Szobor Park Szolnok



A haza mindenesének szolnoki emléke

2018. október 27.

Több oka is van annak, hogy ezt a képzőművészetileg jelentéktelen emléktáblát ezen a módon is meg szeretném örökíteni. Egyrészt félek, hogy Várkonyi István vagy Kandó Kálmán sorsára jut. Másrészt Szolnok történetében is fontos összefogásra emlékeztet. Harmadrészt pedig hamarosan itt a Takarékossági Világnap.

Szolnok egyetlen, Fáy Andrásra emlékeztető táblája a Szántó körút 10. szám alatt található, azaz a Várkonyi téri 18 emeletes utáni második, a körútra merőleges négyemeletes, második lépcsőháza mellett. Hogy miért pont ott, arra a szomszédos lépcsőház bejárata mellett lévő fekete tükörtábla ad magyarázatot: ott székel a reformkori író nevét viselő lakásszövetkezet gondnoksága. Azaz feltételezem, hogy a környék emeletes házainak többsége valamilyen módon ebben a szervezetben született és/vagy működik ma is.

A tábla ilyen módon történő megörökítését elsősorban azért tartom fontosnak, mert az ilyen emlékhelyek Szolnokon is könnyen esnek a mániákus, hungarocelles hőszigeteléshez kapcsolódó nemtörődömség áldozatául. Talán elég csak a Kandó Kálmán téren egykor a Tallinn mozi falán látható Kandó-emléktáblára utalnom, amit vagy levertek, vagy egyszerűen letakartak az épület burkolása közben. Büntetlenül és következmények nélkül. Miként a Várkonyi István szobor mögött lévő tábla is a hőszigetelés áldozata lett, amiért ugyancsak nem szólt senki. Pedig ennek nem feltétlenül kell így történnie, elég csak megnézni az éppen felújítás alatt álló, Táncsics utcai nőtlen tiszti szállást, amiről akkurátusan leszedték az emléktáblákat, majd az új burkolatra visszatették. De azért az ördög nem alszik, inkább maradjon nyoma Fáy András szolnoki emléktáblájának is.

Merthogy ez a tábla nemcsak a reformkor nagy öregjére - szinte mindenkinél majd két évtizeddel volt idősebb és bölcsebb -, a haza mindenesére emlékeztet, hanem a lakásszövetkezeti táblával együtt egy olyan "mozgalomra", ami Szolnok történetében is fontos szerepet játszott. Tudniillik az 1971-ben megjelent Szövetkezeti Törvény megteremtette a lakásszövetkezetek létrehozásának alapjait, ami aztán az akkori szűkös lehetőségek között, sokak számára jelentette a normális otthonhoz vezető utat. Ezek a szövetkezetek - Szolnokon is legalább egy tucat lehetett belőlük - ugyanis arra szerveződtek, hogy tagjaik számára lakások építését szervezzék, majd azok közös fenntartását megoldják. Akkor, amikor sem az állam, sem a helyi tanácsok, sem az önerős építkezések nem voltak képesek úrrá lenni a lakáshiányon, minden megoldás számított. Nem véletlen, hogy az ingatlanpiacon sokáig külön kategória volt a szövetkezeti lakás, sőt még a Gazdálkodj okosan! társasjátékban is szerepelt. Talán ez a tábla is a helyén lesz még, amikor Szolnok lakásgondjainak felszámolását valaki feldolgozza, teret szentelve benne a lakásszövetkezetek szerepének.

Persze mondhatnánk, hogy Fáy András ennél többet is érdemelne Szolnokon. Hiszen, mint Mikszáth írja róla, ha nem Széchenyit illetné a "legnagyobb magyar" jelző, akkor Fáy Andrást kellene így emlegetni, illetve ha nem Deák lenne a "haza bölcse", akkor az író, politikus, nemzetgazdára, a Kisfaludy Társaság igazgatójára kellene eképpen emlékeznünk. Mégis, mint a hazai bankrendszer megalapítójára szokás rá hivatkozni, hiszen Széchenyi kétkedése ellenére is keresztülvitte a Pesti Hazai Első Takarékpénztár létrehozását, ami lényegében nemcsak őt, de a szabadságharcot és az elmúlt két évszázad minden történelmi viharát túlélte. Hogy Fáy András micsoda elme lehetett, talán jól mutatja, hogy már 1847-ben javaslatot tett arra, hogy a Takarékpénztár életbiztosítási osztállyal is bővüljön.

A fentiekből pedig az is következik, hogy Fáy András neve a Takarékossági Világnap kapcsán is mindig előkerül. Amit ugye egy 1924-es javaslat kapcsán október utolsó munkanapján ünnepelünk. Egy ünnep, ami talán az öngondoskodás, a magunkkal szembeni felelősségre is felhívhatná a figyelmet, és a sok világ- és emléknap között némi gyakorlati töltettel is rendelkezik. Ha a Szántó körút 8-12. környékén járnak, és meglátják Fáy András szerény emléktábláját, jusson eszükbe ez is!

 
lap tetejére
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Üdvözlet Kádár cukrászdájából
Nem az a Kádár, hiszen amikor ezek a fotók készültek, még meg sem született. Ez a Kádár a szolnoki Kádár, akinek a nevéhez a város első modern cukrászdája és kávéháza köthető. Kádár Kálmánról és a Szapáry utcai "intézményéről" van szó, aminek épülete 1910 körül kapta meg mai formáját.

Az Album további képei
 

AKB

A Rózsapark dísze
Ez az igényes kivitelű, jól karbantartott közműszekrény talán már a Damit is látta, de az is lehet, hogy még a Marx parkban állították fel. Hamarosan emléktábla kerül rá, hogy a város lakói soha se feledjék, mennyire tehetetlenek egy állami monopóliummal szemben. Persze más városból nem lehet ellátni a szolnoki Rozáriumig, így onnan nézve nem is zavaró ez a minden szabálynak megfelelő "utcabútor". Vagy rosszul gondolom, és ez egy műalkotás? A Rózsapark különleges dísze?

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Lefegyverzett, utált, megszokott
Az első határozattól a szobor avatásáig közel négy év telt el. A hatvan évvel ezelőtti átadó után még évekkel is írtak arról, hogy a szolnokiaknak mennyire nem tetszik a Kovács Ferenc Kossuth téren felállított Munkásmozgalmi emlékműve. Aztán megszoktuk. 27 évig állt. A talapzata meg 2+17-ig.

A Szoborpark további képei