[Fotytatjuk...]

Szolnoki mesék

Lánykérésen gondolkodni (30./53 rész)

2017. február 12.

- Lánykérést ugyanúgy felesleges halogatni, mint hadüzenetet vagy visszavonulást. Olyan nincs, hogy tökéletes pillanat - tette a csésze fekete mellé bölcsességét a Hungária kávéház pincére. A megszeppent fiatalember nem mert ránézni, inkább az asztala melletti portálon keresztül a Kossuth tér felé hömpölygő embereket bámulta. Fülledt, nyári, piaci nap volt.

- Tapasztalatból mondom - igazított a pincér a tányéron, majd követte a fiatalember tekintetét. - Én halogattam, mint tábornokaim Königgratznél a visszavonulást, így mire hatvanhét elejére hazakeveredtünk, Jolán már másnak mondott igent. Igaz, én legalább most itt vagyok, és nem az obeliszk oldalára vésve.

A fiatalember csodálkozva nézett a feje tetején kopasz, körbe hófehér hajú pincérre.

- Ne rám nézzen a boci szemeivel, hanem Jolán unokájára, aki legalább kétszer olyan szép, mint az öreganyja volt. Pedig elhiheti, hogy szinte sorban álltak a kérők a Molnár utcai házuk előtt. Vagy Szapáry, ha maga már úgy ismeri. Akkor még a piac is Piac tér volt, nem Kossuth, és híre se volt ennek a tornyos Városházának. Meg szemben az obeliszkünknek sem.

Otthagyta a fiatalembert, aki zavartan megfordult, és a fogasról leemelte a Friss Újság aznapi számát. Lapozgatni kezdte.

- Ide figyeljen Gyula! - Lépett pár perccel később újra az asztalhoz a fehér köpenyes pincér. - Hónapok óta innen lesi, hogy a kis Jolánka mikor lép ki a kapujukon. Ha véletlenül egyedül van, maga fizetés nélkül utána rohan. De ha a mama, vagy pláne az öreg Jolán is vele tart, szint bemászik az asztal alá, hogy észre ne vegyék. Mire való ez?

A fiatalember fülei vörösek lettek. Még jobban belebújt a nádkeretre feszített újságba.

- Jönnek - sóhajtotta az öreg pincér, fejével az utca felé intve. A fiatalember riadtan előbb a pincérre nézett, majd a portálon át a Szapáry és a Gorove sarkán álló kétemeletes bank épülete felé.

- Tessék! Elől Jolán, aki még mindig szép, mellette a Makai lánya, mögöttük meg a maga szerelme. Ne tagadja Gyula! Szép az a lány, még ha a Makai unokája is. Nyugodtan kibújhat a tegnapi újság mögül, nem erre jönnek. Fusson utánuk! A Kossuth térre mennek a piacra, jól fog jönni az erős férfikéz, ha cipekedni kell. Csak mutatkozzon be, mielőtt kosarat kap! A kezébe.

Az öreg kuncogott, a fiatalember meg már olyan közel húzta az arcához a viseletes újságoldalakat, mint aki sok dioptriás szemüveggel se lát rendesen.

- Reménytelen eset. Bár, lehet, hogy magának van igaza. Végül is, mire ment volna Jolán, ha ennyi idősen, hatvanhat tavaszán meg merem kérni a kezét? Várhatott volna, hogy mikor keveredünk a Hatvannyolcasokkal Poroszországból Szolnokra, aztán előbb egy összevissza rángatott katona felesége lett volna, utána meg egy zsémbes pincéré. Ha közben nem vésnek a többiek mellé arra az átkozott oszlopra, és nem lesz idő előtt Makai helyett az én özvegyem. Mert vagy a szerelemben vagy a háborúban van szerencséje az embernek, a kettő együtt nem megy. Nekem a háborúban volt.

A fiatalember letette az újságot, kavargatni kezdte a feketéjét, és bánatosan figyelte a Gorove út járdáján, a tömegbe keveredő három nőt.

- Bár, ha Jolánka az én unokám lenne, és még élnék, nem engedném, hogy maga udvaroljon neki. A végén még elveszi. Szó se róla, polgárit végzett, érettségije is van, de ahelyett, hogy elment volna tanulni, beállt kereskedősegédnek. Karrier ez Gyula? Nézzen rám! Hatvanöt éves vagyok, és délelőttönként kisegítenem kell a Hungáriában, hogy ne haljak éhen. Egykori Hatvannyolcasként. Magából mi lesz? Még katona se volt. Bár, ha egy kis szerencséje van, nem is lesz.

Fényes tálcájával legyintett, és visszaballagott a pult mögé. Onnan figyelte a magányosan kínlódó fiatalembert, aki egy idő múlva apró után kezdett matatni egyszerű zakója zsebében.

- Gyula! Nyár eleje van - lépett újra a fiatalember asztalához az öreg pincér. - Ha most elég bátor, mire lehullanak a levelek, az esküvőn is túl lehet. Sőt jövő nyárra az öreg Jolán dédnagymama lesz. Higgye el, másik nap se lesz alkalmasabb lánykérésre, mint 1914. június 28-adika!

 
lap tetejére

A történet további részei:

Ez a rovat szubjektív élményportálunk legszubjektívebb része. Az itt közölt történetek és szereplőik kitaláltak, bárminemű hasonlóság létező személyekkel és eseményekkel csak a véletlen műve.

Album

Korok találkozása 50 éve
A hatvanas-hetvenes években leggyakrabban az ezen a képeslapon is visszaköszönő szögből örökítették meg Szolnok főterét. Mert így egy képre kerülhetett az 1963-ban felállított Munkásmozgalmi emlékmű, a jó száz évvel idősebb néhai Magyar Király Szálloda, és a szoborral egyidős, modern épület. Korok találkozása a Kossuth téren.

Az Album további képei
 
hirdetés Bajnai Zsolt: Visszaköszönés - Megjelent

AKB

Balkáni köz
A Tófenék és az Ady Endre utcák között, a Jókai utcai ügyészség mögött van egy név nélküli, csak gyalog és bringával járható kis köz, amit nyugodtan nevezhetnénk Balkáni köznek. Már, ha a balkániak nem kérnék ki maguknak. Áll ott egy kuka, aminek a környéke általában tragikus. Van ott egy fal, ami rettenetes. A város közepén, mondjuk 50 méterre a főterünktől egy olyan pont, ami mellett többnyire csak undorral lehet elmenni. Nem lehetne kreatív építészhallgatókat, leendő városüzemeltetőket megkérni, hogy ötleteljenek egy kicsit? Talán viszonylag olcsón vissza lehetne térni Európába.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Azért az ember az úr
Nehéz eldönteni, hogy Szolnokot, lassan ezer éves történelme során a háborúk, a tűzvészek vagy az árvizek pusztították, illetve veszélyeztették-e többször. Azt azonban akár tényként is kezelhetjük, hogy az utóbbi kétszáz év nagy árvizeinek többségéből az ember került ki győztesen. Engem erre emlékeztet a Történelmi vízmérce.

A Szoborpark további képei