Felénk

TVSZ (8.): Mentő számok

2017. november 28.

Szolnoknak 1950 óta van állami mentőállomása. Ha valaki segítséget kér, a mentő 1984 óta a Széchenyi körúti Mentőállomásról érkezik. Talán nem meglepő, hogy a Széchenyi városrészben működő állomás autói évente 2 millió kilométernél is többet futnak. Tanultam Valamit Szolnokról.

Sajnos eddig nem találtam nyomát a szolnoki mentés történetének, de nincs kétségem afelől, hogy az 1887. május 8-án életre hívott Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület híre viszonylag gyorsan eljuthatott a városba. Már csak azért is, mert a Kresz Géza vezette, lelkes orvosokból és segítőkből álló egyesület nagy hangsúlyt fektetett a vidéki mentési tanfolyamok szervezésére is, így óhatatlanul érinteniük kellett a XIX. század végére vasúti csomóponttá lett Szolnokot. Debrői Gábor a Mentés története Magyarországon című munkájában azt írja, hogy az első világháború idejére 13 városban működött jól szervezett mentő intézmény, illetve további százban volt valamiféle mentőegyesület. Nagyon sok helyen az önkéntes tűzoltókkal működtek együtt a mentők, ami ugyancsak alátámasztja a feltételezést, hogy Szolnokon is viszonylag gyorsan meg kellett alakulnia valamilyen mentési szervezetnek.

A Mentés története Magyarországon című munkában olvasható az is, hogy a második világháború utolsó előtti évében már 116 mentőállomás volt az országban, így nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy ebből egy biztosan Szolnokon működött. Sőt, afelől se lehet kétségünk, hogy az 1948-as államosításkor meglévő hetvenhét állomás egyike a városunkban volt, ami egyben azt is jelenti, hogy az ország 132 darab mentőautójából legalább egy Szolnok utcáit róhatta.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr vezetője kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy az első állami, szolnoki mentőállomás 1950-ben kezdte meg működését. Feltételezem, abban a Baross utca 25. szám alatti épületben, amely az egykori Beloiannisz és Dimitrov utcák sarkán állt, és sokak számára ma is csak a "régi mentőállomás". Itt, illetve a Móricz Zsigmond utca elágazásnál lévő placcon tárolták a mentéshez használt járműveket, amik a hatvanas évektől kezdődően többségében Nysák, mutatóban UAZ 452-esek, és egy-egy Volga kombi és a legendás Mercedes-Benz 309-es voltak.

A jelenlegi szolnoki mentőállomást 1984. augusztus 16-án adták át a részben még épülő Széchenyi városrészben. Idehelyezését nemcsak az indokolta, hogy a belvárosi "palota" szűk és alkalmatlan volt a közel nyolcvanezres város és vonzáskörzetének kiszolgálására, hanem egy meg nem valósult terv is. A Szecska fejlesztésének eredeti elképzelései között ugyanis az is szerepelt, hogy nagyjából a mai Kaán Károly út környékén épül majd fel az új megyei kórház. Ebből semmi nem lett, viszont a mentőállomás itt kapott helyet, ami akkor 50 millió forintba került.

Szolnok mentősei tehát 33 éve teljesítenek szolgálatot a Széchenyi körúton, és természetesen nemcsak a városról, hanem további tíz környékbeli településről, azaz összesen 110 ezer emberről - plusz a tranzit forgalom esetleges sérültjeiről - gondoskodnak. Győrfi Pál tájékoztatása szerint a szolnoki Mentőállomáson jelenleg hat darab mentőautó teljesít szolgálatot. Ebből négy már a jellegzetes sárgaszínű Mercedes 316-os, továbbá egy 313-as Mercedes és egy Ford Transit. A két legújabbat egyébként november 27-én adták át a szolnoki mentősöknek és nekünk.

A hat, szinte folyamatosan úton levő járművel nyolcvan szakember dolgozik.

Három orvos, tizenegy mentőtiszt, huszonhárom mentőápoló, huszonhárom gépkocsi-vezető és húsz mentésirányító gondoskodik arról, hogy a nap bármelyik pillanatában mentőt hívhassunk, és az perceken belül a segítségünkre is siessen. Az Országos Mentőszolgálattól kapott adatokból úgy tűnik, van is dolguk bőven. Tavaly 11.800 feladatot láttak el, ami azt jelenti, hogy az év minden napján valamivel több, mint 32 riasztásuk van, azaz átlagban óránként egynél többször kell kékvillogós mentőnek kikanyarodnia a szolnoki állomásról. Mindez pedig együtt jár azzal, hogy a szolnoki mentőautók tavaly 2,1 millió kilométert tettek meg, ami egy átlagos családi autónak majdnem száz éves, da hatnak is legalább másfék évtizedes teljesítménye.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Falu és város
Vágjuk ketté ezt a képet. A bal oldali felét kézbe véve azt gondolhatnánk, a múlt század elején, egy alföldi faluban járunk. Jobb oldalát figyelve viszont akármelyik városban is lehetnénk. Így együtt viszont Szolnokon vagyunk, a mai Gutenberg téren, talán a múlt század első felében.

Az Album további képei
 

AKB

Rómaiak vagy gyógymód?
A régi rómaiak tudták. Csak nem árulták el. Nekünk. Mármint, hogy miként lehet olyan tartós utakat és hidakat építeni, amelyek 10 évnél tovább bírják. A szolnoki "százlábú" hidat ugyanis bő évtizeden belül felújították, majd garanciálisan javították, de ma nagyjából olyan, mint előtte volt. De az is lehet, hogy ez egy új egészségügyi fejlesztés. Vesekővel bajlódó betegek bringára! Párszor oda-vissza tekerés a "százlábún", és nincs szükség drága műtétre. Csak nehogy fizetni kelljen érte!

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Képviselők pelikánja
Az Eötvös téren 1895 óta működik artézi kút, amit 1983-ban felújítottak, kifolyóját pedig 1999-ben teljesen átépítettek. Ez utóbbi beavatkozásnak köszönhetően telepedett a kút tetejére az Ilauszky Tamás által faragott, csőrét a szárnya alá dugó pelikán. Két egykori képviselő adománya révén.

A Szoborpark további képei