Album



Fordított padok

2014. február 01.

Abból, amit valamikor a hatvanas évek elején megörökített az ismeretlen fotós, ma már csak a múzeum épülete és a mellette álló lakóház található a Kossuth téren. Ami az anzikszhoz felhasznált képeslap készítésekor éppen átépítés közben volt.

Mivel ez egy postatiszta képeslap és a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalat se nagyon vacakolt a termékei dátumozásával, csupán a képen látható vagy éppen hiányzó tárgyak alapján próbálhatjuk meg belőni a fotózás időpontját. Az avatatlan szem számára elsőre talán nem is ismerős a kép, ám ha jobban megnézzük a jobb oldalt, akkor a múzeum épülete, és a mellette álló lakóház alapján egyértelművé válik, hogy Szolnokról és a Kossuth térről van szó. A bő fél évszázaddal ezelőtti térből lényegében ez a két épület maradt meg mára.

A Kossuth tér 4. és 5. alapján azonban még nehéz azonosítani a kép készítésének a dátumát. A lakóház segítségével ugyan megmondhatjuk, hogy a fotó nem készülhetett 1962 előtt, hiszen a Múzeum étteremnek és benne Ludmány Ottó Kompozíció képének is otthont adó épületet abban az évben adták át. És mivel építkezésnek már nyoma sincs, a magam részéről elvetném annak a lehetőségét, hogy esetleg egy évvel korábban dolgozott volna a fotós.

Ami csak elsőre tűnhet felesleges okoskodásnak. Ha ugyanis a honi szobrokat összegyűjtő Kötérkép.hu oldalon rákeresünk az egykor a téren álló, Kovács Ferenc szobrászművész által készített Munkásmozgalmi emlékműre, akkor ki kellene jelentenünk, hogy a fotó 1961 előtt készült. Ott ugyanis ez a dátum szerepel az 1990-ben eltávolított szobor felállításának időpontjaként. A magam részéről azonban valószínűbbnek tartom, hogy az a szobor csak 1964-ben - Szolnok felszabadulásának 20., a Tanácsköztársaság 45. évfordulóján - került a térre, annak ellenére, hogy talapzata már ezen a képeslapon is látható. Több képeslap utal egyébként arra, hogy a talapzat jóval a szobor érkezése előtt elkészült.

Csak érdekességként hívnám fel a figyelmet arra, hogy a teret közel negyedszázadon keresztül meghatározó szobor talapzata mellett még nincs ott a két szökőkút, viszont a műkő virágtartók már a helyükön vannak. És van egy másik dolog, ami nem látható a képen. Igaz, nem még, hanem már. Ez pedig egyértelműen segít abban, hogy kimondjuk: 1960 előtt nem készülhetett a fotó.

Ezen a képeslapon ugyanis a Steiner-ház még lezárja a Kossuth teret, viszont előle hiányzik a 68-as gyalogezred obeliszkje. Az az emlékmű, ami 88 éven keresztül (1872-1960) emlékeztetett a szolnoki alakulat áldozataira, és amit ma az Eötvös téren, a körforgalomnál találunk. A Kossuth tér mai méretűvé alakítása, és a mostani formája előtti előző nagy átalakítása ennek az emlékműnek a száműzésével kezdődött a hatvanas évek elején.

Akkor, amikor e képeslap tanúsága szerin még jóval kisebb közúti forgalom volt Szolnokon - vagy a tér tervezőinek a fejében. Különben kinek jutott volna eszébe, hogy a tér forgalom elől elzárt területének és az európai átmenő forgalmat is bonyolító 4-es útnak a határára, a közút felé fordítva tegyen le padokat. Azaz a megpihenni vágyók, igaz árnyékban, de mégis a teherautók és buszok kipufogójával ülhettek egyvonalban. És téved, aki azt gondolja, hogy ezek a padok korábban kerültek ide. Nem, ezek e fotó készítése előtt nem sokkal lettek a fák alá elhelyezve, ugyanis 1960 előtt nem láthatók a képeken. Azaz a tér átalakításának szülöttei. Igaz, nem éltek - álltak - sokáig.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Eredetiben a zsinagóga és még valami
Ernő valamikor a húszas évek elején tudatta a Jászberényben élő Mariskával, hogy Szolnokon "működik" - jelentsen ez bármit is -, ahonnan természetesen szívélyes üdvözletét is küldte egy pár évvel korábban kiadott képeslapon. Amin, így száz év távlatából, van pár érdekesség.

Az Album további képei
 

AKB

Szavakon túl
Klímaszorongás? Környezettudatosság? Globális felmelegedés? Környezetvédelem? A víz a legfőbb kincs? Vannak nagy szavaink és kifejezéseink, meg van a valóság. A valóság, ami mindig piciben, hétköznapiban, közvetlen közelről mutatja meg, hogy mennyire vesszük komolyan a világ problémáit. Amik a fejünkben nem nálunk jelentkeznek, nem velünk történnek, nem minket érintenek. Még. És addig így is lehet gondolkodni a vízről, a szemétről, a betonról.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Azért az ember az úr
Nehéz eldönteni, hogy Szolnokot, lassan ezer éves történelme során a háborúk, a tűzvészek vagy az árvizek pusztították, illetve veszélyeztették-e többször. Azt azonban akár tényként is kezelhetjük, hogy az utóbbi kétszáz év nagy árvizeinek többségéből az ember került ki győztesen. Engem erre emlékeztet a Történelmi vízmérce.

A Szoborpark további képei