[Fotytatjuk...]

Szolnoki mesék

Vizicsikón lovagló ikrek (48./49 rész)

2018. október 21.

Vannak-e Szolnokon vizicsikón lovagló ikrek? Szegezte nekem a kérdést vagy húsz éve, Marosvásárhelyen egy akkor már legalább nyolcvanéves néni. Elnevettem magam: már hogyan lehetnének, mikor Szolnok a Tisza és nem valami tenger partján fekszik. Szomorúan nézett rám. Maga mellé húzott és mesélni kezdett Szolnokról, ahol soha életében nem járt.

Viszont az édesapja igen. Legalábbis családi körben sokszor emlegette a város nevét abban a pár évben, ami az első világháború, meg a kalandos hazakeveredése után még jutott neki. Állította, hogy örökre ott hagyta az iker fiai emlékét, akik miatt túlélt mindent, mégsem várták odahaza. Emma néni - emlékeim szerint így hívták hirtelen jött ismerősömet - szerint apja a bánatba pusztult bele. Pedig szépen indult Búni Ambrus élete.

Félig magyarnak, félig szásznak született románok között, a Monarchia idején. Semmijük sem volt, így az apja Brassóba küldte, hogy szakmát tanuljon. Kőfaragó lett. Fiatalemberként bejárta Erdélyt, a mestere mellett hol városi házakon dolgozott, hol meg díszes sírköveken. Híres szobrász is válhatott volna belőle, ha más korban születik, meg kicsit tanulhat, és nem jön a világháború. Ami előtt még megismerte Emmát, akivel Szászrégenben egybekeltek, és Ferenc Ferdinánd lelövésének napján iker fiaik születtek. Nem törődtek a háborúval, boldogok voltak. Búni Ambrus saját kezűleg faragott játékokat a két fiúcskának. Akik tényleg olyanok lehettek, mint két tojás, mert amikor az apjuknak mégis el kellett mennie a nagy háborúba, olyan fotóval a szíve fölött indult, amin a két egyforma arcocska fölé oda volt írva: Ambruska és Andráska.

Emma néni, mint magáról mesélte, talán vigasztalásul született a háború után. Alig egy évvel azt követően, hogy a tengerésznek besorozott erdélyi kőfaragó egy másik országba tért haza, mint ahonnan elindult. És ahol már csak az ikrek sírját találta. A spanyolnátha vitte el őket még abban az évben, amikor bevonultak a románok. Az apát nem értesíthették, mert azt se tudták, él-e, hal-e, elpusztult-e valamelyik tengeri csatában. Emma néni az anyja, azaz idősebb Emma holmijai között a halála után egy 1917-ben, Fiuméből küldött lapot talált. Az lehetett az utolsó levél, amit az apja a háborúból küldött. Mindenesetre nagy volt az öröm, amikor hazakeveredett, de nagyobb a bánat, amikor kiderült, Ambruska és Andráska nem várhatták meg.

Emma néninek kevés emléke maradt az apjáról. Arra viszont határozottan emlékezett, hogy nagy ritkán, amikor az ölébe vette, és kedve volt mesélni, akkor mindig egy Szolnok nevű várost emlegetett, ahol várnak rájuk az ikrek. Akiket tengeri csikókon lovagolva faragott ki, és egy gazdag, gyermektelen kereskedő házára kerültek. Mindig megígértette Emmával, hogy egyszer elmegy, megkeresi őket, mert az nem lehet, hogy a testvérek ne ismerjék egymást.

Emma néni nem tudta betartani az ígéretét, bár emlékei szerint mindig hevesen bólogatott, amikor apja ezt kérte tőle. Csakhogy Búni Ambrus nem sokkal később meghalt. Emma pedig anyjával visszaköltözött a román nagymamához, pár évvel később meg új, román apukát és testvéreket kapott, így lassan a feledés homályába merültek az ötéves korukban meghalt ikrek is, meg Búni Ambrus is. Csak amikor már Emma néni is felnőtt, és özvegyen maradt édesanyját ápolta, akkor kerültek elő újra és újra az ikrek meg Szolnok. Az idősebb Emma sokszor mesélte, amit első urától hallott.

Búni Ambrus néhány erdélyi tengerésszel gyalog indult az Adria mellől haza. Először olasz fogságba estek. Aztán az éppen alakuló Jugoszláv királyságban tartóztatták le őket. Onnan pár hónappal később a csonka Magyarországra zsuppolták azt, aki még élt, és magyarnak vallotta magát. Ott meg hol a vörösök, hol a horthysták oldalára kergették a szerencsétleneket. Búni Ambrus végül egyedül érkezett meg egy nagy vasúti csomóponthoz. Ahol munkát kellett találnia, mert megmondták neki, hogy egy ideig nem mehet át Romániába. A románok által szétlőtt városban akadt munka bőven, kosztért meg szállásért, némi ruháért meg pláne. Hogy Búni Ambrus bánatát enyhítse, két kimaradt kőtömbből faragni kezdte a fiai képét, úgy, ahogy sok év távlatából emlékezett rájuk. Így született két vizicsikón lovagló angyalka, amiket aztán meglátott egy gazdag kereskedő, és annyi pénzt adott értük, hogy Búni Ambrus végre hazatérhetett Szászrégenbe.

Emma néni anyja élete utolsó hónapjaiban már szinte naponta mondta el a lányának, hogy menjen át Magyarországra, keresse meg azt a Szolnok nevű várost, és ígérje meg, hogy megnézi az ikreket. Emma néni mindig megígérte, aztán zokogott, mert tudta, soha nem engednék ki Ceausescuék, hisz az egyik fia pár évvel korábban már átszökött a határon. Úgyhogy anyja halála után is csak cipelte az ígéretét.

És amikor vagy húsz éve, véletlenül meghallotta Marosvásárhely gyönyörű kultúrpalotájában, hogy Szolnokról jöttem, nem eresztett. Nem hitte el, hogy én nem tudok Szolnokon olyan szobrokról, amiken két ikerfiú lenne, akik vizicsikón lovagolnak. Eleinte bolondnak néztem. Aztán mire a története végére ért, már sajnáltam. És persze én is megígértem, hogy ha ráakadok a két bátyjára, majd írok. Címet is cseréltünk. Emma néni két évvel később ment el.

Én pedig csak most találtam meg a két fiút. Akik tényleg csikóhalakon lovagolnak, és olyanok, mint két kis angyalka. És ahogy elnézem, legalább száz éve ülnek ott, annak a szolnoki villának a homlokzatán. Száz éve halottak, és ha akkor nem találkozok Emma nénivel, talán már senki sem emlékeznek rájuk. Márpedig Búni Ambruska és Búni Andráska kőbe álmodva talán örökre köztünk lovagolnak Szolnok tengericsikóin.

 
lap tetejére

A történet további részei:

Ez a rovat szubjektív élményportálunk legszubjektívebb része. Az itt közölt történetek és szereplőik kitaláltak, bárminemű hasonlóság létező személyekkel és eseményekkel csak a véletlen műve.

Album

Késés és vaníliá
Úgy tűnik, 104 évvel ezelőtt is könnyen előfordult, hogy késett a vonat. Ám az ma már nem történhetne meg, hogy valaki a késés miatt beül a szolnoki állomás éttermébe, ott egy vaníliát rendel, és miközben a csatlakozásra vár, a helyről készült képeslapon üzen az otthonaiknak.

Az Album további képei
 
hirdetés Bajnai Zsolt: Visszaköszönés - Megjelent

AKB

Ismételheti magát a történelem
Ezelőtt 74 évvel Szolnok már javában "készülődhetett" XX. századi történelmének legapokaliptikusabb időszakára, két birodalom hatalmas hadseregeinek összecsapására. Mindkét oldalon és a köztük rekedt városban is rengetegen elpusztultak, amire a Hősök terén álló Golgota című kompozíció emlékeztet. Már azt, akinek sikerül erről valamit elsajátítania. Akinek nem, az festékszórót ragad, és rajta hagyja a szellemi ürülékét az emlékművön. Ezúton szeretnék gratulálni a primitív lénynek, remek szüleinek, eredményes munkát végző pedagógusainak. Ezért ismételheti magát a történelem!

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Bujdosó Ácslegény
A levelek lehullásával ismét előbukkan majd a néhai 605-ös számú szakmunkásképző iskola udvarán immár 45 éve ácsorgó Ácslegény című szobor, így a József Attila útról is látható lesz az alkotó halála után egy évtizeddel Szolnokra került szobor.

A Szoborpark további képei