Album



A NATO Szolnokon

2011. május 15.

Nagyon szeretném tudni, hogy a NATO 1961-ben mit keresett Szolnokon. Ennél jobban már csak az érdekelne, hogy ennek a jó poénnak a kiötlői, és szándékos vagy véletlen megörökítője, miként úszta meg a fenékbe billentést. Ha megúszta.

Az itt látható fotó születésének időpontja nagyjából pontosan belőhető. A kép ugyanis azt a pillanatot örökíti meg, amikor az új belvárosi híd átadása után, a feleslegessé vált, és a háború után csak ideiglenesnek szánt régi híd elemeit leeresztik a pillérekről. Ez valamikor 1961 nyarán történhetett.

(Jut eszembe! Nem kellene megünnepelnünk a nyár elején éppen ötven esztendős belvárosi Tisza-hidat, ami annyi szolgálatot tesz nekünk? Ráadásul harminc éven keresztül egyedül cipelte a négyes út és a város növekvő forgalmát.)

A képnek azonban nem ez - legalábbis számomra - a legérdekesebb momentuma. Vessenek egy pillantást a kép előterében álló hajó kormányosi fülkéjére! Úgy néz ki, mintha valaki csak odafestette volna a hátsó ablakot, és azt a rövidítést. NATO ? azaz Észak-atlanti Szerződés Szervezete.

Ismétlem, 1961-et írunk a kép születésekor. Európa a vasfüggöny mentén két részre szakítva néz farkasszemet egymással. Egyik oldalon az 1949-ben létrejött NATO, a másikon - ahol akkoriban éppen mi is tartózkodtunk - az 1955-ben született Varsói Szerződés katonai tömbje. Itt, azaz Szolnokon is a NATO 1961-ben nem barát, hanem az az ellenség, akinek az elpusztítására a város négy magyar, és három szovjet laktanyájában treníroztak a katonák. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy 1961-ben még két év választotta el Magyarországot az 1956 utáni nagy amnesztiától, azaz a rendszerellenes vicceknek még messze nem jött el az ideje.

Ennek ellenére, a Szolnok életében nagyon jelentős beruházás egyik utolsó pillanatát megörökítő fotón ott világít a NATO felirat. Feltételezem, hogy nem a fotó kedvéért pingálta valaki a hajóra, sőt az sem kizárt, hogy ez a hajó hónapokon keresztül így segítette a hídépítők munkáját.

Ha ez így volt, akkor röhögjünk együtt azokkal, akik öt évtizede titokban, valószínűleg hasonlóan jót röhögtek a rendszer slamposságán. A szocializmus építésének eme fontos állomását ugyanis nemcsak közvetlen közelről figyelhette a NATO, de még segíthette is.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Boldog békeidők
"Jöjjenek, mert itt a fotográfus" - terjedhetett futótűzként a hír 1894 nyarán a 68-as gyalogezred újonnan elkészült szolnoki laktanyájában, és mire Szigeti Henrik felállította masináját a főépülettel és tiszti körlettel szemben, már vagy két tucat ember nézett a kamerájába.

Az Album további képei
 

AKB

Fájó bökkenő
Csak egy apró, a díszburkolatból évek óta kiálló, koszos vasdarab. Mi itt a bökkenő? Egykor a Tisza-parti sétányra történő behajtás korlátozására került a betonba, de oda ma már az megy be autóval, motorral, aki akar. Mert ez Szolnok. Kár bármit szóvá tenni. Jól van az úgy. Csak vigyázzanak! Bringakereket gyilkoló, gyereklábat felszakító, önfeledt sétát fájdalmasan megszakító bökkenő lehet abból a vasból. Figyeljenek! Mert csak magunkra számíthatunk.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

A 145-ös vonal emléktáblája
A vasútállomás mellett álló szocreál irodaház távolabb eső sarkánál - a kiállított 424-es gőzmozdony felé haladva - öt emléktáblát találunk a falon. Közülük az egyik a Szolnok-Kiskunfélegyháza vasútvonal megnyitásának centenáriumára emlékeztet.

A Szoborpark további képei