Levéltár

Egyik hozza a másikat

2023. november 01.


A vasútállomás körüli parkolásról szólt az Állandósághoz idomulni című írás, amire érdemi reakció természetesen nem érkezett, viszont a hozzászólások jelzik: Szolnokon máshol is van elég probléma.

Felénk: Állandósághoz idomulni (október 5.)

http://www.blogszolnok.hu/felenk_allandosaghoz_idomulni

 

Sz. Tibor: Nos, a vasútállomás területe, környezete Szolnok fejlesztésének jelzője. Imidzsfilm ide, imidzsfilm oda, véleményem szerint ez a szétesést megelőző állandóság fenntartása. Egy közlekedési tér, amely az ingázó, utazó szolnokiak számára igen fontos, ami az utóbbi időkben nagyon kevés fejlesztést kapott (amit csak én láttam, a 3-4. vágány kijelzője, a 16. vágány mellett lévő betoncsík és az állomásépületben történő vasúttörténeti átalakítás). Az alapfunkció megmaradt, de a környezet lerozsdásodott. Nem követte az igényeket. A parkolás és a frekventált időpontokban való közlekedés - nem megbántva a balkáni országot - olyan, mint Albániában (ott azonban a vasúti közösségi közlekedés minimális, tehát a hasonlat sántít).

G. Tibor: Ráadásul annál a nemrég épült parkolónál sokkal drágább a tarifa, mint a tőle 50 méterre lévő 2-es Posta előtti parkolónál, ami nonszensz, sunyi eljárás.

Cs. Marcsi: A Liget útra, illetve útról be és kijutó Thököly út, szerintem sokkal fontosabb lenne. Akkora kátyúk, mint ott vannak, a Marson nincsennek.

T-né F. Andrea: A Thököly út a felüljáró mellett borzalmas állapotban van, szinte már használhatatlan, pedig arról lehet megközelíteni a Liget úti iskolát, a fogyatékkal élők nappali foglalkoztatóját, és az óvodát is. Méltatlan.

S-né Juli: Nos, én sokkal nagyobb problémának látom, hogy a Liget utat évtizedek óta nem igazán újították föl. A vasútállomáson lévő mellékhelyiséget nem nevezném kulturált és higiénikus helyiségnek. Kb. 40 éve nem történt ott semmilyen felújítás, ez azért rendkívül nagy probléma, mert itt is kellene külön a hajléktalanok részére működtetni mosdó- és tusolóhelyiséget is, mondjuk, ezt nem feltétlenül a vasútállomás épületében gondoltam volna. Esetleg, ha ez valakinek már eszébe jutott volna, akkor talán nem találkozhatnánk több helyen levizelt házfalakkal és villanyoszlopokkal, esetleg egyéb melléktermékkel, ami nem az utcára való. (...) 30 évig miért nem sikerült a Jubileum teret, úgy virágosítani, mint például a Tisza partot vagy a Kossuth teret? Most legalább rendbe tették, mert borzasztó elhanyagolt volt. Mit csinálnak azok a képviselők akik 30 éve ott ülnek, miért nem javasolnak valamiféle megoldást, hogy ne legyen szemetes és gazos a város? Építsenek illemhelyeket. Miért nem javasolják, hogy a Jubileumteret szépítsék meg? (...)

S. Anikó: Ez csak azért van, mert nem jártatok Vosztok (Tallinn) lakótelepen... Itt sem változott semmi 65 év alatt.

Néha elgondolkodom azon, hogy minek is írom ezeket a hosszú cikkeket Szolnok különböző problémáiról. Változás alig. Érdemi reakció még kevesebb. Ráadásul a többség csak a Facebookra kirakott bevezető alapján mond véleményt a cikkekről. A törpe kisebbség meg azt gondolja, a problémákról nem írnom kellene, hanem megoldanom azokat.

No, de mindegy! A remény hal meg utoljára. Mindig reménykedem, hogy végre történik valami. A vasútállomás környékén, a Liget utcában, a Tallinn városrészben, és Szolnok sok-sok elhanyagolt pontján. Mert lassan nem lehet olyasmiről írni, amire ne újabb problémák felvetésével reagálnának a helyiek.

Közben meg néha az az érzésem, hogy itt már senkinek sincs kedve se gondolkodni, se tervezni, se álmodni, se dolgozni. Elvagyunk a langyosvízben. A háborgókkal meg nem kell foglalkozni, mert ha nem reagálunk, akkor nincs is a háborgás, és minden maradhat a régiben, a pocsolyában.

Persze a helyzet nem reménytelen. Az például egy remek ötlet, hogy valamit az állomás épületével is kezdeni kellene. Tudom, hogy papíron a Magyar Államvasutaké, tehát az enyém és Szolnoké is. És miért ne lehetne ott egy normális hajléktalanszálló? Van hely benne bőven. Vessenek meg érte!

Bajnai Zsolt

szerkesztő

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Túlélő képeslap
Viszonylag nagy példányszámban készülhetett ez a képeslap, ha a kiadása után minimum hét évvel még kapni lehetett. Ezt a példányt 1915 nyarán küldték Szolnokról Pestre, közel hét évvel az ácsolt Tisza-híd pusztulása után.

Az Album további képei
 

AKB

Megfejtések
Ősz van, és hull az elsárgult levél. Mindenki söpörjön a maga portája előtt. Modern sózás, még mielőtt leesne a hó, vagy lefagyna az utca. Gyermek foglalkoztató, mert a száraz leveleket rugdosni jó (felnőttként is). A kép hamisítvány. Jelentsük ki: fotózás helyett inkább söpörnél. De persze az is lehet, hogy megtaláltuk a szolnoki galambürülék eltüntetésének tökéletes módszerét. No söprés, no guano. További megfejtések küldhetők a kiadóba.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Megmentőnk emléke
"Magyarország megmentőjeként" is emlegetik Benedetto Odescalchit, aki XI. Ince pápaként sokat tett a török kiűzéséért. Ennek ellenére az országban egy tér, utca, szobor és a szolnoki dombormű hirdeti közterületen az emlékét. Ez utóbbi egyben Szolnok egyetlen pápának állított emléke is.

A Szoborpark további képei