Szobor Park Szolnok



Állt 1957-1965

2023. március 29.

A második szovjet katonai emlékmű a Táncsics utca végén, ott, ahol 1956. október 26-án a szolnokiak az elődjét - a "szivart" - ledöntötték, és ahová 1965. április 4-én Lenin alakját helyezték. Az ismeretlen emlékmű "titkát" Bojtos Gábor, a szolnoki levéltár munkatársa segített megoldani.

Március közepén írtam arról a számomra addig ismeretlen szolnoki, szovjet katonai emlékműről, aminek néhány fotójára az MTI archívumában bukkantam. Bevallottam tévedésemet is, hiszen korábban úgy tudtam - és ezt olykor le is írtam -, hogy a Táncsics utca végén, a mai Zounuk ispános szökőkút helyén 1945-ben felállított, és 1956-ban ledöntött szovjet katonai emlékmű helyére, Lenin érkezéséig nem került semmi. Ezt elsősorban arra alapoztam, hogy az MTI képek "előkerülésig" nem találkoztam fotókkal az emlékműről, és a "helyéről" is csak olyan felvételek kerültek elém, amelyek diszkréten "kikerülték" az obeliszket. Másodsorban pedig azért hittem azt, hogy Kocsis András Lenin-szobrának felállításáig nem került a "szivar" helyére semmi, mert Szolnokon már állt egy másik hősi emlékmű - a Hősök terén, az SZTK előtt -, illetve úgy véltem, a meggyengült, csak a szovjet tankok révén megmenekült hatalom nem hergelte ilyesmivel a népet. De.

Bojtos Gábor, a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárának kitűnő munkatársa a cikk megjelenésének napján elküldte a helyi napilap, a Tiszavidék 1957. április 6-ai számának címoldalát, bejelölve rajta az április 4-ei szolnoki ünnepségről szóló tudósítást. Ebből egyértelműen kiderül, hogy a "szivar" helyén azona a napon leplezték le az új, szovjet, katonai emlékművet. Avatásán Kálmán István, a Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok (MSZMP) megyei Intéző Bizottságának elnöke a következőket mondta: "A Szovjetunió másodszor verte szét a magyar fasizmust, hogy demokrácia, munkáshatalom legyen Magyarországon. Ezért felháborító, ahogyan az ellenforradalmárok meggyalázták a szovjet katonai emlékművet... A magyar népet azonban nem lehet megtéveszteni. A magyar munkások tudják, mit köszönhetnek a Szovjetuniónak..."

Soha sem fog kiderülni, de bármiben fogadni mernék, hogy az emlékműavatás és az alig fél évvel korábbi szobordöntés nézőközönsége között komoly átfedés lehetett. Mit gondolhattak azok, akik 1956. október 26-án még a szovjet emlékmű ledöntésének tapsoltak, 1957. április 4-én pedig "csillogó szemmel" az új obeliszk leleplezését várták? Amit egyébként egy milicista tett meg, aki az ünnepség elején díszelgő katonai alakulatból lépett az "egyszerű kivitelű, de szép emlékműhöz".

Az MTI archívumában 1957. május 4-ei és augusztus 11-ei felvételeket találtam, így továbbra is kérdés volt számomra, hogy meddig is állhatott a helyén a második szovjet katonai emlékmű. A Verseghy Ferenc Könyvtár helytörténeti gyűjteménye egy 1958-as koszorúzás képeivel reagált a cikkemre, a blogSzolnok egyik olvasója pedig arra hívta fel a figyelmemet, hogy a városról 1960-ban készült légifelvételeken is látszik az emlékmű. A megoldást ezúttal is Bojtos Gábor szolgáltatta, aki néhány nappal később elküldte a városi tanács, Pélyi Ferenc, osztályvezető főmérnök által aláírt, 1965. február 23-án kelt határozatát, amelyben engedélyezték a "Szovjet Hősi emlékmű lebontását". A bontás iránti kérelmet a Szolnok Megyei Beruházási Iroda nyújtotta be, de az indoklásában szerepel, hogy a "Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottság Kulturális Osztály átirata értelmében az Agit. Prop. Bizottság" jóváhagyta a Tisza-parton az új Lenin-szobor felállítását.

A fentiek alapján tehát három dolgot mindenképpen rögzítenem kell. Egy: a "szivar" helye Lenin érkezéséig nem maradt üresen, azaz a forradalom után alig fél évvel az önmagát restauráló rendszer már érzett annyi erőt, hogy ezt "pofátlan/bátor" húzást megtegye. Kettő: 1957. április 4. és 1965 tavasza között Szolnokon két, egymásra nagyon hasonlító szovjet hősi emlékmű állt. Három: minden bizonnyal Szolnok volt az egyetlen olyan város, ahol a Kádár-korban szovjet emlékművet bontottak le.

 
lap tetejére
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Beloiannisz 3. hátulról
A Magyar Nemzeti Levéltár szolnoki intézményében őrzött 1973-as fotósorozat több darabját bemutattam már. E kép értékét azonban nem a szolnoki KMP szervezet megalakulásának helyszínéül szolgáló épület hátsó frontja adja, hanem hogy maradt fotó a Csarnok utca 2. számú házról is.

Az Album további képei
 
hirdetés Blogszolnok Anno - Anzikszok egy évszázadon át - 2024. október 21. (hétfő) 18:00

AKB

Árva lámpa
El kellene dönteni, hogy akarjuk csillapítani a forgalmat a Tisza park és a színház környékén, avagy az utóbbi évek gyakorlatának megfelelően díszburkolaton bonyolítjuk az átmenő forgalmat a Verseghy gimnázium előtt. Mind a kettő mellett szólnak érvek, de hogy nem a város dísze a szigetelőszalaggal javítgatott vagy éppen a helyéről kifordult jelzőlámpa a gimi előtt évek óta nem használt mozgatóható útzárnál, abban talán egyetértünk.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Történelmi tényekről
Ma már csak azt tekinthetjük történelmi ténynek, hogy a Megyeháza - anno Szolnok Megye Tanácsának Székháza - főlépcsőházában úgy negyedszázada még látható volt két emléktábla, amelyek 1919-re és 1956-ra emlékeztettek. Persze nem a mai ismereteink szerint.

A Szoborpark további képei