Pusztuló örökség

Szolnok turisztikai látványosságaira rákeresve az interneten, nagy valószínűséggel az első tíz ajánlat között fog felbukkanni a milléri Szabadtéri Vízügyi Gyűjtemény. Az így előkerülő leírásokból megtudható, hogy a Tisza egykori ágából létrejött Millér csatornát a folyó szabályozásakor, 1862-ben zsilippel zárták le. Jó harminc évvel később, 1895-ben - más források szerint tíz évvel korábban - szivattyútelep is épült a Millér és a Tisza torkolatához, ami minden bizonnyal legalább egy évszázadon át működött. (A leírások szerint a Röck gépgyár itt elhelyezett masinája a mai napig üzemképes!)

Emlékeim szerint a nyolcvanas évek közepén már kiállítóhelyként és múzeumként működött a szivattyútelep ma is impozáns, dupla kéményes épülete. Van, aki állítja, 1983-ban már az épület körül kialakított szabadidőpark - sportpályák, játszótér, táborhely - is létezett. Arra tisztán emlékszem, hogy 1987-ben ide vonultunk ki a városból az esedékes honvédelmi napot megtartani, és jót szórakoztunk a mű kézigránátok dobálásával. Sőt, olyan emlék is él bennem, hogy ugyancsak a nyolcvanas évek második felében, úttörőtáborban voltam itt valakinél látogatóban. Tovább kutatva agyamban, azt is biztosra merem állítani, hogy 1991-92 környékén a Millér még egy rendezett, vállalható közterület, park és liget volt.

Aki esetleg a netes keresgélés után dönt úgy, hogy felkeresi hazánk egyik legjelentősebb szabadtéri vízügyi gyűjteményét, az készüljön fel a csalódásra. A Besenyszögi úton, a vasúti aluljáró után rögtön, egyetlen tábla jelzi, hogy ott kell lekanyarodni a vízügyi múzeum felé. Kezdetben még akár optimisták is lehetünk, hiszen gondozott horgásztó mellett haladunk el, pár méterrel később azonban már jobb, ha az útra koncentrálunk, mert katasztrofális állapotban van. Igaz, innentől kezdve már semmi nem utal a múzeum közelségére. Az útelágazásnál is emlékezetből fordultam jobbra.

Megérkezve leginkább az jutott eszembe, hogy remélem, az idegenek nem nagyon találnak ide.

Az egykori szivattyúház épülete persze ma is gyönyörű. A valamikori Millér szabadidőpark és környékét bemutató tábla viszont rozsdás és kopott. A múzeum feliratú ajtón lakat, az ablakok mögött üres tárolók. A szabadtéren kiállított eszközök többsége kopott vagy korhadt, a feliratok hiányosak vagy érthetetlenek. A Tisza-vidék 200 éves vízgazdálkodását bemutató, a térség vízrajzát, valamit vízépítési munkálatait és technikáját felvonultató kiállítás, amit a hazai műszaki örökségek között tartottak nyilván, lényegében megszűnt.

Pedig ez az eltapsolt örökség fontos pillére lehetne a szolnoki turizmusnak. Főleg, hogy ha engedve a kor igényeinek, az elmúlt évtizedek tiszai árvizeit, a védekezés emberfeletti munkáját is megmutatnánk. Gondoljanak bele, Szolnok lehetne a hazai technikatörténeti kiállítások fellegvára, ha a repülőmúzeum mellett normálisan működne a Millér, és esetleg a régi indóház környékén egy vasúttörténeti parkunk is lenne. Olyasmit mutathatnánk meg - a közlekedést és az iparosítást -, ami ezt a várost egykor felemelte.

Jelenlegi formájában azonban inkább titkolni kellene mindazt, ami a Milléren a Szabadtéri Vízügyi Múzeumból megmaradt.