Szobor Park Szolnok



Mária-szobor

2011. szeptember 14.

A szeptember 12. óta, a Máira utca belvárosi templom felőli végén ismét álló Mária szobrot először 1847. május 24-én állították fel Szolnokon. Bő másfél évszázaddal később, közadakozásból felújították, és eredeti helyétől kicsit távolabb, újból felállították.A Mária-szobrot és a hozzá tartozó talapzatot 1847. május 24-én, a Mária utca 19. számú telken állították fel először. A város hálás lakossága két szolnoki tűzvész sikeres megfékezése után állítatta a szobrot, ami egyesek szerint Bauer Gyula alkotása. Az biztos, hogy a szobor 1951-ben még az eredeti helyén állt - amit Kaposvári Gyula fényképe igazol -, igaz akkor már az időközben odaépített ház egyik ablakmélyedésében. További sorsát, eltávolításának időpontját nem ismerjük. A rendszerváltás idején már a belvárosi templom plébánia hivatalának folyosóján volt, majd valamikor a rákóczifalvai Macimúzeumba került.

Ez utóbbi helyét elsősorban talapzata indokolta, hiszen a rajta látható Szent Flórián a tűzoltók védőszentje, a szomszédos település múzeuma pedig tűzoltógyűjteménnyel is rendelkezik.

A szobor ismételt szolnoki felállítására, illetve az azt megelőző restaurálásra 2010-ben indult társadalmi kezdeményezés, amelynek szervezését a Pogány Gábor Benő szobrászművész vezette Szolnoki Művészeti Egyesület vállalta fel. A Mária-szobor és talapzatának renoválása mintegy másfél millió forintba került, amit az egyesület közadakozásból gyűjt össze. A szobrot a Magyar Nemzeti Galéria restaurátor műhelyében állították helyre.

Az egykor a város által állíttatott szobrot 2011. március 12-én - Mária napon - állították fel ismét, ezúttal a Szentháromság tér és a Mária utca találkozásánál. A civil szervezet a szobrot jelképesen is visszaadta a városnak, amit Máthé György atya szentelt fel új helyén.

 
lap tetejére
hirdetés VII. Szolnoki Tiszavirág Fesztivál

Album

"Rablás van itt"
"Kedves barátom! Valódi rablás van itt. Egy ilyen kártya bélyeggel együtt 7 kr. Jenő" - A képeslapról egyértelműen kiderül a rablás helye. Szolnok. A postabélyegző pedig a rablás időpontját adja meg: 1900. április 5. A fotó sem készülhetett sokkal korábban.

Az Album további képei
 

AKB

Szolnokon is lehetne
Nemcsak Szerencsen, de Szolnokon is volt egyszer egy cukorgyár. És talán az itteni kerítéséhez is kikerülhetne egy ilyen nem reklám tábla. Mementóul a gyárnak, ami sokaknak adott munkát, emlékül a magyar élelmiszeripar fénykorának, és azoknak a környékbeli embereknek, akik évtizedeken keresztül cukorrépát termeltek.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Az építés emlékére is
A Szobor Park Szolnokban helyük van az itteni emléktábláknak is, amelyek épp oly sok üzenetet hordoznak a városról, mint a szobraink. Például a Várkonyi tér 20. számú ház építésének dátumára emlékeztető az épület bejáratánál.

A Szoborpark további képei