Felénk

Állandósághoz idomulni

2023. október 05.

"Ez az a hely, ahol semmi se változik/Ez az a hely, ahol áll az idő". Dúdolhatjuk a "ház" szót "helyre" cserélve Koncz Zsuzsa slágerét a szolnoki vasútállomás előtti parkolókat nézve. Állandó, hogy olykor rendőrök büntetik a Szolnok ABC előtt tilosban parkolókat. Holott ez nem hoz változást.

A változni képtelen Szolnokhoz a magam állandóságával tudok idomulni. Így újra meg újra leírom, hogy a szolnoki vasútállomás előtti Jubileum tér parkolási szempontból katasztrofális. És bár voltak mindenféle ígéretek a Liget utcában kialakítandó újabb parkolóhelyekről, lényegében 2006 óta az égvilágon semmi sem történt itt. Ja, nem, bocsánat! A Magyar Államvasutak a dolgozóinak és a céges autóinak egyre több helyet foglal le, amit vehetünk egyfajta önkritikának is: már ők se merik igénybe venni a saját cégük szolgáltatásait. Illetve épült nagyjából 10 darab parkolóhely a Szolnok ABC-vel szemben, ahol másfélszer annyiért lehet parkolni, mint a környéken, és a bérletek sem érvényesek. Ennyi innovációra tellett Szolnokon majdnem két évtized alatt. Persze, lehet arra hivatkozni, hogy a szolnoki vasútállomás hamarosan bekövetkező felújítására vár a Jubileum téri parkolási rend átalakítása, de inkább ne röhögtessük ki magunkat! Azok, akik az állomásfelújítás ötletének első felvetésekor születtek, ma már jogosítvánnyal rendelkezhetnek. A legszomorúbb, hogy lassan végére érünk egy újabb önkormányzati ciklusnak, ami a Jubileum téri parkolás rendezése nélkül telt el.

Pedig mint már sokszor mantráztam ezen az oldalon, talán a város önerőből is nekiállhatna a probléma rendezésének. Vagy legalább hangosan, az érintetteket bevonva elkezdhetne gondolkodni rajta, mert az elmúlt két évtized töketlenkedése leginkább azt mutatja, hogy saját kútfőből, a rendelkezésre álló szürkeállománnyal ez nem megy. Vagy esetleg, ami még rosszabb: nem is akarják, hogy történjen valami. De hát a remény hal meg utoljára. Még Szolnokon is. Tehát ismétlem önmagam. Hátha!

Szerintem a szolnoki állomásra autóval érkezőket három nagyobb csoportra lehet osztani. Vannak, akik csak néhány percig tartózkodnak ott, mert valakit kivittek a vonathoz, vagy valakit felvesznek az állomás előtt. Mások akár fél-egy órát is parkolnának a Jubileum téren, mert, akit hoztak - mondjuk egy idős embert -, azt nem csak kitennék a parkolóban, de a vonatig is elkísérnék, vagy valakit - mert kismama, gyerek, mozgáskorlátozott - a peronon várnának. A harmadik csoportba pedig azok a szolnoki és környékbeli helyi adófizetők és választópolgárok tartoznak, akik alkalmanként vagy rendszeresen egész napra elhagyják Szolnokot, így hosszú időre keresnek parkolási megoldásokat. A taxisokról lentebb és később. Az áruszállítók beférnek a második kategóriába. Lakókról meg nem kellene beszélnünk a Jubileum téren, hiszen minden környékbeli lakóháznak van, vagy kellene, hogy legyen parkolója a téren kívül. A lakhatáshoz kapcsolódó autótárolás problémáját egyébként is külön kellene kezelni.

Szóval van három típusunk, amihez három parkolási szokás rendelhető. És, ha csak egy picit is komolyan vennénk a "szolgáltató város" szlogent, meg a "mi a lakosságért vagyunk" jelenlegi ordas hazugságot, akkor e három kategória mentén kellene kezelni az állomás előtt parkolni vágyókat és a parkolóhelyeket is.

A néhány pillanatra - ki- és beszállás miatt - érkezők nyugodtan megállhatnának közvetlenül az állomás előtt, az út két oldalán, ott, ahol manapság leginkább taxisok napoznak. Az állomás előtt tökéletesen elegendő lenne két-három taxinak állni, a többiek - miként Ferihegyen - várakozhatnának távolabb. És máris felszabadulna legalább 10 olyan hely, ahol csak úgy állhatnának meg autók, hogy a vezetőjük benne, vagy maximum mellette van, és egy-két percen belül távozik. A szabályt néhány kamerával, rendszámleolvasóval - ja, meg szándékkal -, komolyan be lehetne tartatni. Ráadásul egy ilyen rendszer kialakítása az állomás áhított felújítása előtt is megtörténhetne.

A valamivel hosszabb időre érkezőket szolgálhatná a jelenlegi "nagyparkoló" úgy, hogy a meglévő rendszerből kiemeljük, és mint a piacnál vagy a kórháznál lévő parkolót működtetjük: sorompóval és szigorú időlimittel. Azaz mondjuk, fél óráig bárki ingyen használhatja, utána viszont sávosan - gondolva a MÁV és a menetrend különös kapcsolatára - emelkedne a tarifa, ami egy óra után már a brutális kategóriába esne. Ez elsőre lehet, hogy felháborítóan hangzik, de az a parkoló jelenleg jórészt a hajnalban ingázók autóit őrzi. Meg placc az autóiskoláknak, akiket - vessenek meg nyugodtan - kitiltanék innen, és két-három helyet jelölnék ki a jelenlegi MÁV parkolók helyén, ahol pár perc alatt tanulót cserélhetnének.

A legnehezebb természetesen az egésznapos várakozók autóinak az elhelyezése. Azt biztos, hogy a technika nyújtotta lehetőségek révén megakadályoznám, hogy ezekkel a Szolnok ABC környékén egész nap parkoljanak. És mivel alapvetően a MÁV szolgáltatásait veszik igénybe, a feudálisan, királyian viselkedő államvasutakon, akár kenyértörés árán is keresztülvinném a Liget utca és az első vágány közötti P+R parkoló kialakítását. Miként a VOKE mögötti vasutas parkolót is felszabadítanám és alaposan kibővíteném a jelenlegi gazos, elhanyagolt MÁV terültek rovására. Ugyanis kapjanak már a fejükhöz a vasút vezetői, hogy a részvénytársaságuknak kik is a tulajdonosai! Kik veszik igénybe a szolgáltatásaikat? Azaz kik és miért fizetik őket? Már réges-rég nekik kellett volna sorolni az ötleteiket, hogy hol és hogyan lehetne a szolnoki állomás közelében P+R parkolókat kialakítani. Mondjuk a szolgálati autóik árából.

Tudom én, hogy ez nem ilyen egyszerű. Mert tulajdonviszonyok, szabályok, szabványok, engedélyek, határidők, hatóságok nehezítik a legjobb ötletek megvalósítását. Magyarul papírok, bürokrácia, és a "jól van az úgy" magyar virtusa. Pedig semmi egyéb nem kellene, mint szándék és akarat. Bocs, nem. Először észre kellene venni a problémát. Ám nemcsak a MÁV alkalmazottait akadályozza az adófizetők pénzén vett szolgálati autó az ilyesmiben.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Családi képből lap
A kép közepén, a fa alatt, az anyukája mellett álló kisfiú már biztosan nyugdíjas. Ha az apukája is él még, akkor az öreg közel van a százhoz, de talán el tudná mesélni, hogyan lett ebből a családi fotóból évtizedekig forgalmazott képeslap.

Az Album további képei
 
hirdetés Blogszolnok Anno - A város szíve - 2024. október 7. (hétfő) 18:00

AKB

Ők is szolnokiak
Szolnok lakosságának egy része vagy nem ismeri a naptárat, netán szövegértési problémái vannak, avagy nem járt (illetve feleslegesen jár) földrajzórára, így képtelen saját lakóhelye térképét, valamint az észak és dél fogalmát értelmezni. Persze az is lehet, hogy a "lomtalanítás" szóval való találkozás azonnali, kényszeres utcára pakolási reflexet indít be náluk, és annak is adjunk esélyt, hogy "leszarják az információkat". A többi városlakó meg szív miattuk. Napokig kerülgethetik a mások szemetét, amit közben "gondos kezek" széthúznák és átnéznek.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Dózsa György domborműve
Dózsa képzelt portréja 42 éve került a bíróság falára, az akkor ötszáz éve született parasztvezér emlékére. Mivel a Dózsa György nevéhez köthető parasztfelkelésnek idén ünnepelhetnénk a félezredik évfordulóját, talán érdemes szót ejteni Nagy István bronz munkájáról.

A Szoborpark további képei