[Fotytatjuk...]

Szolnoki mesék

Nővérek bosszúja (79./80 rész)

2022. szeptember 25.

A Besenyszögre vezető út melletti rádióadótorony portájáról telefonáltak, hogy a közeli árokparton véres, összetépett női ruhadarabokat találtak a kapálni indulók. Autó híján egy előző nap becsületes megtalálók által leadott kerékpárral indultam a helyszínre a Ságvári körúti kapitányságról. Át a Zagyva-hídon, el az épülő kórház előtt, végig a házak, majd a laktanyák között.

Az előző hetekben több jelentés is befutott, hogy nőket molesztálnak a városban. Ez bármikor szóba került, óvatosságra intettek az elöljárók, mert azt is pusmogták a szolnokiak, hogy ismét magányos szovjet tisztek vagy kiszökdöső kiskatonák lehetnek az elkövetők. A Verseghy úti orosz laktanya előtt tekerve rám törtek Teréz nagynéném szavai, amit ötvenhatban, a Tisza-hídon meg a főutcán Pest felé vonuló tankokat nézve, váratlanul ömlesztett rám. A tizenkét évvel korábbi novemberről, amikor tizennyolc évesen a vágyaikat kiélni akaró felszabadítók közé keveredett. Fiatalnak éreztem magam ahhoz, hogy hasonló ügyben kelljen nyomoznom, bár tudtam, ha a Vörös Hadsereg valamelyik katonájának köze lenne az ügyhöz, elvennék az aktát egy kezdőtől.

A rádióállomás egyik őrével meg két kapással az adótoronytól az új vasúti töltésig átfésültük az autóút egyik oldalán lévő vizesárkot. Aztán meg vissza a másikat. Szeméten kívül sem újabb ruhadarabokat, sem értékelhető nyomokat, és főleg emberi maradványokat nem találtunk. Gyanús legfeljebb az a nő volt, aki a város felől érkezett kerékpárral, hosszan nézegette az árokpartot valamivel feljebb, mint ahol a ruhákat találták, aztán eltűnt. Messze volt, hogy megállíthassam. Az eltépett blúzt, az olajos szoknyát, a véres kombinét és a csinos alsóneműt szatyorban vittem be a kapitányságra.

Éppen befűztem az írógépbe a három lapot meg a két indigót, amikor az ügyeletes kétségbeesett férfit kísért a szobámba, hogy nálam tegyen bejelentést. Mert eltűnt a munkásballonja, ami tulajdonképpen az AKÖV-é, de a zsebében ott volt a tárcája az irataival és nem kevés pénzzel. Igazolni se tudta magát, és nem is a kabátot fájlalta, hisz állami tulajdon volt, fogyóeszköz, előfordult már, hogy valahol ottfelejtett egyet-egyet, hanem a pénzt, amivel majd nem tud elszámolni az asszonynak. Meg mi van, ha az a meztelen nő, aki meglépett a kabátjával, elviszi a lakásukra az igazolványait?

Sose tanultam meg rendesen gépelni, de az kifejezetten kellemetlen volt, hogy hirtelen három betűgomb közé csúszott a mutatóujjam. A bőr is felszakadt a köröm felett. Fájdalmasan néztem a férfira. Milyen meztelen nő?

Nagykörű felől jött az előző napi utolsó cseresznyeszállítmánnyal, amikor az adótorony közelében kiugrott elé egy hadonászó kócos, fiatal nő. Alig bírta megállítani a felpakolt Csepelt, még szerencse, hogy a több mázsa cseresznye miatt nem tudott gyorsan hajtani. A nő kalimpált, sikongatott és megindult felé. Úgy ahogy volt: anyaszült meztelenül. Ránézésre nem lehetett több huszonöt-huszonhatnál. Meglett férfiember létére elszégyellte magát. A kabáttal együtt ugrott le a fülkéből, és mielőtt megszólalhatott volna a lány, rádobta. Az megtorpant, ránézett, majd beledugta a kezeit a kabát ujjaiba, összefogta elől a térde alá érő sárgásbarna ballont, és amilyen hirtelen megjelent, ugyanolyan gyorsan eltűnt. Az út menti bokrok között. A sofőr nem futhatott utána, hiszen többtízezer forintnyi cseresznye volt a Csepelen, príma új faládákban, ráadásul várták a hűtőháznál. A művésztelep előtt jutott eszébe, hogy a kabátjával együtt az iratait is elvitte az a bolond. Mert bolondnak kellett lennie, ha meztelenül rohangált fényes nappal. A sofőr, állítása szerint, egész éjszaka nem tudott aludni, mert rettegett, hogy becsönget hozzájuk a pucér lány, és akkor az asszony a sodrófával húzza el a nótáját. Alig várta, hogy másnap be tudjon jönni a Ságvári körútra. Könyörgött, hogy mint férfitárs értsem meg, és írjak egy jegyzőkönyvet, hogy ő feljelentést tett az ellopott kabátja és az igazolványai miatt. De, ha lehet, az a meztelen némber ne legyen benne.

Már éppen megígértem, amikor ismét kopogtak. Szemét törölgető negyvenes nő állt az ügyeletes előtt az ajtómban. Ebédidő volt, a kapitányságról már mindenki a Nemzeti éttermében kanalazta a menüjét, és mivel a nő ragaszkodott ahhoz, hogy bevallhassa a bűnét, ami akár halálhoz is vezethetett, hozzám kísérték. Felzokogott, hogy az a megvert lány ruha nélkül talán már el is pusztult tegnap óta a besenyszögi út mellett. A sofőrrel összenéztünk, és a szabályokra hivatkozva arra kértem, adja át a helyét. Készségesen megtette, de az ajtó felé hátrálva azért hajtogatta, hogy a jegyzőkönyvében majd ne szerepeljen a meztelen lány.

Éveket öregedtem, mire a nőt vigasztalással, nyugtatgatással, fenyegetőzéssel, a tiszti iskolán tanult szovjet módszerekkel rá tudtam venni, hogy fejezze be a jajgatást, és próbálja meg értelmesen elmondani, mi történt. Éreztem, hosszú lesz a szolgálat. Egy idő után a sofőr is bekopogott, hogy mivel lejárt a műszakja, hazamegy, majd másnap benéz. A harmadik jegyzőkönyvpapír befűzése után úgy döntöttem, kézzel jegyzetelek.

Azzal kezdődött, hogy az előttem ülő asszony húgát felszarvazták. Már, ha nőre lehet ilyet mondani. A férje csapni kezdte a szelet valami kis kurvának a téeszirodán, sőt a nehezen összespórolt Pannónián is fuvarozgatta azt a cédát. Hiába kérlelte a felesége, hogy ne csinálja, fenyegette, hogy kikaparja a szemüket, ha meglátja őket együtt, pláne a gyönyörű motorbiciklin, amit nem azért koplaltak össze, hogy mást fuvarozgasson a nyeregében. Ám a megbolondult férj csak ígérgetett, hazudozott, miközben a Millér környékén napközben eltünedezett a vagy húsz évvel fiatalabb hölgyikével. Az újra zokogni kezdő nő bizonygatta, hogy a húga találta ki az egészet, ő vitte bele a bajba, mert bosszút akart állni, de már nagyon bánja, és fél, hogy komolyabb baja esett a megleckéztetett lánynak.

Merthogy előző nap délután kifigyelték a félrelépő férjet, és amikor a hölggyel elrobogtak a Millér irányába, kerékpárral a nyomukba eredtek. Nemsokára meg is látták az egyik földúton a motort, és a férjet meg a szeretőt hiányos öltözetben. A nő esküdözött, hogy a húgát nem lehetett megállítani, egyszerre csépelte a férjét meg a lányt. A férj persze gyors volt, összekapkodta a ruháit, felpattant a motorra, és otthagyta őket. A lány visított, a feleség meg szaggatta le róla a maradék ruhadarabokat azt sziszegve, hogy ezt érdemlik azok a szégyentelenek, akik egy kétcsaládos emberrel kezdenek, akik a más által összespórolt Pannónián pöffeszkednek. Meztelenül hagyták ott a mozdulatlan lányt. A ruháit meg a város felé behajították az árokba.

Szemembe nézett és ismét felzokogott, hogy baja eshetett annak a pucér lánynak, hiszen annyi mindent beszélnek a városban a nőket molesztáló oroszokról. A lány nevét azonban nem tudta. Elkértem a húga meg a sógora címét, felírtam az adatait, aztán hazaküldtem, hogy ha szükség lenne rá, beidézzük.

Kezdőként persze megint nem kaptam járőrautót, pedig a Scheftsik-telep végére kellett mennem, hogy beszélhessek a megcsalt asszonnyal meg a férjével, bízva abban, hogy elárulják a levetkőztetett lány nevét, és akkor kideríthetem, él-e még, esetleg nála van-e a gépkocsivezető ballonja és iratai. Bosszankodásomat látva az egyetlen oldalkocsis motort ajánlották fel, de azt visszautasítottam. Nem akartam bevallani, hogy rettegek az oldalkocsiban. A reggeli bringát se vihettem el, mert közben meglett a gazdája. Gyalog vágtam neki az útnak a nyári melegben. Szakadt rólam a víz, mire becsöngettem az Április 4-e úti házba.

A név stimmelt, a fekete Pannónia is ott állt a kertben. Az asszony meg a férje viszont mindent tagadtak. Állították, előző nap együtt kapálták a háztájit, és nem is találkoztak az asszony nővérével. A félrelépést pedig kikérték maguknak. Mint mondták, ők a szemináriumon hallott erkölcsök szerint élő, a gyerekeikért güriző család, ahol vannak olykor összezördülések, de boldogságban élnek. Hiába hivatkoztam arra, hogy a lánytestvér mást vallott. Az asszony azt állította, évek óta haragban vannak, nem beszélnek az örökség miatt, ezért is akarja kellemetlen helyzetbe hozni őket. Az sem hatott, hogy megtaláltuk a lány ruháit. Mondhattam én, hogy ha bebizonyosodik, hogy megverték azt a lányt, akkor a csoportosan elkövetett garázdaság, a sérülésektől függően pedig akár súlyos testi sértés is lehet az ügyből. Sőt, ha komolyabb baja lett az áldozatnak, az emberölés vagy emberölési kísérlet is megállhat, és akkor egy ideig nem pucolják be a kockaházat. Nem hatott. Azt mondta, akár járőrautóval is kiszállhatok, a kapitányságra is beidézhetem, ő akkor is csak azt fogja vallani, hogy a példás erkölcsű családjukban nem fordulhat elő félreizélés.

Dühöngve baktattam visszafelé, amikor a Vöröcsillag úton utolért a férj. Kerékpárral, kormányán hálós szatyorban egy kiló kenyérrel meg két üveg sörrel. Elkapta a karomat, és mélyen a szemembe nézett. Ha agyonverik se mondhat mást, mint amit a felesége, de az Almási Kertvárosban lakik az a lány, és mondta a nevet meg a címet. Majd hozzátette, ha már elég öreg leszek, megértem, de most ne csináljak ügyet a dologból, talpra esett az a lány, biztosan kitalált valamit. Azzal otthagyott. Én meg ballagtam tovább a Vöröscsillag, aztán meg a Verseghy úton, el a művésztelep előtt, át a Zagyva fölött. A Damjanich uszoda mellett legurítottam egy életmentő, hideg sört, majd folytattam a Tiszán át, el a Tiszaliget előtt, hogy aztán némi kérdezősködés után megtaláljam az utcát meg házszámot.

Hosszas kiabálás után szép, fiatal lány jelent meg a kert közepén álló ház sarkánál. Csak annyit mondtam, hogy a ballonért jöttem. Nem kérdezett semmit. Visszament, majd kezében a sárgásbarna munkásballonnal sietősen a kapuhoz jött. A kapu fölött átlendített a kabátot, alig bírtam elkapni, ő meg visszaszaladt a házba. Végigtapogattam a melós ballont. A zsebében ott volt a tárca, benne a délelőtti sofőr papírjaival meg egy piros százassal, két barna ötvenessel és öt darab kék húszassal.

Tébláboltam még kicsit a kapu előtt. Sok mindent szerettem volna kérdezni a lánytól, például, hogy nem hiányoznak-e a ruhái. Azonban túl fáradt voltam ahhoz, hogy újra kiabáljak. Visszabandukoltam a Ságvári körútra. Másnap pedig leadtam a talált tárgyaknál a kissé tépett és itt-ott véres ruhákat, a sofőrnek meg a kezébe nyomtam a kabátját, amikor bejött érdeklődni a jegyzőkönyve iránt, amit így már nem kellett lepötyögnöm. Gyorsan megnézte a tárcáját, és miután mindent benne talált, megkérdezett, nem felejthetnénk-e el az előző napot. Bólintottam.

Már csak a meztelenre vetkőztetett lányért aggódó, a húgának segítő asszonyt kellett megnyugtatnom, hogy az áldozatuk él, és a családi béke érdekében inkább ne bolygassuk, miként vettek elégtételt a félrelépő sógorán meg a kedvesén. Csodák csodája, kaptam járőrautót. Mégis inkább gyalog mentem. Nem akartam feltűnést kelteni azzal, hogy rendőrautó áll meg a városi kertészet előtt. Ráadásul ügy sem lett a nővérek bosszújából.

(A címlapkép csak illusztráció: Fortepan.hu/Erky-Nagy Tibor)

 
lap tetejére

A történet további részei:

Ez a rovat szubjektív élményportálunk legszubjektívebb része. Az itt közölt történetek és szereplőik kitaláltak, bárminemű hasonlóság létező személyekkel és eseményekkel csak a véletlen műve.

Album

Három templom a park felől
Az ehhez a szolnoki laphoz használt fotó 1914 és 1937 között bármikor készülhetett volna, ám nekem van egy olyan érzésem, hogy 1934-es vagy legfeljebb 1935-ös a felvétel. Amit, bár a református templom felirattal láttak el, gyönyörűen mutatja mindhárom nagy templomunkat, amelyek akkoriban a szolnokiak toleranciáját és a békés együttélést hirdették.

Az Album további képei
 
hirdetés Bajnai Zsolt: Csálé képek

AKB

Szomorú Szapáry
Nagyjából a Szapáry út közepén, a néhai Ságvári Művelődési Ház és a Népfront székház között, a Deák Ferenc terünkhöz vivő kis köz egyik oldalán áll ez a minimum 125 éves ház. Már a 19. században is ott volt a szolnoki korzón, de nem biztos, hogy még néhány év múlva is ott lesz. Építészetileg talán nem képvisel komoly értéket. Az azonban biztos, hogy az évek óta folyamatosan romló állapota miatt az utca és egyben Szolnok csúfsága is. Amit tehetetlenül kell szemlélnünk. Amíg össze nem dől?

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Petőfi Szolnokon
Negyvennégy éve, hogy a szolnoki március 15-ei ünnepségek a mai ÉPFA iskola bejáratánál, Simon Ferenc Petőfi-portréjánál kezdődnek. Ezen kívül három másik arcképe/szobra is van a költőnek a városban. Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy Petőfi Sándor minden szolnoki látogatására jut egy.

A Szoborpark további képei