[Fotytatjuk...]

Szolnoki mesék

Dögcédula a Járműjavítóból (20./80 rész)

2016. január 24.

A MÁV Járműjavító Művelődési Házában, a Kőrösi úton kellett jelentkeznünk reggel nyolcig. Ugyanúgy több százan baktattunk az épület felé, mint pár héttel korábban, amikor Beatrice koncertet rendeztek ott. A rendőrök ezúttal is tömegesen sorakoztak az udvaron, pedig az invitálás alapján ez a buli nem ígérkezett olyan húzósnak, mint Feróék fellépése.

Akkor még nem tudtuk, hogy a rendszerváltás évében vagyunk. Azon a tavaszon bennünket az érettségi foglalkoztatott. Az állandó dolgozatok meg feleltetések közepette pedig jól jött, hogy egy napot igazoltan lóghatunk. Legalábbis ezzel vigasztaltuk magunkat, amikor sorra kaptuk a névre szóló, nemzeti szín szalaggal díszített invitálásokat a Magyar Néphadsereg sorozóbizottságával való találkozásra. Nem hozott lázba a lehetőség, sőt.

Volt abban valami abszurd, hogy a sorozásra érkező, többnyire megszeppent srácokat, legalább annyi géppisztolyos és farkaskutyás rendőr várta a művház udvarán, mint a Ricse koncert babos kendős, bőrdzsekis, a bulit a környék kocsmáiban kellőképpen megalapozó fiatalokat. Próbáltunk ügyet se vetni rájuk, mondván, azért vannak, hogy a sorozást ellógni próbálókat begyűjtsék. Meg szolnokiként egyébként is szerencsésebbek voltunk, mint a környező falvakból érkezők. Rólunk csak a Kőrösi úton derült ki, hogy hová tartunk. Ők már otthon rendőri kíséretet kaptak, és mint az ovisok a játszótér felé, úgy vonultak végig a falun, aztán Szolnokon. Ja, akkoriban a körzeti megbízottak még megtehették, hogy minden tavasszal, több napra elhagyják a falujukat, és a bűn üldözése helyett egyébként törvénytisztelő fiúkat kísérgessenek Szolnokra.

Zsúfolásig megtelt a Járműjavító Művelődési Házának színházterme. A Ricsén persze többen voltunk, hiszen nem ülős, hanem álló koncert volt, és oda lányokat is beengedtek. Meg azon ugrálni, pogózni is lehetett, sőt kellett, és a büfé is működött. Ráadásul koncert előtt az öltözőig keveredtünk. Így mielőtt Feró színpadra lépett, kezet fogtunk vele, így már nem egy sztárral, hanem a haverunkkal énekeltük, hogy "nem kell!".

A sorozás elején viszont csendben várakoztunk, és nem úgy tűnt, hogy a haverjaink ugrálnának a színpadon. A bennünket erélyesen terelgető egyenruhás "rendezőkről" nem is beszélve. Sikeresen érzékeltették, hogy a frissen bevonult kopasznál is kevesebbet érünk.

Aztán nyolc óra után nem sokkal valami megbicsaklott.

Már a próbák alatt lehetett érezni, hogy baj lesz. A sorokban ugyanis nemcsak érettségire és KISZ ajánlással felvételire készülő, konszolidált szakközepesek és gimisek kuporogtak. Hanem az iskolákból már kimaradt fiatal melósok és érdes modorú, tanárszomorító végzős szakmunkások is. Akik már azt nehezen viselték, hogy legalább ötször elpróbáltatták velünk az érkező sorozóbizottságok illő köszöntését. Amit egy fiatal hadnagy vezényelt. Többször elmondta, hogy amikor belépnek a sorozók a terembe, nekünk fel kell ugrani és pisszenés nélkül vigyázban állni. Majd a "Jó reggel elvtársak!" köszöntésre hangosan, tiszta szívből jövő "erőt, egészséget" kiáltással válaszolunk, aztán pedig állva hallgatjuk végig a bizottsági tagok bemutatását. Fenyegetett, hogy addig próbálunk, amíg nem megy tökéletesen, és ha elrontjuk, estig se szabadulunk innen. Igazából, mi tényleg ráértünk, de azért nem mertünk röhögni, amikor egyik nagydarab, szakadt srác beledörmögte a csendbe, hogy "te is rohadsz, együtt mulatunk pajtás". A tisztnek volt fontosabb a produkció sikere.

Azért a reggelért kitüntetést biztosan nem kapott.

A többségnek már a felpattanás sem sikerült. A merészebbek közül voltak, akik még akkor is ültek, amikor már a sokadig bizottsági tag lépett a színpadra. Sőt a végén érkező, sok csillagos parancsnok bevonulása közben is ment a székek csapkodása. Az artikulálatlan „erőt, egészséget” kiáltásba pedig itt-ott néhány „jó reggelt”, „Isten áldja” is beszűrődött. Ám a produkció igazán ott esett szét, amikor a hadnagy a bizottsági tagokat kezdte bemutatni, akik a kiléptek a sorból és tisztelegtek vagy bólintottak. Az elsőnél még csak egy-egy taps hallatszott. A harmadiknál már több tenyér is összeverődött. Az ötödik után pedig kisebb tapsvihar köszöntötte a színpadon állókat, akik közül volt, aki nevetett, volt, aki fakabátosan feszengett.

Mivel azonnal szólítani kezdtek bennünket a különböző vizsgálatokra és bizottságokhoz, a produkció közös értékeléséről szó sem lehetett. Sőt, igazából magunkra maradtunk a színházteremben, ahová később csak akkor lépett be katona, amikor egy-egy újabb csoportot szólítottak. Így reggel kilenckor már látványosan unatkoztunk, ökörködtünk, és azt számoltuk, hogy ki végzett már és lépett le közölünk.

A sorozásból nem is emlékszem semmire. A gatyámat se kellett letolni, a hátsómba se nézett be senki. Valami tiszttel kedélyesen elbeszélgettünk, mert mint kiderült, pár éve még ugyanoda járt, mint én. Aztán a kezembe nyomta a még fénykép nélküli katonakönyvemet, a borító alá csúsztatott dögcédulámmal.

Úgy gondoltam, a következő Ricse koncert előtt kiszedem, és valami láncra vagy bőrdarabra fűzve a nyakamba akasztom, mint a vagányabb srácok. De azóta se voltam Ricse koncerten.

 
lap tetejére

A történet további részei:

Ez a rovat szubjektív élményportálunk legszubjektívebb része. Az itt közölt történetek és szereplőik kitaláltak, bárminemű hasonlóság létező személyekkel és eseményekkel csak a véletlen műve.

Album

Azok az ötvenes évek
Mozgalmas szolnoki hétköznapot örökített meg a fotós, valamikor az ötvenes évek második felében, hogy aztán még egy évtizeddel később is forgalomba legyen ez a képeslap. Amit jobban megnézve döbbenek rá, ma már csak a Kiglovits-bazár épülete áll a képen látható házak közül.

Az Album további képei
 
hirdetés Bajnai Zsolt: Csálé képek

AKB

Szomorú Szapáry
Nagyjából a Szapáry út közepén, a néhai Ságvári Művelődési Ház és a Népfront székház között, a Deák Ferenc terünkhöz vivő kis köz egyik oldalán áll ez a minimum 125 éves ház. Már a 19. században is ott volt a szolnoki korzón, de nem biztos, hogy még néhány év múlva is ott lesz. Építészetileg talán nem képvisel komoly értéket. Az azonban biztos, hogy az évek óta folyamatosan romló állapota miatt az utca és egyben Szolnok csúfsága is. Amit tehetetlenül kell szemlélnünk. Amíg össze nem dől?

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Szomorú (?) Krisztus
Szomorú, búsuló, merengő, bánkódó, ülő? Valószínűleg ez az a szobrunk, aminek több neve van, mint amennyi tényszerű adatot ismerünk a születéséről. Az biztos, hogy nem a legöregebb köztéri alkotásunk, ugyanakkor a legrégebb óta ugyanazon a helyen álló.

A Szoborpark további képei