Új év, új évfordulók

270 évvel ezelőtt (1754) fejeződött be a Belvárosi Nagytemplom építése, ami elé 230 éve (1794) állították fel Szolnok első, a mai napig meglévő köztéri alkotását, a Kálváriát. A keresztre feszített Jézust, illetve a lábánál térdeplő Mária Magdolnát, továbbá a két különálló talapzatra helyezett Szűz Máriát és Szent Jánost ábrázoló szoborcsoportot 20 évvel ezelőtt (2004), a tér legutóbbi átépítésekor helyezték eredeti helyéről, a Szentháromság tér közepéről annak szélére, a "papkert" fala mellé.

A tér kapcsán érdemes megemlíteni, hogy a közelében, az egykori temető helyén, a mai Madách utca torkolatánál nyílt meg Szolok első ispotálya 1774-ben, azaz 250 évvel ezelőtt.

Az már a tér és a körülötte álló épületek történetéhez tartozik, hogy a felszámolt rendház kertjében 70 évvel ezelőtt, 1954-ben kezdte meg működését a szolnoki szabadtéri színpad, ugyanabban az évben, amikor az egykori cserkészházban megnyitotta kapuit az építők Petőfi Sándor Művelődési Háza. Ami elé, már Komarov-terem korában, éppen fél évszázaddal ezelőtt (1974-ben) került Kamotsay István "rozsdaszobornak" nevezett alkotása.

De éppen idén tíz éves a tér legújabb szobra is, Pogány Gábor Benő Boldog Sándor Istvánt mintázó alkotása, amit 2014. szeptember 1-jén, a város napján állítottak fel a Belvárosi Nagytemplom előtt.

A 175 éve (1849) lezajlott szolnoki csata emlékére 1869-ben (azaz 155 éve) állították fel Szolnok első politikai, köztéri alkotását, a Szabadság téri obeliszket. Az eredeti alkotás ma már a Szolnoki Művésztelep kertjében látható, de ez semmit nem von le a Szabadság tér közepén ma is álló emlékmű értékéből, ami nemcsak a legrégebbi, de azóta is az első helyén lévő, nem egyházi kötődési köztéri alkotásunk.

Akár ellenpéldája is lehet a Szolnok háziezredének és elesett katonáinak emléket állító, úgynevezett 68-as obeliszk, amit éppen 65 évvel ezelőtt, 1959 májusában száműztek eredeti helyéről, a Kossuth térről az Eötvös térre, a víztorony lábához.

A 19. század utolsó évtizedeit akár az "építkezések" korának is nevezhetnénk, amit elegendő az idén kerek évfordulós szolnoki beruházásokkal illusztrálni. Merthogy 2024-ben lesz 140 éve (1884), hogy átadták a jelenlegi városházánkat. Tíz évvel később, 130 éve (1894) készült el a Törvényszék épületét - amire éppen 100 éve, 1924-ben kezdtek egy újabb emeletet húzni -, de szintén 130 esztendeje kezdték építeni a református templomunkat, illetve adták át a mai könyvtár épületét, azaz az akkori Pénzügyigazgatóságot. És nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a 19. század utolsó évében, 1899-ben (vagyis 125 éve) készült el a Zsinagóga, ami ma már Szolnoki Galériaként funkcionál.

Persze Szolnok "első aranykora" a 20. század első másfél évtizedébe is belenyúlt, amit jól mutat, hogy 115 évvel ezelőtt, 1909-ben készült el a város harmadik (mai helyén második) vasútállomása, amit Pfaff Ferenc tervezett, és tulajdonképpen 80 évvel ezelőtt, a város amerikai bombázásakor pusztult el. Valamivel tovább bírta a 110 évvel ezelőtt, az első világháború kitörésének évében megnyitott Szolnoki Cukorgyár, ami 98 évvel később fejezte be működését. Ennél jóval szerencsésebb volt - bár kétszer is eredeti funkciójától eltérően hasznosították - az 1914-ben elkészült Szegő Gábor (Koltói/Belvárosi) Általános Iskola épülete, amely ma is áll és működik. Annak ellenére is, hogy hasonlóan a Tisza-partján álló épületekhez, kisebb károkat szenvedett a 105 évvel ezelőtti Tanácsköztársaság, illetve a román-magyar háború csatározásaiban.

Talán idén, nyolcvanöt évvel a második világháború kitörése, és nyolcvan esztendővel a Szolnokot közvetlenül érintő hadműveletek után sikerül rendbe tennünk magunkban, magunknak múltunknak ezt a nehéz időszakát. Amikor nemcsak eltűnt a város addigi lakosságának 90%-a, elpusztult a város ipari területeinek jelentős része, de a szolnokiak szeme láttára - és máig nem tisztázott, milyen mértékű együttműködése mellett - haláltáborokba hurcolták a város zsidó lakoságát. Ez éppúgy kibeszéletlen, mint a nyolcvan éve kezdődött "málenkíj robot" szolnoki vonatkozásai, a város újjáépítésének elindítása, az Ideiglenes Nemzetgyűlésben való szolnoki részvétel, vagy éppen a város legrövidebb ideig álló szobrának, a Kossuth téri Horthy István emlékműnek a sorsa. Még mindig nagyon sok mindenről kellene beszélnünk, hogy ne lépjünk ugyanabba a folyóba, és a fiatalabbaknak is legyen esélyük tanulni a város történelméből. (Illusztráció: Fortepan 24302/National Archives)

Született 75 éve, élt 58 évet. Az egykori Damjanich uszoda, amit hivatalosan a Szolnoki csata centenáriumán, a valóságban 1949 pünkösdjén adtak át a nagyközönségnek. Természetesen még a fedett nélkül, hogy aztán 2007-ben azzal együtt tüntessék el a föld színéről. Létrehozásának 75. évfordulóján talán megérne egy emléktáblát a legendás hely, bár tartok tőle, hogy mivel éppen 5 esztendeje zárt be az idén 61 éves Tiszaligeti strand, és nem tudni, van-e esély a 2024-es megnyitására, a város jelenlegi vezetése nem fog támogatni egy ilyen megemlékezést. Az önkormányzati választás évében, amikor amúgy hazánk Európai Uniós csatlakozásnak 20. évfordulóját, és a Magyar Köztársaság kikiáltásának 35. évfordulóját - kvázi a rendszerváltás kicsúcsosodását - is megünnepelhetnénk. (Már, ha van mit ünnepelni.)

Szolnok mai arculata szempontjából bír némi jelentőséggel az az 55 évvel ezelőtti pillanat, amikor 1969. június 28-án (fél évszázaddal a Tanácsköztársaság fontos szolnoki csatája után) elhelyezték az új városközpont alapkövét, valahol a Vízügyi székház alatt. Az most lényegtelen, hogy az új városközpont első beruházása (a pártház) akkor már négy éve készen volt, miként az is, hogy ez az álom soha nem lett befejezve. Viszont tíz évvel később (azaz idén 45 éve), a Nemzetközi Gyermekév tiszteletére adták át a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központot (a mai Agóra régi szárnya), Szolnok legjobb modern lépületét. Ennek a ma már a Szolnok első írásos említésének 900. évfordulójához kapcsolódó beruházás-dömping volt a része az 55 évvel ezelőtt már épülő 18 emeletes a Tallinn városrészben - amit 55 éve Kádár János is megszemlélt - és az 50 éve átadott Sztár áruház is.

És, ha már épületek és évfordulók, ide passzol a Centrum-sarok (mai Árkád) 55 évvel ezelőtti tűzesete is, sőt az is, hogy Rákosi Mátyás 70 éve nem a születésnapja dátumát viselő Hatvanast, hanem a Nerfeld-palotában kialakított Állami Áruházat látogatta meg.

A nyolcvanas évek kicsit álmosan indult, de sok szolnoki számára nagy jelentőséggel bírt, hogy negyven évvel ezelőtt ismét működni kezdtek a Kossuth téri iker szökőkutak. Igaz, az 1963-ban átadott és 1975-ben leállított két kútból addigra eltávolították az amforákat, és 1984-ben már nem is "vízcsapról" működtették. A 2007-ben végleg leállított és elbontott szökőkutak sok mindent megéltek. Például 1989-ben a megyei napilap jelképes lefoglalását vagy 30 évvel ezelőtt Szolnok első Kossuth-szobrának a felállítását, ami két évvel később már a városháza aulájában volt.

És akkor a végére egy személyes évforduló is. Nem a 14 éves blogSzolnokról van szó. Hanem a Szolnok Múlt-Tár első kiállításáról, amit az Árkád-sarokra éppen öt évvel ezelőtt helyeztünk ki, hogy azóta négy újabb helyen (Ormos Imre park, Tisza park, Hatvanas, Szentháromság tér) lehessen ilyenekkel találkozni.