[Fotytatjuk...]

Szolnoki mesék

Az ellenfény lánya (47./49 rész)

2018. augusztus 26.

A Táncsics utcáról érkezett. A Városháza sarka mögül kilépve került a látóterembe. A kora reggeli, nyári napsugarak a Zagyva felől, az irodaház és a Lordok-háza között sütöttek be a Kossuth térre. A szökőkút földalatti csapjaiból komótosan csaptak hol magasabbra, hol alacsonyabbra a vízsugarak. Ellenfényben, a vízfüggöny mögött csak a kontúrvonalait láttam. Harang alakú, lábszárig érő szoknyát viselt, kosár volt a kezében és talán kendő a fején. Ki hord ilyeneket 2018 nyarán?

A lány megállt a horgász szobránál. A tér másik sarkától akadt meg rajta a tekintetem. Úgy nézett ki, mint aki a szoborral beszélget. Talán még mosolygott is. Továbbra is ellenfényben állt. Nem tudtam levenni róla a szemem. Hinni akartam, hogy rosszul látok. Amikor azonban leguggolt, és a horgász mögötti macskát kezdte simogatni, meg kellett állapítsam: valami dilis érkezett a térre.

Reggel hétkor? Kicsit erős kezdése lenne a napnak.

Aztán elköszönt a szobortól, kisétált a kávézó teraszáig, és… És, mint aki a piacon válogat, úgy állt az üres asztalok előtt. Már árnyékban volt. Jól láthattam ódivatú, kék szoknyáját, kicsit magas sarkú, fekete cipőjét, amilyet a nagymamám se hordott volna. Mind a két karján kosár. Jobb oldalon egy hosszúkás, mélyebb a könyökére fűzve. A balban meg egy kisebb kerek. Ingatta a fejét, aztán odébb lépett. Majd újra. Szinte oldalazva haladt a múzeum irányába, és közben mintha alkudozott volna.

Ez kattant. És rajtam kívül nem zavar senkit sem?

Hátralépett. Egy a híd felé tartó biciklis majdnem nekiment. Aztán mégsem. Nem kerülte ki és a lány se lépett el, hanem… Átsuhant rajta. Micsoda? Már az utcán is hordanom kellene azt a fránya szemüveget. Biztos, rosszul láttam. De honnan került az a köteg gyönyörű sárgarépa a nagyobb kosárba?

Sarkon is fordulhattam volna, hogy menjek a dolgomra. De nem. A lány felé indultam. Át a dombokon, el a gördeszkás fiú, aztán a babás kislány mellett. Már majdnem a kutyás kisfiúnál jártam, amikor a lány elindult felém. Megsimogatta a fém kisfiú fejét, esküszöm, mondott is valamit, aztán megállt. Letette a két kosarat a földre, tenyerével végigsimította a szoknyája elé kötött kötényét. Nem hallottam mit beszélt. Közelebb léptem. Nem fordult felém. Mereven bámult maga elé, majd kinyújtotta a két kezét, és amikor visszafelé húzta egy csupor volt benne. Ajkaihoz emelte, és jóízűen inni kezdett.

Gyönyörű volt. Gesztenyebarna fürtök kandikáltak ki a kendője alól. Barna szemeire rácsukta szemhéjait, miközben szinte ütemre kortyolt. Fitos kis orrához ért a homokszínű csupor, gyönyörű nyaka a nyelés ütemére mozgott. Mozgott? Táncolt. Aztán elvette szájától a csuprot. Vízcsepp szaladt le az állára. Egyik kezével a csuprot előre nyújtotta, másikkal megtörölte a száját, és elmosolyodott. Mire kis gödröcskék jelentek meg az arcán.

Hová lett a csupor?

Felém fordult. Kíváncsian végigmért. Nem hallottam, mit mond, de leolvashattam a szájáról: komédiás. Hogy én?

Ellépett mellettem. Finom szappan illata szaladt az orromba. Egy hajszála meg végigsimította arcomat. Megfordultam. Harangozott a szoknyája, ahogy kecsesen lépkedett a múzeum irányába. Jaj! Belelép a medencébe, orra fog bukni, ha nem néz a lába elé! De mégsem. Mintha láthatatlan pallón lépdelt volna, átment felette. És újra megállt, ismét alkudozott. Utána futottam, hallani akartam a hangját.

Megálltam mögötte. Olyan szorosan, hogy hirtelen elszégyelltem magam. Mégsem hallottam. Csak azt láttam, hogy valahonnan szilvákat pakol a kisebbik kosarába. Aztán tovább megy, megáll. Krumpli került a másik kosárba. Majd újra odébb állt. Mellé léptem, szinte az arcába fordultam, de csak a szája mozgását láttam. Múzeumból ismert régi, mázas tejfölös csuprot tett a krumpli meg a répa közé. Ismét elmosolyodott. Felém fordult.

Összeakadt a tekintetünk. Újra végigmért. Nem hallottam, csak láttam, mozgott a szája.

- Bocsánat - nyögtem ki megbabonázva, mert mintha azt kérdezte volna, hogy „talán óhajt valamit az úr tőlem?”

Még egyszer végigmért, aztán ellépett mellettem. Éreztem tisztasága illatát, haja csiklandozását. A téren keresztbe indult, át a szökőkút vízsugarai között. Vagy tán azokban? Szoknyája jobbra-balra lengett, de nem lett vizes.

Úristen a nyolcas busz! A Baross felől bólogatva vágtatott be a térre. A lány nem nézett semerre, csak ment. El fogja gázolni! Futásnak eredtem. Az első vízsugártól csurom víz lettem. Egy pillanatra megtorpantam, nem a lányt néztem. A busz fékezés nélkül dübörgött keresztbe. Kővé dermedtem. Elgázolta?

A busz már a Hatvanas előtt járt. A lány pedig ott állt a Városháza sarkánál, kezében két megrakott kosárral. A Nap a macskakőre rajzolta az árnyékát. Meg mellé egy másik nőét. Megbabonázva bámultam a földet. Aztán felnéztem a lányra. Egyedül volt. Senki körülötte, mégis olyan volt, mint aki beszélget. Újra lenéztem a földre. Évek óta nem is ilyen a macskakő. Mikor cserélték ki? A másik árnyék intett, és eltűnt. A lány pedig elindult a Táncsics utca irányába.

A Nap már belépett a Lordok-háza mögé. Rohanni kezdtem, hogy utolérjem, karon ragadjam, és megkérdezzem tőle… Mit is? Hogy miért jár olyan ruhákban, mint száz éve? Vagy honnan került az a sok piaci holmi a két kosarába? Esetleg, kivel beszélgetett az imént? Vagy csak a gödröket akarom újra látni a szája két szegletében?

Már majdnem utolértem, amikor bekanyarodott a Városháza sarkánál. Nagyot léptem, de amint én is fordultam, belefutottam egy idős hölgybe, aki épp a Kossuth tér felé tartott. Kezében két megrakott szatyorral. Megingott. Elkaptam a vállánál. Nem esett el.

- Mit komédiázik? - Néz rám barna szemeivel. Szája sarkában két apró, ráncokkal körbevett, ismerős gödröcskékkel. - Mit bámul? Szellemet lát? Ellenfényben olykor itt járnak át a sok múlt és a jelen között.

Nem figyeltem rá, a Táncsics utcát fürkésztem. Teljesen kihalt volt.

Hogy mik járkálnak itt és hová? Ocsúdtam fel. De már egyedül álltam a Városháza sarkánál. A tér felé néztem. Egyetlen öregasszonyt se láttam. Önkéntelenül összerándultam.

Tehát mégsem csak legenda a Kossuth tér sarkán a reggeli fény különös, olykor múltat idéző játéka?

 
lap tetejére

A történet további részei:

Ez a rovat szubjektív élményportálunk legszubjektívebb része. Az itt közölt történetek és szereplőik kitaláltak, bárminemű hasonlóság létező személyekkel és eseményekkel csak a véletlen műve.

Album

Alig változó kép
Ezt a képeslapot 1928-ban adták postára Szolnokon, de a készítés technológiája alapján nem kizárt, hogy pár évvel - vagy akár évtizeddel - korábban nyomtatták. Viszont az az utcarészlet, amit ábrázol, lényegében ma is pontosan ugyanilyen. Van, ami nem változik.

Az Album további képei
 
hirdetés Bajnai Zsolt: Visszaköszönés - Megjelent

AKB

Ismételheti magát a történelem
Ezelőtt 74 évvel Szolnok már javában "készülődhetett" XX. századi történelmének legapokaliptikusabb időszakára, két birodalom hatalmas hadseregeinek összecsapására. Mindkét oldalon és a köztük rekedt városban is rengetegen elpusztultak, amire a Hősök terén álló Golgota című kompozíció emlékeztet. Már azt, akinek sikerül erről valamit elsajátítania. Akinek nem, az festékszórót ragad, és rajta hagyja a szellemi ürülékét az emlékművön. Ezúton szeretnék gratulálni a primitív lénynek, remek szüleinek, eredményes munkát végző pedagógusainak. Ezért ismételheti magát a történelem!

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

68-as obeliszk
Közel száz évig állt a Kossuth téren, majd legalább négy évtizeden keresztül az Eötvös tér sarkában, bokrok között bújt meg. Ma is csak az veszi észre ott, aki nagyon figyel, pedig a 68-as gyalogezred obeliszkje világtörténelmi eseményekre is emlékeztet. Idén 140 éves.

A Szoborpark további képei