[Ajánlom]

Kiknek és miről szól?

2024. június 04.

Nem tudtam meg a kiállítás címét, de lehetne "a kipukkadt lufi". Az alkotókat is csak sejtem, miként azt is: nem ez lesz Szolnok turistamágnese. Elöljáróban szögezzük le: ez az írás nem a végre átadott vártoronyról, a környezetéről és a benne lévő kávézóról szól. Csak a kiállítás szubjektív elemzése.

Szerintem minden kiállítás valamilyen történet elmesélése, azaz tárgyak, szövegek és mindenféle eszközök révén egyfajta kommunikáció. A magyar múzeumi szakma egyik legnagyobb rákfenéje, hogy sokan azt gondolják, kommunikálni, azaz mesélni mindenki tud, illetve egy-egy témáról azok tudnak a legjobban, akik annak szakavatott kutatói, alapos ismerői. A hatévnyi építkezés után sokadjára megnyitott Várkapu Szolnoki Vártörténeti Látogatóközpontban megtekinthető (valamilyen című) kiállítás ismét iskolapéldája a fent vázolt tévedésnek. Minden porhintés és ellenzéki-kormánypárti takaró mögé bújás ellenére is. Másfél órát töltöttem a két és fél helyiségben - két nappal a megnyitó után, leginkább egyedül, mert rajtam kívül még ketten szántak rá pár percet -, hosszabban is elemezhetném a látottakat, de inkább csak kiemelnék pár dolgot.

Kezdjük azzal, hogy nem világos, kiknek is szól ez a kiállítás, azaz a kommunikáció során kiket tekintünk befogadónak. (Nem jó válasz, hogy mindenkit, aki megnézi!) Az a legkisebb baj, hogy a látogatót hol tegezik, hol pedig magázzák. Ennél jóval nagyobb probléma, hogy alapos szolnoki helyismeret és helytörténeti tudás hiányában az átadott információk elhelyezhetetlenek, lebegnek az ismeretlenben. Mert én tudom, hogy melyik a Vártemplom, merre van a szolnoki Tabán, a kiállításhoz képest melyik folyó és a belváros hol helyezkedik el, de nem hinném, hogy minden jegyvásárló így lesz ezzel. Miként azt is erősen kétlem, hogy a látogatók többsége emelt töri értettségivel vagy történelem szakos diplomával érkezik, márpedig ezek nélkül a látott és hallott állításokat igen-igen nehéz elhelyezni a múltban, a magyar- és az egyetemestörténelemben. Szultánok, várak, háborúk, rangok repkednek a levegőben, de kísérlet sincs ezek megmagyarázására, és az egész kiállítás történelmi - netán földrajzi - kontextusba helyezésre.

Mindezekre nem magyarázat, hogy tárlatvezetőkkel vagy múzeumpedagógiai órákon is meg lehet nézni a kiállítást, miként rossz védekezés a helyhiány, ugyanis ennyi üres falat kevés kiállításon látni, miként ilyen feleslegesen elhelyezett okoseszközöket is. Komolyan gondoljuk, hogy valaki egy óriási falieszközön egy szakkönyv részletét fogja lapozgatni és elolvasni? Vagy a hasonló eszközök csak arra jók, hogy különböző szintű párosítós játékot játsszunk rajtuk? Az pedig maga a vicc, hogy a műanyag vármakett mellé kihelyezett három okoseszköz közül tulajdonképpen csak egy használható, bár ott sem világos, hogy mire és miért. A tévedések vígjátékát ráadásul fokozza, hogy az első emeleten lévő kiállítóteret teljes egészében betölti az egyik falra vetített 15 perces film hangja - holott erre is lenne okos megoldás -, amitől nehéz bármit is elmélyültebben elolvasni. Vicc, ahogy 2024-ben az okoseszközökről ennek a kiállításnak a rendezői gondolkodtak: legyenek a térben, mert attól modernnek tűnik az egész, bár nem tudjuk vagy nem tudtuk kitalálni a funkciójukat és a hasznosításukat.

Persze az okoseszközök okos használatához szükség lett volna magának a tárlatnak a kitalálására, vagyis a sztorira, amit el akarunk és el lehet mesélni. Ami mondjuk, ott kezdődik, hogy az egésznek van valami címe, ami a bejáratnál szembejön, és van esetleg valami kiemelt attrakciója, ami emlékkapocsként vagy turistamágnesként működik. Vállalom, hogy igazságtalan vagyok, de az elmúlt évek szolnoki vár projekt körüli PR felhajtása ellenére is ki kell mondani: lufi, izzadságszagú önigazolás, amit itt elénk tárnak. Hét darab tárgyra, kevés hiteles forrásra, de annál több feltételezésekre és szubjektív elméletre épült, a rendelkezésre álló információk közül önkényesen válogató látványtár, ami csak az alkotóknak és a hívőiknek világszenzáció. Nem biztos, hogy ezt így sokáig mutogatni kellene.

Nem mondanám magam sem laikusnak, sem hozzáértőnek, ám azon (is) elképedtem, hogy a Várkapu Szolnoki Vártörténeti Látogatóközpontban a szolnoki vár és az itteni történelmi hadiesemények tárgyalása lényegében a 18. századdal véget ér. Azaz szó sincs az 1849-es szolnoki csatákról, amik mégiscsak a város, a tiszai átkelő, és a valamilyen formában még a vár helyén létező katonai "bázis" megszerzése miatt (is) zajlottak. És, amire Szolnok nagybetűs történelme eddig építve volt, ráadásul szerintem elvitathatatlan valamifajta folytonosság a vár korábbi történelmével. De hát évek óta úgy csinálunk, mintha újra kellene írni Szolnok múltját, ráadásul úgy, mintha azzal korábban senki sem foglalkozott volna, nem lettek volna ásatások, a múzeumunkban pedig nem lennének a mostani várprojekt előtt fellelt és bemutatásra érdemes tárgyak. Mondjuk ki azt is: mindaz, ami a vártoronyra emlékeztető látogatóközpontban most kiállítás címén látható, az maximum egy projektbeszámoló egy meglehetősen kis területen végzett, túl sok újdonsággal nem szolgáló - vagy éppen itt eltitkolt - ásatásról.

Ne legyen kétségünk afelől, hogy viszonylag sok látogatója lesz ennek a kiállításnak, hiszen maga a torony csak így tekinthető meg, a tetejéről csak így lehet szétnézni. Emiatt - amúgy nagyon helyesen - az első pár hónapban rengeteg szolnoki fog jegyet váltani, illetve sok-sok iskolást is el fognak ide hozni. Ám ez nem fogja igazolni a kiállítás minőségét és tartalmát. Az így keletkező számok úgy fognak becsapni bennünket, mint mi - igen mi, hiszen ez innentől kezdve Szolnok, nem kutatókról, intézményekről, hanem a városról szól - csapjuk be a jegyvásárlókat. Fáj kimondani, de elkerülhetetlen: sajnos ezzel a kiállítással erre a sok sebből vérző projektre méltó korona, pontosabban bohócsipka került.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Érkezés Szolnokra a folyók felől
Nagyjából ilyen kép fogadhatta azt, aki az előző századfordulón, a Tisza-hídon keresztül - ami akkor a város egyik határát is jelentette - megérkezett Szolnokra. A mából nézve talán nem túl fényes a megörökített küllem, ám ne legyünk kishitűek: a korabeli belvárosunk képe és infrastruktúrája miatt egyáltalán nem kellett szégyenkezni a Monarchia többi városával összehasonlítva.

Az Album további képei
 

AKB

Apró figyelmetlenség
Mikor lettünk beoltva gondolkodás ellen? Egy rendelő felújítása mindig öröm. Szandaszőlősön is. A bekerítést ugyan meg tudom érteni, de van vele problémám. Adott esetben a bezárt kerítéskapu és a bejárati ajtó közötti távolság. Merthogy felújítás ide, drága beruházás oda, maradtak az ajtóra ragasztott tacepaók. Rajtuk a rendelési idővel. Ami a kerítésen túlról elolvashatatlan. Ha már kerítésre futotta, egy vállalható hirdetőtábla sokba került volna? Apró, de hasznos figyelmesség lenne.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

A szolnokivá lett Hild emlékére
Hild Viktor 47 évesen lett szolnoki az előző századfordulón, ám a rákövetkező bő negyedszázadban máig meghatározó személyisége lett a városnak. Emléktáblája egykori szolnoki otthonának falán található, az Arany János utca 19. szám alatt.

A Szoborpark további képei