Album



Könyvnyomda

2011. január 11.

A Kossuth téren állt egykor a kép előterében látható épület, amit valamikor a hatvanas években bontottak el. Ahogy a képen kivehető, a századfordulón könyvnyomda is működött a városban.

Ha a XX. század első felében nem sérült meg, és nem építettek a helyére újat - ezt nem hinném -, akkor a képen látható ház ugyanaz az épület, amiben később a Steiner és Fia kereskedés működött. Ez nagyjából a Kossuth tér mai rendezvényterén, a kőszínpad helyén állhatott, körülbelül a mai színházi jegyiroda előtt. Nem tudom, hogy elhelyezkedése, szépsége, netán a tulajdonosok okán, de körülbelül annyi képeslapon bukkan fel, mint a megyeháza vagy a városháza. Általában szemből, a Kossuth tér másik vége felől mutatják a fotók. Ezen a képeslapon azonban oldalról, az egykori Gorove, ma Kossuth utca felőli homlokzat látható. Az épülettől jobbra, a nagy emeletes épület, az egykori szálloda, a mai múzeum.

A képnek két érdekessége van számomra. Egyrészt az épület előtt várakozó fiáker, azaz korabeli taxi. Formája ugyanolyan, mint amiket a korabeli pesti képeslapokon lehet látni. Valószínűsíthető, hogy nem ez az egy darab volt belőle a városban.

A másik a könyv- és papírkereskedés cégtábláján virító felirat: könyvnyomda. Úgy tűnik, hogy a város piactere mellett működő - ha jól olvasom a feliratot - Róth Dezső könyv- és papírkereskedő könyvek nyomtatásával is fogalakozott. Ehhez azonban nemcsak papír, hanem megfelelő szedő- és nyomdagép, továbbá az ezek működtetéséhez értő személyzet is kellett. Sőt, feltételezhető, hogy illusztrátor és könyvkötő is volt a közelben, hiszen a korabeli szállítási viszonyok között nehezen hihető, hogy ezeket a részmunkákat máshol végezték volna. És ami még kellett: megfelelő szerző és szerkesztő, no és olvasni vágyó közönség.

A képeslap láttán nem tévedhetünk nagyot, ha azt mondjuk, a XX. század első évtizedeiben mindezek rendelkezésre álltak Szolnokon. Nagyon kíváncsi lennék, vajon milyen könyvek - és milyen mennyiségben - hagyhatták el Róth Dezső üzletét.

 
hirdetés VII. Szolnoki Tiszavirág Fesztivál

Album

Alapkő a régi házak helyén
Bontják a régi várost, hogy helye legyen az újnak. Ráadásul ünnepélyesen. Hogy mindenki ünnepelt-e a hatvanas évek végén, nem derül ki a képről, amit elsőre nem volt könnyű azonosítani. (Javított verzió!)

Az Album további képei
 

AKB

Szolnokon is lehetne
Nemcsak Szerencsen, de Szolnokon is volt egyszer egy cukorgyár. És talán az itteni kerítéséhez is kikerülhetne egy ilyen nem reklám tábla. Mementóul a gyárnak, ami sokaknak adott munkát, emlékül a magyar élelmiszeripar fénykorának, és azoknak a környékbeli embereknek, akik évtizedeken keresztül cukorrépát termeltek.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Az építés emlékére is
A Szobor Park Szolnokban helyük van az itteni emléktábláknak is, amelyek épp oly sok üzenetet hordoznak a városról, mint a szobraink. Például a Várkonyi tér 20. számú ház építésének dátumára emlékeztető az épület bejáratánál.

A Szoborpark további képei