[Fotytatjuk...]

Szolnoki mesék

A czakókerti postás is kétszer csengetett (65./89 rész)

2020. augusztus 23.

A postánál mindig lesz üres kempingbicikli. Mondogatta a fizikatanárunk, amikor sokadig kérdésére se tudtunk válaszolni. Ő adta az ötletet érettségi után, hogy ha már nem vettek fel egyetemre, pár hónapra beállok kézbesítőnek. Azonnal megkaptam a zöld postáskerékpárt. Először mindenfelé helyettesítettem, aztán enyém lett a Czakókert, mert nyugdíjba ment a postása.

Addig azt se tudtam, hogy Szolnoknak van ilyen nevű városrésze. Azt meg pláne, hogy ilyen név létezik. Első nap kezembe nyomtak egy ócska térképet a körzetről, majd útnak indítottak a vastagra tömött oldaltáskával, meg a kis kemping elől-hátul dugig lévő kosaraival. Még át se tekertem a Kolozsvári felüljáró alatt, már csurom víz volt a vállig érő hajam. A Véső út elejével kezdtem, aztán a sporttelep mögött kitekertem a sínek melletti állatnevű utcákba, majd Járműjavító és a MÁV strand mögött vissza a Horog utcán, hogy újra a Vésőn meg az onnan nyíló utcákon folytassam. Dél volt, de még a címek felénél se tartottam, amikor egy vaskapu előtt azt éreztem: feladom. Három postaláda sorakozott egymás mellett, és mindegyiken ugyanaz a név állt: Czakó, Czakó, Czakó.

Egy hét múlva, a többiekénél még mindig vagy két órával hosszabb túrám után hívatott a főnök. Tajtékzott, mert meg volt győződve, hogy meló helyett csavargok. A mellett álló idősebb férfi meg azért húzta fel minden szavával önmagát, mert napok óta összevissza kapta a leveleit meg az újságjait, és emiatt szóba kellett állnia a hülye szomszédjaival. Hulla voltam, azt se bántam volna, ha kirúgnak. Nem magyarázkodtam, de nem is árultam el, hogy úgy dobálom a három Czakó feliratú postaládába a küldeményeket, ahogy a kezembe akadnak. A rosszarcú férfi semmire kellő huligánnak nevezett, és megígérte, hogy a kapcsolatai révén kicsinál. Hozzátéve, hogy nem demokrácia kell ebben az országban, hanem pár nagy pofon a hozzám hasonló nagypofájú hosszú hajúaknak.

A találkozó nem javított a munkamorálomon. Az meg nem segített a helyes postaládák megtalálásában, hogy pár nappal később, amikor éppen szórni készültem Czakóék küldeményeit, kinyílt a vaskapu. Szemüveges, hibátlan frizurájú, kicsit ódivatúan öltözött, jéghideg tekintetű nő állt velem szemben. Kivette a kezemből a küldeményeket, és mint egy szigorú tanár, aki a leghülyébb gyerekért is igyekszik mindent megtenni, lassan magyarázni kezdett.

- Czakó József küldeményeit az első ládába dobja. Bár nem érdemli meg, hogy az első helyen legyen, hiszen egy kétszínű munkásőr, akiről azt rebesgetik, hogy besúgó is, mégis azt gondolja magáról, mindenki felett áll, mindenben neki kell az elsőnek lennie. Állandóan üvölt és kioktat. Ne találkozzon vele!

- Már megtörtént - nyögtem olyan hangon, ahogy pár hónapja a fizikaórákon próbáltam valami értelmeset kipréselni magamból.

- Akkor már fel is jelentette. Mostanában azonban más szelek fújnak, lassan a fenekéig se ér el a keze. A második ládába, ami a legrégebbi, ifjabb Czakó József és becsesnek nem nevezhető neje küldeményeit helyezze. Bár ezek nem járatnak újságokat, nem leveleznek senkivel, úgyhogy legfeljebb csekk meg felszólítás jöhet nekik - azzal begyömöszölt egy hivatalos levelet a dugig lévő láda nyílásán.

- Viszont, ha Dr. Czakó Erzsébetnek érkezik küldemény, akkor tegye meg, hogy ebbe a harmadik, hozzám hasonlóan szinte csak megtűrt, ugyanakkor nagyon szép postaládába dobja! Nincs kedvem ugyanis maga miatt a kis kurvánál a leveleimért kuncsorogni, ahogy a vén kommunistának se szeretek már magyarázkodni a külföldi és egyházi küldemények miatt. Megértette?

Volt, hogy napokig semmit se dobtam azokba a ládákba. Vagy mindent csak az egyikbe gyömöszöltem. A hónap végén persze újra behívatott a főnök, hogy már naponta jár a nyakára az a Czakó, meg valami Dr. Czakó is panaszt tett, úgyhogy, ha nem emberelem meg magam, elveszi a körzetet, és újra csak helyettesíthetek. Nem ijedtem meg. Annyit mondtam, hogy ha legközelebb panaszkodnak, kérje meg őket, hogy írják ki a teljes nevüket, mert ugyanott három Czakó lakik, és mind a három ládán csak a vezetéknév áll. Röhögött.

Benne jártunk az őszben, a három Czakó láda előtt szerencsétlenkedtem, amikor kinyílt a ház egyik utcai ablaka. Fiatal lány hajolt ki. Pongyolája nem sokat takart. A kis kurva. Jutottak eszembe Dr. Czakó Erzsébet szavai.

- Bejössz egy kávéra?

Nem kávéztam. Aznap mégis a szokásosnál is később értem a címeim végére. Ráadásul a zöld, szolgálati kempingemet is őrizetlenül hagytam az utcán, Czakó Erzsi ablakával szemben, a bokrok között. Merthogy Erzsi, aki nem volt doktor, beletörte a lakásuk ajtajába a kulcsot, ezért dolgozni se ment, és a kertkaput se tudta kinyitni. Az ablakon keresztül kellett az invitálásnak eleget tennem.

A következő hetekben már a kertkapun át közlekedtem. Az ablak alatti két apró, postás biciklis csengetés volt a jelünk. Ha nyílt a vaskapu, mire megtömtem a három postaládát, akkor lassabban végeztem a körzetemmel, mert nemcsak Erzsiben, de a házuk történetében is egyre inkább elmerültem.

A czakókerti hatalmas családi házat a gyönyörű szemű Erzsi nagyszülei építették. A háború után aztán államosították, merthogy a nagypapa kulák lett, és az abonyi határban is volt egy tanyájuk. A házat ezután szabdalták kisebb lakásokra, amiből az egyiket, valamikor ötvenhat után Erzsi szülei megszerezték tanácsi bérlakásként. Ám mivel sehogy se tudták kitúrni a másik két lakót, az anyja feladta, inkább kiköltözött Szandára, de Erzsire testálták a feladatot, hogy kitartson a családi fészekben. Erre azonban csak úgy volt jogosult, ha férjhez ment. Így amikor elvégezte a Közgében a gyors- és gépíró iskolát, igent mondott az egyik másod-unokatestvérének. Üzleti alapon. Merthogy neki kellett egy alibi férj, a fiúnak meg egy látszat feleség, hogy senki se cseszegesse a mássága miatt.

- Történelem szakra készülök - vallottam be az egyik kávézásnak mondott légyott után Erzsinek, aki nem értette, hogy postás létemre, miért érdekel ennyire a múlt. Ha kérdeztem, mesélt.

Dr. Czakó Erzsébetről is, aki az ötvenes években lett a ház lakója. Állítólag apáca volt, amíg fel nem számolták a rendet. Utána meg tanár lett, az egyik legszigorúbb a városban. Erzsi szerint nem azért, mert nem maradhatott apáca, hanem mert már tanárként beleszeretett az iskolaigazgatójába, aki évekig hitegette, hogy feleségül veszi, aztán mégis az egyik frissen érettségizett tanítványát vezette oltárhoz. Terhesen. Erzsi szerint véletlen névrokona azóta gyűlölte a fiatal lányokat. Vele is mindig veszekedett.

- Akkor hagy békén, ha itthon van Józsi bá, mert akkor egymással üvöltöznek. Az öreg csak kivénhedt szentfazéknak hívja a tanárnőt, ő meg, ha már elszakadt nála a cérna, kisnyilasból lett kommunistának nevezi a vén munkásőrt, aki sokszor az udvarban is egyenruhában járkál.

Elég sokat veszekedtek. Merthogy az ötvenhétben a házba költöztetett Czakó József és a felesége már több mint harminc éve azon ügyködött, hogy mindenkit elüldözzön a házból, és az csak az övék legyen. Gyerekük azonban nem született, így nem voltak jogosultak nagyobb tanácsi lakásra. Ráadásul a ház másik két lakója is ragaszkodott a saját részéhez.

- Hát, nem ez volt a legvidámabb barakk - jegyeztem meg egyszer Erzsinek, de egyáltalán nem értette a poént. Igaz, nem is a feje miatt csöngettem kétszer az ablaka alatt.

Hogy minél hosszabban időzhessek Erzsinél a három Czakó-házban, lassan Szolnok leggyorsabb kézbesítőjévé fejlesztettem magam. Erről azonban már senki nem szerezhetett tudomást. November közepén ugyanis kirúgtak. Az indoklás szerint azért, mert elvesztettem a rám bízott küldeményeket és a posta tulajdonát képező eszközöket.

Ez így nem teljesen volt igaz, de nem vitatkozhattam. Czakó József ugyanis váratlanul jött haza, miután megszüntették a Munkásőrségét, és az ő almafájának támasztva találta meg a postás kempingemet. Éppen a fészerébe tolta, amikor Erzsi férje is betoppant, és nem a legmegfelelőbb pillanatban ránk nyitott. Ami felébresztette az önérzetét, így az állami egyenruha nélkül kergetett ki az udvarra, ahol már nemcsak Czakó József és felesége ácsorgott, de Dr. Czakó Erzsébet is, aki harminc év rutinját megtörve, aznap nem ment be az iskolába. Mindenki kiabált. Egy idő után már nem velem, így slisszolhattam ki a kertkapun.

 
lap tetejére

A történet további részei:

Ez a rovat szubjektív élményportálunk legszubjektívebb része. Az itt közölt történetek és szereplőik kitaláltak, bárminemű hasonlóság létező személyekkel és eseményekkel csak a véletlen műve.

Album

A Tiszaliget büszkeségei
A Tiszaliget fejlesztésének második nagyobb üteme a hetvenes évek közepére esett. Akkor készült el a Stadion, a Sportcsarnok és a Hotel Touring is. Ez utóbbi kettő több képeslapon is feltűnt, mintegy a Tiszaliget és Szolnok új büszkeségeiként. És ezzel talán utoljára kapta vissza szolnoki képeslap a városi reklám jellegét.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

Kinyílott a pitypang
Már benne volt a takarítási tervben. Mást is zavart, és ő tudta, ki az illetékes, kinek kell jelezni a problémát. Nem is volt hetek-hónapok óta koszos, szétvert ez a Baross utcai páros telefonfülke. A mából nézve már nem mindegy? Ez itt A Kivert Biztosíték Extra (AKBE) kiadása, a "kinyílott a pitypang, megírom" rovat. Az éppen egy hete szóvá tett, nagy posta előtti telefonfülke megtisztult, kijavult, ha nem is lett hibátlan, de vállalható.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Kanizsa Tivadar-szobor
A szolnoki kötődésű, kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázóról tanuszodát és tantermet is elneveztek már a városban. Közös emléktáblán látható portréja a megyei múzeum épületében, önálló szobra pedig a Vas utcában áll.

A Szoborpark további képei