[Fotytatjuk...]

Szolnoki mesék

Búcsú a Szív utcától (78./81 rész)

2022. szeptember 11.

Utoljára a felesége fiatalkori fotóját akasztotta le a hálószoba faláról. Az aranyozott keretű kép helyén erősebbek maradtak a festett fal színei. Ránézett a mosolygós fiatal lányra, akinek arcát és száját utólag pirosíthatták egy régi fotóműteremben. Aztán az idős férfi megfordított a képet, majd maga előtt tartva lassan, szótlanul körbefordult vele a Szív utcai bérház emeleti lakásának üres szobájában.

A hatalmas, szinte a fáig kopott kétszárnyú ajtón lépett át a nagyobbik szobába. A már csak drótcsonkok jelezte egykori csillár alatt, középen megállt, és újra úgy fordult körbe a bútoraitól megfosztott helyiségben, hogy maga előtt tartotta az évek óta halott asszony fiatalkori fényképét. Majd az utcai ablakhoz sétált vele, és mint, aki azt akarja, hogy még egyszer utoljára a feleséges is nézzen ki, és lássa, amit évtizedeken keresztül láthattak, kicsit felemelte és előre billentette a képet. Ha az utcáról valaki éppen felpillantott volna a már teljesen üres ház első emeleti ablakára, egy nyolcvan körüli szomorú férfi sápadt és egy talán harmincas nő vidám arca néz vissza rá. De nem pillantott fel senki.

Az utca másik oldalán évekkel korábban elbontották a házakat, ahogy a Hősök tere felőli oldalon lévő szomszédos, földszintes épületet is. A Szív utca rövid páratlan oldalának lakói pár évig reménykedtek, hogy rájuk talán nem kerül sor. Megúszhatják, mint a másik oldalukon lévő nagyobb bérház. A pár évet késő határozat ellen azonban nem volt apelláta. A Madas-ház sorsára jutottak, és ki több, ki kevesebb évet hagyott az életéből a Szív utcában. Nekik majdnem negyven közös jutott. Neki meg öt magányos.

Néhány másodperc múlva megfordult. Nem nézett a két fiatal hivatalnokara, akiket a tanácstól küldtek, hogy átvegyék a kiürített lakást. A szemünkbe meg pláne nem. Látszott rajta, hogy valami mást vetít a saját szemei mögött. A nyolcvanhoz közelítő férfi és az évtizedekkel korábban megörökített fiatal lány arca a folyosón is végiglépkedett. A nyitott ajtón keresztül vetettek egy pillantást az asszony valamikori büszkeségére, a beköltözés után kialakított, fehércsempés fürdőszobára. Aztán beléptek az üres konyhába, hogy ott is lassan körbe forduljon a pár. A belső udvarra néző ablakkal szemben azonban mintha megtorpant volna a fordulat. Talán a szomszédos ház hatalmas tűzfalára vetülő árnyék miatt. A halálra ítélt ház körvonalait vetítette a nap a vakolt felületre.

A hálószobától a konyháig az egész nem tartott tovább két percnél. Az idős férfi nagyot sóhajtva állt meg a gangra nyíló bejárati ajtóban. A két hivatalnokot maga elé tessékelte, így utoljára lépett ki a lakásból, ami vagy negyven évig az otthona volt. Megfordult a maga előtt tartott képpel. Egy udvaron álló csak annyit láthatott volna, hogy egy ősz hajú, kissé hajlott hátú, ballonkabátos férfi kezében egy keretezett képpel befelé néz egy üres lakásba. De már senki se volt azon az udvaron. Csak a két hivatalnok figyelt zavartan a lépcsőház ajtajából. Talán érezték, hogy a Szív utcai ház utolsó lakója a halott feleségével együtt búcsúzik. A helytől, ahol akár boldogok is lehettek.

Aztán az idős férfi megfordult, a képet a hóna alá csapta úgy, hogy kifelé legyen a színét vesztett csomagolópapírból ragasztott hátulja, a szíve pedig a lány arcánál dobogjon. A lakás ajtaját, ahogy a hivatalos levélben kérték, nyitva hagyta. Lehajtott fejjel végigcsoszogott a korlát mellett, a többi nyitott ajtó előtt. Nem volt már kitől elköszönni. Lebotorkált a lépcsőn. Végigment az udvaron, és kilépett a kapun. Hagyta, hogy a rakodók őt is úgy emeljék fel a ház előtt várakozó teherautó platójára, mint a megmaradt bútorait, amikkel a kárpótlásul kapott panelben kezd majd új életet.

A teherautó a platót rázva felzúgott, és imbolyogva, nyikorogva elindult a Jászkürt utcai házak helyén pár éve átadott Pelikán szálló parkolója felé, hogy ott végleg kikanyarodjon S. Ferenc Szív utcai életéből.

 
lap tetejére

A történet további részei:

Ez a rovat szubjektív élményportálunk legszubjektívebb része. Az itt közölt történetek és szereplőik kitaláltak, bárminemű hasonlóság létező személyekkel és eseményekkel csak a véletlen műve.

Album

Épül az Árkád terasza is
A Magyar utca Kossuth téri torkolatát lezáró Árkádos-házban 1964 nyarán már laktak. A rá merőleges, kétemeletes épületben mintha lettek volna még akkor üres lakások. Viszont a később legendássá váló Árkád presszó azon a nyáron még biztos, hogy nem fogadott vendégeket.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

Takarít a Tisza
Árad a folyó, hozza hozzánk a fentebbi szakaszok mentén élők szemetét. Valamit lerak belőle, valamit felvesz a mi szemetünkből, és viszi tovább, amíg bírja. Huszonhárom éve majdnem kinyírtuk a folyót. Évente egyszer emlékezünk is erre. A maradék 364 napban pedig ugyanúgy szemétlerakónak és kukásautónak használjuk, mint évtizedek óta mindig, amióta csak szemetet termelünk. A Tisza takarít. Helyettünk. Mi meg ezt tekintjük természetesnek.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

A Tiszai hajósok emlékműve
A Tiszaparti - és benne a Béres József - sétány megújulásával a Tisza-híd belvárosi lábánál lévő Lajos József dombormű környéke is megszépült. Esti megvilágításban, mintha gyertyák lennének előtte, különös a hangulata. Ezért gondoltam, hogy érdemes egy kicsit beszélni is róla.

A Szoborpark további képei