[Fotytatjuk...]

Szolnoki mesék

UFO a Szandai réten? (37./37 rész)

2017. november 05.

Több mint harminc év után se tudom, mit láttam azon a ködös novemberi délelőttön a Szanadi réten. Amit akkor még nem vágott ketté a 4-es út, és ha se a katonák, se a sportrepülők nem voltak kint, csak egy hatalmas, végtelenül csendes, szinte érintetlen alföldi táj volt.

Akkoriban, a nyolcvanas évek közepén, egy szeleburdi német vizslánk volt. Hét közben nem nagyon értem rá vele foglalkozni, így ha tehettem, vasárnap délelőttönként kimentünk a Szandai rétre. Mindig a Gátőr utca végén, a töltésen átmászva, a szántó és a rét határánál mentem ki a hatalmas mezőre, aminek azt a végét a sportrepülők és a katonák is ritkán használták. Simán lehetett ott úgy órákon át bóklászni, hogy senkivel se találkoztam, és tényleg olyan csend telepedett rám, mintha kilométerekre lennék a legközelebbi lakott helytől. Pedig jó időben, az ártéri fák mögött látszottak a vegyiművek és a cukorgyár kéményei, a papírgyár mögötti víztorony, és persze a városközpont magas irodaházai.

Azon a ködös, nyálkás novemberi délelőttön azonban olyan volt, mintha fehér függönyök között sétálnék. A Gátőr utcában még nem tűnt annyira sűrűnek a köd, a gáton állva pedig már nem fordulhattam vissza, hisz Rex, szokása szerint, messzire előre futott. Mentem a kitaposott kocsiúton, Rex olykor visszaloholt, ellenőrizte, hogy megvagyok-e, én pedig egyre jobban élveztem a különös látványt. Megfordultam a tengelyem körül, és mintha egy hófehér félgömb közepén állnék. Ahogy egyre jobban haladtam a rét belseje felé, úgy tűntek el a hangok, lettek egyre érdekesebbek a ködfátyolon átszűrődő fények. Nem mondom, hogy néha nem érezte magam horrorfilmben. Igyekeztem az úton maradni, hogy ne veszítsem el a tájékozódásomat.

Talán fél órája lehettünk kint, amikor észrevettem, hogy nem működik a kvarcórám, semmi sincs a kijelzőjén. Azt hittem, benedvesedett. Aztán talán a gyártelepek felől érdekes fények kezdték - szó szerint - szabdalni a ködfüggönyt. Mintha függőlegesen, öt-tíz méter széles oszlopokban kitisztult volna, aztán újra köd, majd újra tiszta terület. Elsőre viccesnek tűnt, mert Rex hol feltűnt, hol eltűnt az oszlopok között. Ijesztő lett, amikor a csendet lassan olyan fémes nyikorgás kezdte felváltani, mintha egy ritkán használt, rozsdás lánctalpas közelítene. Egészen addig azt is hittem, munkagép jár a réten, amíg rá nem eszméltem, hogy nem bírok mozdulni, a ködoszlopok pedig egyre közelebb jönnek, szűkül az a kör, aminek addig a közepén sétáltam. Legendának gondolta, hogy előfordul olyan, amikor az ember olykor nem tud megszólalni. De tényleg, mint álmomban, amikor kiáltani akarok, nem mozdult a szám, hogy Rexet szólítsam.

Aztán hirtelen félkör alakú, sárgás tárgyak tünedeztek fel a ködoszlopokban. Olyan színük volt, mint amikor furán töri mega napsugarakat a köd, és akkorák lehettek, mint egy kisebb ház teteje. Némelyik elfordult kilencven fokkal, és akkor úgy néztek ki, mintha narancs gerezdeket néznénk szemből úgy, hogy alul van a vékonyabb részük. Egyre nagyobb lett a zaj. Csak a fejemet tudtam balra-jobbra forgatni. Nagyon sok ilyen valami lebegett körülöttem, olykor egymáshoz értek, akkor talán szikráztak, és néha mintha bólogattak volna. Aztán egy pillanatra elviselhetetlen lett a csikorgás, majd elképesztő szél támadt, és csak arra eszméltem, hogy a vizes fűben fekszem, csodálatosan tiszta az idő, viszont olyan büdös van, mint amikor fémet hegesztenek.

Felugrottam, és esküszöm láttam, ahogy a rét távolabbi pontjairól is felszáll a köd. Rex vagy kétszáz méterre állt tőlem mereven, úgy, mint amikor valamit el akar kapni. Hiába szólítottam, nem reagált. Futás közben eszméltem rá, hogy újra tudok mozogni, kiabálni, és az órám kijelzője is működik. Rex kővé dermedve figyelt egy olyan formájú tárgyat, mint amilyeneket az imént lebegni láttam. De az nem volt nagyobb a kutyánál. Az oldalára dőlve feküdt a fűben, és úgy nézett ki, mint ami lélegzik. Fel-le járt az oldala. Megbabonázva néztem. Nem mertem hozzányúlni. Rex nem mozdult, hiába rángattam, szólítgattam.

Még akkor is ott álltunk, amikor egy katonai terepjáró állt meg mellettünk. Gázálarcos, vegyvédelmi köpenyes férfiak ugráltak ki belőle. Rex megrémült, és úgy kilőtt, mintha nyulat látott volna. Csak néztem utána, ahogy az érkező teherautók, terepjárók és rendőrautók között cikázva rohan a Gátőr utca felé. Utána akartam rohanni, de egy GAZ keresztbe fordult előttem. Két katona ugrott ki belőle, neki löktek a terepjáró orrának, és úgy üvöltötték, hogy mit keresek itt. Rémültem dadogtam, hogy csak a kutyámat sétáltatom, de elszökött, el kell kapnom. Mire párszor nekikoppantották a fejemet a motorháztetőnek, és üvöltötték, hogy te ma nem voltál itt, nem láttál semmit, különben megtalálunk és véged. Aztán elengedtek, sőt még a kezdő lökést is megadták a futáshoz.

Majdnem kiköptem a tüdőmet mire a gátig értem. Rex ott várt a tetején, az eget kémlelte, és ha meg tudott volna szólalni, biztos megkérdezi, hogy én is láttam-e. Azonnal igent mondtam volna. Bár nem tudtam, hogy mit láttam. Valami furcsát és érthetetlent.

Soha, senkinek nem beszéltem róla. Nem hiszek az UFO-kban, a paranormális jelenségekben, és nem szeretném, ha ilyeneket mesélve, a barátaim hülyének néznek. Az biztos, hogy utána hetekig nem lehetett lemenni a Szandai rétnek arra a végére, mert még aznap megtelt katonákkal, rendőrökkel, munkásőrökkel, sőt orosz katonákkal.

Szerettem volna minél gyorsabban elfelejteni az egészet, de nem lehet. Jó hónappal később, ugyanazon a helyen láttam utoljára Rexet. Úgy tűnt el, hogy nem tudom megmondani, mikor és merre szaladt el mellőlem. A kvarcórám pedig évekig ugyanazt az időpontot mutatta, mint amikor azon a ködös novemberi reggelen elindultam otthonról kutyát sétáltatni a Szandai rétre. Olykor eltűntek a számok, olykor visszajöttek, néha pedig olyan ütemesen villogott a kijelző, mintha üzeneteket morzézott volna.

Nem mondhatod el, hogy kitől hallottad ezt a történetet! Sokan ismernek, talán kedvelnek is Szolnokon. Földhözragadt, jól megmagyarázható, érthető dolgokkal foglalkozom azóta is. De van egy délelőtt az életemben, amire nincs magyarázat. Ne nézzenek hülyének, de tudjanak róla, hogy 1985 novemberében valami történt a Szandai réten. Valami, amire nincs magyarázat.

 
lap tetejére

A történet további részei:

Ez a rovat szubjektív élményportálunk legszubjektívebb része. Az itt közölt történetek és szereplőik kitaláltak, bárminemű hasonlóság létező személyekkel és eseményekkel csak a véletlen műve.

Album

Tévedések átírása
Nemrégiben került fel a nagyszerű Fortepan.hu-ra Hunyady József néhány szolnoki felvétele, ami alapjaiban írhat át néhány dolgot a Pártház és a Ságvári körút építésével kapcsolatban. Kaposvári Gyulát idézve, azt a pillanatot látjuk, amikor ?szétnyílik a függöny? a város, akkor már másfél évtizede készülő körútjának a végén.

Az Album további képei
 
hirdetés A megmozdult világ - 27 szolnoki történet

AKB

Lesütött szemmel
Van, amikor külföldön járva igyekszik titkolni az ember, hogy honnan jött. Mert vannak honfitársaink, akik miatt olykor lesütött szemmel, a fal mellett kell járni. A kép Linz, elképesztően szép ablakairól is híres - tehát turistamágnes - székesegyházának bejáratánál készült. Ami néhány magyarul beszélőt nem a szépsége, hanem egy aljas biznisz miatt vonz. Hát, ha ezt ki is kell írni, akkor ilyen kép is él rólunk Európában. Elnézést!

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Melósok emlékére
A Tiszaliget bejáratánál álló Olajbányászok című, idén 30 éves alkotás 2008-ban került a mai helyére a Baross utcából. Alkotója az a haláláig a Művésztelepen élő Szabó László, akinek valószínűleg a legtöbb köztéri szobra látható ma Szolnokon.

A Szoborpark további képei