Szomorú lány a Vegyinél
2015. április 10.
Hamarosan 40 éves lesz a mohásodó fejjel szomorkodó lány a Tiszai Vegyiművek főbejárata közelében lévő, ma már gondozatlan parkban. Az idén elhunyt Simon Ferenc alkotása még akkor született, amikor a beruházók és az nagy cégek költöttek a képzőművészetre.
Kora tavasszal, a kopár növényzet között még könnyen észrevehető a Leányfigura vagy Kuporgó leányka címen emlegetett kőszobor a Tiszai Vegyiművek (TVM) egykori focipályája előtti néhai parkban. Tökéletesen megformált női aktról van szó, amelyik hátát mutatja a focipálya bejáratának, miközben arcát a gyár főbejárata felé fordítja. Ha legendát kellene kitalálni, azt mondanám: azoknak sértődött vagy szomorú lányoknak állít emléket, akiknek gyönyörű teste helyett inkább a focit választotta a párjuk. Ezért ül pucéran, háttal a focipálya bejáratának. De magasztosabb magyarázatot is képes kiadni az agyam, miszerint azért tekint sóvárogva a gyár bejáratára és fordít hátat a játéktérnek, mert azt akarja üzenni, hogy előbb a munka és csak aztán a játék. Persze biztos vagyok abban, hogy sem az alkotó, sem a felállítók nem szántak az elhelyezésnek ilyesféle üzeneteket, ezeket csak az én fantáziám adja ki.
A több címen emlegetett szobor megrendelésének és felállításának ugyanis jóval prózaibb okai lehettek. A város alapításának 900. évfordulójához kapcsolódóan Szolnok egyik legfontosabb ipari üzemében, a vegyiművekben is komoly termelési és szociális beruházásokat hajtottak végre. Amiknek a költségvetésébe annak is bele kellett férnie, hogy a beruházók vagy a kivitelezők képzőművészeti alkotásokat rendeltek. Nem elsősorban vagy nemcsak azért, mert támogatandónak tekintették a művészeteket, hanem mert a Magyar Népköztársaság ilyen módon támogatta - azaz juttatta megrendeléshez - az ország művészeit. Természetesen azokat, akik belefértek a korabeli kultúrpolitika világába.
Azt hiszem, Szolnokon, a hetvenes évek közepén nem lehetett kétséges, hogy ha már műalkotást lehet vagy kell rendelni, akkor a helyi művésztelep alkotóiban gondolkodjanak. A Tiszai Vegyiművek esetében Simon Ferenc pedig azért volt kézenfekvő, mert az akkor már közel két évtizede Szolnokon alkotó művésznek több hasonló szobra is állt addigra a városban. Gondoljunk csak a Tiszaparti Gimnázium előtt álló lányalakra, az egykori Egészségügyi Szakiskola kertjében lévő Ápolónő gyermekkel vagy éppen a kórház udvarán álló Hetényi Géza szoborra. A mester és a gyár közötti együttműködést nemcsak ez a szobor mutatja, de az is, hogy a Kuporgó leányka felállításának évében Simon Ferenc egyéni tárlatot is rendezhetett a TVM művelődési házában.
A szolnoki szobrok jeles gyűjtője, Tóth György-Gyigyi bácsi 2010-ben még azt írhatta a Köztérképen lévő műlapjára, hogy az 1976-ban felállított alkotás egy szépen gondozott parkban található. Ez ma már nem mondható el. Bár még kivehető a szobor körüli park kőből kirakott széle, sőt az autóút felőli kőlépcső is megtalálható még, ám a természet lassan visszaveszi a területét. Amiért nem hibáztathatunk senkit, hiszen nem lenne könnyű megmondani, kié is ez a szomorú leányka. Nem hinném, hogy Bige úr ezt is megvette volna a TVM-mel együtt. Talán a városé, azaz a miénk.
Bevallom, a tulajdonjognál sokkal jobban izgat, hogy ki volt negyven éve Simon Ferenc modellje. Lehet, hogy egy valamikori szolnoki szépség kőben őrzött mása kuporog a vegyi sportpályának háttal?
