[Fotytatjuk...]

Szolnoki mesék

Elúszott szombat (23./53 rész)

2016. május 30.

Ígéretesen indult a szombat. Akkor keltem, amikor jól esett. Nem volt miért rohanni, és tulajdonképpen különösebb terv sem a napra. Sok hétvége után végre nem mentünk sehová, hihetetlennek tűnt, hogy semmi dolgom. Mámorító távlatok. Üres percek, amelyek akár be is aranyozhatták volna a napot.

De miért indul el az ember egy olyan úton, amiről semmit nem tud? Főleg a végét nem. Mi a francért akar olyasmit csinálni, amiről viszont világosan tudja, hogy nem ért hozzá? Nincsenek megfelelő eszközei, így nagy eséllyel, kudarcra ítéltetett. Utólag, miután egyetlen rossz döntéssel elcsesztem az egész napom, keresem a magyarázatokat. Mi hajtott, hogy ügyetlen értelmiségi létemre amatőr vízvezeték-szerelőt játsszak?

A felelősség?

Mert az mégsem állapot, hogy a konyhai mosogató nem folyik le rendesen. Napok, hetek, hát igen, hónapok óta. Milyen dolog az, hogy pillanatok alatt megtelik a mosogató vízzel, miközben alul minden csöpög, csurog. Kínszenvedés a mosogatás. És hát ezek a szerelős dolgok mégiscsak a férfira várnak.

A büszkeség?

Az nem lehet, hogy nem tudom megcsinálni. Szétszedem, kitakarítom, itt-ott igazítok egy kicsit, némi szigetelőszalag, maximum egy óra, és rendben lesz. Nem kell ide szerelő. Főleg, hogy nincs is, akit hívni lehetne. Meg amúgy is tovább tartana valahonnan keríteni egyet, mint szétkapni azt a pár csövet. Majd meglátja a család, hogy megy ez nekem. Persze, alapvetően kétbalkezesnek ismernek, nem szokott sikerülni a szerelősdi, de majd most, most megmutatom.

Miért múljon el egy nap haszontalanul?

Attól, hogy éppen semmi sem sürgős, nem terveztük tele a naptárat, még lehet értelmesen, hasznosan tölteni a napot. Például le lehet dolgozni a restanciákat. Mint amilyen ez az átkozott konyhai mosogató. Ami tulajdonképpen lassan fél éve szórakozik velünk. És, amit kisebb beavatkozásokkal mindig jobb belátásra lehetett bírni. Először valami lefolyóba öntött szer segített, aztán a pumpálás, sőt pár hónapja már a csap alatti csöveket is szétkaptam, és megoldódott a probléma. Mondom, maximum egy óra, és egy gonddal kevesebb. Utána meg némi dicséret - főleg magamtól -, hogy megy ez nekem.

Kezdjük!

Csúszik. Nem enged. Puszta kézzel, ronggyal, kegyetlen. Nehogy már az elején feladjam! Megmozdult. Hoppá, lazul! Ez az. A szentségit. Lavórt kellett volna tenni alá. Lám-lám, már meg is van a hiba. Ugye, mondtam, hogy nem lesz jó vége a gyümölcsmosásnak, meg zsíros dolgok beleöntögetésének, hát olyan az egész, mint egy undorító szennyvízcső. Talán, mert az is. Én viszont most azért vagyok, hogy kitisztítsam. Olyan lesz, mint újkorában, és majd zuboghat le a víz. Pofon egyszerű, csak neki kellett veselkedni. Nem kell mindenért szerelőt hívni.

Hogy is voltak eredetileg ezek az elemek? Le kellett volna fényképezni. Vagy megjelölni a sorrendet. Mint valami kirakós játék. Emberek találták ki, nem egy atomerőmű, néhány diplomával a fiókban csak rájövök a helyes sorrendre. Nem foghat ki rajtam pár fehér cső. Csak nyugodtan, logikusan! Próbáljunk a feltaláló - ne essünk túlzásokba - agyával gondolkodni. Na, látod! Nem kell idegeskedni, nyugodt elmével minden megoldható. Még meghúzzuk ott, igazítunk itt. Te meg a jó nénikédért nem passzolsz oda, ahol voltál? Ne szórakozz már velem! Ott a helyed és kész! Jó, akkor egy kicsit csálén állsz, meg több szigetelőt tekerek rád, de nem foghatsz ki rajtam.

Kész. Nézzük! Egész jó. A lefolyónál zubog. Alul nem csöpög. Csak néhány csepp. Itt, ott. Meg amott is. Nem is csöpög, ömlik. Lent a mosogató alatt. Fent meg újra áll a víz. A francba. Nyugalom!

Oké, nem lesz meg egy óra alatt. Ebédig befejezem. Kezdjük, előröl. Valamit biztos, rosszul raktam vissza. Minek van ennyi vacak a mosogató alatt? Mik ezek? Oké, máskor kellenek, de most pakoljunk ki mindent, hogy kényelmesen odaférjek. Na, így már lehet dolgozni. Hiába, először mindig a terepet kell megtisztítani. Aztán lehet szerelni. Egyenként átnézünk, törölgetünk. Ám véletlenül sem rakunk mindent azonnal vissza. Gondolkodjunk! Logikusan. Kell lejtés, meg tuti illesztés. Akkor passzintsuk az elemeket ennek megfelelően. Ó, istenem, hát hogy lehet nedves műanyagokkal dolgozni. Csúszik, nem akarja az igazságot. Nem adom fel, nem adhatom fel! Még akkor sem, ha szakad rólam a víz. Meg kell ennek lennie. Meg tudom csinálni. Kitartás. Meg egy kis idő. Még jó, hogy nem sietek ma sehová. Kényelmesen megcsinálom. Tessék. Kész is. Hú, de megkínlódtam vele.

Nem, nem fogok sem káromkodni, sem üvöltözni. Sem sírni.

Pedig jó lenne. Az idegeimnek jót tenne.

Hát, hogy lehet, hogy pontosan ott tartok, mint amikor nekikezdtem? Nem folyik le, viszont alul csöpög, csurog, sőt most már ott zubog. Mit ronthattam el?

Mi? Ebéd után befejezem? Nem. Ezt így nem hagyhatom itt. Hogyan? Teli hassal könnyebb gondolkodni. Mondjuk, ebben van valami. Meg ki is kell néha lépni, hogy más megvilágításban láthassuk ugyanazt.

Remek volt az ebéd. Hol tartunk? Á, dehogy ugyanott, mint reggel. Sokkal tapasztaltabban, bölcsebben fogok a probléma megoldásához. Végül is ez csak víz, meg néhány cső, esetleg tömítés. Időnk van. Megküzdünk. Nem szeretem, ha legyőznek. Ki volt az a lökött, aki ennyi szigetelőt tekert ide? Persze, csak én lehettem, mert ezeket a problémákat mindig nekem kell megoldani. Azt a jó nénikédet!

Persze, hívhatnánk szerelőt is. Ha legalább egynek ismernénk a telefonszámát. Az meg hajlandó lenne szombat délután kijönni. Úgy hogy inkább kezdem előröl. Nem baj, hogy csúszik, szétszedem. Darabokra. Egész a falig. Kitisztítom. Gondolkodok. Vízpróbát csinálok minden darabra. Megoldom. Vagy nem. Nem beszélek rondán. Vagy igen. Jó, ha mégis, akkor legalább halkan. Legalább próbálkozok. Még egy darabig.

Egy se veszi fel. Csak hirdetik magukat. Ilyenek ezek.

Nincs más, egyedül kell megoldanom. Szakmunkásnak kellett volna menni. Legalább értenék valamihez, és halálra keresném magam. Például olyan egyszerű dolgokkal, mint egy konyhai dugulás. Ami nekem megoldhatatlan. Visszaraktam. Lejt. Annyi szigetelőt tettem rá, hogy nem csöpög. Viszont nem is folyik le.

Segítség! Délután négy óra, és rosszabb, mint reggel volt.

Mi? Felvette? Egy órán belül itt lesz? Nem érdekel, mennyit kér, csak jöjjön. Ez a nap már úgyis a kutyáké, ha este nyolcig, hát nyolcig lesz itt, csak oldja meg…

 
lap tetejére

A történet további részei:

Ez a rovat szubjektív élményportálunk legszubjektívebb része. Az itt közölt történetek és szereplőik kitaláltak, bárminemű hasonlóság létező személyekkel és eseményekkel csak a véletlen műve.

Album

Mulatókert és nyári étterem
Tudom, hogy alig egy hónapja esett már itt néhány szó az egykori szolnoki vasútállomáson működő étteremről, de olykor felbukkannak képeslapok, amelyek felülírnak minden szerkesztői szándékot. Főleg, ha ilyen szép szó bukkan fel, mint a ?mulatókert?.

Az Album további képei
 
hirdetés Bajnai Zsolt: Visszaköszönés - Megjelent

AKB

Szolnok közepén járok
Volt egyszer egy álom Szolnok új városközpontjáról. Volt ennek az álomnak egy képe, egy modern szállodáról. Aztán szétfoszlott az álom. Szolnok közepén viszont ott maradt ennek az álomnak nagyon sok nyoma és következménye. A tönkrement fényreklámmal, a pusztuló épülettel, a funkcióváltásból következő, száradó ruhákkal. Szolnok közepén járok, egyszer majd rád találok.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Petőfi Szolnokon
Negyvennégy éve, hogy a szolnoki március 15-ei ünnepségek a mai ÉPFA iskola bejáratánál, Simon Ferenc Petőfi-portréjánál kezdődnek. Ezen kívül három másik arcképe/szobra is van a költőnek a városban. Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy Petőfi Sándor minden szolnoki látogatására jut egy.

A Szoborpark további képei