Hajós város
2021. február 13.
Szolnok gazdasága a 20. század elején a gabonán, a fán, ezek feldolgozásán és szállításán alapult. Polgárai tehetős emberek voltak, hiszen néhány év alatt két nagy templomot is építettek. Szigeti Henrik több képeslapon is megjelent fotója, akár Szolnok korabeli gazdaságföldrajzát is bemutathatja.
Szigeti Henrik udvari fényképésznek ezt a mai dohányfermentáló alatti Tisza-partról készült felvételét egyszer már bemutattam. A mostani képeslap alapján viszont egyértelmű számomra, hogy Szigetinek ezt a képét többször és többféle anziksz gyártásához is felhasználták, természetesen nem mindig a teljes fotót megmutatva. A zsinagóga alapján tudható, hogy a fotózás csak 1899-et követően történhetett. A református templom után, a két gyárkémény mellett álló épület, azaz a Scheftsik-malom miatt pedig abban lehetünk biztosak, hogy még 1905 előtt dolgozhatott a mester. Egyébként ezt támasztja alá a képeslap hátlapja is, ami még úgynevezett hosszú címzéses, azaz csak a postai címnek és a bélyegnek van rajta hely, szövegnek, üzenetnek nincs. Így az erdélyi Palotailván, a gőzfűrésznél 1908-ban élő (csak abban az évben adták fel a lapot) László Margit kisasszonynak igencsak tudnia kellett, hogy kitől kaphatott szolnoki üdvözletet.
Mivel erre a képeslapra elég jó minőségbe került fel az eredeti fotó, nagyon jól látszanak az előtérben lévő hajók és a körülöttük lévő emberek. Számomra a legérdekesebb vízi jármű a kép jobb sarka felőli első, ami úgy tűnik, hogy egy fedés nélküli, legalább három rekeszes, a klasszikus bőgőshajóknál minimum másfél-kétszer hosszabb uszály. A rajta álló emberek alapján azt gondolom, hogy akár harminc méter hosszú is lehetett egy ilyen szállítójármű, ami nekem azt jelzi: egyre nagyobb mennyiségű ömlesztett gabona szállítására volt igény a 20. század legelején. Az mondjuk, számomra rejtély, hogy egy ilyen, több tíz köbméter búzával megrakott hajót miként lehetett csak a partról vontatva, vagy csak a folyó sodrására bízva mozgatni. Arról nem is beszélve, mekkora erő kellett ahhoz, hogy valaki a hátsó kabin tetején állva, mindenféle mechanikus rásegítés nélkül, csak az ácsolt kormánylapáttal irányítani tudjon egy ilyen szerkezetet.
Az uszály és az utána álló két bőgőshajó körül kikötött rengeteg ladik mutatja, milyen komoly vízi élet volt akkoriban Szolnoknál a Tiszán. Ráadásul az uszályra vivő palló alapján azt is elképzelhetjük, milyen lehetett ezeket a hajókat csupán emberi erővel ki- és berakodni. Hány korabeli szolnokinak adhatott munkát csak az, hogy a folyón érkező termékeket megmozgassák akár a hajók és a part, akár a Tisza és a malmok vagy a vasút között. És mindez hány családot jelenthetett, nem is beszélve az e családok kiszolgálóiról. Sajnos a régi kép minősége miatt nehezen látható, de nekem úgy tűnik, hogy a felvétel jobb alsó sarkában, az uszály mögött két asszony serénykedik éppen. És vagy vizet vesznek a folyóból, vagy éppen mosnak a Tiszában.
Sok hasonló témájú képeslap esetén leírtam már, hogy milyen fontos volt Szolnok életében a Tisza felső szakaszáról, az Erdélyből leúsztatott fa. Ezen a képen is jól látható, hogy a mai Tiszaliget felőli oldalon, nagyjából a szabad strand környékén milyen irdatlan mennyiségű fa vár kiemelésre és feldolgozásra, miként a jobb part is szinte tele van fatörzsekkel. Őszintén mondom, elképzelni se tudom, hogy a heteken át úsztatott, ezért iszonyatos súlyú fatörzseket milyen technikával tudták partra vonszolni. Ehhez is hány ember kellett folyamatosan? És, ha már a 120 év távlatából elképzelhetetlent kezdtem boncolgatni, azt is bevallom, a csoda kategóriájába sorolom, hogy azt a rengeteg fát úgy tudták a szolnoki fa Tisza-híd szűk nyílásai között átkormányozni, hogy nem sodorták el az építményt. Lehet, hogy ehhez kellett a folyóparton álló három templom szakrális ereje.
