[Fotytatjuk...]

Szolnoki mesék

Az utolsó ló (26./53 rész)

2016. szeptember 25.

Akkor borított rá az előadó elvtársra az asztalt, amikor az azzal érvelt, hogy egy szocialista nagyvárosban mégsem lehet lóval fuvarozni, miközben az emberiség már a világűrt ostromolja. Zengett a Tanácsháza úgy üvöltötte, hogy akkor menjetek rakétával az állomásról a Centrumig. Pár órával később történt az a balesete az Ady és a Keskeny János út sarkán.

Valamikor hetvenöt elején, fiatal tisztként, szerintem kitolásból osztották rám az ügyet, ami államellenes izgatásnak indult, aztán gondatlan veszélyeztetés, végül ittasan elkövetett közlekedési kihágás lett. Majdnem fegyelmit kaptam, amikor kiderült, hogy szóbeli figyelmeztetéssel engedtem el az öreget.

Amikor idézéssel a kezében belépett a szobámba a Ságvári körúti kapitányságon, azzal kezdte, hogy ismerte ám szüleimet, és napra pontosan mondta, hogy ’49-ben mikor volt az esküvőjük. Ezt én is tudtam, de hogy utána nagyanyámék Jász utcai házának az udvarán tartották a lagzit, nekem ő mesélt először. Merthogy meg volt fogadva a fiákerrel.

Siettem, és nem akartam engedi, hogy az anekdotáival átvegye az irányítást. Leintettem. Elkezdtem sorolni, hogy ezen és ezen a napon, Szolnokon, az Ady és a Keskeny sarkán, ittasan hajtott be a kereszteződésbe, előbb fellökött egy kerékpárost, majd beszakította egy arra járó Trabant oldalát, végül a járdán állt meg a fiákerrel. Ráadásul trágár szavakkal szidta a rendszert, a kommunistákat, az oroszokat, a kiérkező rendőröket. Mire büszkén kijelentette, hogy persze, hisz részegek voltak. És ugye ki a fene tud ittasan hajtani, mert ők bizony nem. Ráadásul olyankor a nyelvüknek se tudnak parancsolni.

Erre kérdeztem, hogy hát nem egyedül volt. Gúnyosan kinevetett, hogy már miként lehetett volna egyedül egy fiákerrel, amikor ahhoz ló is kell. Természetesen Sárival volt. Az utolsó lovával, akit a baleset után el kellett adnia.

Rámordultam, hogy akkor az ital miatt lett államellenes a balesetből. Erre sírva fakadt. De olyan hangosan zokogott, hogy bárki azt hihette a folyosón, bántom az öreget. Mondtam is gyorsan, ne bánkódjon, ha akarja gondatlan veszélyeztetést csinálok az egészből, és már püföltem is az írógépet, hogy kihallatszódjon. Mire könnyes szemmel rám nézett, hogy ki nem szarja le, mit csinálok, amikor neki negyvenévnyi fiákerezés után vissza kellet adnia az ipart, és a Sári is biztos, vágóhídon végezte.

Amikor meggondolatlanul rákérdeztem, miért kellett visszaadnia az ipart, akkor mesélte el kocsishoz méltó káromkodásokkal fűszerezve a baleset délelőttjén történt tanácsházi esetet. Ahová azért hívták be, mert akkor már ő volt az utolsó fiákeres a városban, miközben a Volán sorra vette a Zsigulikat taxinak, és aki tehette, azokkal járt. Neki meg hiába mondogatták, hogy feltartja a forgalmat, lócitromos marad utánuk az utca, és egy szocialista nagyvároshoz nem illik az ilyen fuvarozás. Rákérdeztem telefonon, tényleg ráborította az előadóra az asztalt, aki az értetlenkedő öregnek a végén már a Holdra szállásról meg az űrhajósokról beszélt, hogy miközben azok a világűrbe járnak, mégsem lehet Szolnokon lovas kocsival fuvarozni.

Ekkor új papírt fűztem az írógépbe, és felírtam, hogy ittasan elkövetett közlekedési kihágás. Nézzük, hol és mennyit ivott! Elégedetten kihúzta magát a széken, hogy a tanácstól kiügettek a törzshelyükre, a Kisgyepi kocsmához, ahol Sárival megittak pár korsó sört. Lehet, hogy kicsivel többet, mint kellett volna - mondta -, mert korábban soha se vágtattak, mindig kímélte a kocsit is meg Sárit is. Az meg végképp nem volt rá jellemző, hogy közben hangosan énekeljen is. De hát nagyon el volt keseredve. Nemcsak maga miatt, mert lényegében már nagyon unta, hogy fagyban, hóban meg nyári forróságban is a bakon kell ülnie. Inkább a régi fiákereseket, meg a fiatalságát siratta. Merthogy, amikor kezdte, 1935-ben, még majdnem nyolcvanan voltak a városban. Aztán szép lassan, ahogy kezdtek kidőlni, nem jöttek újak. A fiatalok inkább autót akartak hajtani, nem lovakat, mert nekik már minden sürgős, mindig rohannak.

Az Adyn jöttek befelé, amikor szerinte Sári megbokrosodott. Talán a sok autó miatt, amiket ahogy öregedett, úgy viselt egyre nehezebben, vagy, mert megérezte, hogy vége, nincs tovább. Állította, hogy hiába húzta a gyeplőt, Sári egyenesen a Keskeny Jánosról kikanyarodó Trabantnak ment. Észre se vette, hogy fellökték a kerékpárost, talán nem is miattuk, hanem csak ijedtében esett el. A járdára meg csak azért mentek fel, mert nem akarta feltartani azt a fene nagy forgalmat, ami egy ilyen fejlődő, szocialista nagyvárosra jellemző.

Bánatosan, de komiszan nézett rám. És a kommunisták meg az oroszok pocskondiázása? - kérdeztem. Huncutul elmosolyodott: aki hallotta, a rendőrségen ismételje meg, mit mondott, mert ő bizony nem emlékszik. Viszont arra igen, hogy vele tettem meg az első utam Szolnokon, hisz a Bábaképzőtől ő fuvarozott haza anyámmal meg apámmal 1950 nyarán.

Kirántottam az írógépből az indigós papírokat, elővettem a fiókból egy baleseti kárbejelentőt, és gyorsan kitöltöttem. Mivel a baleset után nem szondáztatták meg, a káromkodásáról se készült jegyzőkönyv, a kerékpáros se tett feljelentést, ráírtam mindent, hogy legalább a Trabantost ne érje kár. Aztán szóban figyelmeztettem és elengedtem. Az utolsó szolnoki fiákerest, akinek akkor már lova se volt.

(Az illusztráció Szabó Mihály fotója alapján készült)

 
lap tetejére

A történet további részei:

Ez a rovat szubjektív élményportálunk legszubjektívebb része. Az itt közölt történetek és szereplőik kitaláltak, bárminemű hasonlóság létező személyekkel és eseményekkel csak a véletlen műve.

Album

Az új belváros 1982-ben
Nem nehéz kitalálni, hogy ez a felvétel a mai Baross és Boldog Sándor István utcák kereszteződését mutatja. Körülbelül nyolc-kilenc emelet magasból fotózva. Amit kizárólag 1982-ben lehetett megoldani, amikor már épült a jelenlegi Árkád, ám a telkén még bent állt a síneken mozgó toronydaru. Időutazás Danka István fotója segítségével.

Az Album további képei
 

AKB

Bringázz a dzsungelben?
Szeszélyes és csapadékos a június. Ezt fűkaszával és kaszát fogó emberrel se lehet bírni. Avagy tekintsük extra szolgáltatásnak, szolnoki turisztikai attrakciónak, hogy a déli városrészben embermagasságú gazdzsungelen át vezet a kerékpárút. Nem csodálkoznék, ha valamelyik bozótból Sir David Attenborough lépne ki kamerával, mert itt forgatja a legújabb, vadvilágban játszódó természetfilmjét.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Az egyik legismertebb "szolnoki"
A Monarchiában született, az első világháború végén szerzett orvosi diplomát, a koalíciós évek utolsó pillanatában lett akadémikus, a Rákosi-korban tanszékvezető egyetemi tanár, hogy 1959-ben munka közben érje a halál. Rendszerek jöttek, rendszerek mentek Hetényi Géza orvosi munkássága megkérdőjelezhetetlen maradt. 45 éve köztünk "él".

A Szoborpark további képei