Levéltár

A mi Nemzetink

2020. november 01.


A Nemzeti nagyszálló báltermének, a néhai Vörös csillag majd Nemzeti mozinak a lehetséges bontásáról szóló cikkhez rengetegen hozzászóltak. Senki sem értett egyet a tervvel, miközben pontosították és helyre is rakták az írást.

Az eredeti cikk itt olvasható: http://www.blogszolnok.hu/felenk_lebontjak_a_nemzeti_mozit

 

B-né Mariann: Ebben a városban a régi épületek nincsenek megbecsülve, sajnos.

 

H. Attila: Mondjuk, ez nem dísze Szolnoknak. A homlokzat lebontása már barbár cselekedet lenne szerintem.

 

G. Sándor: Inkább a szállóval foglalkozna, mert a város szégyene, ahogy ez a patinás épület kinéz. A másik, hogy milyen úton is került a tulajdonába?

 

K. Anna: Kiegészíteném annyival, hogy a Vörös Csillag mozi működtetett kertmozit is, az a mostanra berozsdásodott hátsó kapu volt az egyik kijárata. A cikkíró elképzeléseivel maximálisan egyetértek, kiegészítve azzal a lehetőséggel, hogy a kertmozi helyén szabadtéri koncerteket, rendezvényeket lehetne tartani. És ha végre újraterveznék Szolnok közlekedését, a Szapáry utca végre sétálóutcaként funkcionálna.

 

L-né B. Kati: Inkább fel kellene újítani és hasznosítani.

 

P. Edit: A Tisza Szálló esete? Szerintem előbb utóbb, azt is lebontják, mint ahogy a Damit is. Szolnok megyei jogú város, hajrá a rombolásnak, mert csak a lé! A lakosságnak meg gratula, hogy mindezeket évek óta csendben végignézi.

 

B. Balázs: Szolnokon már nagy ?hagyománya? van a régi, volt patinás épületek, építmények magánkézbe történő "kimentésének", eladásának: Nemzeti, Gólya-víztorony, Tisza szálló, stb. Az ok végtelen egyszerű: lehet hivatkozni a romló állagnál, hogy magántulajdon. Bravó, azoknak, akik szorgalmazták és véghezvitték ezen impotens döntést. Természetesen a város javára. Azért a helyi értékek pazarlása, fillérekért történő eladása megérne egy vizsgálatot. És, ha erről értesülne a kisérdemű, az még jobb lenne.

 

J. József: A fenti tervek régiek. A beruházó jegelte jobb időkre, mert kizárólag a jelentős haszonnal kecsegtető megoldás felel meg a kapitalista felfogásnak. Abba nem fér bele egy "haszontalan" épület állagának felújítása, hisz nem piacképes. A rombolás istene diadalmaskodik Szolnokon. Lásd Dami, Nerfeld-palota, Tüdőkórház, Szovjet kórház (a "testvére" repülőkórházként ma is üzemel Kecskeméten). Romokban a Student, gondozatlan a Nemzeti szálló, pusztul a Tisza Szálló, enyészeté a Thököly úti laktanya, pusztulnak a Mártírok úti önkormányzati épületek, az ex-tejüzem maradéka, soroljam még?

 

J. János: A profitorientált szemlélet. Az olyan emberé, aki képes mindent tönkretenni a majdani haszon reményében. Nem tudják, nem gondolják, hogy még él az a generáció, amelyiknek kedves volt ez az épület? Emlékszem rá, amikor lerobbantották a sarki épületet (kb. 40 éve) az Árkádok helyén. A mai napig előttem van, sajnáltam, mert szép volt, régi, olyan szépet már soha nem fognak tudni építeni. (...) Amikor tőlünk nyugatabbra megyünk, csodáljuk az értékes és karbantartott épületeket, városrészeket. Nálunk miért nem védik, óvják, az "örökölt" építészeti értékeket?

 

D. J-né Judit: Bécsben minden régi építésű házat felújítanak, visszaállítják a külsejét az eredeti terv alapján. (...)

 

Sz. József: Basszus ez a társasház mizéria. Ott van a nagy terület az új városrészen, a Dr. Sebestyén krt. folytatása. Parkolni meg már sehol nem lehet, csak azért, hogy egy-két kő gazdag építési vállalkozónak legyen még több pénze. A belvárosban a régi műemlék jellegű épületeket meg kellene tartani, a lepukkant házak helyére pedig parkolókat építeni.

 

T. József: Az egész volt Nemzeti szálló le van pukkanva, üres, kezdhet ének vele valamit.

 

R. József: Fel kell újítani! Amatőr Művészetek Háza lehetne.

 

T. Attila: Nem szabad hagyni, hogy lebontsa az egykori báltermet. Nyisson meg ismét szállodaként, és a megnyíló Szapáry Kulturális Tér egyik emblematikus épülete legyen.

 

Sz. Erzsébet: Lehetne egy szálloda, hiszen itt nincs egy patinás szálló, mint más megyeszékhelyen.

 

K. Mihály: Hát, a környék és a házak is jobb sorsot érdemelnének, mint ahogy a városban is elférne már egy rendes, stabil hellyel bíró könnyűzenei klub/koncertterem.

 

O. Tamás: Ahhoz egy erős szórakozni járó középosztály is kéne, de amíg az éttermek is az olcsó menüztetésből meg gyrosból tudnak megélni egy csökkenő létszámú kisvárosban, addig ilyesmiről csak álmodni lehet.

 

F. Róbert: Pontosan! Plusz próbahely. ha lenne lehetőség, lenne közönség is, mert az igény megvan rá.

 

I. Lajos: Az a baj, hogy a város jelenlegi lakosságának legalább 70%-a betelepülő, vagy betelepülők első generációs leszármazottja. És náluk az origó a "Szolnok szar, Szolnokon nincs semmi". Aztán persze ha megkérdezed, hogy mit tud a helyben elérhető kulturális programokról, lehetőségekről, akkor hebeg-habog, vagy elküld azzal, hogy akkor is szar. Munka után bevásárol, hazamegy és nézi a tévét. Nekik aztán fölösleges a koncertterem.

 

E-né K. Erika: Miért nem lehet műemlékké nyilvánítani ezt az épületet?

 

S. Róbert: Jó szándékú, de szakmaiatlanságoktól hemzsegő írás. 1.) Az ingatlan-nyilvántartás nyilvános. A tulajdonosi kört tehát meg tudja nézni. 2.) Nem azt tesz a tulaj az ingatlanával, amit akar 3.) Ugyanis a Nemzeti Szálló épülete (a Szapáry úti front biztosan) országos védettség alatt van - pontosabban, néhány éve (amikor még érdekelt a téma) még az volt.

 

K: Zoltán: A Nemzeti Szálló épülete védett műemlék, nem lehet csak úgy lebontani. Persze ha egyszer "véletlenül" lebontódik másnap reggelre, vagy ne adj Isten, menthetetlenül megrongálódik, akkor persze mindent lehet. Azt gondolom, hogy minden műemléket vagy védett műtárgyat, ami nagyobb annál, hogy elférjen egy kiállító teremben vagy vitrinben (legyen az 100 éves gőzhajó vagy 100 éves épület) csak úgy lehet megóvni, ha olyan funkciót kap, amivel képes önmagát fenntartani. Ez az épület jelenlegi formájában aligha képes erre. A báltermének funkciót találni meg külön kihívás. A Szolnoki Szimfonikusok bérletes közönsége az Aba-Novák nagytermébe se nagyon fér be (amikor épp nincs járvány), nem hiszem, hogy ezt a problémát egy kisebb terem képes orvosolni. A Tisza mozi és a Pláza mozi mellett egy egytermes mozi ma már aligha élne meg. Esetleg koncertteremként lehetne hasznosítani, de nem biztos, hogy erre nincs alkalmasabb hely. Állítólag a falán a borítás alatt csodálatos freskók is vannak. Amennyiben megszűntetnék a műemléki védettséget akár csak részlegesen is, és mégis bontás várna az egykori bálteremre, őszintén bízom benne, hogy semmiképp nem lakóház épül a helyén. Ha ugyanis egyszer a Nemzeti Szálló ismét szállodaként akarna "feltámadni", akkor ahhoz parkoló kapacitás is kell, ami kizárólag a Sütő utca felőli oldalon lehetséges. Ha nem épül oda lakóház. Szóval mindenképp tömb-rehabilitációban kellene gondolkodni, és nem telekdarabolásban.

 

M. I. József: Gyermekkori emlékeim szerint az ötvenes években a bálterem fala és mennyezete nem volt még beburkolva, és a színházhoz hasonló díszes kialakítása elhanyagoltan is lenyűgözött. Úgy rémlik, hogy oldalpáholy is volt, és ültem is ott, kíváncsi lennék, ha feltárnák a burkolatot, hogy tényleg, nem csak képzelődtem. A bálterem a szállóval együtt műemlék (10658), hacsak nem sikerül levetetni a védettséget. Sok múlik a polgármesteren meg a megyei kormánymegbízotton (a műemlékvédelem ügye hozzá tartozik), hogy ki mellé állnak.

 

T. Márta: Nekem a lakásom ablaka erre az épületre néz. Jobban örülnék, ha felújításra kerülne, de mindenképpen kezdeni kell vele valamit, mert borzalmas látvány.

 

M-né Sz. Ildikó: A Nemzeti Nagyszállót a tulajdonos addig jegeli, amíg olyan állapotba nem kerül. hogy le kelljen bontani. Egy műemlék épülettel kevesebb, de méregdrága új lakásokkal gazdagabb lesz a tulaj. A múltat el kell törölni ugye?

 

B. István: Csak reménykedem, hogy nem. Ha a Tündét sikerül megmenteni, talán erre is lesz vállalkozó. Sok-sok lehetőség volt, van, lenne rá. Kár lenne engedni Szolnok múltjának teljes megsemmisítését. Nem akarom sorolni. Akit foglalkoztat, az tudja.

 

T. Bandi: Hát mondjuk annak, ahogy jelen állapotában tengődik túl sok értelme nincs - de kár a Damihoz hasonlítgatni. Annyi a hasonlóság talán, hogy majd ezen is utólag fog sopánkodni mindenki. Ettől függetlenül nem vagyok híve a mindent telerakni társasházzal dolognak, jobb lenne akár egy kreatív hasznosítás, legalább a mögötte lévő területnek, ha már a helyreállítás nem megy.

 

S. Erika: Az is probléma a szolnoki lakosokkal, hogy MI hagyjuk ezt elveszni. Itt mindenki kiírja a gondolatát, de mire leírja, már okafogyottá vált a siránkozás. Nincs itt néhány olyan ember, aki ezt meg tudná akadályozni? A Tisza Szállót is addig siratjuk, amíg a hűlt helyét nem találjuk. Még nem késő. Ébresztő!

 

T. S. Mária: El a kezekkel a Nemzeti szállótól!

Szakmaiatlannak minősített írásomnak elsősorban az volt a jó szándékú célja, hogy felhívja a szolnokiak figyelmét a Nemzeti nagyszálló mögötti egykori bálterem lehetséges sorsára. Nemcsak annak örülök, hogy nagyon sokan elolvasták az írásomat - október legolvasottabb cikke lett a blogSzolnokon -, hanem annak is, hogy sokan elkezdtek beszélni a dologról. Ami persze nem biztosíték arra, hogy egy reggel ne arra ébredjünk: bontják a Nemzetit.

Azt gondolom, szolnoki lakosokként a problémát felvetettük, a kérdéseinket és a kétségeinket kifejtettük. Talán megszólalhatna a tulajdonos, a körzet önkormányzati képviselője, a polgármesteri hivatal, a közgyűlés és a városban székelő kormányhivatal illetékesei is. Nem azért, mert a blogSzolnok megírta, hanem mert Szolnokért felelősséget érző döntéshozókként, vezetőkként, polgárokként úgy érzik, ennyivel tartoznak a szolnokiaknak. Mert nincs itt semmi mutyi, titkolózás, hanem a szolnokiak vágyával szemben vannak racionális érvek, tények, tervek és törvények.

Gondolom én. De lehet, hogy tévedek. És ismét bebizonyosodik, hogy Szolnok múltjával, épített örökségével és az ebből táplálkozó jövőjével a pillanatnyi haszon miatt bármit meg lehet tenni, hisz utólag, már csak magyarázkodni kell és a felejtésre játszani. (Na, itt azért vannak párhuzamok a Damival, a Nerfeld-palotával, a szakszervezeti művelődési ház faláról levert Táncolók című faliképpel, a Mártírok útjáról eldózerolt Altiszti-házakkal, az Arany János utca szecessziós épületével, és én is sorolhatnám, amikről már sokszor írtam.)

Bajnai Zsolt

szerkesztő

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Szép híd, szépírás
Az első vasszerkezetes, szolnoki, közúti Tisza-híd átadása után nem sokkal készülhetett ez a fotó, amiből Gerő Ignácz jelentetett meg képeslapot. Ez a lap azonban nemcsak a fotó miatt érdekes, hanem egy bizonyos Miklós gyönyörűséges kézírása okán is. Most már értem, miért volt külön tantárgy az iskolákban a szépírás.

Az Album további képei
 
hirdetés Az eltűnt városháza borító

AKB

Tiszta fej?
"Egy pohár tej, tiszta fej!" Emlékeznek még erre a régi reklámra? Évek teltek el azóta, és feltehetnénk a kérdést, vajon sok pohár tej, mennyire tiszta fej? Már, ha valaki úgy dönt, hogy egy karton iskolatejtől (2dl/doboz) a természet lágy ölén szabadul meg. Hogy került hozzá ennyi iskolatej? És, akkor mit ittak a gyerekek? Ha neki már nem kellett, miért a Zagyva árterében dobta ki? Számtalan kérdés, amiket egy nem tiszta fejű embernek kellene feltenni. Ha tudnánk, ki ő. Jelentkezzen bátra! Biztos, van magyarázat.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Vándorló szobor legendával
Bő másfél évszázada áll a Hetényi Kórház különböző pontjain Szomor László Kígyóölő című alkotása. Elhelyezésének eredeti terveiről éppúgy van legenda, mint arról, hogy a kompozíció csak a betegség legyőzéséről, avagy a kommunizmus egyik áldozatáról szól-e.

A Szoborpark további képei