Felénk

Egy választás képei

2014. július 23.

A színház sarkánál egykor álló Lenin-szobor vörös műkő talapzatára 1990 tavaszán ragasztották ki az első szabad országgyűlési választások, mára emblematikussá vált plakátjait. Ahogy a mellékelt fotók mutatják, 24 évvel ezelőtt minden függőleges felületen tombolt a kampány Szolnokon.

(Nyári ismétlés. Ez az írás 2014. január 30-án jelent meg először.)

A képek minőségéért előre is elnézést kell kérnem, de amikor 1990 márciusában készítettem ezeket a fotókat, még nem tudtam, mi lesz a sorsuk. Csak odáig jutottam, hogy az első szabad országgyűlési választás szolnoki kampányát ilyen módon is dokumentálni kellene. Úgyhogy fogtam a két évvel korábban, a nyugati utazási korlátozások feloldásának köszönhetően beszerzett, meglehetősen egyszerű, 1000 schillinges - tehát 3500 forintos - kis gépemet, és egy 36-os filmtekercset ellőttem a városban.

És itt a béna képeken esetleg mosolygó, fiatalabb "mobilos generáció" kedvéért megemlíteném, hogy anno filmre fényképeztünk. Amihez először is meg kellett venni egy tekercs filmet, ami emlékeim szerint olyan 4-500 forintba került. Majd az ellőtt 36 kockás tekercset be lehetett adni valamelyik fényképészhez - 1990-ben még ebből is több volt a városban -, aki néhány nap alatt előhívta a képeket. Ugyancsak emlékeimre hivatkozva, 8-10 forintért darabonként. Azaz, amikor szembesültem az eredménnyel, a projektben már benne volt majdnem 1000 forintom, miközben a havi fizetésem 5400 forintra rúgott. Szóval béna voltam, a gépem is csak egy kis automata masina volt, de második körre már nem vállalkozhattam. Lehet, hogy ezért is került ez az adag kép annyira a szekrény mélyére, hogy csak most bukkantam rájuk. Pedig már többször kerestem őket.

Számomra ennek a választásnak a legemblematikusabb képe a Lenin-szobor talapzatára ragasztott "Továrisi konyec" plakát, ami a Magyar Demokrata Fórum (MDF) anyaga volt. Emlékeim szerint ez a három plakát jó pár napig díszelgett Lenin lába alatt. Talán még akkor is ott voltak, amikor a választás után a szobrot egy nagy dobozba zárták mielőtt elbontották volna.

Orosz István grafikus plakátjából - aminek egy-egy sértetlen, azaz nem felragasztott darabjáért sokat adnak ma a gyűjtők - egyébként több is volt a városban, amint azt a fotók mutatják. A megörökített helyszínek között egyébként van két olyan, ahova ma már semmi esetre sem lehetne plakátot ragasztani. Az egyik a hajdani buszpályaudvar tetejét tartó betonfal - ez könnyen felismerhető - a másik pedig a pártház előtti, egykori aluljáró fala. Ez utóbbi esetében nehezen jöttem rá, hogy hol a fenében is fotózhattam.

A képeket nézegetve néhány érdekességre felhívnám a figyelmet. Egyrészt a Fidesz két helyi jelöltjére - sajnos nehezen vehető ki a két plakát. A "Hallgass a szívedre, szavazz a Fideszre!" szlogen alatt az egyik körzetben Várhegyi Attila - későbbi polgármester -, a másikban pedig, az egyébként szolnoki Dr. Lévai Anikó - a miniszterelnök felesége - indult. Végül egyikük sem lett képviselő. Sokkal esélyesebbnek tartották akkor az SZDSZ - Szabad Demokraták Szövetsége - jelöltjeit, akik nagy neveket felvonultató kampány-rendezvényeket is tudtak tartani Szolnokon, amint az Aba-Novák előtt készült fotó is igazol. A párt egyik jelöltje Fodor Tamás volt, aki akkor a Szigligeti Színház főrendezőjeként és néhány korábbi ellenzéki megmozdulás - pl. a romániai forradalom idején szervezett szolnoki gyűjtés, vagy a Néplap székház jelképes lefoglalása - szervezőjeként vált ismertté. A másik körzetben pedig Hortobágyi Zoltán újságírót indították a liberálisok, aki az alig egy évvel korábban indult Ma Holnap című lappal szerzett nevet magának. Egyikőjük sem szerzett egyéni mandátumot, viszont Fodor Tamás a megyei listáról parlamentbe került.

Az itt mellékelt képeken sajnos alig látszik a két győztes, az MDF színeibe induló Petronyák László és Halász István plakátja. Részben azért, mert egy kis leragasztás és tépkedés azért belefért a kampányba. Az viszont kivehető, hogy a kampány során Antall József, későbbi miniszterelnök is tartott beszédet Szolnokon. Ahol persze indult az állampárt utódpártja, az MSZP is - nem emlékszem a jelöltjeikre - ?Dolgozói tulajdont!? szlogennel. Mellettük az Agrárszövetség és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt anyagait fedezhetjük még fel a képeken, a Hazafias Választási Koalíció és a Független Kisgazdapárt plakátjait viszont nem, holott ők is állítottak jelölteket Szolnokon.

Komár László néhai énekes azonban nem volt képviselőjelölt. A plakátja csupán azért tűnik itt fel, mert miközben dübörgött a kampány, az élet sem állt meg. Ezt bizonyíthatja a Komár plakát melletti Kulturális rendezvények Szolnokon című falragasz, vagy éppen a Budapesti Tavaszi Fesztivál hirdetése.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Nem Baross, Gorove
Ez a még festett képeslap valamikor 1909 és 1924 között készülhetett, és elsőre bármilyen hihetetlennek is tűnik, Szolnok főutcáját ábrázolja. De nem a Baross utcát. A kép előterében álló házakból mára csak egy maradt meg, ahogy az az épület is eltűnt, aminek második emeleti ablakából a korabeli fotós dolgozott.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

Hazamentek a legények
A Szolnoki vár projekthez kapcsolódóan optikai tuningon esett át a Nyári Lőrinc híd. Talán ennek részeként takarították ki a néhai bölcsőde és Szabadság téri kereszteződés közötti dzsumbujt, aminek vagy két hónapja áldozatául esett egy EuroVelo tábla is. Nem is hiányzik azóta se senkinek. Lehet, hogy eredetileg is felesleges volt? Vagy csak gazdája nincs? A munkát elvégző legényeket meg már nem érdekli, hisz rég hazamentek.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Szolnoki bivaly, avagy 424.320
"Szoborrá" lett ipari emlék, amire vigyáznunk kellene, hiszen tizennyolc, még nagyjából épségben lévő példányt tartanak belőle nyilván, és talán kilenc olyat, ami bármikor megtekinthető. A Szolnokon 1982 óta kiállított "bivaly" a sorozat és a magyar gőzmozdonygyártás egyik utolsó darabja.

A Szoborpark további képei