[Fotytatjuk...]
Szolnoki mesék
Hárman az irodában (3./90 rész)
2014. szeptember 07.
- Bemegyek a főnökhöz - szólt Magdaléna a haját igazgatva az iroda sarkában lévő tükör előtt. Márti nem vette le szemét a monitorról, ujjai sebesen táncoltak a klaviatúrán. Magdaléna azonban fél perc múlva fehér arccal lépett ki a két irodát összekötő ajtón. Nekidőlt a párnázott borításnak, majd sietősen újra a tükörhöz lépett. Remegő kézzel matatott az üvegpolcon.
- Megölted a főnököt - szólalt meg halkan.
Márti lassan emelte kolléganőjére a tekintetét. Hirtelen kirúgta maga alól a székét. A tükörhöz rohant. Felkapott egy barna fiolát.
- Basszus, ez nem a vitamin!
Visszafojtott lélegzettel, egyre kerekedő szemekkel néztek egymásra a bíróság második emeleti irodájában.
- Azt fogják hinni, te voltál, mert tudott a stiklidről - sziszegte Márti a másik nő szemébe nézve.
- Nem igaz… Te honnan tudod?
Márti közelebb hajolt kolléganőjéhez.
- Amikor Angéla pár hete kitalálta, hogy rendezzük át az irodát, az asztalomra került egy kék dosszié, amin nem volt felirat.
Jelentőségteljesen elhallgatott.
- Te szemét… - sziszegte Magdaléna, de nem nézett kolléganőjére, mert a tükörben vizsgálta az emelkedő vérnyomásától kipirosodó arcát. - Zárjuk be a főnök folyosói ajtaját! - Szólalt meg rémülten, és az ajtó melletti, falra szerelt kis kulcsos szekrénykéhez lépett. - De hol a kulcs?
Megdermedtek.
Csinos, fiatal nő lépett be az ajtón. Kolléganőire ügyet sem vetve, lendületesen a fogashoz ment, hanyagul rádobta a kabátját. Ugyanebben a pillanatban kulcs csörrent a fogas alatt, a parkettán. A három nő előbb a kulcsra, majd egymásra nézett. Márti berohant a főnök szobájába. Kihallatszott, ahogy rángatja annak másik ajtaját.
- Megint az irodában csináltátok? - nézett Magdaléna Angélára. - Ki fog derülni, ha kikérdeznek.
- Ki kérdezné? Egyébként is éppen szakítottunk - súgta Angéla, miközben fél szemmel a másik szobában matató kolléganőjét figyelte, aki egy pillanat múlva izgatottan jött vissza hozzájuk.
Az egyik íróasztal sarkán megcsörrent a telefon. A három nő jéggé válva nézett egymásra. Magdaléna hallhatóan nyelt egyet, majd remegő kézzel emelte füléhez a kagylót.
- Nincs itt - válaszolt a telefonból hallatszó kérdésre. - Már nincs itt. A bíró úr már nincs az irodájában. Nem tudjuk, mikor ment el. Viszonthallásra.
- Ott ül az asztalánál - szólt értetlenkedve Angéla.
- Holtan - suttogta Márti.
Angéla óriási szemei még nagyobbra nyíltak.
- Mert megmérgezted - vágta rá Magdaléna Mártihoz fordulva.
- A tartozás miatt? - kiáltott Angéla, de azonnal a szája elé csapta kezét, mint aki megbánta, hogy megszólalt.
- Te tartoztál a főnöknek? - kérdezte döbbenten Magdaléna.
- Ez te honnan tudod? - szegezte ideges tekintetét Márti Angélára
- Dugta az öreg, mindent tud - folytatta az előző kérdésből maradt szusszal Magdaléna.
Megállta a levegő a megyei bíróság udvarra néző szobájában. Odakinn sötétedett. A három nő kővé dermedve állt a főnök félig nyitott ajtaja előtt. A szemekben gyűltek a könnyek. Angéla hirtelen székére vetette magát, felzokogott.
- Szakítani akartam, de nem lehetett. Két hete kiderült, hogy halálos beteg. Senkinek sem volt szabad elmondanom. Délben, amikor eljöttem tőle, a kedvenc bögréjébe kevertem be a fájdalomcsillapítóját.
- Az asztalán egy kis kávéscsésze áll - vágott közbe Márti. - Nem bögre, és nem az a pohár, amibe ebéd előtt bevittem neki a vitamint. Angéla! Mikor mentél el tőle?
- Ez nem fontos - vágott közbe Magdaléna. - Egy bírót megöltek a bíróságon. Ki fognak bennünket kérdezni, és minden kiderül. Angélám, mit fog szólni a férjecskéd, ha megtudja, hogy ez a vén kecske nálad nyalogatta a sót?
- Az legalább nem bűncselekmény, mint az a pár százezer forint, ami évekig hiányzott a kasszából - kiáltott Márti.
- Ami csak egy fokkal tisztességtelenebb, mint az öreg zsebéből fedezni a fiacskád játékszenvedélyét - szipogta Angéla.
Csend telepedett az irodára.
- Mindhármunknak van oka örülni, hogy elment. De az lenne a legjobb, ha senki nem kérdezne bennünket, hogy miért. Angéla! Te tökéletesen tudtad utánozni az aláírását. Ismerted a betegségét.
- És?
- A szobája a belső udvarra néz, ahol csak a galambok járnak. Amíg Mártival kisegítjük az ablakon, te megírsz egy búcsúlevelet. Holnap pedig úgy jövünk dolgozni, mintha egy normális munkanapra érkeznénk.
MEGOSZTÁS:
Album
Szolnokról Szolnokra szolnokit
Mi lehetett az oka annak, hogy egy fiatalember Szolnokon feladott képeslapon köszöni meg a neki küldött "megemlékezést" egy ugyancsak a városban, a néhai Büge utcában élő hölgynek? Szinte biztos, hogy hidegen hagyta, mit ábrázol az általa küldött anziksz képes fele. Pedig igazi kuriózum Szigeti mester felvétele.
AKB
Hova visz?
Hova visz egy olyan aluljáró, amiben úgy tűnik, évek óta nem járt takarító, ami érezhetően inkább mellékhelyiség mintsem közlekedést segítő építmény, amire tényleg igaz, hogy "sz*-nak, bajnak nincs gazdája"? De ettől még Szolnokon van. Elvileg a Tiszaligetbe visz vagy onnan a belvárosi Tisza-hídra. A miénk. De mégis kié? Nem lehetne, hogy neki is fájjon egy kicsit? Mert hová visz egy ilyen elhanyagolt aluljáró? A jövőbe?
SzoborPark
Jubileumi park emléktábla
Művészeti értéket nem nagyon hordoz ez a négy évtizedes, egyik sarkán jó pár esztendeje törött emléktábla. A rajta látható információk sem adnak pontos eligazítást elhelyezésének okairól, ám sejthető, hogy miért is került a Kun Béla körúti házak mögé.