Levéltár

P: mindenkit érint

2020. február 02.


Mármint a parkolás a városban. Persze ott, ahol a legtöbbször jár. Így a vasútállomás előtti parkolási helyzetről szóló bejegyzéshez fűzött kommentek is egyfajta szolnoki parkolókörképet adnak.

Sz. Tibor

Vasárnap este kell kimenni (az állomáshoz - a szerk.). Telt ház mindenhol. Gyerek el, szülő haza. Ingázó szolnoki adófizető polgárok reggel el, este haza. Tessenek tavaszi időszakban a kerékpártároló fogalmát is értelmezni. Ez egy ilyen sport. Szinte triatlon: bicikli, autó, gyalog, vonat, pesti, ceglédi, jászberényi stb. meló. Sokan Szolnokot alvóvárosként kell, hogy értelmezzék. A szolnoki vasútállomás egyre nagyobb utasforgalmat szolgál ki, ehhez kiszolgáló egységek kellenek, nem pedig 1975 méltó konzerválása. Az, hogy erre nem született semmiféle városi megvalósítási terv, talán annak köszönhető, hogy a városi "nagyjaink" nem vonattal járnak. Meg annak, hogy szerintem, mint vasúti környezet mindez azért nem különbözik az országban tapasztaltaktól. Addig is marad a modern város a saját értelmezésükben. A generációk már változtak, most a nézeteknek kell ezt követni.

I. László

Egy nagy parkolóház/mélygarázs a belvárosban, és egy másik az állomás mellett nagyon hasznos volna. Napi, heti, havi fizetési opciókkal. Így marad a sarcolás.

 

S. Kathy

Szolnokon a parkolás bárhol, az állomástól az Ady Endre útig, a piac és környéke, a Kossuth tér és környéke, a Magyar utca és környéke, úgy gondolom, katasztrófa!

 

B. Gabriella

Ide jöhetnének (gondolom, büntetni - a szerk.). A Nagy Imre körúti játszótérnél hátul, a vasút felé a kutyafuttató előtt rengeteg autó áll. Parkolni tilosban és parkoló jegy nélkül.

K. Péter

Nem több parkoló kell, hanem kevesebb autó. Olcsó és jobb tömegközlekedés. Vállalom a következményeket az alábbi kijelentésemért: Szolnoknak nem egy újabb hídra van szüksége, hanem jól megtervezett forgalomkorlátozásra és tömegközlekedésre, amely nem alternatíva, hanem az első számú lehetőség. Az útépítés egy öngerjesztő folyamat, egy végtelen spirál, csak még több embert ösztönöz erre a közlekedési formára.

 

P. Sándor

Egy vasútállomási ingyenes P+R parkoló pont a távolsági tömegközlekedés használatát ösztönözné. Az új híd forgalomgeneráló hatásában viszont egyetértünk.

 

F. István

Az önkormányzat a kerékpárút-építés megalomániájával jócskán csökkentette a város parkolóhelyeit. Gondoljunk csak bele, a Ságvári és Szapáry utca egyik oldalán halszálkaszerűen lehetett parkolni, jóval több gépjárműnek. A kerékpárutat másképp is lehetett volna építeni, nem pedig az úttest szélességének csökkentésével. A vasútállomás parkolásán szégyen, hogy képtelenek voltak pozitív irányba változtatni. A kórház és környéke is egy külön élmény és történet.

K. János

Még anno, mikor a Mátyás király úton, illetve a Toronyházban laktam (1998-2018 között) - több lakossági fórumon felszólaltam ezzel kapcsolatosan, hogy a vasútra kellene egy P+R parkoló. Persze ígértek (polgármester/alpolgármester) fűt-fát-parkolót, éppen oda, ahol a cikkíró ajánlotta. De semmi nem történt. Pontosabban annyi történt, hogy az Interspar is lesorompózta a parkolóját, mert azt használták. Ja, és még valami. Ebbe a kis helyszámú 2. posta parkolóba nagyon kellett az a csodálatos villanyautó-töltő. Remek ötlet volt, Nobel-díj esélyes. Sajnos nem lesz változás, hacsak nem bombázzák szét az egész teret, és építik újra. Ez a helyzet még mindig nem fáj eléggé az illetékeseknek.

(Utóirat: az új évben nem csak ott kezdtek bírságolni a rend éber őrei, hanem a Kassai úton, a zebránál parkolókat, a Szapáry úton, akik túl lógtak a táblákon, és még sorolhatnám. Biztos hozni kell a tervet: új év - új bevételek. Azért a mozgáskorlátozott parkolók még megérnének egy misét, ajánlom a csendőrség figyelmébe. Kicsit nagyobb meló kiállni és várni a "kismadarat", de nagyobb pénz. Mert annyi mozgáskorlátozott kártya van nap, mint nap a belvárosban kitéve, hogy csoda. Vagy csak én érzem azt, hogy megint minket néznek hülyének?)

L. Jenő

A Sólyom úton nem büntetnek, ott lehet a megállni tilos tábla alá is parkolni. Pedig ott valóban akadályozzák a forgalmat. De ott nyílván elvtársak parkolnak.

 

F. István

Igen, ez egy örökzöld téma. Vasútállomás és környéke, Hetényi kórház és környéke. Egyetértek az előttem szólókkal, de sokat javíthatnánk a helyzeten, ha olyan parkolóőrök lennének és annyian, hogy az idő letelte után valóban ott lennének és büntetnének. A Szapáry úton már hétvégén is alig találni helyet, büntetés ezen utcán aligha, pedig nem hinném, hogy valóban mindenki szabályosan parkol. A 2. zónában lévő Kolozsvári úton bezzeg tudják a mikuláscsomagot osztogatni.

Egy, csak szóban elhangzott "kommentből" tudom, hogy a "Szolgálunk vagy szívatunk?" című (http://www.blogszolnok.hu/naplom_szolgalunk_vagy_szivatunk), a blogSzolnok Naplóm rovatában 2020. január 21-én megjelent cikk lényegét maguk a rendőrök sem értették meg. Úgy értelmezték a cikk megosztását, hogy már megint őket bántják. Pedig nem.

Ez a cikk egy segélykiáltás volt feléjük (is), hogy ha már "szolgálunk és védünk" a szlogenjük, akkor valóban próbálják a fizetésüket megtermelő adófizető polgárokat segíteni. Nem büntetéssel oktatni! Hanem, mint szakemberek az illetékeseknek jelezni, hogy súlyos anomáliákat tapasztalnak - már ha tapasztalnak - a szolnoki vasútállomás környékén, amin változtatni kellene. Lehet, hogy nem tudok írni, pontosan fogalmazni, de egyszerűbben nem tudom elmondani: a gondolkodó rendőr nem a megtorlással szolgál, hanem a józan megoldással! Szerintem. (Ha meg gondjuk van, akkor - ugyancsak a gondolkodó rendőröknek javaslom -, ne a megosztót vagy a kommentelőt zaklassák, hanem a forrást! Ha megalapozott a problémájuk.)

A hozzászólásoknak a magam részéről egyébként azért is örülök, mert két dologra rávilágítanak. Egy: mindenkinek tetsző, tökéletes megoldás nincs. Kettő: a parkolási rendszer működése nem csak a városházára és a szolgáltató cégre tartozik, hanem közügy. Amiről úgy is lehetne társalogni, hogy mondjuk 2020-at az újragondolására szánjuk. Közösen. Mindenki elmondja az érveit, az elvárásait, koncepciók születnek, majd megvitatjuk, és mondjuk 2021. január 1-től nem csak díjemelés történik, hanem újratervezés és egy közép- illetve hosszú távú városi parkolási rend megvalósítása. Szerintem. (És sokan megsértődhetnek, de akkor is le fogom még ezt párszor írni.)

 

Bajnai Zsolt

szerkesztő

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Az örök Tisza
Egy nagyjából ugyanilyen a fotót ma is el tudnánk készíteni, ha az öt autót eltüntetnénk erről a képeslapról. Aminek a fotózási dátumát egyébként éppen az autók miatt a hatvanas évek közepére tenném. Szóval Hotel Tisza egykor és ma (is).

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

Hazamentek a legények
A Szolnoki vár projekthez kapcsolódóan optikai tuningon esett át a Nyári Lőrinc híd. Talán ennek részeként takarították ki a néhai bölcsőde és Szabadság téri kereszteződés közötti dzsumbujt, aminek vagy két hónapja áldozatául esett egy EuroVelo tábla is. Nem is hiányzik azóta se senkinek. Lehet, hogy eredetileg is felesleges volt? Vagy csak gazdája nincs? A munkát elvégző legényeket meg már nem érdekli, hisz rég hazamentek.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Sokszorozott lányunk
Szolnok mellett Szentendrén és Nagyatádon még áll egy ugyanilyen szobor, csurgói és ózdi "testvéreinek" viszont bizonytalan a sorsa. Miként a pontos címét, úgy születése és felállítása évét sem lehet megállapítani Kucs Béla nőalakjának. Ami mindenütt szökőkút mellett térdelt.

A Szoborpark további képei