[Fotytatjuk...]

Szolnoki mesék

Hárman az irodában (3./64 rész)

2014. szeptember 07.

- Bemegyek a főnökhöz - szólt Magdaléna a haját igazgatva az iroda sarkában lévő tükör előtt. Márti nem vette le szemét a monitorról, ujjai sebesen táncoltak a klaviatúrán. Magdaléna azonban fél perc múlva fehér arccal lépett ki a két irodát összekötő ajtón. Nekidőlt a párnázott borításnak, majd sietősen újra a tükörhöz lépett. Remegő kézzel matatott az üvegpolcon.

- Megölted a főnököt - szólalt meg halkan.

Márti lassan emelte kolléganőjére a tekintetét. Hirtelen kirúgta maga alól a székét. A tükörhöz rohant. Felkapott egy barna fiolát.

- Basszus, ez nem a vitamin!

Visszafojtott lélegzettel, egyre kerekedő szemekkel néztek egymásra a bíróság második emeleti irodájában.

- Azt fogják hinni, te voltál, mert tudott a stiklidről - sziszegte Márti a másik nő szemébe nézve.

- Nem igaz… Te honnan tudod?

Márti közelebb hajolt kolléganőjéhez.

- Amikor Angéla pár hete kitalálta, hogy rendezzük át az irodát, az asztalomra került egy kék dosszié, amin nem volt felirat.

Jelentőségteljesen elhallgatott.

- Te szemét… - sziszegte Magdaléna, de nem nézett kolléganőjére, mert a tükörben vizsgálta az emelkedő vérnyomásától kipirosodó arcát. - Zárjuk be a főnök folyosói ajtaját! - Szólalt meg rémülten, és az ajtó melletti, falra szerelt kis kulcsos szekrénykéhez lépett. - De hol a kulcs?

Megdermedtek.

Csinos, fiatal nő lépett be az ajtón. Kolléganőire ügyet sem vetve, lendületesen a fogashoz ment, hanyagul rádobta a kabátját. Ugyanebben a pillanatban kulcs csörrent a fogas alatt, a parkettán. A három nő előbb a kulcsra, majd egymásra nézett. Márti berohant a főnök szobájába. Kihallatszott, ahogy rángatja annak másik ajtaját.

- Megint az irodában csináltátok? - nézett Magdaléna Angélára. - Ki fog derülni, ha kikérdeznek.

- Ki kérdezné? Egyébként is éppen szakítottunk - súgta Angéla, miközben fél szemmel a másik szobában matató kolléganőjét figyelte, aki egy pillanat múlva izgatottan jött vissza hozzájuk.

Az egyik íróasztal sarkán megcsörrent a telefon. A három nő jéggé válva nézett egymásra. Magdaléna hallhatóan nyelt egyet, majd remegő kézzel emelte füléhez a kagylót.

- Nincs itt - válaszolt a telefonból hallatszó kérdésre. - Már nincs itt. A bíró úr már nincs az irodájában. Nem tudjuk, mikor ment el. Viszonthallásra.

- Ott ül az asztalánál - szólt értetlenkedve Angéla.

- Holtan - suttogta Márti.

Angéla óriási szemei még nagyobbra nyíltak.

- Mert megmérgezted - vágta rá Magdaléna Mártihoz fordulva.

- A tartozás miatt? - kiáltott Angéla, de azonnal a szája elé csapta kezét, mint aki megbánta, hogy megszólalt.

- Te tartoztál a főnöknek? - kérdezte döbbenten Magdaléna.

- Ez te honnan tudod? - szegezte ideges tekintetét Márti Angélára

- Dugta az öreg, mindent tud - folytatta az előző kérdésből maradt szusszal Magdaléna.

Megállta a levegő a megyei bíróság udvarra néző szobájában. Odakinn sötétedett. A három nő kővé dermedve állt a főnök félig nyitott ajtaja előtt. A szemekben gyűltek a könnyek. Angéla hirtelen székére vetette magát, felzokogott.

- Szakítani akartam, de nem lehetett. Két hete kiderült, hogy halálos beteg. Senkinek sem volt szabad elmondanom. Délben, amikor eljöttem tőle, a kedvenc bögréjébe kevertem be a fájdalomcsillapítóját.

- Az asztalán egy kis kávéscsésze áll - vágott közbe Márti. - Nem bögre, és nem az a pohár, amibe ebéd előtt bevittem neki a vitamint. Angéla! Mikor mentél el tőle?

- Ez nem fontos - vágott közbe Magdaléna. - Egy bírót megöltek a bíróságon. Ki fognak bennünket kérdezni, és minden kiderül. Angélám, mit fog szólni a férjecskéd, ha megtudja, hogy ez a vén kecske nálad nyalogatta a sót?

- Az legalább nem bűncselekmény, mint az a pár százezer forint, ami évekig hiányzott a kasszából - kiáltott Márti.

- Ami csak egy fokkal tisztességtelenebb, mint az öreg zsebéből fedezni a fiacskád játékszenvedélyét - szipogta Angéla.

Csend telepedett az irodára.

- Mindhármunknak van oka örülni, hogy elment. De az lenne a legjobb, ha senki nem kérdezne bennünket, hogy miért. Angéla! Te tökéletesen tudtad utánozni az aláírását. Ismerted a betegségét.

- És?

- A szobája a belső udvarra néz, ahol csak a galambok járnak. Amíg Mártival kisegítjük az ablakon, te megírsz egy búcsúlevelet. Holnap pedig úgy jövünk dolgozni, mintha egy normális munkanapra érkeznénk.

 
lap tetejére

A történet további részei:

Ez a rovat szubjektív élményportálunk legszubjektívebb része. Az itt közölt történetek és szereplőik kitaláltak, bárminemű hasonlóság létező személyekkel és eseményekkel csak a véletlen műve.

Album

Volt egy tér?
A valamikor a XX. század elején, a bíróság épületéről készült fotót nézegetve nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy a mai Dózsa György út páros oldalára egykor teret képzelt valaki.

Az Album további képei
 
hirdetés Az eltűnt városháza borító

AKB

Plakátmagány
Beruházni, kivitelezni nagyon tudunk. Működtetni már nem annyira. Néhány évvel ezelőtt viszonylag esztétikus hirdetőtáblák kerültek a Szapáry út megújult burkolatára. Hogy milyen pénzből, mára nem érdekes. Az azonban érdekelne, kié lehet ez a néhány hirdetőtábla. Kit nem zavar, hogy hónapos plakátok rohadnak rajtuk? Ki nem veszi észre, hogy van, amelyikre vállalhatatlan kiegészítések kerültek? Szolnok közepén. Vagy ezek magányos plakáthelyek, gazdátlan plakátokkal? Kellemetlen ez a tulajdonosra, a hirdetőkre, a plakátokon szereplőkre, de ránk, szolnokiakra nézve is.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

A haza mindenesének szolnoki emléke
Több oka is van annak, hogy ezt a képzőművészetileg jelentéktelen emléktáblát ezen a módon is meg szeretném örökíteni. Egyrészt félek, hogy Várkonyi István vagy Kandó Kálmán sorsára jut. Másrészt Szolnok történetében is fontos összefogásra emlékeztet. Harmadrészt pedig hamarosan itt a Takarékossági Világnap.

A Szoborpark további képei