[Fotytatjuk...]

Szolnoki mesék

Az eltűnt városháza (60./66 rész)

2020. január 12.

Hétfő reggelre eltűnt a szolnoki városháza. Pontosabban a Kossuth tér és a Táncsics utca sarkán lévő telken nem maradt más, csak némi építési törmelék meg teherautó nyomok az elegyengetett, sáros talajon. És az a szakadozó borítású fémkerítés, amit még péntek délután húztak az épület köré. Nehezen derült ki, mi is történet az épülettel.

- Péntek délután azt vettük észre, hogy körbekerítik a városházát - mondta a Kossuth tér szemközti házának, egyik neve elhallgatását kérő lakója. - Nem gondoltunk semmi rosszra. Azt hittük, ismét tatarozzák az épületet. Az asszony még meg is jegyezte, hogy már megint Brüsszel. Úgy értette, hogy biztos, valami újabb hülyeségre adott pályázati pénzt az unió.

A szomszédos Táncsics utcából pénteken este valaki elkezdett telefonálgatni különböző hatóságoknak. Hívta a rendőrséget, a közterületeseket, a városházát, mert mint a később visszahallgatott beszélgetésekből kiderült, bepöccent, hogy Szolnok közepén, hétvégén kezdenek hatalmas gépekkel dolgozni. A kerítésépítők után ugyanis a tréleren helyszínre vitt markolók is munkához láttak. Utólag jól rekonstruálható, hogy az elkövetők biztosra mentek. Az udvar felől kezdték bontani az egyébként 1884-ben épített városházát. A környékbeliek így vasárnap estig csak azt érzékelhették, hogy az eklektikus épület utcai homlokzata mögött valami történik, mert rettentő sűrűn fordultak a hatalmas dömperek, felszántva nemcsak a Táncsics utca, de a színház és a Verseghy park környékének viacoloros útjait is.

A rendőrség pénteken délután azt közölte a betelefonálóval, hogy nem illetékes, amíg nem folyik vér, vagy nincs bűncselekményre utaló jel. Igaz, a zaj miatt egyszer-kétszer küldtek járőrt a helyszínre. A jelentésekből később kiolvasható volt, hogy mindig szakszerűen figyelmeztették a hangoskodókat a magatartásuk megváltoztatására, és erre minden alkalommal ígéretet is kaptak. Aztán a negyedik vagy az ötödik hívás után, a Miskolcon lévő központ már nem is továbbította Szolnokra a bejelentéseket. Később ezt azzal magyarázták, hogy a sokadig hívás után telefonbetyárkodásra gyanakodtak.

A szolnoki városháza eltűnése kapcsán nemcsak azt érdemes tudni, hogy azon a hétvégén különösen hideg és annyira ködös idő volt, hogy a közeli emeletes házakból se lehetett belátni a Kossuth téri épület udvarára. Sőt, az is csak mellékkörülmény, hogy a város főtere az adventi időszaktól és néhány nyári hétvégétől eltekintve lényegében kihalt, azaz munkaszüneti napokon alig fordul meg arrafelé valaki. Sokkal fontosabb - és erre az évek óta kiröhögött helytörténész építész hívta fel a figyelmet -, hogy Szolnokon hosszú ideje teljesen megszokott volt a hétvégi bontás, a régi épületek eltüntetése, a mindenféle előzetes bejelentés vagy helyszíni tájékoztatás nélküli beruházás. Később kiderült, hogy mindezekről az elkövetők nem tudtak, ám a kezükre játszott.

- Valószínű, hogy az egész egy hibásan pótolt ingatlan adásvételi szerződéssel kezdődött - állította a nyomozást eredetileg vezető rendőr, akit meggyőződése szerint azért rúgtak ki menet közben, mert hiába állított tényeket egymás mellé, azok annyira hihetetlennek tűntek, hogy az ügy eltusolásában érdekeltek simán rásüthették az alkalmatlanság bélyegét. - A Szolnok, Kossuth tér 7-8. szám alatt lévő társasház 9-es számú lakásának évtizedekkel korábbi adásvételi szerződését ugyanis valamikor figyelmetlenül pótolták, és azon már csak a Kossuth tér 9. átruházása szerepelt. Ez a hibás szerződés aztán egy örökség körüli per során egy élelmes, helyi ügyvédhez került, aki úszott az adósságokban, amiktől lényegében a városháza eladásával szabadult meg.

Az egykori rendőr tényleg hihetetlennek tűnő jelentésében az szerepel, hogy az ügyvéd által fillérekért megszerzett adásvételivel szerb hitelezőket elégített ki. Akik aztán bulgár embercsempészeknek fizettek egy számukra ismeretlen magyar város főterén álló, nagyobb épület tulajdonjogával. Majd a már vaskos dossziéban lévő papír egy német befektetőhöz, tőle pedig a bedőlt hitelei fedezeteként egy osztrák pénzintézethez került az időközben "19, századi, eklektikus irodaépületként" meghatározott, de a láncban szereplők által, a valóságban soha sem látott ingatlan. Aztán a bank év végi mérlegének kozmetikázása közben egy Ausztriában dolgozó magyar gyakornok által fotókkal, helyrajzi számmal, épülettörténettel kiegészített kiajánlónak köszönhetően egy magyar nagyvállalkozó tulajdona lett az alápincézett, emeletes, kupolás épület.

A szolnoki városháza eltűnése után kipattant botrányt egyedüliként klasszikus újságírói eszközökkel feldolgozó, tehát alig pár emberhez eljutó hetilapban az ügyre rálátó egyik forrás azt állította, a fenti folyamat nagyjából három év alatt ment végbe. Miközben Szolnokon senki sem sejtette, hogy a városháza papírjai milliárdos ügyletekben cserélnek gazdát. Miként arról sem volt tudomásuk, hogy az osztrák banktól a városházát megvásároló nagyvállalkozó, nem teljesen önszántából, de már másnap egy ismert oligarchának adta tovább az ingatlant, akinek az egyébként Thaiföldön élő 22 éves gyermeke éppen magyar ingatlanokkal monopolyzott.

- Nem pénz kell ahhoz, hogy valamire gyorsan pecsét kerüljön - jelentette ki lemondóan egy néhai építésügyi előadó. - Elég egy félelmetes név, amitől mindenki vigyázban vágja magát, és akár a saját halálos ítéletét is átnyomja a rendszeren. Valószínűleg ebben az esetben sem kellett senkinek pisztolyt szorítani a fejéhez, hogy meglegyenek a szükséges engedélyek.

Néhány valóban meg is volt. Vagy legalábbis senki sem akadékoskodott miattuk. A Szolnok, Kossuth tér 9. szám alatti, belvárosi, jó fekvésű telekre hatemeletes épületben luxuslakásokat és elegáns üzlethelyiségeket álmodó befektetőnek azonban ezek sem kellettek. Neki minél előbb az üres telek kellett, mert mint egy neve elhallgatását kérő ismerőse mesélte, egy héttel a szolnoki eset előtt azt mondta: "leszarom ezt a sok régi kecót, csak útban vannak a pénznyomdámhoz, pusztuljanak". És mivel volt elegendő pénze a telek kialakításához, pusztult is.

- Mi egyszerű melósok vagyunk, azt csináljuk, amit a megrendelő mond - tett vallomást később a bontásban bizonyíthatóan résztvevő markológép szakképzetlen kezelője, akiből az ügy egyetlen rendőrségi gyanúsítottja lett. - Jártam korábban abban az épületben, emlékeztem, hogy nagyon szép, meg fontos emberek jönnek-mennek benne. De hát az utóbbi évtizedekben annyi szépet és értékeset eltakaríttattak már velünk. Meg aztán a kisember nem is kérdez, ha kiadják a parancsot. Nekünk pedig azt mondták, egy hétvége alatt el kell takarítanunk mindent. Kivéve az utcai homlokzatot.

Mert mint később kiderült, az utcai homlokzatot egy másik alvállalkozó be nem jelentett emberei kapták szét vasárnapról hétfőre virradóan. Egy később a vallomását visszavonó munkás először azt állította, hogy balesetveszélyre hivatkozva, kárelhárítás miatt kellett nekik éjszaka és rendkívül gyorsan dolgozniuk. Hétfő hajnali négyre üres is volt a telek.

Hétfő reggelre felszállt a sűrű köd Szolnokon. A Nap is előbújt, így mindenki számára egyértelművé válhatott, hogy eltűnt a szolnoki városháza. A munkába, iskolába, bevásárolni sietők nem nagyon törődtek vele, csupán a hivatal dolgozói kérdezgették megszeppenve, hogy mi legyen. De mivel nem volt városháza, válaszokat sem volt honnan kapni, így inkább hazamentek. És csodálkozva követték a közösségi oldalakon a különböző bejegyzéseket, amelyekben két napig egyetlen szó sem esett a városháza eltűnéséről. Részben azért, mert a városi rádiók helyi híreit nem Szolnokon szerkesztették, a napilapot a szerkesztőségből ki sem mozduló újságírók írták, a helyi tévé meg általában senki által nem nézett konzervműsorokat adott. A szolnoki városházáról a fészen később terjedni kezdő híreket pedig pártállás szerint egyre hevesebben cáfolták vagy bizonygatták a két oldal megvadult hívei, akik pár poszt után már azt sem tudták, éppen miért estek virtuálisan egymás torkának.

Aztán csütörtök körül már az országos sajtó is foglalkozni kezdett az üggyel. Ismét csak pártállásnak megfelelően hol cáfolva, hol megerősítve a képtelenségnek tűnő történetet a szolnoki városháza eltűnéséről. Nem a helyszínen, hanem csak a közösségi oldalak posztjai alapján tájékozódtak. Mivel azonban pénteken már egy másik város, sokkal nagyobb képtelensége borzolta a kedélyeket, felhagytak egy nem túl jelentős megyeszékhely, legfeljebb kis színes anyagot érő, építészeti, helytörténeti problémájának a boncolgatásával. És, ahogy lenni szokott, szép lassan elült az ügy körüli felhajtás. Mindenki kivitatkozta magát, mindenki kijelentette, hogy ki és miről tehet, majd ment a dolgára, a telek meg ott áll üresen.

A következő hétfőn már senkit sem érdekelt, hogy eltűnt a szolnoki városháza. A hivatalnokokat a városban lévő, és hirtelen rettenetesen felértékelődött, bérelt irodákba telepítették. És mivel a városháza egykori telke minden nyilvántartás szerint az ismert oligarcha Thaiföldön élő fiának az egyik offshore cégéhez került, és nem akadt ügyvéd, aki vállalta volna a pereskedést, tulajdonképpen hivatalosan is napirendre tértek a városháza elvesztése felett. Amit talán az is segített, hogy hirtelen megnyílt egy több milliárd forintos állami forrás, amiből mindenféle szabályokat és előírásokat mellőzve lehetett pénzt szerezni egy új, európai városháza felépítésére.

Én az új épület alapkövének ünnepélyes lerakásakor engedtem el a történetet. Nem azért, mert meguntam, hogy ha szóvá tettem egy szép, régi, szolnoki épületek sorsát, akkor az illetékesek ellenségnek kiáltottak ki, a beruházásban bármilyen szinten is érdekeltek pedig verőlegényeket küldtek rám. Hanem mert nem értettem, hogy miért éppen a Tisza és a Zagyva torkolatához, a hídra felvezető utak helyére, a Szabadság tér közepére kell építeni az új városházát, miközben az évtizedek óta ígérgetett második belvárosi Tisza-hidaknál még egyetlen kapavágás sem történt.

 
lap tetejére

A történet további részei:

Ez a rovat szubjektív élményportálunk legszubjektívebb része. Az itt közölt történetek és szereplőik kitaláltak, bárminemű hasonlóság létező személyekkel és eseményekkel csak a véletlen műve.

Album

Állomás, delizsánsz, mozgóárusok
Szolnok harmadik vasútállomás épületéről viszonylag sok képeslap maradt fenn. A gyűjteményemben azonban ez az első, amelyik az épülettől jobbra, tehát a mai posta irányában lévő részeket is megmutatja. Az árusok, a delizsánsz és a félbemaradt festés miatt is érdekes ez a kép.

Az Album további képei
 
hirdetés Az eltűnt városháza borító

AKB

Hova lett a fatörzs?
Szolnok egyik különleges közterületi "szobra" volt (?) az a 120 éves fekete nyár törzsszelet, amely a Tisza árterében végzett helyreállítási munkáknak állított emléket. A fatörzset négy évvel ezelőtt egyszer már "renoválták", ám most ismét eltűnt. A mellette lévő ismertető tábla így most értelmetlenül áll a Vízügyi székház tövében. Reménykedjünk, hogy a 120 éves törzs ismét csak "felújításon" van, és nem valami végzetes baj érte, így hamarosan visszakerül a Boldog Sándor István útra. Persze, pár sort megérne, hogy ne aggódjunk, hisz az utóbbi hónapokban túl sok szolnoki "emlékműnek" kélt lába.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Húsz éve még állt
A Szentháromság téren, körülbelül a Mária utca torkolatával szemben, nagyjából a mai a Cserkészház bejárata előtt húsz évvel ezelőtt még biztosan állt Kamotsay István különleges alkotása. A talán 1974-ben felállított "rozsdaszobor" az elmúlt két évtizedben tűnt el nyomtalanul.

A Szoborpark további képei