Felénk

Rendszerváltó év Szolnokon: 1989. július

2019. augusztus 22.

"Önök egy példa nélküli kísérlet részesei" - mondta Bush, amerikai elnök budapesti látogatásán, harminc nyárral ezelőtt. Ma már pikáns, hogy a megyei lap ugyanaznap mutatta be az új megyei pártbizottság tagjait. Ami pedig igazi vicc, az a Varga tetőfelújításának kálváriája.

Egyszerűen nem lehet mással kezdeni ezt a múltidézést, mint a harminc évvel ezelőtt is éppen tetőfelújításon áteső Varga Katalin Gimnázium kálváriájával. Csak a történelmi hűség kedvéért jegyezzük meg: Szolnok első leánygimnáziuma a harmincas évek elején ideiglenesen költözött az Obermeyer-féle házba, a Szabadság térre, nem sejtve, hogy ez az állapot még évtizedek múlva is tart. Amivel szorosan összefügg, hogy a város első háromszintes épületét időnként fel kell újítani.

Így volt ez 1989 nyarán is, amihez azonban csak bő egy hónapos csúszással tudott nekikezdeni a KÉV-Metró nevű cég, merthogy az emberei máshol voltak lekötve. Hogy a munkaerőhiánynak vagy a rohamtempónak volt-e köszönhető, az nem derül ki a korabeli lapokból, az azonban tény: egy ügyes "mesternek" sikerült elfűrészelnie egy főgerendát, így a tető egy része az utcára zuhant. Nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozva egy arra járónak. Ám, ha ez nem lett volna elég, a kontár kivitelezők megpróbálták visszahúzni a lecsúszott tetőt, amivel csak azt érték el, hogy a maradék is lezuhant. És itt még nincs vége a "vígjátéknak". Ezzel egy időben ugyanis az épület falának csapódott egy orosz kamion, ami ugye az akkor még a Szabadság téren áthaladó 4-es főutat használta. De várjunk még! Mert, ha ez sem lenne elég, mindez úgy történt, hogy közben az épületben egy második világháborús bombát találtak, aminek akkor már napok óta vártak a hatástalanítására. Nem én találtam ki. A harminc évvel ezelőtti megyei lapban olvastam.

Miként azt is, hogy azért 1989 nyarán más beruházások is zajlottak Szolnokon. Például a Széchenyi városrészben elkészült a Panel ABC és a Házépítők Boltja, amik sokat javítottak az akkor még épülő városrész ellátásán. Ugyancsak a Széchenyin épült az Erdei Iskola, a vasútállomás közelében pedig az a társasház, aminek alagsorába két szintre kerültek üzletek. Miként Szandán is szépen haladt az ÁÉV kivitelezésében a 4 szintes 44 lakásos házak építése. Az Újvárosi Iskolát kilenc tanteremmel, egy zene- és egy rajzteremmel bővítették, ami abban az évben a legnagyobb ilyen jellegű beruházás volt a városban. Ami miatt minden bizonnyal senki sem háborgott, nem úgy a Sütő utca sarkán épülő MKB székház okán. Legalábbis a megyei napilap tudósításából az tűnik ki, sok szolnokinak csípte a szemét, hogy akkor már a második viszonylag nagy banképületet húzták fel a városban. (Ma már egyiknek sem ez a főfunkciója.) Már alapozták az új Tisza-hidat, és zajlott - akkor már négy éve - a Belvárosi Nagytemplom rekonstrukciója is, aminek befejezéséhez akkor éppen 40 millió forint hiányzott. Csak viszonyítási alapként: akkor egy új építésű szolnoki társasházban 26 ezer forintért kínáltak egy négyzetmétert.

Voltak persze történelmi események is 1989 júliusában. A már említett amerikai elnöki látogatás mellett a hónap elején elhunyt Andrej Gromiko, a Szovjetunió legendás külügyminisztere, és Kádár János is. A történelem fintora, hogy ugyanazon a napon, amikor a Legfelsőbb Bíróság kimondta: Nagy Imre és társai nem követtek el bűncselekményt. Ez azonban sokakat nem akadályozott meg abban, hogy fejet hajtsanak az elmúló korszaknak nevet adó pártvezér ravatala vagy sírja előtt. Ez utóbbiban a szolnoki pártbizottság is igyekezett segítséget nyújtani: 141 forintért lehetett jelentkezni a Kádár temetésére indított buszra.

Az a harminc évvel ezelőtti nyár azonban másról is szólt. Például az orosztanárok átképzéséről. Merthogy a rendszerváltás egyik vitathatatlan jele volt, hogy az iskolákban megszűnt a kötelező orosz nyelvoktatás, amivel csak egy probléma akadt: más nyelv tanítására képes pedagógusból igencsak kevés volt. Éppen ezért az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal július közepén bejelentette, hogy átvállalja az orosztanárok átképzési költségének 65%-át. Ami nem kis pénz volt, hiszen az országban 3700 pedagógus döntött másik nyelv tanulásáról. Aztán később az is kiderült, hogy a fennmaradó harmadot sem a tanároknak kellett fizetniük, hanem a munkáltató, illetve a helyi tanács vállalhatta át.

A mából nézve nem kevésbé volt érdekes, hogy kevés választhatta el az országot a kettős valutarendszertől. Mert miközben forintban számoltunk, egyre több olyan hirdetés jelent meg, amiben állami cégek kínáltak valutáért - elsősorban német márkáért - hiánycikkeket. Miközben sorra jelentek meg azok a magánvállalkozások is, amelyek szintén valutáért kínáltak nyugati autókat. (Az év első felében 19500 autót hoztak be magánimport keretében az országba.) Akiknek pedig mindezekre nem volt pénze, boldogak lehettek a jól menő szolnoki dollárbolt kínálatától, amit a megyei napilap külön cikkben méltatott.

És, ha már kis színessel kezdtük ezt a rendhagyó múltidézést fejezzük is be ilyen hírekkel. Azon a nyáron, Szolnokon rendezték az V. Papír Olimpiát, azaz az ország 15 papíripari gyáregységében dolgozók találkozóját, amin 1100-an (!), 11 sportágban mérték össze a tudásukat. Harminc évvel ezelőtt is nyílt Szolnokon szabadstrand az úgynevezett "marhaitatónál", azaz a belvárosi híd és a vízkivételi mű között. Ahová vizet, áramot vezetett a tanács, vízőrt fizettek, büfét és táborhelyet alakítottak ki, sőt - jellegzetes korabeli hír - 10 gépes játéktermet is kialakítottak. Miközben a Damiban kisebb botrány borzolta a kedélyeket, merthogy a Vízügy és a Tejipar kakaskodása miatt nem lehetett tejtermékeket kapni a strandon, ami ellen gyerekek kézzel rajzolt plakátokkal tiltakoztak. Ehhez hasonló horderejű probléma volt, hogy az akkor még létező két Kossuth téri szökőkút csak hétvégenként üzemelt, merthogy a Közterület Fenntartó Vállalat büdzséjét nagyon megterhelte a működtetésük.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Piac, cégér és Halmi Miksa üzlete
Nagyjából a mai Kossuth téri lottózó környékéről készült ez a képeslappá lett fotó, szerintem 1905 előtt. Számomra a bal szélén lévő, földszintes üzlet teszi izgalmassá, no meg a Steiner-féle házon lévő cégére, amihez hasonlót, százévesnél régebbi szolnoki fotón még nem láttam. No meg egy másik, nagyon hasonló szolnoki lappal való összehasonlítás.

Az Album további képei
 

AKB

Félbemaradt pusztulás
Nemcsak az a baj, hogy a Mária utcában egy újabb régi, szolnoki ház tűnik el. Hanem az is, hogy az eltűnés milyen hosszú ideig tart. Hónapokkal ezelőtt kezdték a bontást, aztán félbemaradt. Így ma, a járda mellett egy kibelezett ház megmaradt főhomlokzata várja a sorsát. Amit reméljük, nem valami vihar fog beteljesíteni! És nem akkor, amikor valaki pont arra sétál! Mert ez a bontás már nemcsak ronda, de életveszélyes is. Hónapok óta. Szolnokon.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Schwajda emléktábla
A háromszoros szolnoki színházigazgatónak halála után bő egy évvel, 2011. szeptember elsején állítottak emléktáblát az általa felújított Szigligeti Színház előtti parkban. A tábla Kligl Sándor alkotása.

A Szoborpark további képei