[Naplóm]

Maradok a maszknál

2020. szeptember 08.

Gondoltam, jelzem, hogy én ahhoz a körhöz tartozom, amelyik elhiszi: a vírus létezik, és jobb félni, mint megijedni. Vitatkozni továbbra sem fogok, mert hiszek abban a kutatásban is, miszerint az alacsonyabb szellemi képességűek utasítják el a maszkot. Persze a betegség nem IQ szerint válogat.

A tavaszi és a mostani vírushelyzet között számomra alapvető különbség, hogy míg korábban nemhogy fertőzöttet, de fertőzöttet ismerőt sem tudtam említeni, most sorra jelentkeznek be kollégák, barátok, közelebbi és távolabbi ismerősök, hogy elkapták, valószínűleg elkapták a vírust, vagy egy kontakt miatt karanténban vannak, eredményre várnak. Azaz már nem valami megfoghatatlan, távoli, csak a hírekben szereplő dologról van szó, hanem a mindennapok részéről, a kvázi kézzel fogható valóságról. Még nincs a családban, a lakásban a vírus, de már itt van a városban, a közelemben.

Emiatt pedig egyre jobban bosszantanak az összeesküvés elméletek terjesztői, a mindent jobban tudók, a megoldást az ujjukból kirázók, aki ráadásul nagyon fontosnak érzik másokat is, pontosabban mindenkit felvilágosítani az igazukról. Vagy az igazukat alátámasztó posztokat ész nélkül megosztani. Esküszöm, úgy szaporodnak a hirtelen megvilágosulók, mint rendszerváltás után az önmagukban az ellenállót felfedezők. Bocsánat, de Hadházi Lászlót kell ideidéznem: Magyarországon egy dolog terjed gyorsabban, mint a fény, a hülyeség.

Természetesen mindenkinek tiszteletben tartom a hülyeségét. Sőt azt is elfogadom, hogy ők meg engem tartanak iszonyatosan hülyének. Emiatt és néhány felesleges tavaszi vita után eszem ágában sincs értelmetlen szájkaratéba belemenni a maszkviselésről, a kézfertőtlenítésről, a távolságtartásról, de még arról sem, hogy tök fölösleges családi programot csinálni egy bevásárlásból. Annak ellenére, hogy tisztában vagyok azzal, sem a fertőzés, sem a betegség és a halál nem szellemi képesség alapján válogat.

Bár iszonyatosan idegesít, de úgy érzem, képtelen vagyok tenni az ellen, hogy vírustagadók - annak ellenére, hogy ezt kizártnak tartják - mégiscsak terjesszék a vírust. Maszk nélkül, a nyakamba mászva, mindent összetapogatva. Ráadásul az sem nyugtat meg, hogy egy külföldi kutatás szerint az alacsonyabb szellemi képességűek körében a legnépszerűbb a vírustagadás. Mert ez engem nem ment meg, egy hülyétől is elkaphatom a fertőzést. Hirtelen az sem segít, hogy tudom, ezért is kellene minél magasabb színvonalú iskolákat működtetnünk, hiszen csak ezek révén csökkenthetnénk az egy főre jutó hülyék rendkívül magas számát.

Őszintén megmondom, a bevezetett kormányzati intézkedésekről és az intézkedések kritikájáról és következményeiről sincs már kedvem nemhogy vitatkozni, de még beszélgetni sem. Mert nekünk, magyaroknak ezen a téren is sikerült annyira két pártra szakadnunk, hogy lassan a két Korea hozzánk képest egy egyesült állam. Csak fekete, fehér, igen és nem van. Az árnyalatok, a színek, az és, a vagy, a talán elveszett. Lassan Schwajda György örökbecsű Rátóti legényanyájában sem statisztálhatnánk, hiszen ott többször is elhangzik: "Béláim, gondolkodjunk!". Mi csak tudunk meg kinyilvánítunk.

Így maradnak az apró örömök. Például hogy reggelente Szolnok utcái újra tele vannak iskolásokkal. A magam részéről ezért a látványért bármit hajlandó vagyok beáldozni. Mert az idei tavasz nekem azt is megmutatta, hogy egy ország működésének legjobb fokmérői a működő iskolák. Ha nyitva vannak, van remény. Amit persze mindenféle pletykák ellenére próbálok táplálni magamban. Hinni akarom ugyanis, hogy nem hiába vettem jövő nyárig érvényes színházbérletet, szeptemberre szóló színházjegyet, lesznek októberben is magyar filmpremierek, novemberben meg koncertek. Sőt, még külföldre is lehet majd nyugodtan utazni, mert utoljára a Kádár-korban léptem át ilyen ritkán a határt.

Azt hiszem, egyebet tényleg nem tehetek: maradok a maszknál. Nem érdekel, ha megvetnek érte. Mert számomra a maszk már olyan, mint a legnagyobb közösségi oldal üzenőfala: lehet, hogy valaki annak feltalálása előtt is hülye volt, de legalább csak a családja tudott róla, most viszont az egész világ.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Dolgos hétköznap
Egy dolgos, kora nyári hétköznapon örökíthette meg valaki az éppen átalakuló Beloiannisz út és Ságvári körút kereszteződését. A szemben lévő házsor még ma is áll, a Centrum-sarok viszont szűk négy évtizede elpusztult.

Az Album további képei
 
hirdetés Az eltűnt városháza borító

AKB

Hova lett a fatörzs?
Szolnok egyik különleges közterületi "szobra" volt (?) az a 120 éves fekete nyár törzsszelet, amely a Tisza árterében végzett helyreállítási munkáknak állított emléket. A fatörzset négy évvel ezelőtt egyszer már "renoválták", ám most ismét eltűnt. A mellette lévő ismertető tábla így most értelmetlenül áll a Vízügyi székház tövében. Reménykedjünk, hogy a 120 éves törzs ismét csak "felújításon" van, és nem valami végzetes baj érte, így hamarosan visszakerül a Boldog Sándor István útra. Persze, pár sort megérne, hogy ne aggódjunk, hisz az utóbbi hónapokban túl sok szolnoki "emlékműnek" kélt lába.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Melósok emlékére
A Tiszaliget bejáratánál álló Olajbányászok című, idén 30 éves alkotás 2008-ban került a mai helyére a Baross utcából. Alkotója az a haláláig a Művésztelepen élő Szabó László, akinek valószínűleg a legtöbb köztéri szobra látható ma Szolnokon.

A Szoborpark további képei