Rendszerváltó év Szolnokon: 1989. május

Hűvös volt a harminc évvel ezelőtti majális Szolnokon - a fűtést is csak 4-én állították le -, amin az sem segített, hogy Iványi Pál, az állampárt Központi Bizottságának tagja mondott beszédet a Tiszaligetben. Miközben a megyei napilap előző havi számai inkább még a lassú reformokat szajkózták, alig szóltak az ellenzéki pártokról, májusra mintha megváltozott volna valami. Bár Grósz Károly, az MSZMP főtitkára még bemondja a lózungokat a szocializmusról, a demokráciáról és a fellendülésről, és heteken keresztül a megyei pártértekezletről ír nagy terjedelemben a lap, azért már lehet olvasni a Nagy Imre temetés menetrendjéről, a nyugati határzár bontásáról, a szovjet csapatok további kivonásáról, sőt május 14-én a Minisztertanács dönt a bős-nagymaros vízlépcső építésének a leállításról is.

A fiatalabbak kedvéért érdemes felidézni, hogy a Duna szlovák-magyar szakaszán, az akkori Csehszlovákiával közösen olyan duzzasztómű-rendszert akartunk építeni, ami az áramtermelés mellett segíti a hajózást, illetve egyenletesebbé tehette volna a folyó vízjárását. A hatalmas beruházás a nyolcvanas évek közepétől a hazai ellenzéki mozgalmak egyik origójának számított, számtalan tüntetést tartottak az építkezés leállítása érdekében, ami egyre komolyabb teret kapott az állampárttal folytatott tárgyalásokon is. Az azonban számomra is csak a harminc évvel ezelőtti megyei újságot lapozgatva derült ki, hogy a beruházásnak szolnoki vonatkozásai is voltak. A helyi Köti-KöVizig ugyanis 170 emberrel vett részt a munkákban, akiket súlyosan érintett a bejelentés. Főleg, hogy hasonló volumenű beruházás nem volt a környéken, ráadásul a Szent István-híd építését is le kellett állítani a Tisza áradása miatt.

Első olvasatra úgy tűnhetett, a többi helyi cégnek nem volt problémája. A TITÁSZ szolnoki igazgatósága ismét élüzem lett, a MEZŐGÉP-ben, az országgyűlés mezőgazdasági bizottságának kihelyezett ülésén mutatkozott be az új miniszter, a Víz- és Csatornaművek személyzeti osztálya életmód-kiállítást rendezett, a Papírgyárban pedig újabb beruházás indult, miután az előző évben a harmadik legeredményesebb üzemnek bizonyult. Sőt, a Vegyiművek TOMI mosópor családjának 20. születésnapját is ekkor ünnepelték, és NDK-napokat is tartottak a megyében. Ugyanakkor a hónap végén brutális, 20%-os energiaár-emelést jelentettek be. És 37 év után bezárták a Vegyi piritalapú üzemét.

A 4-es főút várost elkerülő szakaszának és az új Tisza-hídnak az építésén kívül nagyobb beruházások nem folytak a városban. A színház felújítására még várni kellett, mert mint Schwajda György, akkori direktor nyilatkozta, legalább százmillió forint hiányzott a költségvetésből. Így be kellett érnünk például azzal, hogy a piac és a Centrum étterem - ma élelmiszerbolt - közötti bódékat elbontották, így megkezdődhetett a ma ott lévő virágpiac építése. De még az is külön hírt ért a megyei napilapban, hogy átadás előtt volt a Beloiannisz (Baross) úton, nagyjából az Ostor utcával szemben, a Kunhegyesi TSZ melléküzemága által 22 millió forintért épített társasházat. Bár a mából nézve nyugodtan hozzátehetjük: ezek az apró lépések sokkal inkább lázba hozhatták a helyieket, mint a halódó állampárt hároméves gazdasági programja, amely az egyre inkább elkerülhetetlennek tűnő változásokra próbált reagálni.

Talán a szolnokiakat is jobban érdekelte, hogy miközben egy szovjet Ladára még 6 évre lehetett előjegyeztetni, a MERKUR megkezdte az indiai Maruti 800-as kisautók forgalmazását 345 ezer forintért. A KERMI - Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet - pedig a román Oltcit személyautó nyúzópróbáját, amiről ma már tudjuk, hogy azokban az autóínséges időkben se nagyon kellett senkinek. Ugyanakkor érdekes hirdetések is jelezték az új világot: egy cég például közvélemény-kutatást indított, merthogy 1990. január 1-től 4 évnél fiatalabb autókat akart Nyugatról importálni, majd valutáért árusítani, és azt akarta kideríteni, lenne-e minderre kereslet. Pancserek. Nem úgy, mint az a hajdúsági cég, amelyik már azt megelőzően rendeléseket vett fel az új címerrel ellátott magyar zászlókra, hogy arról döntött volna az országgyűlés.

A változás egyértelmű jele volt azonban, hogy például Majoros Károly volt megyei első titkárt pártfegyelmiben részesítették, rá két nappal később pedig megváltozott a Néplap fejléce. Immár nem az MSZMP megyei napilapjaként, hanem a megyei tanács és a megyei pártbizottság lapjaként jelent meg, amiben épp olyan fontos a tanács felbukkanása, mint a helyi jelleg hangsúlyozása. Azt persze azóta sem tudjuk, hogy a helyi újság külföldi befektetők kezére játszása már ekkor megfordult-e valakinek a fejében. Az azonban biztos, hogy a megyei napilap mellett alternatív hetilap indult Szolnokon MaHolnap címmel, amit nemcsak jegyzetben köszönt a pártlap főszerkesztője, de még a hirdetése is megjelenhet a Néplap hasábjain.

A mából nézve számomra 1989 májusának két legérdekesebb témája a szolnoki vasúti skanzen és az országos érettségi botrány ügye volt.

Meglepett az a cikk, ami arról számolt be, hogy megvalósulhat a város évtizedek óta dédelgetett álma (!), azaz vasúti skanzen lehet az ószolnoki vasútállomásból és környékéből - azaz a mai RepTárból. Mint írták, az ötlet már a hetvenes évek elején felvetődött, amikor az új rendező-pályaudvar miatt az ószolnoki állomás lényegében feleslegessé vált. Már akkor minisztériumi tanulmány készült a tervről, de a 900 éves évfordulóra nem lett belőle semmi. Aztán meg azért húzódott, mert más települések is szerették volna megkaparintani a projektet, így csak 1987-ben dőlt el, hogy Szolnokon épül fel az ország legnagyobb vasúti skanzene (nagyjából az, ami ma Pesten a Füsti). Két évvel később optimistán írtak arról, hogy a 150 milliós terv legkésőbb 1996-ra, a magyar vasút 150. születésnapjára megvalósulhat. Sőt az sem kizárt, hogy az 1992-es budapesti Világkiállítás farvizén előbb is elkészülhet. Ma már tudjuk, hogy nagyjából két évtizeddel később menekült meg az ószolnoki állomás, ahol nem vasúti, hanem repülési skanzen jött létre. Holott harminc évvel ezelőtt arról szóltak az álmok, hogy a vasúti skanzen mellé hajózási is épül, és a szandai Repülőmúzeum is beköltözik majd a városba. Ennyit az álmokról és a biztosnak gondolt beruházásokról.

A másik top téma az akkori érettségi botrány volt. Merthogy május 16-án dél körül kiderült, hogy az aznapi matek érettségi gimnáziumi tételei valószínűleg kiszivárogtak, azaz főleg a fővárosi diákok előre tudták a feladatokat. És bár a minisztérium pár napra rá megállapította, hogy ez nem igaz, a megyei tanfelügyelő pedig kijelentette, hogy Szolnok nem érintett a dologban, azért a gimiseknek megajánlották az évvégi jegyeiket érettségi osztályzatként. Szakközepesként engem ez nem érintett. Bár nagy feltűnést keltettünk, amikor a háromórás matek érettségit másfél óra után otthagytuk. De nem azért, mert tudtuk a tételeket - hol voltunk mi a budai bennfentes srácokhoz képest (?), ráadásul még telefonunk sem volt (!) -, hanem mert meglepően könnyű volt a feladatsor. Mindenesetre talán érthető, hogy miért az egyik kedvenc filmem a Moszkva tér, ami kitűnő lenyomata annak a harminc évvel ezelőtti, zavaros, bizonytalan, kétségekkel teli májusnak.