Ez a hajó elment (3.): A múltunkkal

A 2019 késő őszén megfogalmazott tíz felvetésem közül a harmadik Szolnok épített örökségét érintette, már csak azért is, mert a 2014-2019 közötti időszakban történtek elképesztő dolgok a városban. Gondoljanak csak az Arany János utca elején elbontott szecessziós épületre, aminek a helyére sikerült egy fehér-szürke kutyaólat felhúzni, vagy éppen az egykori szakszervezeti művelődési ház átalakítására, ami közben simán kidobhatták a Táncolók című domborművet, de említhetnénk az egykori MÁV altiszti házakat is a Mártírok útján! Azt hittem 2019-ben, legalább ezen a téren komoly változást hoz az új ciklus, ami elé a következőket írtam:

"Épített örökségünk védelme

Mindenkinek lehetnek mániái. Nekem is. Lassan tíz éve siratok pusztuló vagy elpusztított szolnoki házakat és köztéri alkotásokat. Ezért örülnék, ha mihamarabb létrejönne a 'helyi védettség' minősítés, amit semmiféle csókos beruházó nem tudna kijátszani. Így nem fordulhatna elő, hogy a kevés szecessziós házaink egyikét eldózerolják, vagy egy hatvanéves műalkotást leverjenek. Szeretném, ha mindehhez társulna egy szakemberekből álló, valódi jogosítványokkal bíró 'tervtanács', amely megóvna bennünket a vállalhatatlan - ellenben olcsó - küllemű társasházak és középületek felhúzásától is. Merthogy az ilyenek is rombolják az épített örökséget, hiszen minden ház a környezetében értelmezhető."

http://www.blogszolnok.hu/naplom_a_kozmeghallgatas_ele

Emlékeznek a Mária utca és a Szentháromság tér találkozásánál, a Mária-szobor mögött egykor állt Lestyán-házra? Építészetileg, műemlékileg nem sokat ért, csak éppen Szolnok helytörténetében fontos szerepe volt, a tér északi, földszintes épületsorába pedig beleillett. Természetesen vállalhatatlan állapotban volt, valamit kezdeni kellett vele, de azért nem gondoltam, hogy az állami milliárdból felújított nagytemplomunk közelében a dózer lesz a megoldás. Két éve meg találgathatjuk, hogy mi és mekkora épül oda, tönkre téve Szolnok egyik legszebb terét.

Hogy nem egyedi esetről van szó, azt pont a Mária utcán szemben lévő telek, az egykori paplak sorsa igazolja. Az sem volt műemlék, ám az egyre kevesebb megmaradt előző századfordulós házaink egyike volt, aminek a helyén ugyancsak üres telek tátong hónapok óta. Ne legyen kétségünk afelől, hogy a választási kampány után ezen a telken is épül valami. És, ha az elmúlt évek szolnoki "stílusából" indulunk ki - mert mi másból -, akkor nagyjából ugyanolyan vállalhatatlan küllemű, a környezetüket vizuálisan és méretükben is terhelő társasház kerül majd oda, mint a Gábor Áron tér megerőszakolt sarkára, a Madách utcába vagy éppen az egykori Csirkepiac közelébe. Egyenes vonalak, szűk ablakok, fehér-szürke vakolat. Mintha minden beruházó és tervező, aki Szolnokon épít valamit, be lenne oltva kreativitás és jóízlés ellen.

Persze ne legyünk igazságtalanok! Civil kezdeményezésre elindult az értékes szolnoki házak megjelölése, ami azonban nem sokat ér. Ha a tulajdonosnak fontos, akkor felkerülhet a jelölés a homlokzatra, ha nem, nem, miközben egy új tulaj ugyanúgy elpusztíthatja a táblát, mint az egész épületet. És kevés ház esetében történhet olyan csoda, mint a Magyar utcában, az elbontott Hubay-házzal, aminek a helyén, az új társasház falán legalább egy emléktábla díszeleg. Miként nem dolgozhat minden épületben egy Álmosdi-Csendes házaspár, akik fontosnak tartották, hogy saját pénzükön emléktáblával jelöljék meg a Czinóber-házat, ahol az irodájuk található. Azaz kevesen látják be, hogy Szolnok házai is lehetnek értékesek, nemcsak építészetileg, de az egykor bennük lakók vagy az ott történtek okán is.

És azt is nagyon kevesen látják be, hogy Szolnok sem egymástól független, külön álló házak halmaza, hanem épített örökségünk szövete, aminek elemei kölcsönhatásban vannak egymással, összefüggnek, ezért egyetlen elem sem alakítható át anélkül, hogy a többit ne érintené. Lehet valaki büszke arra, hogy egy választókörzetben tömegesen épülnek társasházak, csak akkor boldogan tartsa oda az orcáját a szinte naponta összeomló közműrendszer és parkolási anomáliák miatt érkező pofonoknak is. Épített örökségünk védelme ugyanis azt is jelenti, hogy nem adunk engedélyt ész nélkül társasházakra, még akkor sem, ha a beruházók esetleg segítik a kampányunkat. Mert két földszintes ház közé felhúzott háromemeletes társasház bizonyos helyeken olyan, mint a felfedezetlen és kezeletlen rákos sejt. Rombolva burjánzik tovább.

Szóval a négy és fél éve leírt harmadik kérésemet, ami az épített örökségünk védelmére vonatkozott, változtatás nélkül ismételhetem meg. Már, ha van bármi értelme. Hiszen a pénz beszél, a városát szerető városlakó meg feleslegesen...