[Fotytatjuk...]
Szolnoki mesék
Ziles Zsolti (56./94 rész)
2019. szeptember 22.
A jó kocsmák úgy őrzik a városi legendákat, mint a megfelelő helyen tárolt sör a hűvösét. Ha nem lennének, talán örökre elveszne Ziles Zsolti alakja is, aki a hetvenes években Szolnok nagy vagányának képzelte magát. Azt hitte, mindenki eszén túljár. Legtöbbször azonban csak annyira futotta, hogy ha a szolnoki kocsmák mélyén szóba kerül, még ma is röhögnek rajta.
Hogy mi volt Zsolti igazi neve, arra senki sem emlékszik. De nem Zsoltnak anyakönyvezték, az biztos. A keresztnévvé lett becenév eredetét viszont mindenki ismeri, aki egyszer is hallott róla.
Nem szolnoki volt, csak a Besenyszögi útra sodorta a sorkatonaság, ami számára azzal az életre szóló előnnyel járt, hogy teherautóra szóló jogosítványt szerezhetett. Amivel akár vissza is térhetett volna szülőföldjére, egyesek szerint Szabolcsba, mások meg a Nyírségre emlékeznek, de nem engedte a szerelem. Belehabarodott a laktanyával szembeni oldalon, ideiglenesen Szolnokon tartózkodó férjes asszonyba, akinek sárga nárciszokkal próbálta meghódítani a szívét. Ami nem volt egy életbiztosítás, hiszen orosz tiszt felesége volt a szépség, aki csak nevetett a magyar fiún, és egy idő után a virágok miatt mindig úgy szólította: Zsoltíj. Azaz sárga.
Hogy Zsoltíj összejött-e az orosz szépséggel, nem bizonyított. Azt azonban mesélik, hogy pár hónappal a leszerelése után kék-zöld foltokkal jelent meg a munkahelyén, és büszkén állította: rá is lőttek, de megérte. Viszont később már nem koslatott a névadója után.
A vezetéknévvé lett másik csúfnevét, a Zilest, első és egyben utolsó szolnoki munkahelyén, a Volán 7-es számú vállalatánál kapta, ahol a hetvenes években nagyon kellettek a teherautót vezetni tudó emberek. Merthogy a 900 éves Szolnok mindenütt épült: utak, vasútállomás, lakótelepek, iskolák nőttek ki a földből. Nem győzték fuvarral. Olykor több teherautó parkolt a Landler Jenő úton, mint ahány sofőr akadt. Zsolti úgy érezte, megfogta az isten lábát, amikor feneke alá tettek a Lihacsov gyárból éppen csak kigördült billenős ZIL-t. Elhatározta, a továbbiakban magának építi a szocializmust, és néhány év alatt meg lesz mindene, amibe a legszebb szolnoki lány is beleszerethet.
De hát, ha hülye vagy, és ezt nem tudod magadról, akkor ügyeskedni is nehéz - tartja a szolnoki, kocsmai bölcsesség. Márpedig Ziles Zsoltinak voltak hiányosságai.
Nem ismerte például Szolnokot. Térképet meg nem használt. Annál pedig nagyobb vagánynak gondolta magát, mintsem bárkitől segítséget kérjen. Négy stika fuvar homokra vett át előleget egy építkezőtől, akinek a telke a kirakó és az épülő Széchenyi lakótelep között volt. Zsolti tehát joggal számolt azzal, hogy senkinek sem fog feltűnni, ha pár rakományt máshol billent le.
Hogy végül pontosan kinél kötött ki a négy dömper homok, az soha sem derült ki. Másnap ugyanis vörös fejjel követelte vissza Zsoltitól az ügyfél a pénzét, mondván, nincs meg a homok. Amikor Zsolti megmutatta, hová öntötte a négy rakományt, kiderült, négyszer ment rossz címre. Ráadásul a lerakott homoknak már csak a hűlt helyét találták. A nagyobb balhé elkerülése érdekében Zsolti inkább kölcsönkérte valakitől kéthavi fizetését, aztán meg dühöngő dúvadként kereste az újabb lehetőségeket.
Márpedig a harag rossz tanácsadó. De Ziles Zsolti arra sem hallgatott, mert buta volt és önfejű - emlékeznek rá negyven év távlatából a hűvös kocsmák mesélői.
Zsolti azt találta ki, hogy a benzinfaló ZIL üzemanyag-tartáját fogja a maga hasznára megcsapolni. Úgy volt vele, senki se tudja számon tartani, hogy az egész nap szaladgáló dömper mennyit fogyaszt. Főleg, hogy átadásuktól kezdve baj volt az első szériás benzines ZIL-ekkel. Zsolti meg is állapodott egy hirtelen lett kisgyepi ismerősével, hogy nála gyűjti a naponta lecsapolt benzint, amíg nem akad megfelelő vevő. Kéthordónyi nafta birtokában volt, amikor megköttetett az üzlet.
Napokkal később derült ki, hogy hiba volt bevenni a kisgyepi zsiványt. Merthogy ő meg úgy gondolta, Zsoltinak sem fog feltűnni, ha az egyik hordót olykor megcsapolja, és vízzel pótolja a hiányt. A maszek zöldséges kombi Warszawájának azonban annyira nem esett jól a vizes benzin, hogy teljesen megadta magát. Persze bizonyítani semmit sem lehetett, de attól kezdve Zsoltinak volt egy nagyon dühös haragosa Szolnokon, aki több krimó közönsége előtt is megfogadta: kicsinálja.
Ma már senki sem tudja biztosan, hogy Zsoltit az utolsó nagydobásába a bosszút forraló zöldséges rángatta bele, avagy nélküle jött össze. Az biztos, Zsolti érezte, minél előbb és minél több pénzt kell összeszednie, aztán pedig továbbállni a városból, ahol, mint a munkásszállón többször kifejtette: az irigyek nem engedik érvényesülni.
A kapzsi emberrel viszont olyan munkát is el lehet végeztetni, amire más nem vállalkozna - összegezte a kocsmai bölcsesség Zsolti utolsó dobásának tanulságát.
Akkoriban kezdték bontani az SZTK mögötti régi házakat, amelyek némelyikéről az a szóbeszéd járta, hogy egykor Szolnok piroslámpás intézményei voltak. Amit Zsoltinak valaki már úgy adott tovább, hogy némelyikben dúsgazdag madámok laktak, akik miután féltették a pénzüket a tolvajoktól meg a kommunistáktól, a vályogból épült házak falainak a réseiben dugdosták a pénzkötegeket, sőt a mindenféle ékszereket, amiket aztán ottfelejtettek. Ziles Zsoltinak egy ilyen ház bontását kínálták fel lehetőségként, meg pár havi fizetésének megfelelő összegért. Mondván, ennyi az ára, hogy minden az övé legyen, amit az elbontandó néhai kuplerájban talál.
Kivett két nap szabadságot, és egyedül ugrott neki a parasztházra hasonlító épület bontásának. A szedett-vedett tetőzet szétszedésekor még bizakodó volt. Főleg, hogy gyorsan akadt vevő fillérekért a tűzrevalónak. Onnantól akkurátusan zárta a régi fakerítést, nehogy valaki meglássa, mennyi kincset talál. Pedig csak azt láthatták volna, hogy egy óráról órára mind dühösebb férfi, egyre fékevesztettebben csákányozza az öreg ház falait. Amiből patkányokon, egereken meg mindenféle bogarakon kívül csak por került elő. Még ma is mesélik, hogy második éjszaka, mint egy eszelős bolyongott a romok között. Aztán nyomtalanul eltűnt Szolnokról.
Hogy a szégyene vagy a tartozásai miatt futott, mindenki máshogy meséli. Az biztos, hogy Zsolti ZIL-éhez elő kellett keresni a Volánnál a tartalékkulcsot. A kupleráj romjait pedig hetekkel később takarította el valaki. A mindig mindent tudó, illetve jobban tudó kocsmai közönség pedig még ma is kaján vigyorral meséli, hogy hónapokkal később Ziles Zsolti megszeppent anyja jött el Szolnokra a fia papírjaiért. Akit hoppon maradt, ám annál dühösebb hitelezők sora várt a Volán székház tövében.
De hát azóta sok hűvös sör felmelegedett már a szolnoki kocsmák asztalain.
Album
Rémálom
Valamikor a hatvanas évek végén készült egy terv a Baross-Szapáry-Ady utcák által határolt terület beépítésére. A terv csak félig valósult meg. Szerencsére.
AKB
Emléktábla
A Tisza-híd Szabadság téri hídfőjénél arra emlékeztet e tábla, hogy olyan 30 évvel ezelőtt még érdemes volt turistainformációt működtetni a Tiszaliget elején, talán a Touring hotelben. Nemcsak azért, mert abban a múlt időben még nem a világhálóról és okoseszközökről tájékozódtak a turisták, hanem mert valóban felbukkantak ilyenek Szolnokon. Azokra az időkre emlékezve, vagy a helyi turizmus felvirágzásában bízva olykor megkoszorúzhatnánk ezt a kint felejtett táblát.
SzoborPark
A mi József Attilánk
Lehet azon vitatkozni, hogy a szolnoki József Attila szobor hasonlít-e a költőről ismert portrékra, bennünk élő képre vagy sem. Azt azonban ne vonjuk kétségbe, hogy az egyik legtöbbször megmintázott költőnknek Szolnokon is helye van. Azt meg fogadjuk el véleményként, hogy a mainál talán jobb helyen is állhatna a mi József Attilánk - de hozzá ne nyúljon valaki!