[Fotytatjuk...]
Szolnoki mesék
A kiáltó kapu (2./96 rész)
2014. augusztus 31.
- Jöjjön, kiáltson - szólt oda a színesbe öltözött cigányasszony az elegáns negyvenes nőnek. Aztán szotyit vett a szájába, megforgatta, roppantotta, majd a héjat a tenyerébe köpte. A nő megtorpant, zavartan pislogott márkás szemüvegkerete mögül.
- Beszélni akar valakivel, nem? - Folytatta a cigányasszony, és fejével az utca túloldalán álló börtön felé intett. - Ide engedem, a lépcső tetejéről jobban látják bentről - és mezitlábra húzott gumipapucsa kettőt placcsant a Dózsa György út járdáján.
- Először van itt, mi? Még párszor elsétál itt fel-alá, és mindenki rájön, mit keres ebben a kihalt utcában ilyenkor.
A kiskosztümös nő bizonytalanul fellépett a két lépcsőfokon. Lassan megfordult. Bal kezével idegesen matatott a retikülje vállpántján, jobbjával a szoknyáját simogatta. Előbb a cigányasszonyra nézett, majd a börtön kékesszürke épületére.
- Ott bent, az udvaron, abban az újabban vannak - szólalt meg a cigányasszony, látva a nő bizonytalanul fürkésző tekintetét. - Kiáltson, ha már itt van!
Miközben a börtön felé fordult, újabb szotyit vett a szájába. Forgatta, roppantott, de már nem tudta a tenyerébe köpni, mert mélyről jövő kacagás tört elő belőle. Hiányos fogsora villant a kétlépcsőnyivel fölötte álló, megszeppent nőre.
- Aranyom, nem hahózni kell, mert abból nem tudják, kihez jöttek. Bár ilyen hangerővel nevet is kár volt mondania, mert még én is alig hallottam. Istí! - Bődült bele az estéhez készülődő szolnoki csendbe. - Valami Burger van ott?
Újabb szotyit vett a szájába, és a szürke aszfaltot figyelve koncentrált. Az körbejárt megmaradt fogai között, aztán roppant. A tenyerébe köpött, majd a másik kezéből újabb mag repült szájába.
Hirtelen felkapta a fejét.
- Na, jobb lesz, ha megyünk - karon ragadta az elképedt kosztümös nőt, és vonszolni kezdte a börtön kapujával ellentétes irányba. - Ne nézzen hátra! Ne válaszoljon!
A magas sarok gyors ütemére a gumipapucs lassú placcsanása kontrázott. Az utca közepéig tartották a ritmust.
- Belesápadt. Tudta, hogy tilosban jár, nem? - Szapora szuszogása sűrűn emelte mellén a virágos blúzt. Megigazította kendőjét, alóla ősz hajszálak ugrottak elő. - A börtön sarkánál nem jönnek tovább az őrök, zsarukat meg hiába hívnak, semmi közük ahhoz, hogy az utcán beszélgetünk. Kinek akart kiáltani?
A kosztümös nő nekidőlt a ház falának. Két kezével összehúzta a felsőjét. Az aszfaltot nézte. Teste remegett.
- Elegáns nők ritkán jönnek a kiáltó kapuhoz - jelentette ki a szoknyája zsebében újabb szotyit kutató cigányasszony. - Elhiheti. Húsz éve vagyunk együtt az Istível, sokadjára varrták be. Pedig nem rossz ember, nem bűnöző. Csak néha zsivány. Meg mulya. - Roppantott, köpött. - Nem kap rendes munkát, csak alkalmit. Élni meg kell. Négy gyerek, meg unokák. - Roppantott, köpött. - Húsz éve vagyunk együtt, de úgy szeretem, mint amikor megszöktetett. Jövök is, amikor bírok, hogy legalább a hangját halljam. Magának is hiányzik, aki miatt eljött?
A kosztümös nő alig észrevehetően bólintott.
- Család van? - Kérdezte a cigányasszony, miközben kicsit behajlította a térdét, hogy belenézhessen a másik nő lehajtott arcába.
Az megrázta a fejét.
- Csilla! - dobott újabb szotyit a szájába a cigányasszony. - Mindjárt negyven vagy - Forgatta, roppantotta. - És még nincs családod? - A héjat a tenyerébe köpte.
A kosztümös nő felkapta a fejét és fürkészően a cigányasszony szemébe nézett. Szemei kikerekedtek, ajkai szinte eltűntek. Gyorsabban kezdte venni a levegőt.
- Már általánosban is rátarti voltál. Nyolc év alatt egyszer se szóltál hozzám. Még a köszönésemet se fogadtad. Minek is tetted volna? Szép voltál, okos, a tanárok kedvence. Gazdagok voltatok. Én meg csak egy, az utolsó padba ültetett cigánylány a falu végéről, három testvérrel. Hiába gürizett az apám meg az anyám is a téeszben, szégyelltem, mennyire szegények voltunk.
Újabb napraforgó magot dobott a szájába. Fogai között forgatva figyelte a másik nő ápolt arcát.
- Most meg mind a ketten itt állunk - roppantott, köpött.
A kosztümös nő újra lehajtotta a fejét. Egyik kezével megmarkolta a táskáját, a másikkal végigsimította a szoknyáját. Ellökte magát a faltól. Mélyen belenézett a cigányasszony szemébe, majd szaporán kopogó léptekkel hagyta ott.
A cigányasszony következő szotyit dobott a szájába. Egy darabig nézte a kosztümös nőt, majd tenyerébe köpte a héjat, és elindult a kiáltó lépcső felé. Ott felállt a második fokra.
- Istí - kiáltotta.
- A Burger nem akar azzal a nővel beszélni, nincs közük egymáshoz - hallatszott valahonnan a börtön magas falán túlról, az udvaron magasodó épület átláthatatlan ablakai mögül.
MEGOSZTÁS:
Album
Szűk utca volt
Senki sem gondolhatja komolyan, hogy ezen a szűk utcán nemhogy a 4-es út egykori átmenő forgalmát, de a város mai autóáradatát át lehetne préselni. Ebből a szögből nézve a Baross utca elejét, be kell látnunk, hogy a főútnak útban voltak ezekek a házak. Meg amelyek a fotózás után, a környéken épültek.
AKB
Fájó bökkenő
Csak egy apró, a díszburkolatból évek óta kiálló, koszos vasdarab. Mi itt a bökkenő? Egykor a Tisza-parti sétányra történő behajtás korlátozására került a betonba, de oda ma már az megy be autóval, motorral, aki akar. Mert ez Szolnok. Kár bármit szóvá tenni. Jól van az úgy. Csak vigyázzanak! Bringakereket gyilkoló, gyereklábat felszakító, önfeledt sétát fájdalmasan megszakító bökkenő lehet abból a vasból. Figyeljenek! Mert csak magunkra számíthatunk.
SzoborPark
Emlékül maradt madarak
A Boldog Sándor István körút piaccal szembeni házsorára valószínűleg 1959-ben került fel Madarassy Walter - egy évvel később Munkácsy-díjjal is kitüntetett - szobrászművész hat darab, lemezdomborítással készült műve. Ma már csak az Ady Endre úthoz legközelebbi van a helyén.