[Fotytatjuk...]

Szolnoki mesék

Az ellenfény lánya (47./58 rész)

2018. augusztus 26.

A Táncsics utcáról érkezett. A Városháza sarka mögül kilépve került a látóterembe. A kora reggeli, nyári napsugarak a Zagyva felől, az irodaház és a Lordok-háza között sütöttek be a Kossuth térre. A szökőkút földalatti csapjaiból komótosan csaptak hol magasabbra, hol alacsonyabbra a vízsugarak. Ellenfényben, a vízfüggöny mögött csak a kontúrvonalait láttam. Harang alakú, lábszárig érő szoknyát viselt, kosár volt a kezében és talán kendő a fején. Ki hord ilyeneket 2018 nyarán?

A lány megállt a horgász szobránál. A tér másik sarkától akadt meg rajta a tekintetem. Úgy nézett ki, mint aki a szoborral beszélget. Talán még mosolygott is. Továbbra is ellenfényben állt. Nem tudtam levenni róla a szemem. Hinni akartam, hogy rosszul látok. Amikor azonban leguggolt, és a horgász mögötti macskát kezdte simogatni, meg kellett állapítsam: valami dilis érkezett a térre.

Reggel hétkor? Kicsit erős kezdése lenne a napnak.

Aztán elköszönt a szobortól, kisétált a kávézó teraszáig, és… És, mint aki a piacon válogat, úgy állt az üres asztalok előtt. Már árnyékban volt. Jól láthattam ódivatú, kék szoknyáját, kicsit magas sarkú, fekete cipőjét, amilyet a nagymamám se hordott volna. Mind a két karján kosár. Jobb oldalon egy hosszúkás, mélyebb a könyökére fűzve. A balban meg egy kisebb kerek. Ingatta a fejét, aztán odébb lépett. Majd újra. Szinte oldalazva haladt a múzeum irányába, és közben mintha alkudozott volna.

Ez kattant. És rajtam kívül nem zavar senkit sem?

Hátralépett. Egy a híd felé tartó biciklis majdnem nekiment. Aztán mégsem. Nem kerülte ki és a lány se lépett el, hanem… Átsuhant rajta. Micsoda? Már az utcán is hordanom kellene azt a fránya szemüveget. Biztos, rosszul láttam. De honnan került az a köteg gyönyörű sárgarépa a nagyobb kosárba?

Sarkon is fordulhattam volna, hogy menjek a dolgomra. De nem. A lány felé indultam. Át a dombokon, el a gördeszkás fiú, aztán a babás kislány mellett. Már majdnem a kutyás kisfiúnál jártam, amikor a lány elindult felém. Megsimogatta a fém kisfiú fejét, esküszöm, mondott is valamit, aztán megállt. Letette a két kosarat a földre, tenyerével végigsimította a szoknyája elé kötött kötényét. Nem hallottam mit beszélt. Közelebb léptem. Nem fordult felém. Mereven bámult maga elé, majd kinyújtotta a két kezét, és amikor visszafelé húzta egy csupor volt benne. Ajkaihoz emelte, és jóízűen inni kezdett.

Gyönyörű volt. Gesztenyebarna fürtök kandikáltak ki a kendője alól. Barna szemeire rácsukta szemhéjait, miközben szinte ütemre kortyolt. Fitos kis orrához ért a homokszínű csupor, gyönyörű nyaka a nyelés ütemére mozgott. Mozgott? Táncolt. Aztán elvette szájától a csuprot. Vízcsepp szaladt le az állára. Egyik kezével a csuprot előre nyújtotta, másikkal megtörölte a száját, és elmosolyodott. Mire kis gödröcskék jelentek meg az arcán.

Hová lett a csupor?

Felém fordult. Kíváncsian végigmért. Nem hallottam, mit mond, de leolvashattam a szájáról: komédiás. Hogy én?

Ellépett mellettem. Finom szappan illata szaladt az orromba. Egy hajszála meg végigsimította arcomat. Megfordultam. Harangozott a szoknyája, ahogy kecsesen lépkedett a múzeum irányába. Jaj! Belelép a medencébe, orra fog bukni, ha nem néz a lába elé! De mégsem. Mintha láthatatlan pallón lépdelt volna, átment felette. És újra megállt, ismét alkudozott. Utána futottam, hallani akartam a hangját.

Megálltam mögötte. Olyan szorosan, hogy hirtelen elszégyelltem magam. Mégsem hallottam. Csak azt láttam, hogy valahonnan szilvákat pakol a kisebbik kosarába. Aztán tovább megy, megáll. Krumpli került a másik kosárba. Majd újra odébb állt. Mellé léptem, szinte az arcába fordultam, de csak a szája mozgását láttam. Múzeumból ismert régi, mázas tejfölös csuprot tett a krumpli meg a répa közé. Ismét elmosolyodott. Felém fordult.

Összeakadt a tekintetünk. Újra végigmért. Nem hallottam, csak láttam, mozgott a szája.

- Bocsánat - nyögtem ki megbabonázva, mert mintha azt kérdezte volna, hogy „talán óhajt valamit az úr tőlem?”

Még egyszer végigmért, aztán ellépett mellettem. Éreztem tisztasága illatát, haja csiklandozását. A téren keresztbe indult, át a szökőkút vízsugarai között. Vagy tán azokban? Szoknyája jobbra-balra lengett, de nem lett vizes.

Úristen a nyolcas busz! A Baross felől bólogatva vágtatott be a térre. A lány nem nézett semerre, csak ment. El fogja gázolni! Futásnak eredtem. Az első vízsugártól csurom víz lettem. Egy pillanatra megtorpantam, nem a lányt néztem. A busz fékezés nélkül dübörgött keresztbe. Kővé dermedtem. Elgázolta?

A busz már a Hatvanas előtt járt. A lány pedig ott állt a Városháza sarkánál, kezében két megrakott kosárral. A Nap a macskakőre rajzolta az árnyékát. Meg mellé egy másik nőét. Megbabonázva bámultam a földet. Aztán felnéztem a lányra. Egyedül volt. Senki körülötte, mégis olyan volt, mint aki beszélget. Újra lenéztem a földre. Évek óta nem is ilyen a macskakő. Mikor cserélték ki? A másik árnyék intett, és eltűnt. A lány pedig elindult a Táncsics utca irányába.

A Nap már belépett a Lordok-háza mögé. Rohanni kezdtem, hogy utolérjem, karon ragadjam, és megkérdezzem tőle… Mit is? Hogy miért jár olyan ruhákban, mint száz éve? Vagy honnan került az a sok piaci holmi a két kosarába? Esetleg, kivel beszélgetett az imént? Vagy csak a gödröket akarom újra látni a szája két szegletében?

Már majdnem utolértem, amikor bekanyarodott a Városháza sarkánál. Nagyot léptem, de amint én is fordultam, belefutottam egy idős hölgybe, aki épp a Kossuth tér felé tartott. Kezében két megrakott szatyorral. Megingott. Elkaptam a vállánál. Nem esett el.

- Mit komédiázik? - Néz rám barna szemeivel. Szája sarkában két apró, ráncokkal körbevett, ismerős gödröcskékkel. - Mit bámul? Szellemet lát? Ellenfényben olykor itt járnak át a sok múlt és a jelen között.

Nem figyeltem rá, a Táncsics utcát fürkésztem. Teljesen kihalt volt.

Hogy mik járkálnak itt és hová? Ocsúdtam fel. De már egyedül álltam a Városháza sarkánál. A tér felé néztem. Egyetlen öregasszonyt se láttam. Önkéntelenül összerándultam.

Tehát mégsem csak legenda a Kossuth tér sarkán a reggeli fény különös, olykor múltat idéző játéka?

 
lap tetejére

A történet további részei:

Ez a rovat szubjektív élményportálunk legszubjektívebb része. Az itt közölt történetek és szereplőik kitaláltak, bárminemű hasonlóság létező személyekkel és eseményekkel csak a véletlen műve.

Album

Eltűnt egy állomás
Elsőre azt is gondolhatnánk, hogy háborús képet látunk. Akinek azonban van némi köze Szolnokhoz, az pontosan tudja, hogy a fotón látható rombolást valamikor 1973-74 környékén végezték el.

Az Album további képei
 

AKB

Félbemaradt pusztulás
Nemcsak az a baj, hogy a Mária utcában egy újabb régi, szolnoki ház tűnik el. Hanem az is, hogy az eltűnés milyen hosszú ideig tart. Hónapokkal ezelőtt kezdték a bontást, aztán félbemaradt. Így ma, a járda mellett egy kibelezett ház megmaradt főhomlokzata várja a sorsát. Amit reméljük, nem valami vihar fog beteljesíteni! És nem akkor, amikor valaki pont arra sétál! Mert ez a bontás már nemcsak ronda, de életveszélyes is. Hónapok óta. Szolnokon.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Tisza Antal mellszobra
Minden bizonnyal kevesen tudnák megmondani elsőre, hogy hol is áll Tisza Antal mellszobra. Azt hiszem, a szobor nem a megmintázott személy miatt, hanem az alkotó révén érdemelne több figyelmet, hiszen Petri Lajos műveit a mai napig keresik a gyűjtők.

A Szoborpark további képei