[Fotytatjuk...]

Szolnoki mesék

Telefon a pártháznál (15./50 rész)

2015. november 08.

- Szolnokon mindenki mindenkit ismer. Nem lehet semmit titokban tartani. Hagyjuk abba, mielőtt a feleségemnek elmondja valaki. Nem, nem vagyok gyáva. Igen, nekem is sokat jelentesz, de értsd meg! Ezt így nem lehet tovább csinálni. Ne bőgj! - Letettem a kagylót. Nem akartam fültanúja lenni mások beszélgetésének. Lemerült a mobilom, telefonálni akartam. Újra fülemhez emeltem a kagylót.

- Hol él maga? Tudja, mikor kaptunk utoljára színes televíziót? Hívhatom az osztályvezetőt, de akkor se lesz. Pult alól? Nem értem, miről beszél. Látott már színes tévét? Be se fér a pult alá. A polcra tennénk, ha nem vinnék el már a raktárból. Velem ne kiabáljon! Én nem tudom, azok honnan tudják, hogy érkezett színes tévé a Centrumba. Hogy mennyit érne magának? Egy százast? Na, ne vicceljen, annyiért le se hajolok.

Bontottam a vonalat. Amit létre se akartam hozni. Elfelejtettem volna fülkéből telefonálni? Leemelem a kagylót. Bedobom a pénzt. Nem pottyan vissza. Búg. Vonalat ad. Nyomhatom az első gombot.

- Józsi ismét farmerban jött az iskolai ünnepségre, pedig a szülői értekezleten egyértelműen megmondtuk, hogy a lányoknak matrózblúz, a fiúknak öltöny és nyakkendő a kötelező. Iskolaköpeny se volt nála, ráadásul valami undorító amerikai pólót vett fel. Ha Józsi nem tud beilleszkedni, nem tudja elfogadni az iskola szabályait, és nem képes megérteni, hogy november 7-én illik szépen felöltözni, akkor menjen át a 605-ösbe, ahol ezt tolerálják. Nálunk nem.

Döbbentem néztem a telefonkagylóra. Mi? November 7-ei ünnepség? Kinéztem a fülkéből. A pártházban már kínai működik. Nem hülyültem meg. Elölről kezdtem a műveletet. Addig jutottam, hogy nulla.

- Szép kort élt meg a néni, bár nem irigylem. A férjét az első világháborúban vesztette el, a fia a másodikból nem jött vissza, az unokája meg 56-ban disszidált, és azóta se mert hazajönni. Persze lehet, hogy inkább a háza lebontásába halt bele. Milyen szép kertje volt az SZTK mögött, ott ahol a szállodát építik.

Ez valami vicc. A fülemhez emelem a kagylót. Bedobom a lyukon az ötvenest. Meghallom a búgást. Elkezdek tárcsázni, mert pont most merült le az az átkozott mobil, és oda kellene szólnom, hogy ne várjanak. Beütöm a nullát. Csend. Beütöm a hatot. Feszülten várok. Csend. Jöhet a hármas.

- Valami nagy baj történhetett a ruszkiknál.

Ezt nem hiszem el. Lenyomom a gombot, hogy kezdjem újra. Felengedem.

- A magyar tűzoltókat se engedték be a laktanyába, pedig kintről is lehetett hallani a robbanásokat, és a tűz is látszott. A Besenyszög felé eső kapun meg sorra mentek ki a nagy teherautók. Nagyon rohangásztak odabent Szásáék. Azt mondják, benzint akartak lopni, de berobbant a teherautó tankja, amin meg lőszerek voltak. Ezek a marhák majdnem egész Szolnokot a levegőbe repítették.

Így még a hibabejelentőt se tudnom felhívni. És mit is mondanék nekik? Hogy az egykori pártház melletti telefonfülke régi beszélgetéseket játszik vissza. Kiröhögnének. Vagy már röhögnek? Lehet, hogy kandi kamera. De sehol egy teremtett lélek. Kezdjük újra! Ez az, már a nullahatharmincig eljutottam.

- Majd, ha elkészül a nagyposta mögött az új telefonközpontot, akkor talán tudunk telefont kiutalni. Igen, javaslom, hogy vegyen kötvényt, mert akkor talán előbbre sorolják a kérelmét. Hogy addig mit csináljon? Most is telefonál, nem? Meg ott a távirat, a levél, a képeslap, sőt gyorsabb, ha felkeresi, akivel beszélni akar. Telefonálni személytelen, arctalan. Ahelyett, hogy elmennének az ismerőseinkhez és időt szánnánk rájuk, megpróbáljuk egy perc alatt letudni. Mert mindig az a rohanás. Higgye el, addig jó, míg nincs telefonja!

Halló. Szóltam bele. De megszakadt. Nyomkodtam a gombokat, de elnémult. Az órámra néztem. Elkéstem. És oda se tudtam szólni. Átkozott telefon!

 
lap tetejére

A történet további részei:

Ez a rovat szubjektív élményportálunk legszubjektívebb része. Az itt közölt történetek és szereplőik kitaláltak, bárminemű hasonlóság létező személyekkel és eseményekkel csak a véletlen műve.

Album

Szürke város szép lányokkal
Hol diskurál ráérősen ez a két irhabundás, fiatal hölgy? Az avatott szemek, akik még emlékezhetnek Szolnok jó három és fél évtizeddel ezelőtti arcára rögtön rávágják: a Beloiannisz út elején, a pártház előtt. A fiatalabbak meg talán a felvétel jobb széle alapján a homlokukra csapnak: az ott a nagyposta, tehát a Baross úton járunk, jártunk.

Az Album további képei
 
hirdetés Bajnai Zsolt: Visszaköszönés - Megjelent

AKB

Szolnoki guanó
Még néhány év és megnyitható az első szolnoki guanó bánya, így a város már nemcsak a műtrágya, de a magas foszfor- és nitrogéntartalmú, állati eredetű talajjavítóról is híres lehet. Addig már csak azt kell megoldani, hogy a Szapáry és a Kreutzer köz - egykori Sütő köz - sarkán megnyíló bánya ne fertőzze meg és pusztítsa ki a város lakosságát. Ám ettől nem igazán kell tartani, mert mind a helyi közterületesek, mind a közegészségügyi szervek hasonló módon tesznek madárürülék felhalmozódására a megyeszékhely közepén, mint maguk a szárnyasok. Büszkén jelenthetjük: Szolnokon ma még "sz@rnak, bajnak nincs gazdája", zavartalanul épülhetnek a guanó-hegyek.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Híres szobrász eldugott Trombitása
Kérdezhetném, mi köti össze a Dunánál üldögélő József Attilát, a Vigadóval szemben, a korláton egyensúlyozó Kiskirálylányt, az Operaház tetején álló Mozartot és a szolnoki, a megyei rendőrkapitányság előtt ücsörgő trombitás lányt. Nem nehéz kitalálni. Elképesztően termékeny alkotója.

A Szoborpark további képei