Levéltár

Reakció és vélemény

2024. június 07.


A megnyílt Várkapu Szolnoki Vártörténeti Látogatóközpontban látható kiállításról szóló recenziómra alkotói reakció érkezett, amit változtatás nélkül közlök, ugyanakkor véleményezek is.

A blogSzolnok Ajánlom rovatában jelent meg a Kinek és miről szól? című írásom a május 28-án átadott "Várkapu" épületben lévő kiállításról.

http://www.blogszolnok.hu/ajanlom_kiknek_es_mirol_szol

Másnap telefonom felhívott Kertész Róbert, hogy reagálni kíván, amire látatlanban igent mondtam. Miután ígéretet nem vonunk vissza, változatlan formában közlöm a kurátor levelét.

Lentebb pedig elolvashatók Kertész felvetéseire adott válaszaim.

 

Válasz Bajnai Zsolt szubjektív kiállításelemzésére

Bajnai Zsolt a blogSZOLNOK-on 2024. június 4-én osztotta meg véleményét az egy héttel korábban megnyitott Várkapu - Szolnoki Vártörténeti Látogatóközpontban megrendezett vártörténeti kiállításról. Mivel a közreadott állítások egy része nem felel meg a valóságnak, úgy döntöttem, hogy egy rövid írásban reagálok. Ezúton is köszönöm Bajnai Zsoltnak, hogy lehetővé tette a válaszom megjelenését azon a blogSZOLNOK-on, ahol közzétette kiállításelemzését.

Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy magam is kiállok a véleménynyilvánítás szabadsága mellett, amit alapvető emberi jognak tartok. Mindez persze nem azt jelenti, hogy a tényeket meg lehet hamisítani. Bajnai Zsolt ugyanis írását azzal vezeti fel, hogy "nem tudtam meg a kiállítás címét". Majd sietve javasol is egyet, lehetne "a kipukkadt lufi", amivel megadja "elemzésének" alaphangulatát. A következő mondatában pedig már ítéletet is hirdet: "Az alkotókat is csak sejtem, miként azt is: nem ez lesz Szolnok turistamágnese." Szerinte "szükség lett volna magának a tárlatnak a kitalálására, vagyis a sztorira, amit el akarunk és el lehet mesélni. Ami mondjuk, ott kezdődik, hogy az egésznek van valami címe, ami a bejáratnál szembejön...". Mivel Bajnai, saját bevallása szerint, "másfél órát" töltött "a két és fél helyiségben", a kiállításelemzés olvasóinak ezek után szemernyi kétsége sem lehet arról, hogy annak szerzője felkészült, alaposan megtekintette a látnivalókat, és minden úgy van, ahogyan az írásműben szerepel. Az pedig könnyen belátható, hogy egy olyan kiállítást, amelynek még címe sincs, azt tényleg nem lehet komolyan venni...

A baj csak az, hogy ez a valóságban még sincs így. A Várkapu bejáratától ugyanis közvetlenül jobbra, egy közel három méter (!) magas, kétnyelvű (magyar, angol) tabló emelkedik, amely valahogy elkerülte Bajnai Zsolt figyelmét (1. kép). Ezen pedig nemcsak a kiállítás címe szerepel, hanem a készítője és - Bajnai szóhasználatával élve - a tárlat "sztorija" egyaránt. A kiállítás főcíme: Megtalált középkor; alcíme: A szolnoki vár története, a szöveg pedig a következő:

"Szolnok régmúltjáról évtizedeken át úgy gondolták a szakemberek, hogy a középkori, és az azt megelőző évezredek emlékei mára mind elpusztultak, vagy olyan mélyen, töredékesen rejtőzködnek a föld alatt, hogy azokat nem érdemes kutatni. A múlt megrajzolása során, régészeti feltárások hiányában, így néha nagy szerepet kapott a kutatók fantáziája.

A Damjanich János Múzeum 2003-ban látott neki annak a szisztematikus kutatásnak, mely során megkereste Szolnok elveszettnek gondolt régészeti emlékeit. Igazi csapatmunka volt ez. A régészek mellett történészek, művészettörténészek, numizmatikusok, térinformatikusok, építészek, építészettörténészek, abszolút kormeghatározással foglalkozó szakemberek, földrajzkutatók, geológusok, restaurátorok, geodéták és grafikusok munkájának közös eredménye. Sokszor a szerencse kellett a továbblépéshez, de szerencséje csak annak van, aki keresi is azt!

Az egész tudományos világot megdöbbentette az a különleges épített örökség és a régészeti leletek, amelyek e több évtizedes projekt során előkerültek. Kiállításunk ezeket az eredményeket mutatja be. Segítségükkel megismerjük a Tisza-parti város gyökereit. A leleteket összevetve a Kárpát-medence, és a tágabb környezet hasonló régészeti forrásanyagával, magyarázatot kapunk arra is, hogy miért lett mára Szolnok a régió egyik legfontosabb települése.

Még sok mindent nem ismerünk Szolnok történelméből, de amit megtudtunk, kiástunk, azt be kell, hogy mutassuk. Ezek lesznek azok a biztos pontok, fogódzók, melyek mentén visszamehetünk a múltba. Immár egy olyan világba, ami nem kitalált, hanem egykor valóban létezett.

Győződjenek meg róla a saját szemükkel!"

Kérdés, Bajnai írása mennyire vehető komolyan, ha a tényekkel ilyen nagyvonalúan bánik? Felmerül az is, hogy mennyire tekinthető hitelesnek az a személy, aki valótlan dolgokat állít? Mi volt a valódi célja a kritikának? Egyértelműen nem a kiállítás bemutatása, hanem a hangulatkeltés. Amennyiben nem ez lett volna, akkor objektívabb, távolságtartóbb, felkészültebb gondolatokat olvashatnánk Tőle. Vajon mivel tölthette azt a másfél órát a Várkapuban, ha a bejáratnál szembejövő tablót - amely előtt el kellett sétálnia ahhoz, hogy belépőjegyet tudjon vásárolni - észre sem vette? Ezek után nem sok értelmét látom, hogy részletekbe menően kitérjek a Bajnai által felvetett témákra, pl "nem világos, kiknek is szól ez a kiállítás, azaz a kommunikáció során kiket tekintünk befogadónak." A bejáratnál elhelyezett tabló szövegének fényében ugyanis a válasz egyértelmű, a tárlat azoknak szól, akiket érdekel a szolnoki vár története.

De ugyanilyen mondvacsinált Bajnainak a tárlat okoseszközeiről összehordott eszmefuttatása, ahol az egyik, a vármakett mellett elhelyezett kapcsán azon értetlenkedik, hogy mire való a funkciója. Holott csak egyetlen gombot kellene megnyomnia ahhoz a menüben, hogy a vár öt korszaka közül - egy újabb gombnyomással - kiválaszthassa azt, amelyiket szeretné megtekinteni. Ha pedig végig nézte volna az első emeleti teremben a szolnoki vár történetét bemutató animációt, akkor bizonyosan nem írna ilyeneket: "Nem mondanám magam sem laikusnak, sem hozzáértőnek, ám azon (is) elképedtem, hogy a Várkapu Szolnoki Vártörténeti Látogatóközpontban a szolnoki vár és az itteni történelmi hadiesemények tárgyalása lényegében a 18. századdal véget ér. Azaz szó sincs az 1849-es szolnoki csatákról..." A válasz ugyanis magától értetődő, a vár a 19. század elejéig maradt fenn, tehát ezért ér véget a vártörténet a 18. századdal, és éppen ezért maradtak ki az 1849. évi szolnoki csaták is, csakúgy, mint az 1919-ben zajlott román ostrom. És a sort még hosszan folytathatnánk...

Nem azért ragadtam klaviatúrát, hogy bárkit meggyőzzek arról, érdemes ellátogatni a Várkapuba, hiszen a kiállítás egy látvány, amit meg kell nézni ahhoz, ha véleményt szeretnénk alkotni róla. Bajnainak pedig végképpen nem kívánok a lelkére beszélni, hiszen - mint fentebb láthattuk - éleslátását a tények nem igazán zavarják. Mint csepp a tengerben mutatja azt, hogy mit és hogyan képvisel, amikor egy vátesz bőrébe bújva az alábbi kinyilatkoztatással zárja "elemzését": "Ne legyen kétségünk afelől, hogy viszonylag sok látogatója lesz ennek a kiállításnak, hiszen maga a torony csak így tekinthető meg, a tetejéről csak így lehet szétnézni. Emiatt - amúgy nagyon helyesen - az első pár hónapban rengeteg szolnoki fog jegyet váltani, illetve sok-sok iskolást is el fognak ide hozni. Ám ez nem fogja igazolni a kiállítás minőségét és tartalmát. Az így keletkező számok úgy fognak becsapni bennünket, mint mi - igen mi, hiszen ez innentől kezdve Szolnok, nem kutatókról, intézményekről, hanem a városról szól - csapjuk be a jegyvásárlókat. Fáj kimondani, de elkerülhetetlen: sajnos ezzel a kiállítással erre a sok sebből vérző projektre méltó korona, pontosabban bohócsipka került." A kiállítást tehát senki és semmi nem minősítheti, csak kizárólag ő maga, azaz Bajnai Zsolt. Uff!!!

Az utóbbi években egy-egy téma kapcsán gyakran tapasztalom, hogy sokan a saját személyes frusztrációjukat vetítik bele megnyilvánulásaikba. Bízom benne, hogy Bajnai Zsolt - az általa - szubjektívnek titulált, valójában mérhetetlenül elfogult és egyoldalú "kiállításelemzése" nem fogja eltántorítani a szolnoki vár iránt érdeklődőket attól, hogy elfogulatlanul tekintsék meg a tárlatot. Hiszen a kiállítás rendezésekor éppen az a cél vezérelt bennünket, hogy a legújabb kutatási eredményeket megosszuk a városuk értékes múltjára nyitott szolnokiakkal és a Tisza-parti megyeszékhelyet felkereső turistákkal egyaránt. Aki pedig végig nézi a kiállítást, az saját szemével is meggyőződhet Bajnai Zsolt "elemzésének" valóságtartalmáról, és látni fogja, hogy szerzője valójában nem a tárlatot minősítette, hanem saját magát.

Dr. Kertész Róbert

régész, történész, a kiállítás szakmai kurátora

1. Kertész Róbert recenziómmal szembeni alapfelvetése, miszerint az épület földszintjén, a bejárattól jobbra lévő táblán kellet volna észrevennem a kiállítás címét és összefoglalóját, rávilágít az eredeti cikkben leírt problémára, amikor nagytudású régészek, muzeológusok, tudósok próbálnak kiállítást rendezni, azaz a munkájukról a nagyközönséggel közérthetően kommunikálni.

A kiállítás pénztárától, az első "témába vágó" anyagoktól, lényegében a tárlat belépési pontjától (a lépcsőháztól) távol lévő táblát elsőre ugyanis az épület leírásnak, illetve a "vár területén" több helyen található túrapontok új részének ("A szolnoki vár története") gondoltam. A kiállítás megtekintése után visszatérve és újra elolvasva is úgy voltam vele, hogy ez maximum valamiféle, szerzői túlzásokba eső elő- vagy utószó, ugyanis nekem merésznek tűnt a tabló címe: "Megtalált középkor".

"Tévedésem" minden bizonnyal összefügg azzal, hogy mint minden rendes kiállításon, a tárlat címét itt is egy impresszumtáblán kerestem. Egy olyan, innen bántóan hiányzó táblán, amin nemcsak a címet, az alcímet tüntetik fel egyértelműen, hanem a kiállítás alkotóit, a kivitelezésben közreműködőket, a bemutatott tárgyak tulajdonosait esetleg kölcsönzőit, netán a támogatókat, és sok-sok egyéb hasznos információt. Márpedig a Kertész Róbert által említett táblán egyetlen név sincs. Az övé sem.

A félreértésért lehet hibáztatni a befogadót, de a kommunikáció nem csak rajta múlik.

 

2. Ki vagyok én, hogy ítéletet mondjak? Hogy jönnék én ahhoz, hogy erről a kiállításról - vagy bármiről - egyedül csak én mondhassak véleményt, miként Kertész a fejemhez vágja. Egyébként ilyesmit általában akkor kapok meg, amikor valamit kritikával illetek, valami nem tetszik, és ennek nem a négy fal között, vagy az érintettek háta mögött adok hangot, hanem a 15 éve működő blogSzolnokon. Kertész Róbert válaszát azért közlöm, mert ő legalább megtisztelt a levelével, és nem a hátam mögött, négy fal között duzzog.

A kiállításról természetesen más is mondhat véleményt, és remélem, sokan meg is teszik. Az enyém csak egyetlen vélemény, és a magam részéről el tudom fogadni, hogy esetleg valamiben tévedek, nincs igazam, de a blogSzolnok ezért is egy szubjektív élményportál.

 

3. Megmosolyogtató, de nem szokatlan Kertész megjegyzése: "Mi volt a valódi célja a kritikának? Egyértelműen nem a kiállítás bemutatása, hanem a hangulatkeltés." Kertész téved, mert nincsenek háttérhatalmak, megrendelők, nem vagyok bértollnok, csak a város polgára, aki annyiban különbözik a többségtől, hogy teremtett magának egy olvasott felületet, ahol véleményt mond színházról, filmről, könyvről, kiállításról és sok egyébről. És egyáltalán nem örülök, hogy ezzel lassan egyedül vagyok Szolnokon, és sok dolog a feledés homályába veszne, ha nem szánnék időt arra, hogy hobbiból írjak róluk. Ebben az esetben is a kiállításról írtam. Arról nem csak én tehetek, hogy a végére nem voltam éppen jó hangulatban.

 

4. Sajnálom Kertész sorait: "Ezek után nem sok értelmét látom, hogy részletekbe menően kitérjek a Bajnai által felvetett témákra". Ugyanis itt lett volna az alkalom, hogy erről a nagyon sok sebből vérző kiállításról magyarázatokat kapjak/junk. Már, ha vannak, és ha valóban szükségét érzi az alkotó. Mert önellentmondás, amit az 1849-es felvetésemről mégis leír, hiszen ezen az alapon a 11. század előtti dolgoknak sincs helye a kiállításon. Kár, hogy nem magyarázza meg például, miért nincs történelmi kontextusba helyezve a kiállítás, miért nem adtak hozzá helyismeretei alapokat, és mit gondoltak azokról az okoseszközökről, amik az érintőleges válasz ellenére sem úgy vannak alkalmazva, ahogy azt jobb helyeken, a 21. században szokás.

Amikor Kertész telefonon felhívott, hogy küld egy reakciót, megörültem, mert azt hittem, válaszokat kapok. De csak személyeskedés, elkenés és a valódi válaszok megkerülése érkezett.

 

5. "Az egész tudományos világot megdöbbentette" - olvasható az ominózus táblán. Ezt a mondatot nem szerettem volna beleszőni a kiállításról szóló recenziómba, mert félek, hogy ez egyszer valóra válik, de nem úgy és azért, ahogy és amiért Kertész (?) a falra írta. És, ahogy nem akartam a "Megtalált középkor" címben (?) rejlő magas labdával sem hossza játszani, nem szeretnék Kertész levelének azon mondatával sem, miszerint: "Felmerül az is, hogy mennyire tekinthető hitelesnek az a személy, aki valótlan dolgokat állít?" Szolnok miatt félek, hogy a nekem szegezett puska egyszer fordítva sül el.

 

6. Tisztelem Kertész Róbert elszántságát, kitartását, de a magam részéről - és húzzuk alá: nem biztos, hogy nekem van igazam, de lehet véleményem - azt gondolom, annyira rabja lett a saját teóriáinak, hogy már nem lát ki mögülük. Szomorú, hogy senki sincs, aki felnyissa a szemét - nem én leszek -, és az elképesztő beszélőkéjének köszönhetően sokakat megvezetett a "világszenzációval", amire nem lufit, hanem légvárat építettünk. Árulkodó a Damjanich Múzeum távolságtartása is.

 

Szerintem nem csinálhatunk úgy, mintha megengedhető lenne, hogy ez a kiállítás és a szolnoki vár egy valaki játszótere legyen. Onnantól, hogy megnyílt, kikerült a nyilvánosság elé, ez már közös, ez már szolnoki ügy, amit egy szolnoki sem hagyhat(na) szó nélkül.

Már, ha megnézi a kiállítást. És legyen ez a végszó ebben a diskurzusunkban. Nézzék meg minél többen ezt a kiállítást, és alkossanak róla a maguk hangulata, tudása és szubjektuma alapján véleményt!

Bajnai Zsolt

szerkesztő

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Szép híd, szépírás
Az első vasszerkezetes, szolnoki, közúti Tisza-híd átadása után nem sokkal készülhetett ez a fotó, amiből Gerő Ignácz jelentetett meg képeslapot. Ez a lap azonban nemcsak a fotó miatt érdekes, hanem egy bizonyos Miklós gyönyörűséges kézírása okán is. Most már értem, miért volt külön tantárgy az iskolákban a szépírás.

Az Album további képei
 

AKB

Apró figyelmetlenség
Mikor lettünk beoltva gondolkodás ellen? Egy rendelő felújítása mindig öröm. Szandaszőlősön is. A bekerítést ugyan meg tudom érteni, de van vele problémám. Adott esetben a bezárt kerítéskapu és a bejárati ajtó közötti távolság. Merthogy felújítás ide, drága beruházás oda, maradtak az ajtóra ragasztott tacepaók. Rajtuk a rendelési idővel. Ami a kerítésen túlról elolvashatatlan. Ha már kerítésre futotta, egy vállalható hirdetőtábla sokba került volna? Apró, de hasznos figyelmesség lenne.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Egy helyi hős emléke
Takács Vendel mindössze 55 éves volt, amikor egy januári, hétfő reggelen a Kőtelekről Szolnokra tartó busz kormánya mögött rosszul lett. Utolsó erejével megállította a járművet, megmentve ezzel hatvan ember életét. A szolnoki buszpályaudvar 7-es kocsiállásánál emléktábla őrzi nevét.

A Szoborpark további képei