[Fotytatjuk...]

Szolnoki mesék

Lesatírozott strigulák (29./55 rész)

2016. november 27.

Hajnal ötkor fordította el a kulcsot a Csaba utcai rozsdás kapuban. Tudta, hogy mire a ház mellett visszasétál a nyárikonyháig, az első bicikliket már nekitámasztják a kerítésének. Már nem gondolkodott azon, miért csinálja. A pénz nem számított, hiszen abból jó ideje sokkal több volt, mint amennyi elférhetett az évtizedek óta nem használt hálószoba kétajtós szekrényében.

Felesleges lett volna betenni maga mögött az ajtót. A fia-unokája korú férfiak munkába menet még fürgék. Az elsők szinte vele együtt léptek be az alacsony plafonú, de meglepően nagy helyiségbe. Illően köszöntek, háttal állva biccentett nekik, és már nyúlt is a kredenc mellett sorakozó demizsonok után. Beszélni nem kellett. Csak tölteni. Egy-egy feles, kísérőnek egy-egy pohár alföldi vörös. Sose kóstolta, milyenek. Letette a viaszosvászonnal borított asztalra, a férfiak koccintottak, felhajtották a titokban főzött töményt, ő pedig a szemük láttára húzta be a kockásfüzetbe az újabb strigulákat.

Még sötét volt, mégis lassan megtelt a nyárikonyha. Műszak előtt azonban senki sem maradt sokáig. Ki-ki elfogyasztotta a maga adagját, esetleg elszívott egy cigarettát, vita nélkül konstatálta a szaporodó strigulákat, majd távozott. Attól függően igyekezett, hogy a Vegyi, a Mezőgép, a Cukorgyár vagy a Papírgyár várta. Fizetésnapokon, távozás előtt mindenki megígérte, hogy műszak után is jön, és rendezi az egy hónap alatt összegyűjtött strigulákat.

Kicsivel hat óra előtt eltűntek a kerítéstől a kerékpárok. Tudta, ez csak olyan, mint nyári vihar előtt a szélcsend. Ilyenkor lehetett összekapkodni a magukra hagyott poharakat, és a sparhelten melegedő vízben ellögybölje őket.

Hat után nem sokkal másik kerékpárok csattantak a kerítésnél. Morcosabb, fáradtabb és jóval szomjasabb férfiakat hoztak, akiknek az éjszakai műszakkal véget ért az aznap, és úgy érezték, mielőtt hazaindulnának, megérdemelnek pár pohárkával. Nekik nem volt sürgős. Leültek a régi lócákra, szedett-vedett székekre, vagy kint a tornác oszlopait támasztották. Beszélgettek, vitatkoztak, nevettek, kiabáltak és szaporították a kockásfüzetben a nevük melletti strigulákat. Hogy ki, meddig maradt és hányszor töltette újra a poharát, abból pontosan tudta, a kuncsaft akar-e még valamit az életétől, vannak-e még feladatai, vagy már csak pergeti az egyforma éveket. A nyárikonyhában nem voltak drámai kiborulások, könnyes bánatok, sírva vigadások. Kimondatlan szabálya viszont igen, miszerint ha bizonytalanul vagy a kollégák segítségével is, de idővel mindenkinek el kell tudni hagynia az udvart. Ha pedig valaki, valamelyik közeli árokban pihente ki a műszakot, meg ami utána folyt le a torkán, akkor se rá tartozott, ha néhány szomszéd a száját járatta miatta.

Fél nyolc körül, ahogy fogyni kezdtek a kerítésnél a bringák, úgy cserélődtek az arcok a poharak mögött. Őket már nem biciklik hozták a Csaba utcai kockaház mögötti nyárikonyhába. Az 1-es vagy a 2-es busztól gyalog jöttek, hogy egy-két járatot kihagyjanak, mielőtt az íróasztalok mögé ülnének nyolc órára. A viaszosvásznon olykor diplomatatáskák puffantak, a le nem vetett kabátok alól néha nyakkendők is elővillantak, de a poharak és a demizsonok tartalma ugyanaz maradt. Annyiban voltak mások, hogy nem szerették a strigulákat, távozás előtt inkább fizettek. Hó elején még gavalléros borravalóval, aztán lassan forintra pontosan. Akkor is, ha a friss cech után félrehívták, és pár száz, ezer, vagy olykor néhány tízezer forintot kértek. Hogy mire, nem érdekelte. Csak a határidő, meg a kamattal megtoldott összeg került a kuncsaft szeme láttára a strigulás kockásfüzet hátuljába.

Nem sokkal kilenc előtt újra bezárta a rozsdás kaput. Utána néhány órán át olyan volt, mint bármelyik otthonkás öregasszony az utcában. Mindig talált takarítani meg mosni valót, vagy rendbe teendő szegletet kertben. Ebédet főzött, közben rádiót hallgatott, ha meg azt követelte nyolcvanhoz közeledő teste, kedvenc foteljében bóbiskolt egyet.

Mert egy órakor újra fordult a kulcs a zárban, ismét a kerítésnek csattantak a kerékpárok. Előbb a délutános műszakba indulók jöttek, akiket aztán a délelőtti műszakot befejezők váltottak. Fél négy körül meg szállingózni kezdtek a táskások, a hivatalnokok, hogy aztán a magukat hosszabban ottfelejtőkkel hat-hét óráig az időben elveszve keveredjenek.

Asszonyok ritkán, leginkább csak fizetésnapokon lépték át a kert kapuját. Nem nagyon állt velük szóba. Úgy tartotta, ha olykor beszélnek is hozzá, nem hozzá jöttek. Egy idegen család dolgaiba minek avatkozott volna bele. Ha egy férfi inni akart, vagy pénzre volt szüksége, és hozzá fordult, adott, segített. Nem rá tartozott, hogy erről mit gondolt a feleség, honnan hiányzott a nyárikonyhában hagyott pénz, félig vagy teljesen üres volt-e a strigulák lesatírozása után a fizetési boríték. Nem mentegette magát, de több mint húsz év alatt senkit nem hívott és senkit nem kínált.

Együtt érezni meg régóta nem tudott. Vele se érzett együtt senki, amikor a férje előbb a hozományát, aztán előbb egyikük, majd hónapról-hónapra mindkettőjük fizetését leengedte a torkán, hogy végül anyai öröksége is megivott borrá változzon. Évtizedekig küzdött, hajnaltól éjszakáig gürizett, hogy legalább valamit megmentsen a fiának. De a férje legyőzte a fiúért folytatott harcban. Ők voltak a Csaba utcai bögrecsárda első és máig egyetlen strigula nélküli kuncsaftjai. Eleinte gyűlölte őket, aztán lassan épp úgy semmit sem érzett irántuk, mint a többi vendég iránt. Igazából csak akkor eszmélt rá, hogy meghaltak, amikor a hálószoba szekrényében gyűlni kezdtek a százasok meg ötszázasok. Aztán egy idő óta már ezeknek a piros meg lila papírfecniknek a szaporodása is legfeljebb csak az idő múlását mutatta.

Hét óra körül, az utolsó vendég hátát figyelve, fáradtan csoszogott el a nyárikonyhától a háza mellett a rozsdás kerítésig, és eszébe se jutott, hányadszor fordította el a kulcsot a zárban.

 
lap tetejére

A történet további részei:

Ez a rovat szubjektív élményportálunk legszubjektívebb része. Az itt közölt történetek és szereplőik kitaláltak, bárminemű hasonlóság létező személyekkel és eseményekkel csak a véletlen műve.

Album

Meztelen nő helyett nyugati kocsi
Se FIAT, se Szolnoki Cukorgyár reklám. Hanem az egyébként tetszőleges épületek komplett kivitelezésével foglalkozó szolnoki ÉPSZER Vállalat, negyven évvel ezelőtti, jellegzetes reklámhordozója, azaz 1980-as kártya naptára. Aminek kapcsán érdemes elgondolkodni azon, hogy miért lehetett jó ötlet egy 9 éves nyugati autót rátenni a képre.

Az Album további képei
 

AKB

Félbemaradt pusztulás
Nemcsak az a baj, hogy a Mária utcában egy újabb régi, szolnoki ház tűnik el. Hanem az is, hogy az eltűnés milyen hosszú ideig tart. Hónapokkal ezelőtt kezdték a bontást, aztán félbemaradt. Így ma, a járda mellett egy kibelezett ház megmaradt főhomlokzata várja a sorsát. Amit reméljük, nem valami vihar fog beteljesíteni! És nem akkor, amikor valaki pont arra sétál! Mert ez a bontás már nemcsak ronda, de életveszélyes is. Hónapok óta. Szolnokon.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

68-as obeliszk
Közel száz évig állt a Kossuth téren, majd legalább négy évtizeden keresztül az Eötvös tér sarkában, bokrok között bújt meg. Ma is csak az veszi észre ott, aki nagyon figyel, pedig a 68-as gyalogezred obeliszkje világtörténelmi eseményekre is emlékeztet. Idén 140 éves.

A Szoborpark további képei