Természetes, hogy egy belvárosi építkezéshez közterületet is igénybe kell venni. Egy normális városban ennek vannak szabályai és költségei, amit mindenkivel betartatnak és megfizettetnek. Ha Szolnok is ilyen normális város, akkor a Mészáros Lőrinc utcában talán fél évtizede is tartó építkezés miatt – ami nemcsak járdát, de parkolóhelyeket is elfoglal –, elég sok pénz befolyhatott már a közös kasszába. Ettől még jogos a kérdés: hány évig foglalható el a közös terület?
Az árnyékokkal díszített, vakolatlan tömb Szolnok kellős közepétől méternyire áll. 130 éve. Ez volt a 20 évvel korábban megyeszékhellyé tett város első bálterme. Amíg nem volt színházépületünk, itt léptek fel a vándortársulatok. Majd némafilmeket vetítettek benne, a harmincas évek elején pedig ezen a helyen nyílt meg a Szolnoki Mozgó. Sokan Vörös Csillag, vagy Nemzeti moziként emlékeznek az épületre. Ma fa nő a tetején. Húsz éve várjuk, hogy más képet mutasson a Sütő utca felé.
Már nincs rá szükség? Amikor kihelyezték ezt a figyelmeztető táblát a Templom úti zebrához, amin keresztül sok iskola megközelíthető, önkormányzati képviselőink versenyszelfiztek, hogy kinek az érdeme. Először rossz helyen volt. Odébb tették. Megcsonkították. Úgy maradt. Most jött valamelyik közszolgáltató alvállalkozója, döntött és eldobta. Azért remélem, a megszokásból vezetők emlékeznek rá, lassítanak annál a zebránál, és felszólítás nélkül is vigyáznak a gyerekinkre!
Amelyik a Millér felé vezető műút egyik leágazásában fejezte be korábbi életét. Pedig milyen szépen indult minden, még a Domusban. Csak megöregedett. Kiment a divatból. Senkinek se kellett. Így hát korábbi otthonából kivitték, a lépcsőházban lecipelték, utánfutóra felrakták, Szolnokon átutaztatták, majd a természet lágy ölén magára hagyták. Vagyis nem magára. Ránk. Mindenkire, aki megcsodálhatja az őszülő bokrok alatta színes, kissé ódivatú huzatát.
Kormányváltás ide, MÁV vezetőség csere oda, járhatott Szolnokon az új közlekedési miniszter, rendezhettünk városnapi ünnepséget a vasútállomáson, ez a felirat a helyén maradt. Így két év után tényleg megkérdezném már, hogy a szolnoki vasútállomáson kinek a tulajdona ez a tábla, és feljelentene-e, ha lefesteném ezt a vállalhatatlan feliratot? Mert hátha neki fontos, egyetért vele, tetszik neki, én meg más tulajdonán nem végezhetek beavatkozást. Még akkor sem, ha ez köztulajdon.