[Fotytatjuk...]

Szolnoki mesék

Dögcédula a Járműjavítóból (20./58 rész)

2016. január 24.

A MÁV Járműjavító Művelődési Házában, a Kőrösi úton kellett jelentkeznünk reggel nyolcig. Ugyanúgy több százan baktattunk az épület felé, mint pár héttel korábban, amikor Beatrice koncertet rendeztek ott. A rendőrök ezúttal is tömegesen sorakoztak az udvaron, pedig az invitálás alapján ez a buli nem ígérkezett olyan húzósnak, mint Feróék fellépése.

Akkor még nem tudtuk, hogy a rendszerváltás évében vagyunk. Azon a tavaszon bennünket az érettségi foglalkoztatott. Az állandó dolgozatok meg feleltetések közepette pedig jól jött, hogy egy napot igazoltan lóghatunk. Legalábbis ezzel vigasztaltuk magunkat, amikor sorra kaptuk a névre szóló, nemzeti szín szalaggal díszített invitálásokat a Magyar Néphadsereg sorozóbizottságával való találkozásra. Nem hozott lázba a lehetőség, sőt.

Volt abban valami abszurd, hogy a sorozásra érkező, többnyire megszeppent srácokat, legalább annyi géppisztolyos és farkaskutyás rendőr várta a művház udvarán, mint a Ricse koncert babos kendős, bőrdzsekis, a bulit a környék kocsmáiban kellőképpen megalapozó fiatalokat. Próbáltunk ügyet se vetni rájuk, mondván, azért vannak, hogy a sorozást ellógni próbálókat begyűjtsék. Meg szolnokiként egyébként is szerencsésebbek voltunk, mint a környező falvakból érkezők. Rólunk csak a Kőrösi úton derült ki, hogy hová tartunk. Ők már otthon rendőri kíséretet kaptak, és mint az ovisok a játszótér felé, úgy vonultak végig a falun, aztán Szolnokon. Ja, akkoriban a körzeti megbízottak még megtehették, hogy minden tavasszal, több napra elhagyják a falujukat, és a bűn üldözése helyett egyébként törvénytisztelő fiúkat kísérgessenek Szolnokra.

Zsúfolásig megtelt a Járműjavító Művelődési Házának színházterme. A Ricsén persze többen voltunk, hiszen nem ülős, hanem álló koncert volt, és oda lányokat is beengedtek. Meg azon ugrálni, pogózni is lehetett, sőt kellett, és a büfé is működött. Ráadásul koncert előtt az öltözőig keveredtünk. Így mielőtt Feró színpadra lépett, kezet fogtunk vele, így már nem egy sztárral, hanem a haverunkkal énekeltük, hogy "nem kell!".

A sorozás elején viszont csendben várakoztunk, és nem úgy tűnt, hogy a haverjaink ugrálnának a színpadon. A bennünket erélyesen terelgető egyenruhás "rendezőkről" nem is beszélve. Sikeresen érzékeltették, hogy a frissen bevonult kopasznál is kevesebbet érünk.

Aztán nyolc óra után nem sokkal valami megbicsaklott.

Már a próbák alatt lehetett érezni, hogy baj lesz. A sorokban ugyanis nemcsak érettségire és KISZ ajánlással felvételire készülő, konszolidált szakközepesek és gimisek kuporogtak. Hanem az iskolákból már kimaradt fiatal melósok és érdes modorú, tanárszomorító végzős szakmunkások is. Akik már azt nehezen viselték, hogy legalább ötször elpróbáltatták velünk az érkező sorozóbizottságok illő köszöntését. Amit egy fiatal hadnagy vezényelt. Többször elmondta, hogy amikor belépnek a sorozók a terembe, nekünk fel kell ugrani és pisszenés nélkül vigyázban állni. Majd a "Jó reggel elvtársak!" köszöntésre hangosan, tiszta szívből jövő "erőt, egészséget" kiáltással válaszolunk, aztán pedig állva hallgatjuk végig a bizottsági tagok bemutatását. Fenyegetett, hogy addig próbálunk, amíg nem megy tökéletesen, és ha elrontjuk, estig se szabadulunk innen. Igazából, mi tényleg ráértünk, de azért nem mertünk röhögni, amikor egyik nagydarab, szakadt srác beledörmögte a csendbe, hogy "te is rohadsz, együtt mulatunk pajtás". A tisztnek volt fontosabb a produkció sikere.

Azért a reggelért kitüntetést biztosan nem kapott.

A többségnek már a felpattanás sem sikerült. A merészebbek közül voltak, akik még akkor is ültek, amikor már a sokadig bizottsági tag lépett a színpadra. Sőt a végén érkező, sok csillagos parancsnok bevonulása közben is ment a székek csapkodása. Az artikulálatlan „erőt, egészséget” kiáltásba pedig itt-ott néhány „jó reggelt”, „Isten áldja” is beszűrődött. Ám a produkció igazán ott esett szét, amikor a hadnagy a bizottsági tagokat kezdte bemutatni, akik a kiléptek a sorból és tisztelegtek vagy bólintottak. Az elsőnél még csak egy-egy taps hallatszott. A harmadiknál már több tenyér is összeverődött. Az ötödik után pedig kisebb tapsvihar köszöntötte a színpadon állókat, akik közül volt, aki nevetett, volt, aki fakabátosan feszengett.

Mivel azonnal szólítani kezdtek bennünket a különböző vizsgálatokra és bizottságokhoz, a produkció közös értékeléséről szó sem lehetett. Sőt, igazából magunkra maradtunk a színházteremben, ahová később csak akkor lépett be katona, amikor egy-egy újabb csoportot szólítottak. Így reggel kilenckor már látványosan unatkoztunk, ökörködtünk, és azt számoltuk, hogy ki végzett már és lépett le közölünk.

A sorozásból nem is emlékszem semmire. A gatyámat se kellett letolni, a hátsómba se nézett be senki. Valami tiszttel kedélyesen elbeszélgettünk, mert mint kiderült, pár éve még ugyanoda járt, mint én. Aztán a kezembe nyomta a még fénykép nélküli katonakönyvemet, a borító alá csúsztatott dögcédulámmal.

Úgy gondoltam, a következő Ricse koncert előtt kiszedem, és valami láncra vagy bőrdarabra fűzve a nyakamba akasztom, mint a vagányabb srácok. De azóta se voltam Ricse koncerten.

 
lap tetejére

A történet további részei:

Ez a rovat szubjektív élményportálunk legszubjektívebb része. Az itt közölt történetek és szereplőik kitaláltak, bárminemű hasonlóság létező személyekkel és eseményekkel csak a véletlen műve.

Album

Képnyomozás
A szolnoki képeslapgyűjtemények egyik gyakran felbukkanó darabja ez a valamikor a XX. század első évtizedében készült fotó, amely tipikus példája annak is, hogy ha bő száz éve nem írták volna rá a várost, nehezen lehetne azonosítani a képet. Elsőre így sem egyszerű.

Az Album további képei
 

AKB

Félbemaradt pusztulás
Nemcsak az a baj, hogy a Mária utcában egy újabb régi, szolnoki ház tűnik el. Hanem az is, hogy az eltűnés milyen hosszú ideig tart. Hónapokkal ezelőtt kezdték a bontást, aztán félbemaradt. Így ma, a járda mellett egy kibelezett ház megmaradt főhomlokzata várja a sorsát. Amit reméljük, nem valami vihar fog beteljesíteni! És nem akkor, amikor valaki pont arra sétál! Mert ez a bontás már nemcsak ronda, de életveszélyes is. Hónapok óta. Szolnokon.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Tisza Antal mellszobra
Minden bizonnyal kevesen tudnák megmondani elsőre, hogy hol is áll Tisza Antal mellszobra. Azt hiszem, a szobor nem a megmintázott személy miatt, hanem az alkotó révén érdemelne több figyelmet, hiszen Petri Lajos műveit a mai napig keresik a gyűjtők.

A Szoborpark további képei