[Fotytatjuk...]

Szolnoki mesék

A szandai kukta (39./53 rész)

2017. december 17.

Szerencse, hogy nem tört ki a harmadik világháború. Állapította meg Béla komoly arccal, kezében egy kétes tisztaságú, ám csurig töltött stampedlis pohárral. A többiek egyetértően bólogattak, hiszen a titkos pálinkafőző pont akkor lőtte át a sufni tetején a tízliteres kuktát, amikor a szandai reptér fái mögött éppen eltűnt egy leszálló MIG 21-es.

Nagyobb baj lett volna, ha kihívják a rendőrséget. Emelte magasabbra a tétet Ede bácsi, a rangidős kertszomszéd, aki akkor már legalább húsz éve ette a fiatalon nyugdíjazott katonák nem mindig keserű gyümölcsét, a reptér kerítése és a főút közé simuló hobbiján. A valamikor a hatvanas évek végén leszerelt, ám hetvenen túl is huszáros tartású néhai elhárító tiszt állandó lakcíme a színház közelében volt. Annak idején ugyanis ott kaptak szolgálati lakást, ami azt követően lett szűk és kibírhatatlan levegőjű, miután elbúcsúztatták a laktanyában. Tanárnő felesége egy évig bírta a bezárt oroszlán morgolódását, aztán megvette neki a szandai, csupasz háromszáz négyszögölt.

Azért a húsz liter nedűt is sirathatnánk. Nézett szomorúan a romokra a másodiknak telket vásároló Albert, aki még aktív hadtáposként kezdett a kiparcellázott szántóföld kiskertté alakításába. Ez látszott is a szerszámossá előléptetett néhai Csepel felépítményből, a kerítéshez használt fura alapanyagokból, meg a kiszuperált hajtóműből eszkábált kerti zuhanyzóból. Számára minden a "majd jó lesz még valamire" kategóriába tartozott, semmit sem dobott ki. Ami persze kertje kinézetén sokat rontott, ugyanakkor aranybányát jelentett a mindent házilag megoldani akaró szomszédoknak. Tulajdonképpen Istvánt is azért vette rá az Ede bácsi és az ő telke közé ékelődött parcella megvásárlására, mert rettenetesen irritálta, hogy a fiatal, orvos házaspár soha sem ért rá, és csak haszontalan dudva termett náluk.

Nem igaz, hogy a MI 24-esben éveket kibírnak ezek a tömítések, itt meg egy szezonnyi gyümölcs nem tud átfolyni rajtuk. Morgott István, aki repülőgép-szerelőként vonult nyugdíjba, hogy másnap, Albert unszolására, megvegye az orvosék gyomtengerét. Bármit megépített és megjavított, és kertészkedésben is olyan precíz volt, hogy néhány év elteltével már csodájára jártak a gyümölcsösének meg a veteményesének. Kora nyártól késő őszig vödörszám cipelte haza a 7-es buszon kertje kincseit a vasútállomás melletti panelba, ahol addig minden elfogyott, amíg otthon lakott a két fia. A titkos pálinkafőző gondolata így csak akkor merült fel, amikor már a második évben nem tudta kinek adni hobbija gyümölcseit, ezért egyre több veszett kárba, azaz lett ősszel leásva. Bár állandóan finomított valamit a helikopter alkatrészekből és konyhai edényekből összerakott, a titok ismerői által csak "Paks kettőnek" nevezett lepárlón, az még akkor sem volt tökéletes, amikor a kecskeméti reptér felújítása miatt, egy ideig a szandai bázison állomásoztak a MIG-ek.

Az istennyilát csináltatok már megint? Jelent meg a titkos szerkezet romjai fölött szomorkodó társaság háta mögött Feri bá. Aki annak ellenére nem tartozott az önmagát csak Döglésig Dolgozunk Szocialista Brigádként aposztrofáló társasághoz, hogy Béla telkével szemben volt a hobbija. Részben azért, mert nem katonaként, hanem röntgen műszerészként nyugdíjazták a Hetényiből, meg hát, szívesebben szerelte naphosszat a Trabantját, mintsem részt vegyen a viszonylag sok időt felemésztő, helyben készült förtelmes borok és kétes minőségű főzetek társaságában folyó világmegváltó társalgásokban. Azért meg kifejezetten utálták, hogy általában csak olyankor bukkant fel, amikor valami nem sikerült. Legutóbbis akkor károgta el "Az istennyilát csináltatok már megint?" kedvenc mondatát, amikor a Béla kertjében, engedély és tervrajzok nélküli folyó pinceépítés megfeneklett. Merthogy az István által rakott téglafal úgy omlott a mesterre és a tulajdonosból lett segédjére, hogy csak segítséggel bírtak kikászálódni a romok alól. Aztán persze hosszan ment a titkos főzetek fűtötte okoskodás, hogy mi okozhatta a majdnem tragédiát. Azt ugyanis senki sem akarta beismerni, hogy tulajdonképpen a pincegödör szélén tébláboló Ede bá lépett rossz helyre, és döntötte le a frissen rakott falat.

Ha már az atomvillanás elmaradt, legyünk optimisták, talán senkit se csapott agyon a röppályára állított kukta! Engedte ki a gőzt Béla, miután egy húzásra lenyelte a stampedlis pohár tartalmát. A többiek követték az egykori politikai tiszt példáját, majd az újabb körbe Feri bát is bevették. Tehát már öten értékelték a történteket, és talán valami konklúzió is születik, ha nem hasít élesen a levegőbe Béla feleségének a hangja.

Az asszony már évek óta nem indult a mások hobbiján előszeretettel vendégeskedő férje felkutatására, ha szükségét érezte társaságának, inkább kiállt a víkendház teraszára, és elvisította magát. Ilyenkor mindig szánakozva néztek Bélára, a brigád egyetlen olyan kerttulajdonosára, aki a szabadságnak ezen a reptér és a főút zaja közé ékelődő kis szigetén is felügyelet alatt sínylődött. Szemében szomorúsággal, arcán erőltetet mosollyal Béla lassan letette a másodjára is kiürült poharat, és minden szabad percet kincsként őrizve, lassan indult el a szomszédokat az utca nélkül is összekötő, a kerítésen vágott kiskapu irányába.

Na, erre mit találsz ki? Szegezte a felesége Bélának a kérdést, ami kizárólag akkor szokta elhagyni a száját, ha mindketten előre tudják, hogy az igazság nem hangozhat el kettejük párbeszédben. Csakhogy ezúttal semmi sem hangzott el. Bélának ugyanis meg kellett kapaszkodni a kalákában épített víkendház sarkában, amikor meglátta a felesége kezében azt a tízliteres kuktát, ami legalább egy éve tűnt el nyomtalanul a konyhájukból. Ráadásul a terasz sárga hullámpaláján is jókora lyuk tátongott.

 
lap tetejére

A történet további részei:

Ez a rovat szubjektív élményportálunk legszubjektívebb része. Az itt közölt történetek és szereplőik kitaláltak, bárminemű hasonlóság létező személyekkel és eseményekkel csak a véletlen műve.

Album

Eötvös tér 1980 körül
A város egyik legjellegzetesebb terét ábrázolja ez a sokszor és sok helyen felbukkanó fotó, amit nem lehetne úgy vágni, hogy ne maradjon rajta valami nagyon szolnoki. A kép nagyjából harmincéves, de körülbelül ma is ezt látjuk itt.

Az Album további képei
 
hirdetés Bajnai Zsolt: Visszaköszönés - Megjelent

AKB

Balkáni köz
A Tófenék és az Ady Endre utcák között, a Jókai utcai ügyészség mögött van egy név nélküli, csak gyalog és bringával járható kis köz, amit nyugodtan nevezhetnénk Balkáni köznek. Már, ha a balkániak nem kérnék ki maguknak. Áll ott egy kuka, aminek a környéke általában tragikus. Van ott egy fal, ami rettenetes. A város közepén, mondjuk 50 méterre a főterünktől egy olyan pont, ami mellett többnyire csak undorral lehet elmenni. Nem lehetne kreatív építészhallgatókat, leendő városüzemeltetőket megkérni, hogy ötleteljenek egy kicsit? Talán viszonylag olcsón vissza lehetne térni Európába.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Nagy Lajosra emlékezve
Az egykori Nemzeti Szálló - ma két bank - falán, a Szapáry utcában van egy emléktábla, ami Nagy Lajosra, a neves íróra emlékeztet, aki 1932-ben három hetet töltött városunkban. A tábla helye és szinte minden sora magyarázatra szorul.

A Szoborpark további képei