[Fotytatjuk...]

Szolnoki mesék

Vészvillogó (71./74 rész)

2021. április 04.

A Szapáryn, a néhai Nemzeti nagyszálló előtt, a buszmegállóban láttam meg az autót. Azt hiszem, utasai közül valakinek a dohányboltban akadhatott dolga. A közelben tényleg nem volt üres parkoló. Viszont busz sem járt arra. Tehát a fekete limuzin a buszoknak hagyott helyen vészvillogott.

Sikertelenül küzdök ellene, így még mindig nagyon felhúz, amikor valaki a viselkedésével azt üzeni, hogy neki bármit szabad. Rá nem vonatkoznak a szabályok, például az autója színe vagy mérete miatt. Ilyenkor valami elborítja az agyamat és nem tudok tisztán, pláne a következményekkel is számolva gondolkodni.

Tehát odaléptem a buszmegállóban álló batár mellé. Finoman megkocogtattam a vezető oldali ablakot. Mosolyogva, magabiztosságot magamra erőltetve néztem a tükörképemet az üvegben. Éreztem, nem szabad időt hagynom a kormánynál ülőnek. Mihelyt megmozdul lefelé az ablak, azonnal bele kell kezdenem.

- Miért kell elcseszni a szabadnapomat? - Indítottam határozottan. A borostás fejű, ülve is termetes férfiban bennakadt a szó. Az ablakemelő gombjáról is elfelejtette levenni az ujját. Sejtettem, nincs visszaút. Ahogy teljesen leereszkedett az ablak, fickósan rátámaszkodtam az ajtóra, kissé előrehajoltam, úgy folytattam.

- Kurvára unom, hogy a Facebook kocsmában ücsörgők folyamatosan engem meg a kollégáimat baszogatják, mert egyesek bármit megengedhetnek maguknak ebben a tetves (ezt nem így gondoltam, de már nagyon benne voltam a szerepben) városban, és ott állnak meg az autóikkal, ahol nekik tetszik.

A csávó szemei szinte kibuktak a buci arcából. Láttam, ahogy már formálja az első, talán gyilkos szavakat, de nem estem ki a ritmusból.

- Lennél olyan kedves, és kizárólag rám meg a szabadnapomra tekintettel elhúznál ezzel a batárral a buszmegállóból! - Itt tartottam egy kis szünetet. Nem éppen a hatás kedvéért, hanem mert éreztem, a belső remegéstől kezdenek összekuszálódni a hangszálaim. - Ezzel megkímélnéd a városi rendőrkapitányt, hogy kihívja a kollégáit, és azzal csessze el a szabadnapját, hogy mindannyitokat egyenként igazoltasson, és még ezt a csodaverdát is darabokra szedesse.

A vastag aranyláncot viselő férfinak végképp a torkán akadt a szó. Szinte hallottam, ahogy a két napja még fénylően tar koponyájában megmozdulnak a fogaskerekek, és kezdi összerakni az elhangzott információkat.

Eljött a megfelelő pillanat. Elengedtem az autót. Kihúztam magam, és miközben egy kedves mosoly kíséretében úgy csináltam, mint aki lazán tiszteleg, még egy „köszit” is megeresztettem. Majd nagyon lassan, de kicsit úgy, ahogy gyerekkorunkban egy-egy kardozós, csókolózós film után kijöttünk a moziból, megkerültem az autót, és visszamentem a Szapáry úti járdára.

Csak a sarokról, ahol hirtelen befordultam, onnan mertem visszanézni. Már nem villogott a Nemzeti előtt a fekete luxusautó.

Jó volt azt képzelni, hogy a határozott fellépésem miatt távozott. Hiszen a mérgemben kitalált, és a csak belül pörgetett történet végén akár azért is húzhatott el villámgyorsan az a batár, mert a bent ülők adtak egy esélyt annak, hogy esetleg mégis én vagyok a városi rendőrkapitány. Pedig a képzeletemben sem voltam az, csak én. Igaz, egy bátrabb én, aki a nagy dumájával, mint valami modern Zorro győzi le bűnösöket. Miközben megveti mindazokat, akik csak magukban pufognak, és gyáván elsunnyognak, mert nem mernek tenni semmit. Legfeljebb a sarokról visszanéznek, és megállapítják, hogy magától is elment a tilosban vészvillogóval várakozó limuzin, mi értelme lett volna a volánjánál ülővel összeakaszkodni.

 
lap tetejére

A történet további részei:

Ez a rovat szubjektív élményportálunk legszubjektívebb része. Az itt közölt történetek és szereplőik kitaláltak, bárminemű hasonlóság létező személyekkel és eseményekkel csak a véletlen műve.

Album

Elszállt, de maradt
Nem biztos, hogy ez a Szolnokról valaha készült legrondább képeslap, de hogy a top 10-ben benne van, az biztos. Nemcsak az ábrázolt épület, de a sivárságot árasztó rengeteg beton és a kép élettelen színei miatt is. Ettől persze még ez is a város múltja (Jelene, jövője?).

Az Album további képei
 

AKB

Bunkómegálló
A képen nem parkoló, hanem a Szapáry utcai buszmegálló látható. És persze nem buszok, hanem személyautók lettek megörökítve, amelyek között csak annyi a különbség, hogy az első csupán pár percre, a második néhány másodpercre, a harmadik pedig jóval hosszabb ideig várakozott ott. Szolnokon nincs már ebben semmi különös. Mondhatni, itt ez a természetes. Pár másodperccel a fotózás előtt a szabálytalankodók miatt egy csuklós busz nem fért be ebbe a megállóba. A sofőr mit tehetett? Elállta a Szapáry forgalmát. És a mögötte jövő autók? Hát így élünk mi Szolnokon.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Mint logó a ház falán
Éppen fél évszázada díszíti a MÁV Kórház rendelőintézeti szárnyának utca felé néző homlokzatát Laluja András Gyógyítás (?) című krómacél szobra. Hogy miért három évvel a kórház megnyitása után, és miért pont oda került ez a műalkotás, rejtély. De olyan, mintha a kórház logója lenne.

A Szoborpark további képei