Felénk

Évfordulók 2021 (1.): Épített örökség

2021. január 04.

Az első városháza 210 éve épült a szolnoki piacterén, 165 esztendős az első bérházunk, 125 éves a kórház és a kaszinó, 80 éves lenne a honvéd kórház, 45 éve pedig beemelték az első panelt a Széchenyin. Idén is lesznek kerek évfordulók. Az első részben épített örökségünkből válogatok.

Szolnok első városházáját a mostani helyén 1811-ben (210 éve) emelték, állítólag az egykori vár és a várfal megmaradt köveiből. A hosszú, földszintes épület több mint hét évtizedig szolgálta az alig tízezer lakosú várost, hogy aztán az 1880-as évek elején átadja helyét a mai emeletes, kupolás városházának. Ami az átadásakor már nem egyszerűen Szolnok első épülete volt, hanem az 1876-ben (145 éve) létrejött Jász-Nagykun-Szolnok vármegye székhelyének székháza is. (Az első városháza fotója a Szolnok képekben című könyvből való - a szerk.)

A város legelső bérháza még a megyeszékhellyé válás előtt épült, Obermayer Lipót, kamarai ácsmester 1856-ban (165 éve) húzta fel a kétemeletes, alápincézett, sarki telken álló "palotát", azaz a mai Varga Katalin Gimnáziumot. Ez egyben Szolnok első emeletes lakóháza is, aminek földszintjén az 1930-as évekig a Magyar Királyi Posta működtette hivatalát, hogy aztán szép lassan az egész épületet elfoglalja a leánygimnázium, amelyet eredetileg csak ideiglenesen akartak itt elhelyezni. (A mellékelt és a következő kép saját képeslapgyűjteményemből származik - a szerk.)

A XIX. században születtek más fontos épületek is a városban, 1894-ben például elkezdték építeni a megyei közkórházat, amelyet a mai helyén a millennium évében, 1896-ban (125 éve) adtak át. Ugyanebben az évben készült el a Kossuth út 4. szám alatt álló Vármegyei Kaszinó is, aminek tetejét állítólag az Országház építkezéséről kimaradt cserepekkel fedték le. A második világháború után Úttörőházként is funkcionáló palota legutolsó rekonstrukciójára 1986-ban (35 éve) került sor, és ha egy kis szerencsénk van, évtizedek múlva talán úgy emlékeznek majd, hogy 2021-ben nemcsak megmentették, de új funkciót is kapott Szolnok egyik legszebb épülete.

Az első világháború és az azt követő évtizedek kevésbé kedveztek a nagy építkezéseknek, viszont, ha már évfordulós házakat keresünk Szolnokon, mindenképp érdemes megjegyezni, hogy 1941. július 31-én (80 éve) nyitotta meg kapuit a szolnoki honvédkórház. Ez az az épület, amelyet 1956. október 1-jén (65 éve) a megyei tanács kezelésébe adtak, hogy aztán még abban az évben a szovjet Vörös Hadsereg vegye birtokba, és használja egészen az 1991-es (30 éve) kivonulásáig. Lassan két évtizede lakópark van a helyén. (Az épületről fennmaradt kevés fotó egyike az itt közölt, Vlagyimír Drozdov által készített kép - a szerk.)

Ugyancsak 1941-ben adták ki az úgynevezett Cukorgyári bérház - a Szolnoki Czukorgyár Rt. Állandó Alkalmazottainak Elismert Nyugdíjpénztára volt a kérvényező - építésének az engedélyét, ami azonban a háború miatt csak majdnem öt évvel később készült el. Hogy aztán a Kossuth és a ma már Szigligeti út sarkán álló bérház földszintjén kialakított üzlethelyiségekben újabb öt év múlva megnyíljon az az élelmiszer bolt, amit 1952-ben, Rákosi Mátyás születésnapjára "Hatvanas"-nak keresztelnek el, nevet adva ezzel az egész épületnek.

(Az itt közölt fotó forrása a Fortapan.hu - a szerk.)

Egyértelmű, hogy a Kádár-korban kapta meg jelenlegi arcát a város, bár a legtöbb nagy beruházást inkább a "felszabadulás", a Tanácsköztársaság vagy éppen Szolnok említésének 900 éves évfordulójához kötötték. Azért persze vannak kivételek. Például a Szolnokterv székháza a Kossuth és a Kellner Gyula út sarkán, amelyet 1966-ban (55 éve) adtak át, hogy aztán két és fél évtizeden át - a cég felszámolásáig - bölcsője legyen sok szolnoki épületnek. Minden bizonnyal ott született a Tallinn városrész egy része is, aminek elnevezésére 1966. október 10-én született javaslat, miután Szolnok és az Észt főváros testvérvárosi kapcsolatot létesített. (A mellékelt fotót a Szolnokterv készítette 1969-ben - a szerk.)

És, ha már lakótelep: nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy 1976. március 15-én (45 éve) emelték be az első panelelemet az épülő Széchenyi-lakótelep első házához, azaz akár Szolnok legnagyobb városrészének születésnapjára is emlékezhetünk 2021-ben.

A 2. rész a szolgáltatásokhoz kapcsolódó évfordulókról szól majd.

A 3. rész pedig a szellemi örökségünket veszi sorra.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

A páratlan oldal az érdekes
Elsőre semmi különös. Az utólag színezett fotó a Baross és a Szapáry kereszteződését mutatja, amiből 1905 után lett képeslap. Ott a Kindlovics-bazár, az 1-es épülete a jellegzetes tetejével, a bank homlokzata és a Sütő utca sarkán az egykori ház is. Nem is a Baross páros oldala az érdekes.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

A parkolás minden előtt
Ausztriában így szokás. Vagy, akinek ilyen autója van, annak így kell, szabad, lehet. De hagyjuk meg annak a lehetőségét is, hogy a kiállított autókat parkoló autóknak nézte a Helyi Termékek Vására idején a sofőr. Persze az sem kizárt, hogy terméket hozott. Vasárnap délelőtt, amikor nem gond Szolnokon parkolni. Igaz, lehet is bárhogyan, mert rendőr nem járt arra. Nincs itt semmi látnivaló! A haza meg a parkolás osztrák rendszámmal is minden előtt.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Szolnoki Golgota
Radnóti Miklós bori noteszének néhány lapja, fémmé dermedve Szolnokon, a Hősök terén hever. Az 1994-ben leleplezett Magyar Golgota című kompozíció lábánál, ami harmadik vagy negyedik szobra ennek a térnek. Györfi Sándor karcagi szobrászművész alkotása.

A Szoborpark további képei