta felé, hogy akkor hívjuk a fakabátokat, hirtelen előkerült az egyik sunyi képű segítő. Mi a baj? A fekete diplomatatáska? Jaj, bocsánat, ő tette rossz helyre. És vigyorogva kihozta a ruhatárból. A szervező visongott örömébe, mi ölni tudtunk volna, a sunyi meg gyorsan eltakarodott. Hát persze, hogy le akarta nyúlni, állapítottuk meg, és csak azért maradtunk, mert a művházas gyorsan kifizette az arra az estére kialkudott 2500 forintot. Merthogy videodiszkó volt. Tévé és videó nélkül csak ezerötöt kaptunk volna.

Hétkor elindult a buli. Brother Louie, Money for Nothing, aztán a szokásos cirkusz, hogy a jomahartot tedd be, meg a lájfizlájf nincs meg neked. Közben kiderült, hogy nincs fűtés. Tehát a lassúk helyett inkább ugrálós számok kellenek. Mi meg nagykabátban ugráltunk a pult cucc mögött. Fél kilencre olyan fáradt voltam, hogy a jobb oldali hangfal mögé behúztam egy széket, bebugyoláltam magam, és elbóbiskoltam.

Iszonyatos üvöltésre riadtam. Diszkós nagybátyám a maga ötven kilójával, kétségbeesett arccal éppen elkapta a rozoga asztalra, meg az arra pakolt két székre felrakott színes tévét. Aminek a köpcös, kapatos fickó a terem közepétől, felemelt kézzel rohant neki. Ijedtemben felugrottam, és azzal a lendülettel kirántottam a falból az elosztót. Csend lett a teremben.

Mire visszatettük a tévét a székekre, már minden lámpa égett a teremben. Miután nagybátyám kétségbe vonta a nála vagy kétszer testesebb fickó értelmi képességeit, az bedülöngélt a terem közepére, jobbjában egy bicskát kezdett forgatni, és üvöltött.

- A héten szabadultam a sittről, úgyhogy addig tart a diszkó, ameddig én akarom.

Nem szólt senki.

- Tré volt a zene. Mindenki takarodjon haza!

Nem ellenkezett senki. Mi a pénzünknél voltunk. És olyan gyorsan pakoltuk fel a fehér Zapit, mint se előtte, se utána soha.

 
lap tetejére

A történet további részei:

Ez a rovat szubjektív élményportálunk legszubjektívebb része. Az itt közölt történetek és szereplőik kitaláltak, bárminemű hasonlóság létező személyekkel és eseményekkel csak a véletlen műve.

Album

Három templom a park felől
Az ehhez a szolnoki laphoz használt fotó 1914 és 1937 között bármikor készülhetett volna, ám nekem van egy olyan érzésem, hogy 1934-es vagy legfeljebb 1935-ös a felvétel. Amit, bár a református templom felirattal láttak el, gyönyörűen mutatja mindhárom nagy templomunkat, amelyek akkoriban a szolnokiak toleranciáját és a békés együttélést hirdették.

Az Album további képei
 

AKB

Félbemaradt pusztulás
Nemcsak az a baj, hogy a Mária utcában egy újabb régi, szolnoki ház tűnik el. Hanem az is, hogy az eltűnés milyen hosszú ideig tart. Hónapokkal ezelőtt kezdték a bontást, aztán félbemaradt. Így ma, a járda mellett egy kibelezett ház megmaradt főhomlokzata várja a sorsát. Amit reméljük, nem valami vihar fog beteljesíteni! És nem akkor, amikor valaki pont arra sétál! Mert ez a bontás már nemcsak ronda, de életveszélyes is. Hónapok óta. Szolnokon.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Bujdosó Ácslegény
A levelek lehullásával ismét előbukkan majd a néhai 605-ös számú szakmunkásképző iskola udvarán immár 45 éve ácsorgó Ácslegény című szobor, így a József Attila útról is látható lesz az alkotó halála után egy évtizeddel Szolnokra került szobor.

A Szoborpark további képei