Éttermi emlékek
2014. február 16.
Számomra meglepő volt, hogy a szolnoki vendéglők egy részéről született cikk ilyen sok embert sarkalt megszólalásra. Tanulságos és szórakoztató, még ha kicsit elkalandozó módon is.
A Facebookon három helyre tettem fel az 1985-ben Szolnokon működő vendéglőkről szóló írásomat. Ez az olvasható terjedelem miatt csak a vasútállomás és a belvárosi Tisza-híd között lévők egykori helyeket próbálta számba venni. Ha jól számolom, összesen nyolcvan komment született az írás kapcsán, amelyekből most csak azokat másolom ide, amelyek szorosan az eredeti témához szóltak hozzá.
M. Péter
Úgy emlékszem, hogy a Magyar utcán lévő vendéglő Alföldi névre hallgatott, gyerekkoromban rendszeresen jártunk oda. Az Árkád alatt egyáltalán nem rémlik ételbár, ellenben a Nemzeti szálló alatt 86-87 körül létezett egy relatíve modern hely, oda jártam előfizetéses menüt enni.
B. Klára
Bár nem voltam gyakori látogatója az éttermeknek megjegyzem, az Alföldi híres volt a húsleveséről. Darált marhahús volt benne, vékony metélttel, bőven zöldséggel. Emiatt mentem oda többször. Ha már megemlítődött: a Szolnok étterem is népszerű volt, igaz mi, nappal látogattuk és teáztunk ott öten-hatan tanítás után. Azt hiszem, az éttermek eltűnése összefüggésben van a fizetőképes kereslet eltűnésével is.
I. Lajos
A Magyar utcai vendéglőt tényleg Alföldinek hívták. A Nemzetivel az a helyzet, hogy ott két étterem volt. A szálloda egykori bejáratától a kereszteződés felé eső oldal volt a Nemzeti étterem, elegánsnak mondható berendezéssel, a bejárattal szemben hatalmas tükörrel (hova lett?), zenekarral, sürgő-forgó pincérekkel. Ennek a hátsó, modernebb berendezésű különterme volt a Tallinn-terem. Ez nem volt önálló étterem, csak a Nemzeti rendezvényterme. A főbejárattól a Tisza-part felé eső részen volt az Expressz Önkiszolgáló étterem. Ez tálcás-sorbanállós hely volt. A modern külső érdekében elbontották a szálloda eredeti ablakait, és egy vas-üveg portált építettek be, ami semmivel sem volt különb, mint a Vosztoki négyemeletesek lépcsőházainak hátsó ablaka. Szerencsére visszaalakították az eredeti homlokzatot, amikor az éttermek helyén a Kunság Füszért megnyitotta rövid életű élelmiszer-vegyiáru diszkontját.
Még annyit, hogy a Híd bisztró (Don-kanyar) a jelenlegi Halászcsárda volt, ragacsos, meglehetősen lepukkant kocsma.
J. József
A Híd Bisztró a Tisza hídon a városba begördülve - a Kassai mellette a sarkon - található vendéglő volt, a mai neve Halászcsárda. Az akkori idők Halászcsárda nevű étterme pedig azóta volt már Pannon-GSM és más üzlet. (...) Ki nem maradjon a Múzeum étterem, ami egyszer már újraéledt, de nem volt rá kereslet. (Pl: itt sincs parkoló a főtér lezárása miatt). Az Árkád cukrászda a névadó árkád épületében volt élőzenével. Ma is hallom lelki füleimmel, az "almát eszem, ropog a fogam alatt" slágert, ami bizony a Magyar utcában is hallható volt. Ki ne felejtsem: A MÁV Állomás épületében nem csak az emeleti étterem volt, hanem a földszinten egy bisztró, és amit kevesen tudnak: az Utasellátó szenzációs különterme az emeleten.
F. András
Ne viccelj, a Híd bisztróban, a Vargával szemben a sarkon még én is ettem rántott sajtot. Szörnyű, szutyok hely volt. Kimaradt a Múzeum étterem, az Aranylakat, meg a Róza, ahol a legenda szerint megfőzték a szakácsnőt? A Sport (ma "Menedzser Ház") az öregek szerint pedig mindig is kupleráj volt.
Mindenkinek köszönöm, aki megosztotta emlékeit. Tényleg meglepődtem, hogy ez ilyen sokakat és ennyire foglalkoztat. Tervezem az 1985-ös vendéglátóhelyek sorolását még egy-két írásban - amihez a hozzászólások sok segítséget adtak -, de csak valamilyen tematika mentén.
Szolnok vendéglátásának története ugyanis könyvért kiált. Ennek a cikknek a kiindulópontja csak egy 1985-ös térkép volt. Azt hiszem, nem vitás, hogy 1960-ban, vagy 1995-ben már teljesen más vendéglőkről írhattam volna.
És azon sem érdemes vitatkozni, hogy az egykori vendéglátó-helyek a hajdani vendégek és dolgozók emlékei nélkül lassan csak egy ház és utcaszámhoz kötött nevek lesznek. A feledés homályába merülve. Pedig, ahogy az Árkád irodalmi estjei, a Sport kupleráj volta vagy éppen a Nemzeti hányatott sorsa is mutatja, minden ilyen hely a város történetének egy pici szelete. Ami minden nappal kopik.
Azt hittem, ez csak engem érdekelne. Most azonban már úgy látom, mások is szívesen forgatnának egy olyan könyvet, amelyek legalább a háború utáni szolnoki vendéglátóhelyeket venné számba. Összeszedve mindazt a legendát, különlegességet, egyediséget, ami egy-egy helyhez volt köthető. A legjobb gesztenyepürétől, a fellépő zenekaron át, a Szolnokon híres vendéglősökig.
De jó lenn!
Bajnai Zsolt
szerkesztő
